A Székesfehérvár Rallye a négy induló párosból csak egynek hozta meg a vártakat, így a vegyes érzelmek inkább csak negatívak, de arról, hogy mi is történt a hétvégén beszéljenek a versenyzők maguk.


A Maricsek Racing Team „színeiben” induló Gyarmati Ariel-Németh Gergely volt az egyetlen olyan duó, akik maradéktalanul elégedetten távoztak a helyszínről: „Az abszolút 2. és a kategóriánk győzelmével zártuk a Fehérvár Rallyet. Az autóval komolyabb műszaki hiba nem volt, a végén vacakolt a váltó, de nem befolyásolta a teljesítményünket. Aggódtunk egy picit a pálya tisztasága miatt, ami a második körtől már tisztult, így semmitől sem zavartatva tudtuk kihozni magunkból a maximumot. Rendkívül elégedett vagyok a hétvégével, reménykedve a hasonló folytatásban”- nyilatkozta Gyarmati Ariel.

Kovács Antal és Istovics Gergő viszont már nem lehetett boldog, hiszen az MNASZ döntése alapján a P2-16-os kategóriából átsorolták őket a P3-19-esbe. „Egyik szemünk sír a másik pedig nevet, hiszen a kategóriánkat megnyertük és az abszolút 9. helyet is behúztuk, azonban pontokkal nem számolhatunk az abszolútban, az átsorolás miatt, ami egy nagy érvágás számunkra.”- vélekedik Istovics Gergő. Nyilván ezzel Kovács Antal sincs máshogy: „ Ezeken a gyilkos murvás pályákon is sikerült egy számunkra kielégítő eredményre szert tenni, az autó jó szolgálatot tett, kisebb technikai malőrünk volt csak, így ezek fényében szomorúan vettük tudomásul az MNASZ döntését.  A csapat nagyon jó munkát végzett, és kategóriától függetlenül ugyanolyan elánnal fogunk dolgozni tovább.”

Sajnos a rossz híreket innentől már csak fokozni tudom, Borbás Szabolcs és Csáki Richárd számára hamar véget ért a verseny motorhiba miatt: „Az első két szakaszt megnyertük, de már ekkor is észleltünk a moto dadogó hangját, a harmadik gyors közepén viszont felmondta a szolgálatot, az első helyről estünk ki, ami még inkább nagy szívfájdalom nekünk. Az autó motorcserére szorul, de ami kicsit vigasz lehet, hogy a bajnokság még nyitott maradt, így nem esélytelenül vághatunk neki majd a Veszprém Rallyenak!”-osztotta meg véleményét Borbás Szabolcs.

Végül pedig a Maricsek Miklós-Magyar Gábor páros versenyéről beszél nekünk Miklós: „Nem alakult jól ez a hétvége sajnos, a második szakaszban kilyukadt a hűtő, keresztbeálltuk, megforogtunk, és már csak a kékes füstöt észleltük a motorháztető alól szivágorni. Az elektronika is elszállt, szóval minden, ami elromolhat el is romlott. Igyekszünk Veszprémben majd kijavítani a hibáinkat, és egy szép eredményt elérni.”

Keserű szájízzel ért hát véget a hétvége négyből három páros számára, nekik nem ez lesz az év verseny minden bizonnyal, Gyarmati Ariel és Németh Gergely viszont fantasztikusan teljesített, reméljük még sok hasonló versenyt láthatunk tőlük. A következő állomás pedig a Veszprém Rallye, addig is jó szurkolást mindenkinek a futball Világbajnoksághoz.

www.maricsekteam.hu
Johanics Anett, sajtóreferens

A hétvégén újra birtokba veszik a Fehérvár környéki murvás szakaszokat az autók, némi aszfaltos betéttel megspékelve. A Maricsek Rally Team színeiben az ORB keretein belül a Kovács Antal- Istovics Gergő és a Maricsek Miklós- Magyar Gábor páros fogja róni a kilométereket. A Rally 2ből pedig Gyarmati Ariel-Németh Gergely illetve Borbás Szabolcs és Csáki Richard vág neki a megmérettetésnek. A gyorsasági szakaszok útburkolata 50-50%-ban murvás illetve aszfaltos. Az indulóknak pedig 6 szekciót kell teljesíteniük, összesen közel 500 km össztávban.

