Van egy rali duó, akikről nehezen tudom elképzelni, hogy ki fogják bírni a következő versenyig, de nem lesz más választásuk. Persze, optimisták, hogy eltelik ez hamar…és ezt Jánosa Ákos részéről el is hiszem, mert nemsokára megszületik a kislánya, de vajon Brunekker Árpi mikor akar majd először tesztelni valahol?! Majd meglátjuk, mert most még a Szilveszter Rallyn történt élményeiket próbálják feldolgozni, és tervezik a jövőt.

 

„Tök jó volt…nagyon jó volt ott lenni megint, bár az elején voltak bakijaink, mint például guminyomást nem arra állítottuk, amire kellett volna, de ez így alakult, és utólag is azt mondom még ez sem volt baj. Tényleg rengetegen voltak megint a nézők, és az, hogy ennyi szurkoló van egy Szilveszter Rallyn, ez oké, csak nem értem, hogy az összes többi versenyen miért nincsenek ugyanilyen sokan?! Miért nem?! Ezt, ha egyszer megválaszolná nekünk valaki jó lenne. Na, mindegy, azt üzenném mindenkinek, hogy akik erre a versenyre kijöttek ebben a hidegben, azok legyenek már kedvesek az év összes versenyére kilátogatni, mert nagyon jó érzés ennyi rali fannak autózni. Köszönöm, hogy jövőre a melegben is kimerészkedtek majd a pályák szélére. ☺ De visszatérve a versenyre, óriási hangulatban telt, és ennek fényében a kedvünk még mindig príma. Most egy kis pihi lesz, na nem sok, egy kicsi, de én nem is bánom, mert hamarosan megérkezik a kislányom, aki a legfontosabb szerepet veszi át az életünkben. Aztán mire kezdődik a szezon már újult erővel indulunk a versenyeken, de minden marad a régiben. Tehát a csapat továbbra is a Bakó Rally Team, a méregzsák is marad, bár lehet váltunk a Maxra, és az R2 is megy még 2015-ben. Úgy nagyjából ennyi. Köszönjük az egész évet a csapatnak, és jövőre minden megy úgy, ahogy eddig.” – közölte Ákos.

A felállás jelenleg úgy fog kinézni, hogy a családi kötelékek miatt a fiúk egy ideig babázni fognak, de egyáltalán nem vagyok biztos, hogy nem fog be-be csúszni egy-egy belső kamerás felvétel megtekintése. De bocsássuk meg nekik ezt, ez a rali függőség.

 

„Jó volt a Szilveszter Rally, igazából meg vagyunk elégedve az eredményünkkel, bár ilyenkor már mindig azt mondjuk, hogy lehettünk volna egy kicsit jobbak is. Valamiért mindig a verseny végén derül ki, hogy menet közben még hol lettek elrejtve a másodperceink. Mert azért vannak ám még ebben a „kisördögben” lehetőségek. De nyugi, nem vagyunk telhetetlenek, annál inkább elégedettek. Csúcs ez az érzés minden évben, a sok nevező, a még több néző, ez kell a versenyzőknek. Ennek fényében üzenem Ákosnak, hogy 2015-ben sem fogsz tudni kirakni a kocsiból, és már alig várom a következő versenyt. ☺ Nem aggódunk, röpke három hónap és újra versenyen leszünk. Addig meg belsőket nézünk, és tanulunk az idei évből. Aztán meg úgyis lesz egy jó kis teszt, ismerem már a Bakó Rally Teamet…ők olyanok. Megcsinálják, mert tudják, hogy igényeljük, vagyis nem mi, hanem a szervezetünk. Mindig tisztában vannak, mikor jönnek elő az elvonási tünetek, és mi bízunk bennük. A versenynaptár már bíztató, de azért reméljük, hamarosan több minden kiderül a következő szezonról. Mert igazából még mindig nem tiszta minden a rali körül. Rendezzék, és irány a verseny.” – zárta rövidre Árpi a monológját.

 

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; MaGreen Kft - Professzionális Terményvédelem; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó - FACSEMETÉS; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; MAGYAR AGRÁR KFT – Profeszionális Menedzsment, Tanácsadás; Automobile France Kft. Francia autóbontó



Szöveg: Tiba Anita

 

Év végén már mindenki azt gondolná, hogy az ünnepek, meg egyebek a fontosak, de úgy látszik Jánosa Ákos és Brunekker Árpi számára a kettő nem zárja ki egymást. Ők lerendezik a karácsony után és a szilveszteri buli előtt a saját kis dzsemborijukat, és akkor lesznek elégedettek a 2014-es évvel.

