• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Bikás uralom a szezonnyitón, Alonso a harmadik!

Bahreini Nagydíj, Szahír

  1. március 5.

 

Amilyen szépen teljesített a Red Bull az előszezoni tesztelés során, olyan eredményesek voltak pilótái a 2023-as szezont megnyitó Bahreini Forma-1-es Nagydíjon, vasárnap. Max Verstappen ért célba elsőként a Red Bullal, őt csapattársa, Sergio Perez követte másodikként. A bronzérmes helyezés nem másé, mint Fernando Alonsoé lett az Aston Martin volánja mögött. Bár Carlos Sainz a negyedik helyen ért célba, csapattársa, Charles Leclerc autója műszaki meghibásodása miatt kiállni kényszerült.

 

„Az első bokszbeállás után nagyon elhúztam. Innentől kezdve csak a gumikra kellett figyelnem. Soha nem lehet tudni ugyanis, hogy mi fog történni később a verseny során. Biztosra akartunk menni, hogy a jó állapotú jó gumikon megyek. Nagyon boldog vagyok, hogy végül nyertem itt Bahreinben.” – szögezte le a versenygyőztes Verstappen.

 

Érdekesség, hogy míg tavaly a Ferrari szerzett kettős győzelmet és a Red Bull autók szenvedtek a bahreini szezonnyitón, most pont az ellenkezője történt. 2022-ben Max Verstappen kezdte az évet kiállással. Most pedig a Ferrari monacói pilótája körözött a harmadik helyen, amikor is autója elerőtlenedett és ezért a 40. körben kénytelen volt félreállni. 

 

A Mercedes a tavalyi évhez hasonlóan nehéz évkezdetet tudhat magáénak. Lewis Hamilton és George Russell az ötödik és hetedik helyen ért célba. 

 

Összességében elmondhatjuk, hogy a szezont megelőző tesztelésén mutatott eredmények valós képet mutattak, legalábbis eddig. A Red Bullt mindenki az élre várta, a Ferrarit a második helyre. 

 
Fotó: AmberPR

Az előzetes jóslatok alapján a Mercedes az Aston Martinnal csatázik majd idén a harmadik erő címért. Lance Strolltól kézsérülése miatt nem lehetett sokat várni ezen a hétvégén. Már az is csoda volt, hogy a fiatal kanadai pilóta máris autóba ült és versenytávot vállalt. Ennek ellenére a hatodik helyre kormányozta célba méregzöld autóját, ami megsüvegelendő teljesítmény a 24 éves pilótától. 

 

Fernando Alonso hozta a formáját. A spanyol pilóta nagyon lelkes új csapatánál, s miután az Aston Martin volt az előszezoni tesztek legnagyobb pozitív meglepetése, így Alonso dobogós helyezése talán nem is akkora csoda. 

 

A McLaren eddig talán az idei évkezdet legnagyobb csalódása. Piastri kiesett, Norris pedig a mezőnyben egyedül két körös hátránnyal ért célba. Az Alpine a sötét ló. Az idénre leszerződtetett Pierre Gasly a pontszerző, kilencedik helyen ért célba. Esteban Ocon viszont kiállt autója műszaki meghibásodása miatt.

 

Az első tízbe még két rutinosabb autóversenyző fért be. Valtteri Bottas lett a nyolcadik az Alfa Romeóval és Alexander Albon már az első versenyen egy pontot hozott az előző években vergődő Williams konyhájára tizedik helyezésével. 

 

Az újoncok elég tisztességes teljesítményt tettek le az asztalra. A legjobb eredményt közülük váratlan módon Logan Sargeant hozta. A 12. helyen ér célba a Williams volánja mögött. Nyck de Vries a 14. lett az AlphaTaurival. Oscar Piastrinak nem sok lehetősége volt a bemutatkozásra. Autója műszaki meghibásodása miatt kiállt. 

 

A Forma-1-be visszatérő Nico Hülkenberg két hellyel csapattársa mögött, a 15. helyen gurult célba a Haas-szal.

 

A Forma-1-es csapatok egy kicsit pihenhetnek. Két hét múlva (2023. március 19.) ugyanis a nagyon közeli Dzsiddába látogatnak el, a Szaúd-Arábiai Nagydíj helyszínére. Ez egy még nagyon új és pályakarakterisztikát tekintve nagyon más verseny lesz, mint amilyen a mostani hétvégi futam volt. 2022-ben Max Verstappen nyerte a második dzsiddai futamot. A dobogóra a két ferraris pilóta állhatott fel. Vajon idén is hasonlóan alakul majd a sorrend?



2023-as Forma-1-es Bahreini Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull 1:33:56.736
  2. Sergio Perez Red Bull + 11.987
  3. Fernando Alonso Aston Martin + 38.637
  4. Carlos Sainz Ferrari + 48.052
  5. Lewis Hamilton Mercedes + 50.977
  6. Lance Stroll Aston Martin + 54.502
  7. George Russell Mercedes + 55.873
  8. Valtteri Bottas Alfa Romeo +1:12.677
  9. Pierre Gasly Alpine +1:13.753
  10. Alexander Albon Williams +1:29.774
  11. Juki Cunoda AlphaTauri +1:30.870
  12. Logan Sargeant Williams +1 kör
  13. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  14. Nyck de Vries AlphaTauri + 1 kör
  15. Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
  16. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 1 kör
  17. Lando Norris McLaren + 2 kör
  18. Esteban Ocon Alpine Nem ért célba
  19. Charles Leclerc Ferrari Nem ért célba
  20. Oscar Piastri McLaren Nem ért célba

 

A világbajnokság eredménye

Pilóták:

 

  1. Max Verstappen 25 pont
  2. Sergio Perez 18 pont
  3. Fernando Alonso 15 pont
  4. Carlos Sainz 12 pont
  5. Lewis Hamilton 10 pont
  6. Lance Stroll 8 pont
  7. George Russell 6 pont
  8. Valtteri Bottas 4 pont
  9. Pierre Gasly 2 pont
  10. Alexander Albon 1 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 43 pont
  2. Aston Martin 23 pont
  3. Mercedes 16 pont
  4. Ferrari 12 pont
  5. Alfa Romeo 4 pont
  6. Alpine 2 pont
  7. Williams 1 pont
  8. AlphaTauri 0 pont
  9. Haas 0 pont
  10. McLaren 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top