Istovics Gergő a következőket emelte ki: „Nagy reményekkel várjuk, hogy ennyi év után újra a Fehérvár környéki vegyes talajon bizonyítsunk. A 6 pálya jó részét ismerjük, a murván a csütörtöki pályabejárás során viszont úgy éreztük, hogy kicsit keskeny számunkra a nyomvonal. Célunk a kategóriánk megnyerése, és az abszolút 10. hely körüli befutás.” Kovács Antal néhány gondolatot fűzött hozzá: „Tökéletesen sikerült beállítanunk az autót úgy érzem, technikásan igyekszünk majd kivitelezni a hétvégét, a hangulat már most kitűnő, és egy nagyszerű mezőnyben teljesíthetjük a távot.”

A Maricsek Miklós- Magyar Gábor duóból Miklós így vélekedik: „Pénteken tréningezünk még, és csak a szombati murvás szakaszt fogjuk végigfutni. A pályák közül kettőt ismerek teljesen, de ezek a talajadottságok önmagukban is ismerősek számomra, így bízok egy remek hétvégében”.

Gyarmati Ariel és Németh Gergely a Rally 2 mezőnyével veszik majd fel a tempót. Ariel megosztotta velünk gondolatait: „Várom nagyon a hétvégét, a Miskolc Rallyen sajnos nem sikerült célba érni, itt ezt szeretnénk javítani. A három szekcióból kettőt ismerek, tempós bevállalós pályákról beszélhetünk. Szombaton, a prológon is részt veszünk, ahol a nézőknek szeretnénk autózni, így „játszós” abroncsokat fogunk használni, hogy semmi se akadályozza a felhőtlen autózást! A kategóriát mindenképp meg kívánjuk nyerni, és az abszolút dobogós helyezés is célkeresztben van.”

Végül egy olyan versenyző is megszólal, aki még soha nem versenyzett a Székesfehérvár Rallyen, így fokozott izgalommal várja a hétvégét Borbás Szabolcs, és navigátora, Csáki Richard is. „Az aszfaltos részeket ismerem, de a murván még nem szereztem tapasztalatot. A Bükfürdő Rallye után most magasan van a léc, aminek szeretnénk megfelelni. Az autót átépítettük, így reményeink szerint egy eredményes hétvége elé nézünk.”- nyilatkozta Borbás Szabolcs.

A nevezési listát megnézve, és a kitűnő pályaadottságokat a kevert talajjal, izgalmakban nem lesz hiány, aki teheti ebben a gyönyörű napsütéses időben látogasson ki a helyszínre, hogy magával ragadja kicsit a benzingőz világa.


www.maricsekteam.hu
Johanics Anett, sajtóreferens

Vincze Marci balesete óta először ragadott újra kormányt, és navigátorával, Szedő Csabával mindent elsöprő győzelmet arattak aXII. Suzuki-Kaiser Ózd Ralin. A Maricsek Racing Team duója az új Mitsubishi Lancer Evo IX-el végig a mezőny előtt autózott, és minden gyorsaságit bezsebeltek, annak ellenére, hogy az 5-6 gyors körül némi problémájuk is akadt, de erről beszéljen a frissen visszatért pilóta:


„Az első verseny volt ez a balesetem óta, így az elején még tapogató kilométereket autóztunk, a kihagyás miatt pedig újra össze kellett hangolódni Szedő Csabával, és az új autóval is, amiben többek között motort, kuplungot, és lengéscsillapítót is cseréltünk.  Az első két kört óvatosan tettük meg, majd a 3-4-ben már nagyon szépen jöttek az eredmények, viszont utána elveszítettük a hajtás szivattyút, ami visszafogott minket erősen.


De panaszra így sem lehet okom, hiszen ennek ellenére is volt annyi előnyünk, hogy az abszolút első helyen zárhassuk ezt a nagyszerű hétvégét. Nagyon szeretném megköszönni a csapatnak az elmúlt három hónap (és persze a hétvége) munkáját, egy fantasztikus autót építettek, ami egy nagy lökést adott a visszatéréshez.”-nyilatkozta Vincze Marci.