 

„Tudom, hogy lehetne már ilyenkor pihenni is otthon egy karfás fotelben papásan, de azok nem mi lennénk. Amúgy meg mi Árpival a 2009-es Szilveszter Rallyn mentünk először, és hát megmondom őszintén, hogy ez már nálunk rituálénak számít. Igaz, hogy egész évben szerencsére sokat tudtunk menni, de valamiért nekünk szükségünk van erre a kis buli versenyre…meg hát a csapat se lustuljon el. ☺ Ez a háromnapos muri méltó lezárása lesz, reméljük az idei szezonnak. A teszten a támogatóinkat fogjuk autóztatni, mert ez az időszak sokaknak megfelel, és már nagyon kíváncsiak a kis méregzsákra. Este pedig egy kis „lazulós csapat bulival” készülünk a Bakó Rally Team számára, hogy megköszönjük az egész éves munkájukat. Hétfőn pedig „frissen és üdén” rajthoz állunk Árpival, és még így befejezésképpen bízunk benne, hogy még itt is tanulni fogunk valamit, mint ahogy egész évben nagyon sokat tanultunk. A verseny az számunkra itt is verseny lesz, ehhez népes kategória állt össze, de mindenképpen más lesz a feelingje, mert valamiért másképp fogja már fel ezt a futamot az ember, mint máskor. A havazás az megviccelne minket, ha mégis lenne…de sebaj, jöjjön az a dzsembori.” – válaszolta Ákos izgatottan.

 

Az egész éves pörgés megmaradt Ákosnál és Árpinál, egyszóval még most sem bírnak nyugodtan ülni a sejhajukon, De az vesse rájuk az első követ, aki nem érti meg ezeket a fanatikus srácokat…ugye, hogy nincs olyan.

„A haverom nagyon jól elmondott már előttem mindent, mert az első randink anno, tényleg a Szilveszter Rallyn volt, és hát azóta ha akarna sem tudna kirakni a kocsiból. Ami pánikra okot adhat az esetleg az, hogy a meteorológusok ijesztgetnek minket a hóval a verseny idejére, de tudjuk, hogy csak néha-néha találják el, hogy mi is lesz. De, ha mégis úgy adódna, akkor majd autózunk csak úgy spontán, legalább megtanulunk elsőkerekessel hó autózni is. Mert az oké, hogy ez olyan buli, fanta, haverok verseny általában, de mi valamiért mindig vérszemet kapunk menet közben, és hajt a vérünk, hogy minél előrébb végezzünk. Ha össze akarnám így verseny előtt foglalni a Szilveszter Rallyt, akkor első nap a támogatóké, de már az este a miénk, mert a csapat bulin biztosan lesz egy kis ereszd el a hajamat, és másnap kérem szépen újra komolyság és versenykész állapotban fogtok minket látni…legalábbis ezek a tervek. ☺ Minden úgy fog történni, ahogy a nagy könyvben meg van írva.” – humorizált Árpi már tőle megszokottan.

 

Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves támogatónknak az egész éves bizalmat, és Kellemes Ünnepek kívánunk mindenkinek.

 

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; MaGreen Kft - Professzionális Terményvédelem; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó - FACSEMETÉS; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; MAGYAR AGRÁR KFT – Profeszionális Menedzsment, Tanácsadás; Automobile France Kft. Francia autóbontó;



Szöveg: Tiba Anita

 

 

Az idei szezonzáró, 48. Mecsek Rallyról fantasztikus érzésekkel távozott Jánosa Ákos és Brunekker Árpád. A srácok, amit elterveztek meg is valósították. Hogy milyen a kedvük a verseny után? Milyen lenne?! Baromi jó.


„Nagyon jó volt, örülök, hogy így zártuk az idei évet, meg hát amúgy is egy nagyon jó versenyen vagyunk túl. Sok tapasztalattal és olyan berögződéssel gyarapodtunk, ami ahhoz kell, hogy egy elsőkerekes autóval jól menjük. Az esti gyorsból is volt tanulnivalónk, de úgy gondolom mindenképpen jó az irány a fejlődésben. Ez nem arcoskodás, hiszen mindig kritikusak vagyunk magunkkal szemben, és szerencsére eljutottunk arra a szintre, amire egész évben vártunk. A kategória 3. hely, és az abszolút 7. hely a továbbiaknak sem az arcunkat fogja növelni, hanem az optimizmusunkat. A szakaszok szimpatikusak voltak, a Pirelli gumiválasztásunk kifogástalan volt, a kis Citroen jól lett beállítva vízre, és száraz aszfaltra is, úgyhogy nem igazán volt más dolgunk, mint amit Árpi megígért verseny előtt, hogy nyomjuk neki. Így a szezon végére eljutottunk arra a szintre, amit év elején elterveztünk, és nem kérdés, hogy mi jó szájízzel tettük le a lantot idén. Persze azért még koránt sincs vége az idei évnek, mert a Mikulás meg a Szilveszter soha nem kérdés. Ugye nem gondoltátok, hogy kihagyjuk….na azért.” – mondta derűlátóan Ákos.