Ettől jobb újra bemutatkozást talán nem is kívánhatott volna a Maricsek Racing Team párosa, izgatottan várjuk a következő versenyt.


www.maricsek-team.hu

Johanics Anett, sajtóreferens

Pazar. Talán ha egy szóval kellene jellemezni, akkor ezt mondanám a hétvégi Bükkfürdő Rallyera.  Az időjárás szeszélyessége, a versenyzők várakozása, és a pályák elhelyezkedése mind-mind egy szuper összetevőit adták ennek a remek viadalnak. Arról pedig, hogy melyik páros hogyan szerepelt a Maricsek Racing Team színeiben, beszéljenek ők maguk.

A Kovács Antal-Istovics Gergő kettős az abszolút 5. helyezést zsebelte be, így a reményeik beteljesedtek, amiről Anti a következőket mondta: „Ha van jól beállított autó, hát akkor a miénk az volt! Csütörtökön apróbb hangolásokat hajtottunk végre rajta, és a tesztek igazolták is a kocsi felkészültségét, hiszen kétszer a 2., és háromszor a 3. helyen tudtunk zárni. Az első 5 szakaszt követően végig 4 másodpercen belül autózott egymástól az első 5páros, így hihetetlenül izgalmas volt, a helyezésünkkel pedig maximálisan elégedett vagyok.” Navigátora, Istovics Gergő is hasonló hangulatban tette hozzá: „Kiváló érzés volt ilyen nyomás alatt a legjobbat kihozni magunkból. Ha a laktanyánál nem szedünk össze egy kis hátrány, a 4. hely is simán meg lett volna. A törekvésünk továbbra is a gyorsulás futamról-futamra, és úgy tűnik, ez az utóbbi időben igen jól megy. Szívből gratulálok a Borbás Szabolcs-Csáki Richard párosnak, és a Maricsek Miklós-Magyar Gábor duónak is a nagyszerű eredményükhöz!”

Bizony fogadhatták a gratulációkat Borbás Szabiék, hiszen a Rally 2 mezőnyből ők teljesítették a legrövidebb idő alatt a távot, amelyhez Szabolcs a következőket fűzte hozzá: „Tökéletes hétvége volt, Richarddal ez volt a második közös versenyem, és úgy tűnik, hogy megtaláltuk a közös nevezőt, ami hozzásegített minket ahhoz, hogy 9-ből 8 gyorsasági szakaszt megnyertünk. Hihetetlen energiát adott ez nekünk, fantasztikus volt az autó, és igazán jó érzés volt először célba érnem Bükfürdőn a navigátorom segítségével, amit ez úton is köszönök neki.” Nagy volt tehát az öröm, és természetesen Richard is nyilatkozott róla: : „ A Miskolc Rallyen keletkezett technikai hibát kijavítottuk, így magabiztosan vágtunk neki az idei első murvás versenynek. Igazán boldog vagyok, hogy egy ilyen szép eredményt mutathatunk fel, és az is fokozza ezt az érzést, hogy mint utóbb kiderült a prológot is megnyertük. Szeretnék gratulálni a Kovács Antal- Istovics Gergő, illetve a Maricsek Miklós- Magyar Gábor párosoknak is, valamint szeretnénk megköszönni Markó Tibornak a tőle már megszokott színvonalas rendezést.”

A felhőtlen szórakozás motivációjával versenyző Maricsek-Magyar kettős kategóriájuk 3. helyén zártak. „Érdekes hétvége volt számomra, amellett, hogy eszméletlenül jól éreztem magam. A teszten állítgattunk a versenygépen, jól éreztem az autót, meg volt az összhang, de valamiért ez a táv során elszállt, és darabosan vezettem, talán volt bennem egy kis drukk, a vége felé hiába javítottunk, ez kifelé nem látszott, hiszen turbónyomás-szabályozó nem működött megfelelően. Ennek ellenére is maximálisan feltöltődve tértem vissza a hétköznapok rutinjába, köszönöm a szervizcsapatnak a kiváló munkát és sok ilyen versenyt szeretnék még.”-nyilatkozta Maricsek Miklós. Ehhez navigátora, Magyar Gábor a következőket fűzte hozzá: „Rendkívüli volt ez a futam számomra, mert Mikivel amellett, hogy róttuk a kilométereket nagyon jól éreztük magunkat az autóban. Úgy érzem kicsit visszarázódtunk a versenyzésbe, és nagyon meg vagyok elégedve a harmadik helyünkkel. A szervezésnek köszönöm a pontos munkát, Mikinek pedig ezt a nagyszerű együttműködést.”