A választás mindig nehéz, de Ákos és Árpi tudja, hogy jól döntöttek egy évvel ezelőtt. Ami bevált az a Bakó Rally Team, és velük együtt a Citroen C2R2 is, a Pirelli szintén zenész, a többi meg már rájuk volt bízva és a szerencsére. Magukhoz képest mértek mindent ebben az évben, és ha tetszik, ha nem ők elégedettek.


„Emlékeztek ugye mit mondtam a verseny előtt?! Na, pont olyan lett végül, ahogy ígértem. Nagggyon-nagggyon jó volt. Összeszedettek voltunk, sokat edzettünk a pályákon és ez meghozta a gyümölcsét. Ákos az autóval szerintem már közel 100%-os barátságot kötött, és ez meg is látszik azon, ahogy a kis méregszákot terelgeti. Talán most jutottunk el odáig, hogy az agyunk már átállt a hátsókerekesről az elsőkerekesre. Ákos reakciói arról adnak tanúbizonyságot, hogy érzi ez a srác most már a C2-t. Sőt nem csak az autót hajtotta hétvégén, hanem még engem is, úgyhogy kénytelen voltam felvenni a tempót. Semmi lazsálás. Mi az ígéretünknek eleget tettünk, mert jól éreztük magunkat végig, és sikerült a dobogón végezni. Nincs is más hátra, mint hogy végre összesítsék a pontjainkat, mert azért jó lenne úgy egyben látni végül is, hogy sikerült az idei évünk az R2-ben. Jó lenne, ha kicsit összekapnák magukat a ralival kapcsolatban az illetékesek, mert időben szeretnénk versenynaptárt látni, hogy tudjunk tervezni a következő évre. Míg ezek nincsenek egyben, addig engedelmetekkel készülünk még a Mikulás Rallyra és a szilveszteri mókára.” – zárta le a beszélgetést Árpi elégedetten.



Köszönet a támogatásért:


Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó; Magyar Agrár Kft. Professzionális ügyvitel, menedzsment, tanácsadás és szolgáltatások agrárvállalkozásoknak; MAGreen Kft. Professzionális terményvédelem

Szöveg: Tiba Anita

Mivel Jánosa Ákos és Brunekker Árpád Kassán csak éppenséggel, hogy menni tudtak pár kilométert, így most kicsit soknak tűnik számukra a kihagyott időszak, amibe még a Budapest Rally elmaradása is nagyban hozzájárult. Tehát értelemszerűen nagyon várják már, hogy ott legyenek a 48. Mecsek Rallyn.


„Kassán nagyon keveset mentünk ez igaz, de én egyáltalán nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni a versenyzés, de meg kell, hogy mondjam tévedtem, mert nagyon hiányzik. Persze ebben annak is nagy szerepe van, hogy ugye elmaradt egy futam. Úgyhogy jó lenne már újból menni. Jók a pályák, de annak nem örülök, hogy mindegyiken csak egyet kell menni, mert mindig szoktam javítani. Mindenképpen jó itinert kell írnunk abban a kevés pályabejárási időnkben, ami most nagyon karcsúra fog sikeredni számunkra a sok teendőnk miatt. Igazából egy sima jó autózást kívánok magunknak, semmi extrát, hiszen sajnos már az elejébe nem nagyon tudunk beleszólni, tehát egy a dolgunk jó hangulatban a célba érni. Megyünk egy jóízűt, aztán majd lesz valami. A gyorsok nagyjából ismerősek, az egyetlen gondot talán csak majd az időhiány okozza, de kicsit megembereljük magunkat és menni fog az így is. Nagyon sok pozitív tapasztalatot szereztünk idén, és remélhetőleg Pécsről is úgy térünk haza, hogy na megint tanultunk valamit.” – latolgatta az esélyeket Ákos.