Azt hiszem mondhatnom, hogy soha rosszabb versenyt! Találkozunk Fehérváron.

Az idei évben Bükfürdő városa ad otthont a szezon első murvás megmérettetésének.  A prológon túl 11 gyorsasági szakasz vár a résztvevőkre, 105 km gyorsössztávval.  A hétvégén megrendezésre kerülő versenyen többek között Maricsek Miklós is tiszteletét teszi Magyar Gáborral együtt, ők lesznek  azok, akik „pusztán” azért lépnek majd színre, mert számukra a részvétel a legfontosabb, és, hogy jól érezzék magukat. „Régi barátommal fogok újra együtt autózni, szeretnék kicsit elvonatkoztatni a mindennapok monotonitásától. Be kell látnom, hogy számomra rallye nélkül nincs élet”- tette hozzá Maricsek Miklós. Magyar Gábor is hasonlóan vélekedik: „Ezer éve nem alkottunk egy párost Mikivel, szeretném , ha egy jó hangulatú megmérettetés lenne, és feltöltődve térnénk vissza a munkába”.

A Kovács Antal- Istovics Gegő páros azonban szöges ellentéte Mikiéknek, hiszen ők komolyan készülnek, és nagy elvárásokat támasztanak magukkal szembe. „Várakozással teli ez a hét, az első  OMRB futamra készülünk, és nem titok, hogy ebben az évben az összes versenyen részt kívánunk venni. Rendkívül kedveljük a murvás talajt, otthonosan mozgunk rajta. Ugyan csonkább a mezőny, mint az Országos Rallye Bajnokságon, de az ott indulók krémje itt is tiszteletét teszi. Célunk az nem más, mint a P csoportot megnyerni, ettől lejjebb nem adjuk!”-nyilatkozta Kovács Anti. Istovics Gergő is hasonló elszántsággal beszélt a nyitófutamról: „A mai nap folyamán  tesztelésre lesz lehetőségünk a Bükfürdő Rallyet megelőzően, 20 km-ert tervezünk teljesíteni. A 6-7. helyet tartom megszerezhetőnek, de ha előbb fogunk végezni, akkor nagyon boldogok leszünk.  Reálisnak tartom az elvárásainkat, hiszen az autó és a csapat is tökéletes, szeretjük a pályát, és már alig várjuk, hogy megmérkőzzünk a Maricsek-Magyar  duóval!”

A harmadik résztvevő páros nem más, mint Borbás Szabolcs-Csáki Richard kettős. Szabi a következőket fogalmazta meg: „Richarddal ez a 2. versenyem, nagyszerű lenne, ha egy szép eredményt tudnánk felmutatni. Bükfürdő habár az egyik kedvenc helyszínem, mindig azaz átok sújtott, hogy soha nem tudtam befejezni, ezt a rossz óment igyekszem most megtörni.” Navigátora, Richard is lelkes a bajnokság soronkövetkező állomásával kapcsolatban, az ő szavait idézve: „Még sosem versenyeztem Bükfürdőn korábban, illetve Szabival is először veszünk részt közösen murvás futamon, így kitörő izgalommal várom a hétvégét.”

Bátran mondhatjuk, hogy a Bükfürdő Rallye senkit nem fog hidegen hagyni, hiszen minden egyes résztvevő már fejben a pályán van, és oda fogják tenni magukat ahoz kétség sem férhet.

www.maricsekteam.hu

Az Apkó Dániel-Budai László kettős az előkelő negyedik helyen ért célba kategóriájukban a hétvégi Midex Cered Rallysprinten, szorosan követve a hazai pályán versenyzőket. Természetesen a technika ördöge őket is igyekezett megtréfálni, de a jól felkészült szervizcsapatnak köszönhetően maximálisan jól teljesítettek.

 

Nézzük, hogyan mesél nekünk a versenyhétvégéről Dani: „Azt tudom mondani, hogy egy eredményes megmérettetésen vagyunk túl, ahol sikerült a 2107-essel besöpörni a negyedik helyezést a Lada-Kupában.  Az első gyorsaságin ideje korán utolértünk két lassabb autót is, ami hátráltatott minket, valamint a puhább abroncsokkal próbálkoztunk ezen a két szakaszon, amely nem bizonyult jó döntésnek. 

Adódott némi problémánk a túlmelegedéssel is, de a szervizcsapat könnyedén tudta orvosolni a dolgot.Ezek után a 3. és 4. gyorsasági már nagyon jól sikerült, és ami bennünk volt azt ki tudtuk hozni.

A navigátorom nagyszerű munkát végzett, teljesen együtt tudtunk működni. Meg vagyok elégedve a Rallysprinten elért eredménnyel, köszönöm a csapat munkáját és Nagy Zoltánét még egyszer és persze várom a folytatást!”

 

www.maricsekteam.hu

Johanics Anett sajtófőnök

Beszámoló:

A versenyhétvége úgy alakult, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, mindenki felhőtlenül jól érezte magát, és átszellemülten ültek az autóban, igyekezve a legjobbat teljesíteni. A Maricsek Racing Team képviseletében a Gyarmati Ariel- Kocsis György kettős az abszolút 15., míg a Csegezi Ákos-Csáki Richard páros az abszolút 37. helyen zárta a hétvégét. Gyarmati Ariel egyik szeme sír a másik pedig nevet, hiszen a kategória 2. helyezése ugyan rendkívül jó eredmény, de a győzelem is elérhető lehetett volna: „A több mint fél éves kihagyás után ezt a viadalt tesztversenynek szántuk, az autó hibátlanul működött, így aztán rajtunk állt, hogy milyen helyezést érünk el. Kicsit lassabb tempóban kezdtünk, hogy kikísérletezzük az új versenyautónkat, aztán viszont rátapostam a gázpedálra.

 

A talaj kiszámíthatatlan volt, így kanyarról kanyarra új kihívás elé néztünk. Ha nincs a megforgásunk, akkor pedig mondanom sem kell, hogy győzhettünk volna. De ennek ellenére, ha valaki a verseny előtt felajánlja nekünk ezt a helyezést, habozás nélkül elfogadtuk volna. Öröm számomra, hogy nem volt bennem semmi félelem a legutóbbi balesetem miatt, így igazán nagyszerű Szilveszter Rallyet zárhattunk.”- mondta Gyarmati Ariel.  Navigátora, Kocsis György a következőket tette hozzá:”Eszméletlenül pozitív hangulatú hétvége volt, jó érzés, hogy részt vehettem benne. Ariellel 3 év után most versenyeztünk újra együtt, de ez idő alatt egyikőnk sem változott sokat versenyzési helyzetben, így összeszokott párost alkottunk. Örülök, hogy ilyen előkelő helyen futottunk be, köszönöm a csapatnak a nagyszerű munkáját!” Csegezi Ákosnak sincs oka lógatnia az orrát, mert annak ellenére, hogy ők is egy számukra ismeretlen autóval rótták a kilométereket, jól teljesítettek. „Nem volt túl sok időnk megismerni az új járgányunkat, a szombati esti gyorsaságin próbáltunk a lehető legtöbb információt megszerezni az autóról és a talajról is. Az út ködös, nyálkás, csúszós volt, szóval nem könnyítette meg a helyzetünket, de az első gyorsaságin nagyobb kaland mentesen célba értünk. Vasárnap reggel az első kör második gyorsasági szakaszán annyi forgást, lefulladást és tolatást mutattunk be, amit szerintem az utóbbi 2-3 év alatt összesen.