„Mint mindig most is számíthatsz az én rövid tömör és velős válaszaimra. Na figyu. Nagyon várjuk, nagyon jó lenne már ott lenni, és nagyon-nagyon jók leszünk. Az idei talán első olyan verseny lesz ez a pécsi, ahol úgy nagyjából ismertek lesznek a pályák, mert ugye mi már idén jártunk ott a Baranya Kupán. A furcsa igazából csak az lesz, hogy öt gyors, öt felírás, tehát az eddigiektől eltérően egy gyorsaságin sem fogunk kétszer menni. Nekünk ez újdonság lesz, de annyi mindent meg tudtunk már az idén tanulni, csak nem fogunk tán kétségbe esni. Amiről most így azt gondolom, hogy húzós lesz, az a pályabejárás. Rohadt kevés időnk lesz rá. Amit megígérhetek így előre, hogy az elsődleges szempontokat fogjuk figyelembe venni, amik nem mások, mint hogy mindenképpen jól akarjuk érezni magunkat, és mindenképpen jól akarunk menni magunkhoz képest. A javulásra összpontosítunk, aminek reményeink szerint az lesz az eredménye, hogy besasszézunk a célba, és ha nem is kerülünk a dobogó legfelső fokára, akkor…deeee kerüljünk a dobogó legfelső fokára.” – mondta Árpi a tőle megszokott jókedvvel a hétvégi projektet.



Köszönet a támogatásért!

 

Szöveg: Tiba Anita


Ismeretlen vizekre evezett Jánosa Ákos és Brunekker Árpád a 40. Kassa Rally alkalmával, de a siker elmaradt. Hiába tetszettek nekik a pályák, mert sajnos a versenyautó most először meghibásodott menet közben. A kassai futamhoz fűzött remények igaz elszálltak, de Ákos és Árpi nem bánkódik.


„Lehet, hogy most sokan azt gondolják, hogy jaj de szerencsétlenül jártunk, de ezt nem így kell felfogni. Hányszor kell még elmondani, hogy a technikai sport az ilyen. Meg amúgy is, aminek meg kell történnie, az meg fog. Most megtörtént velünk is, bár hozzáteszem egy év alatt ez volt az első, hogy a kis méregzsák úgy gondolta, az első gyorson befejezzük és sehova tovább. Én meg mivel kímélni akartam a kicsikét, mikor hallottam, hogy furcsább a hangja, mint kellene…nem gyötörtem tovább. Semmi extrára nem kell gondolni, mert a verseny előtt volt revíziózva a Citroen C2R2 váltója, de anyaghibás volt sajnos. De egyáltalán nem bánok semmit, mert még soha nem jártunk Kassán, és nagyon szép hely. Körül tudtunk nézni pénteken egy kicsit a belvárosban, melyről nem is gondoltam, hogy ennyire megnyerő lesz. Az volt. Na de visszatérve a versenyre, tényleg nagyon jó kis szakaszokon autózhattunk volna, semmi túlzás nem volt a mások által elmondottakban. Igaz, hogy csak az első gyorson tudtunk menni, és ott is egy kört, de ennek ellenére rossz szájíz egyáltalán nincs Kassáról. Olyan volt, mintha kirándultunk volna egyet. A Budapest Rallyra újból erőre kap a kis méregzsák, és behozzuk a lemaradást.” – mondta Ákos mosolyogva.

Ilyen a technikai sport. Milyen igazuk van a fiúknak. Ezt előre senki nem tudhatja, hogy egy zsír új motor, váltó, vagy bármi más megáll menet közben az autóban. Ettől olyan érdekes ez az egész. Hogy nem idegeskednek? Minek? Attól talán valami megváltozna? Nem! Mindig csak előre néznek…és jól teszik.

„Az ismeretlen esemény, ismeretlen maradt. Na persze nem teljesen, mert ugye a pályabejáráson tudatosult bennünk, hogy basszus ezek tényleg szuper kis gyorsok. Jó verseny is lehetett volna, hiszen a kategóriában sokan voltunk, bár hozzánk hasonlóan mások is feladni kényszerültek. Ez minket nem vigasztal, és nem is boldogít. Megtörtént, elmúlt…tovább kell lépni, és na, mire kell koncentrálni? Na, mire? A Budapest Rallyra. Reméljük lesz, mert szeretjük több okból kifolyólag. Az egyik, hogy közel van, a másik, hogy ismerőek is lehetnek talán a pályák. A vágyainkat, hogy teljesítettük-e? Mi is volt? Ja, hogy a tisztes helytállásra gondolsz. Megvolt…csak tisztes egyhelyben állás volt. – humorizált Árpi, akin szintén egy csepp csalódottság nem látszott.


Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó;



Szöveg: Tiba Anita

A Bakó Rally Team szinte hétről-hétre megmutatja magát belföldi, vagy külföldi versenyeken. Általában szerencsés kimenetelűek a futamok, de olykor a sors közbeszól. Így történt ez a 40. Kassa Rally alkalmával is, ahol sajnálatos módon háromból csak egy autó ért célba. Bakó László csapatvezető megválaszolta, a hogyan, miért, és egyéb kérdéseimet.


Fejben tudod még tartani, hogy melyik Citroenetek mikor és hol indul?

- Még szép, hogy tudom. Olyan ez, mint a szorzótábla, ha álmomból felébresztenek is kívülről fújom. Kérdezz bármit, megválaszolom…ha nem, akkor meg felhívom a páromat, és ő segít azonnal. Van úgy, hogy kicsit káosz alakul ki fejben, de az általában a verseny időpontok variálása miatt van. Viszont, amikor nincs varia, nincs fejetlenség sem. Tehát a válaszom az, hogy mindig toppon vagyunk, kivéve, amikor nem. Így hónap elején már meg tudom mondani, hogy minden hétvégénk foglalt, de így van ez jól.

Legutóbb Kassán láthattuk a csapatot. Egy Citroen C2R2, egy Citroen Saxo, és egy Citroen S1600 társaságában. Melyikkel mi történt?

- Kérlek szépen, az úgy volt, hogy kettő sajátot ápoltunk, és volt egy „örökbefogadott” gyermekünk a kassai versenyen. Az első nap nem volt semmi különös, átvételek, pályabejárás a srácoknak, mert a C2 és a Saxo Rally 2-ben indult, és csak vasárnap volt versenyük. Viszont a S1600 az már szombaton délben indulásra készen állt a szervizben, csillogva-villogva, ahogy illik. Nem is adódott vele túl sok tennivaló, egy kipufogó csere, és ennyi. Másnap viszont annál inkább pörögtünk. Az egész ott kezdődött, hogy két helyen volt a szerviz, ami megnehezítette az egészet, de sajnos túl sokáig ez sem volt akadály, mert a mi kis kedvenceink megmakacsolták magukat. Egyszóval kiestünk még az elején technikai probléma miatt. A Citroen C2R2-ben is, és a Saxoban is elfáradt a váltó. Ez megesik.

A három rali duó milyen élménnyel, esetleg csalódással hagyta a háta mögött a kassai futamot?

- Mivel a Citroen S1600 célba ért, végig hibátlanul muzsikált, és az 5-ös kategória 4. helyén végzett, szerintem nem kérdés, hogy csakis élménnyel gazdagodhatott a Fogasy Gergely – Berendi Dávid kettős. Ezzel ellentétben viszont ott vannak a mi versenyzőink, mint például Jánosa Ákos és Brunekker Árpád, valamint Dankó András és Kaszás Milán, akik annak ellenére jól érezték magukat, hogy hamarabb kellett befejezniük a versenyt, mint ahogy tervezték. Senki nem távozott rossz szájízzel Kassáról, mert ebben a csapatban mindenki tisztában van azzal, hogy a technika ördöge bármikor beléphet a képbe.


Külföld, belföld…melyik lesz hamarabb?

- A sorrend pontosan ez lesz. Románia a legközelebbi versenyünk, és aztán jöhet a Budapest Rally.


Szöveg: Tiba Anita







Komló után irány, a számukra ismeretlen 40. Kassa Rally. Jánosa Ákos és Brunekker Árpád lelkes a verseny előtt, mert már sok jót hallottak a pályákról. Népes nevező gyűlt össze a kategóriájukban, tehát most megmutathatják, hogy bevállalják a többet vagy nem, a kis méregzsákkal. Ákos és Árpi a Kassához fűződő reményeiket taglalják.