A második körben a körülmények javultak, felszállt a köd, és előbújt a nap, közelebb kerültük az élmezőnyhöz. A végső körben viszont elkezdtek kopni a gumik, cserére nem volt lehetőségünk, majd az utolsó szakasz utolsó kanyarjában eldurrant az egyik fékcső, majd a Ring célegyenesében elhelyezett két lassító közül az egyiket lassítás nélkül közelítettük meg, repültek a gumik, de a másodikhoz érve már a kocsi alá szorult gumi és a motorfék segített a lassuláshoz, majd a megálláshoz. Összességében ez volt nekem az év legjobb versenye, és szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek és a szervizcsapatnak is, kiváló munkát végeztek.”- nyilatkozta Csegezi Ákos. A nézők tehát látványban nem szenvedtek hiányt, hiszen a trükkös útszakaszok majdnem mindenkit megtréfáltak. Csáki Richard a következőket mondta: „Reggel nem igazán alkottunk maradandót, egyáltalán nem volt tapadásunk. Aztán ahogy az időjárás, úgy mi is egyre javultunk. Próbáltuk megtalálni az ideális íveket és kihasználni az elején, hogy friss szett gumikkal mehetünk. Sajnálom, hogy meghibásodott a fékrendszer a végére, így a lassító gumifalba ütköztünk, ezzel szépen kidekoráltuk az autó elejét. Azt kell, hogy mondjam: ez a hétvége fantasztikusra sikerült, Jól éreztem magam, és azt külön meg szeretném köszönni, hogy a barátaink és a családtagjaink is a helyszínen bíztattak minket.”

 

A Maricsek Racing Team párosai egy igen élvezetes Szilveszter Rallyen vannak túl, ezzel elbúcsúztatva a 2013-as évet. A csapat és a magam nevében is sikerekben gazdag, Boldog Új Évet Kívánunk a partnereinknek és az autósport szerelmeseinek is. 

Johanics Anett- sajtófőnök, www.maricsekteam.hu

 

 

A karácsonyi halászlevet még talán meg sem emésztettük, és a bejgli íze is még a szánkban van, de már is elérkeztünk az év utolsó autósport rendezvényéhez, a Szilveszter Rallyehoz, amely a Hungaroringen kerül megrendezésre idén 15., azaz jubileumi alkalommal, 250 indulót regisztráltak a nevezési lista alapján. A Maricsek Racing Teamet ezúttal a Gyarmati Ariel-Kocsis György, valamint a Csegezi Ákos-Csáki Richard kettőse képviseli. Gyarmati Arielnek nem ez lesz az első pillanata, amikor újra autóba ül a balesete óta, de ez lesz az első versenye. Ezzel kapcsolatban is tett említést, amikor a Szilveszter Rallyról kérdeztük: „Természetesen, ahogy minden pilóta és navigátor, így én is várom a futamot.

Ismeretlen lesz számomra a terep, hiszen nem vettem még részt ezen az eseményen, illetve az autó is most kerül éles bevetésre először. A navigátorom Kocsis György lesz, akivel utoljára 2010-ben mentem együtt. Ami kicsit nagyobb odafigyelést igényel, az a változó körülményű pályaszakaszok: száraz, nedves és fagyott részekkel számolunk, illetve azt hozzá kell tennem, hogy a pályákon utoljára nyáron versenyeztem 2005-ben. A csúcsra szeretnénk törni, és csak a győzelemre koncentrálunk. Ez a derbi abból a szempontból is nagyon fontos nekem, hogy kiderüljön: hagyott-e nyomot bennem a baleset. Összességében nagyon pozitívan állok hozzá, és a legjobbat igyekszem nyújtani.” - nyilatkozta Ariel.

A másik páros, akiknek a neve mostanában már egyre többször szerepel a nevezési listákon, a Csegezi Ákos-Csáki Richard. Ákos a maga jártasságával és tapasztalatával és Richard a nyugodt megfontoltságával tökéletesen kiegészítik egymást, ahogy ezt ők is elmondták a legutóbbi versenyek után. Lássuk, hogyan vélekedik most Ákos erről a megmérettetésről: „Az év utolsó menete, ezzel egy szép zárást adhatunk a 2013-as évnek. Sokadszorra versenyzem ezeken a pályákon, az autónk hihetetlenül erős, a teszt során sikerült összeismerkednem vele, szerintem egész jól összebarátkoztunk. Amitől egy kicsit úgy tartok az aszfaltminőség, és úgy a változatos útminőség. Négy darab gumink van, azzal kell gazdálkodunk, a vasárnap hajnali párás, ködös utakon szeretnénk jól szerepelni.”- mondta Ákos. Richard is az új Mitsubishi Lancer Evo-t emelte ki:” Több lóerőt kell kordában tartanunk és a megfelelő módon a hasznunkra fordítani, mint eddig. Más a technika, így komolyabb a felkészülés, ezzel együtt bizakodóan és jókedvűen várom, hogy végre a tettek mezejére léphessünk.”- tette hozzá Csáki Richard.