„Nem tudom miért, de most Kassát nagyon várom, bár a többit is szoktuk, ezt talán most még jobban. Nézegetjük a belső felvételeket, mivel fullra ismeretlen minden. A pálya így a videókról tetszik, mert megvan a ritmusa, úgy összességében jónak tűnik, aztán majd ott kiderül, hogy milyen. Annyira nem vagyunk képben, hogy még nézőként sem jártunk arrafelé, de biztos odatalálunk valahogy, meg hát van nekünk egy jól tájékozott csapatunk a Bakó Rally Team, ők már jártak ott, majd ők adják az instrukciókat. Tudjuk úgy nagyjából, hogy mi az, amit másképpen szeretnénk csinálni, mint az eddigi versenyeken. Ilyen például, mikor vannak olyan kanyarok, ahol egyszerűen nem kell mást tenni, mint átengedni, és kész. Sokszor másodperceket veszítünk már az elején, ezen változtatni akarunk. Megpróbáljuk már verseny előtt letisztázni fejben, hogy mit kell és mit nem, aztán a végén majd megdumáljuk mi jött be, és mi nem. De reméljük „váratlan kiadással” már idén nem kell számolnunk. Tudjuk, hogy a tempó növelése kockázatos, volt már benne tapasztalatunk, de ésszel fogunk menni. A beállítások közelítenek a tökéleteshez, már csak apró finomításra lesz szükség, a Pirelli marad, mert bevált, úgy nagyjából ennyi. A célba érés mindig elsődleges szempont, de ha már idén ennyi helyre besoroltak minket kategória szempontjából, akkor azért év végén szeretnénk a dobogón állni.” – nevet Ákos.


Jelenleg több kategóriában is van pontjuk, ami talán évvégére rendeződik, mert ígéretet kaptak rá. Amennyiben ez így lesz, csak annyi dolga van Ákosnak, és Árpinak, hogy valamelyik jó eredményüket fejben lemásolják és véghez vigyék Kassán.

„Nagyon várjuk már ezt a teljesen ismeretlen „eseményt” hétvégén. Kassáról annyit mondanék, hogy nulla tapasztalattal rendelkezünk, de a monitorra tapadt szemgolyókkal meglestük azért a pályákat, és mondhatni jónak ígérkezik ez a futam. A hosszú szakasz jópofának tűnik, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire is lesz jópofa verseny után. A végszó legyen annyi, hogy a vágyaink csak a következők: tisztes helytállás ismeretlenben, és természetesen a céldobogót mindenképpen látni akarjuk. Mi a tőlünk telhetőt megtesszük, mint mindig…rólunk senki nem mondhat olyat, hogy ellébecoljuk a pályabejárást, vagy hasonló. Csináljuk azt, ami a dolgunk a rali versenyeken, persze este egy kis kikapcsolódás belefér mindig. Vasárnap átvesszük a kupákat és igazából ennyi lesz.” – mondta a mindig jókedvű Árpi teljes határozottsággal.



Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó;


Szöveg: Tiba Anita

Jól érezték magukat a Baranya Kupán, attól függetlenül, hogy adódtak helyzetek, amik nem különösebben dobták fel a hangulatukat. Jánosa Ákos és Brunekker Árpád túl régen megy a Citroen C2R2-vel ahhoz, hogy még ennyi idő után sem tudják őket soha megfelelő kategóriába sorolni. Ez a legfájóbb számukra, mert minden verseny után máshol szerepel az eredményük, de olyan is előfordult már, hogy egy sikeres versenyhétvége után nem gyarapodtak a pontjaik.



„A rendezés nagyon jó volt, a szakaszok tetszettek, a Pirelli gumik sokat segítettek abban, hogy bátrabban autózzunk, de még mindig többet kell elvállalni. A beállítás is frankó lett, most már tényleg csak arról van szó, hogy versenykilométereket kell gyűjteni, és futamról-futamra egyre magabiztosabban engedjem be a méregzsákot, egy-egy kanyarba. Amennyiben ez menni fog, akkor mondhatjuk majd, hogy megcsináltuk. Addig viszont még van teendő. Az idő nem volt kegyes hozzánk, mert kint is nagyon meleg volt, nemhogy az autóban, de ilyen feltételek mellett még jobban örülünk, hogy sikeresen célba értünk. Jó volt látni, hogy a rendezők szem előtt tartották, hogy egy hideg ital milyen sokat érhet a gyorsról leérve. Igazán szép gesztus volt, még akkor is, ha ez mások számára csak apróság. Pont ezeken az apróságokon múlik, hogy egy-egy versenyről milyen hangulatban, és élményekkel távoznak a rali csapatok. Már csak egy dologról beszélnék, az a kategória besorolás. P csoport. Ezt nem szeretjük, és úgy gondoljuk nem is ide tartoznánk igazából, de a remény hal meg utoljára, ezért bizakodva várjuk, hogy mire feleszmélünk már A6-os kategóriában leszünk. Kassa a következő állomás, amiről sokat hallottunk már, de sajnos még nem volt szerencsénk megismerni a szakaszokat. Idén ez is meg lesz, és arra törekszünk, hogy így ismeretlenül is jó helyen végezzünk majd.” – mondta Ákos.