Ahogy a pilóták és a navigátorok szavaiból is kiderül, igaz, hogy ez egy élményautózásként számon tartott esemény, ennek ellenére mindegyikük ugyanolyan felkészülten és elszántan vágnak majd neki a szakaszoknak. Hiszen egy versenyző, ha autót kap maga alá, akkor a miért és a hogyan elfelejtődik és csak a gázpedál kerül középpontba. A nézők számára pedig így a végére egy jó hír, hogy idén először megnyitják a Gold Tribünöket, hogy még jobb rálátással nézhessék végig a versenyt. Reméljük az Óév még nem merítette ki teljesen a tarsolyát, és tartogat számunkra egy izgalmas Szilveszter Rallyet.


Johanics Anett sajtófőnök, www.maricsekteam.hu


Képek a Tesztről: Kattints Ide!

A 17. alkalommal megrendezésre kerülő eseményre a Mikulás meglepetés gyanánt egy kevés havat és jeges foltokkal megajándékozott utat hozott. A párosokat ezzel ugyan kicsit megzavarta a szombati égáldás, de kizökkenteni így sem tudta őket még a zord időjárás sem. Decemberhez méltóan a Mikulás Rallye békésen, jó hangulatban telt a Maricsek Racing Team tagjai számára is, az Istovics Gergő-Kovács Antal párosnak idei utolsó versenyük volt, amelyről így számolt be Gergő: „Hiba nélkülire terveztük ezt a futamot, hát nem így sikerült, mivel két nagyobb falt is becsúszott.


A pályára hullott havat, ahogy letaposták egybefüggő jégpálya képződött, amin az autó a jeges féktávon megcsúszott, így egy kisebb bozótirtást végeztünk. A második hiba a cél előtt 1 km-rel történt, amikor is véghezvittünk egy megfordulást, de összességében elégedett vagyok a 10. helyezéssel, egy nagyon jó hétvégét tudhatunk a hátunk mögött”. Ahogy Gergő is említette, a jég szolgáltatott kihívással számukra, de milyen a jó pilóta és navigátor, ha nem oldja meg ezt a feladatot is. Kovács Antit idézve: „Sikeres volt a hétvégi Mikulás Rallye, hiszen, ahogy idén mindig, így most is célba értünk, ez nagyon fontos volt számunkra. Ha nincsenek a hibáink, akkor a 7. helyet is elcsíptük volna, az autó tökéletes volt, így nem azon múlt. Összességében egy rendkívül jó futam volt, élveztem minden pillanatát. Idén már nem ülünk autóba, így ezzel a menettel búcsúzunk a szurkolóktól.” A másik EVO VI-ost igába fogó Csegezi Ákos-Csáki Richard duó is megosztotta véleményét velünk: „3-4 év után újra murván lenni elképesztően jó érzés. Az első két gyorsasági horror volt, mert nem éreztem a pályát sem az autót megfelelően.

Utána már viszont elkaptam a ritmust. Természetesen nekünk is gondot jelentett a hó, de sikerült egy tökéletes itinert írni Ricsivel így nem jelentett gondot az időjárás változás olyan nagymértékben.  Végül pedig szeretném megköszönni a szerviz pontos és hibátlan munkáját!”-nyilatkozta Csegezi Ákos.  Navigátora, Richard nagy várakozásokkal telve várta a hétvégét, egy látványos autózást szeretett volna megvalósítani, és végre átérezni testközelből is a Mikulás Rallye varázsát. Ricsi szavait idézve: „Nagyon jól éreztem magam a versenyhétvége során, a céljaim valóra váltak, ennél többet nem is kívánhatnék. A jeges, csúszós utakon nem volt könnyű autózni, de Ákossal egy nagyon jó párost alkotva sikerült minden problémát áthidalni. A futam alatt gyorsulni tudtunk, ami pozitív visszacsatolás számomra, és azt hiszem méltó módon koronáztuk meg ezt az évet.” Úgy tűnik, hogy minden megpróbáltatás ellenére, egy igazán jó Mikulás Rallyet mondhatunk magunkénak. A párosok ismét hasznos tapasztalatokat szerezhettek változó körülmények között, és megcsillogtathatták vezetői, illetve navigátori képességeiket.