A duó számára egyértelműen az okozhat keserű szájízt távozáskor, hogy nem tudják magukat igazán megmérettetni, hiába mennek egy jó versenyautóval. Kedvét szegi az embernek, ha nem a saját kategóriájához tartozó autók ellen kell csatázni. Mindenkinek szüksége van a motivációra, és ebben az ügyben lépni fognak, hogy rendeződjenek a kategória besorolások a jövőben.


„Igazából minden nagyon szép, és jó lett volna, ha nincs ez a kategória mizéria állandóan. Tudjuk, hogy másoknak is szívfájdalma, hogy mindig pakolgatják a párosokat ide-oda, de ennek ideje most már pontot tenni a végére. Nem arra akarunk egy verseny alkalmával koncentrálni, hogy kutakodjunk az eredménylistán, hogy milyet mentünk volna a saját A6-os kategóriánkban. Ez számunkra felfoghatatlan, hogy egy gyári felszereltségű Citroen ugyan miért nem mehet ott, ahová valójában tartozik. Azért mert valaki anno okoskodott, és úgy maradt, vagy mi az oka?! Ezt helyére kell rakatni! Egyébként nagyon sokat tanultunk, szuperek voltak a Pirelli gumik. Nyúztuk őket, ahogy kell, és jól feküdt a kis gép az aszfalton. Maximálisan kihasználtuk a pályabejárási időt, de a meleg nem könnyítette meg a helyzetünket. Elírtunk, felirtunk, újraírtunk, töröltünk…minden volt, ami szem-szájnak ingere. Ennek ellenére egy igazán jó versenyen vagyunk túl, ahol mondhatjuk, hogy a fejlődés útjára léptünk, és nem áll szándékunkban megállni. Mindenképpen az a célunk, hogy rendes kategóriában, nem ilyen szedett-vedett P csoportban versenyezzünk. Látni akarjuk a fejlődésünket, és azokkal szeretnénk csatázni, akikkel igazából egy helyen kellene mennünk, nem pedig az űr Zsigulikkal. Remélhetőleg erre lesz megoldás, és bízunk benne, hogy Kassán, ha megnyomjuk a kis méregzsákot, akkor elől fogunk végezni….A6-ban….mondom A6-ban…halljátok illetékesek….A6-ban.” – viccelődik Árpi, de valójában minden szavát komolyan gondolja.

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó;




Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

Telnek-múlnak a hónapok, de Jánosa Ákos és Brunekker Árpád fáradhatatlan, ha a raliról van szó. Egyszerűen nem akarnak, és nem tudnak betelni a kis méregszáknak becézett rettenthetetlennel. Ezerrel készülnek a Baranya Kupára, ahol ismét az R2 mezőnyét fogják boldogítani részvétükkel, és abban reménykednek, hogy a veszprémi futamhoz hasonlóan a dobogó ismét belefér a versenybe.


A Bakó Rally Team Citroen C2R2-jével csatázó rali páros igénye igazából nem sok a hétvégére. Jó idő, jó pályák, jó hangulat, illetve bónuszba jöhet a kupa a végén. A célok reálisak, de tudják, hogy egy mondás a raliban és érvényes: „Nyugtával dicsérd a napot”.

„Készülünk-készülünk, hogy a francba ne készülnénk már?! Fejben szépen rakom össze, hogy merre jártam, merre nem, és pár videó segítségével arra jutottam, hogy azért itt is lesz egy-két ismeretlen szakasz. Sebaj, ezért van a pályabejárás…nem?! A lényeg, hogy a Citroen tudja a dolgát, nagyon ment már Veszprémben is, egyre inkább érzem az autót, és nincs mese gyorsulni kell, mert a méregzsák tudja a jó eredményeket hozni. A Pirelli tesztre meghívást kapott a csapat, aminek nagyon örülünk, hisz számunkra fontos a precíz felkészülés. Ehhez szükség van jó gumikra, jó beállításokra, és egy rugalmas, összeszokott csapatra. Mi szerencsések vagyunk, mert ez mind megadatott nekünk. Bakó Laci tesztelte a Mátra RS-en a gumikat, és a beállításokat előjáróban, és jók a kilátásaink. Ránk igazából a Pirelli hivatalos tesztjén már csak a csapatás, és az apró finomítások várnak. Szombaton kihasználjuk az időt a pályabejárásra, és írunk egy pontos itinert, vasárnap pedig megmutatjuk a nézőknek, hogy elsőkerekessel is lehet keresztben közlekedni.” – ecsetelte a hétvégi terveket Ákos.

Ez a rali duó állandóan pörög, mint a búgócsiga. Valószínűleg már a verseny gondolata is megdobja az adrenalin szintjüket, de így van ez jól. Elhatározás, és tervek nélkül nem érezheti jól magát az ember, és ők szeretnek élni, versenyezni, célba érni. Így kell ezt csinálni.


„Rövid, tömör és velős leszek. Nagyon várjuk a komlói futamot, és nagyon jók leszünk. – nevet Árpi. Igazából, ha a hétvégét elmondanám ennyi lenne: Tesztelünk, beállítunk, tesztelünk…másnap átvételek, pályabejárás, pályabejárás, pályabejárás…és most jön az első nap érdemi része összefoglalva, jól figyelj….este a csapattal egy jó étteremben, egy jó vacsi, egy pohár fincsi Rose-val, közben jókat beszélgetve, desszert mindenképpen lesz, kell a kalória másnapra…és akkor nem is maradt más, mint a lényeg vasárnapra, megcsapatni, megmutatni, fejlődni és bizonyítani…na persze csak magunknak.” - vázolta Árpi a hétvégét röviden.

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó;


Szöveg: Tiba Anita

Mindketten nagyon pörögtek egész hétvégén. A teszten is nagyon jól érezték magukat, és ez a hangulat végig kitartott a Jánosa Ákos – Brunekker Árpád duó számára. A Veszprém Rallyen nem bízták a szerencsére a sorsukat, ezért megfontoltan, és határozottan arra koncentráltak, amiért mentek. Győzni.


Szinte már-már a levegőben volt, hogy a veszprémi futam hétvégéje csak jól záródhat Ákos és Árpi számára. Tényleg minden úgy volt, ahogy szerették volna a fiúk, attól függetlenül, hogy kaptak a nem várt esőből jócskán. De még ez sem tudta kedvüket szegni, sőt talán még jobban elkapta őket a rali feeling. Ennek köszönhetik, hogy a P3/17 kategória 3. helyezettjei lettek, ami egyúttal a P csoport abszolút 5. helyét is jelentette.

„Miért van vége? Már megint mennénk. Mert hát ugye az utolsó gyorson sikerült a legjobb időt mennünk, és nagyon jó lett volna, ha nem ott, és akkor kell pont befejeznünk, hanem lehetett volna még egy kör. Az autó új beállítása közel áll nagyon az én vezetési stílusomhoz. Már a teszten is szuperül ment a kis méregzsák, de ahogy jöttek egymás után a gyorsok, egyre inkább bátorodtunk. Ennek meg is lett az eredménye, mert nagyon jót autóztunk. Sajnáljuk, hogy idénre vége a murva bajnokságnak. Pedig Bükfürdőn még azt mondtam, hogy, hú de jó nincs már sok murva, most meg azt gondolom, hogy hú de rossz, hogy nincs több murva. De ha már így alakult, akkor innentől az aszfaltra koncentrálunk. A hétvégén Bakó Laci fog menni az autóval a mátrai gyorsokon, és egy picit fogunk változtatni az autó eddigi aszfaltos beállításain, amit a Laci fog most nekünk tesztelni. Előre tolt bástyaként fogjuk most használni Lacit. Ő tesztel, mi meg majd élesben csapatjuk már Komlón, és jó lenne most már mindig benne lenni a P kategória első ötjében. Erre gyúrunk az idei év hátralévő versenyein.” – mondta Jánosa Ákos még mindig felpörögve.

Nem kérdéses, hogy Ákost nem kellene noszogatni, hogy gyerünk be a versenyautóba, és mehetünk. De vajon mi a véleménye Árpinak a hétvégéről, és az előttük álló megmérettetésekről? Most ezt is megtudjuk.

„Mennék, mennék, mennék, de sajnos sokára lesz még a következő verseny. Nagyon jó volt minden. Érezhető volt, hogy most igazán jó a beállítás. Csúszkáltunk meg minden, egyszóval élvezetes volt. Most így az anyósülésből már mondhatom azt, hogy ténylegesen is közelített egy hátsókerekes, csúszkálós, tempós autózáshoz. Lehetett neki tolni, és ez már önmagában is rátette a bélyegét a hétvégére. Egyre jobban ki tudjuk használni a kis autó adottságait, és ennek következtében egyre jobb időket is megyünk. Most kapunk majd aszfaltra is egy jobb beállítást, és akkor megmutatjuk, hogy mi a magyarok Istene.” – mondta Brunekker Árpi.

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó;

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

4. oldal / 6

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top