Mivel a Szilveszter Rallye-ig már nem lesz nagyobb esemény, így Békés, Boldog Karácsonyt kíván a Maricsek Racing Team minden egyes tagja!


Sajtófőnök: Johanics Anett,
www.maricsekteam.hu, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az első hópehely érkeztével karöltve hullik majd az ölünkbe a Mikulás Rally is. A bajnokság vége után ez az első olyan alkalom, amikor a párosok megszabadulva a tehertől a vállukon olyan versenyre készülhetnek fel, ahol ugyan nincs nagy tétje már az eredménynek, de mindenki méltó módon szeretné lezárni a szezont.  A Mikulás Rallye 17. alkalommal rajtol el vasárnap reggel, így mondhatni, hogy már hagyománnyá nőtte ki magát.  A Maricsek Racing Team Kovács Antal -Istovics Gergő, valamint Csegezi Ákos-Csáki Richard kettőssel vágnak neki a megmérettetésnek.   Ez, azaz esemény, ahol az ünnepi hangulat és a lóerők kölcsönösen erősítik egymást.  A Veszprém környéki murvás pályákon megrendezésre kerülő futamra minden évben jellemző a bohókás hangulat, amit a versenyzőpárosok a már jól bevett szokás szerint a mikulás sapka jelenlétével is kifejezik a közönség felé. Istovics Gergő szavait idézve: „Ez egy buli futam, ahol a legnagyobb célunk az, hogy jól érezzük magunkat, és tekintettel léve a nagy létszámú résztvevőkre az első 10-ben végezni lenne a legnagyobb öröm számomra! ’98 óta alig volt Mikulás Rallye, amin ne vettem volna részt, idén is izgatottan várom, főleg úgy, hogy a bajnokságot megnyertük. Igazán jó érzés lesz fesztelenül navigálni”

Reméljük, hogy a közelgő ünnepek mézeskalácsos-forralt boros hangulata nem lágyítja meg majd a versenyzők szívét és tövig nyomott gázpedállal örvendeztetik meg a nézőközönséget a hétvégén.  Kovács Anti is 100%-os készültségben van persze: „Két hete Horvátországban versenyeztünk, ami elég jó felkészülési alkalom volt a hétvégi futamra. Nem számítunk túl jó időjárási körülményekre, ezért oda kell tennünk magunkat, hogy ha az idő zord is lesz, a technikai hibák ne hátráltassanak minket. Ebben a szezonban mindig célba értünk, nem szeretném, ha ez a sorozat megszakadna.” A másik páros navigátora Csáki Richard, aki először fog részt venni versenyzőként ezen az eseményen, eddig szakértő szemmel figyelte csak, de most ő is füzetet ragad, és Csegezi Ákossal karöltve dolgoztatják majd meg a Mitsubishi Lancer Evo VI-ost.  Richard a következőképpen fogalmazta meg érzéseit a hétvégével kapcsolatban: „Első alkalommal versenyezni mindig izgalmas, valami újban részt venni nagyon motiváló tud lenni. A terep nem lesz ismeretlen, de Ákossal most először alkotunk egy párost ilyen talajon.

Nagyszerű, hogy vele vehetek részt a futamon, hiszen a Rallycross-ban már rengeteg tapasztalatot szerzett. Szeretném, ha ez a hétvége arról szólna, hogy a nagy hidegben egy kis mosolyt csaljunk mind a nézők, mind pedig a saját arcunkra. A mosoly pedig nem fog az arcunkra fagyni, hiszen remélem felhőtlen jó hangulat és egy nagyon jó Mikulás Rallye vár ránk!”.  Különleges ez a hétvége abból a szempontból is, hogy a Maricsek Racing Team atyját, Maricsek Miklóst névnapja alkalmából köszönthetjük. „Szeretnék mind a négyünk nevében, akik most versenyezni fognak nagyon Boldog Névnapot kívánni Mikinek, neki ajánljuk ezt a futamot”-nyilatkozta Csáki Richard. Nos, remélem, hogy mindenki várja már a Mikulást, aki minden évben oly kedves hozzánk, hogy zsákjában nem csak piros almát és mogyorót, hanem a Mikulás Rallyet is elhozza nekünk.


Sajtófőnök: Johanics Anett, www.maricsekteam.hu, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

7. oldal / 13

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top