Vass Gergely számára nem lesz újdonság beülni a raliautóba, hiszen már versenyzett Suzukival, és navigált Mitsubishiben, de most egy Citroen C2R2-ben mutatja meg tudását. Vele ellentétben viszont Lukácsi Ákos, a navigátora, aki egyben barátja is, kicsit „tanulóként” csöppen a sztoriba, de félelemre semmi okuk, hiszen Gergő minden tapasztalatát megvitatták, és a lábatlani sprinten kezdődik számukra az éles bevetés.  


Az idei évben Kiss Viktor mellett töltöttél be navigátori szerepet, hiszen az ORB-ben mérettettétek meg magatokat. Viszont most hétvégén a lábatlani rali sprinten teljesen más lesz a felállás. Pilóta leszel ismét. Mesélj erről kicsit, hogy is van ez?

- Tavaly egy versenyen szóba jött, hogy ha úgy hozza a sors, akkor mennénk együtt Viktorral. Veszprém előtt beszélgettünk konkrétan először arról, hogy lehetséges, hogy az állandó navigátorának egyéb elfoglaltságai lesznek, és hogy tudnám-e vállalni a futamot. Természetesen azonnal igent mondtam. Azt gondolom, hogy egy versenyző mindig az "első osztályba" szeretne eljutni a pályafutása alatt, és ez most megadatott nekem. Rengeteget tanultam a J1-ben ülve az előző években, és a célom minden versenyen az volt, hogy a feladatomat 100%-osan lássam el. Ezt a fajta precizitást szeretném átvinni a vezetésbe is, ezekkel a tapasztalatokkal, és hozzáállással szándékozom felépíteni a futamainkat a jövőben.


Régebben egy Suzukival róttad a pályákat. Hogy jött a képbe a Citroen C2R2, illetve a Bakó Rally Team?

- Bakó Lacival tavaly év végén kezdtünk el beszélgetni a jövőben való együttműködésről. A megvalósítás, és a tényleges projekt a hétvégi versennyel veszi kezdetét. Abszolút tesztnek, és az autó kiismerésének szánom ezt a versenytávot. Célom, hogy minél jobban megismerjük az autót, a csapatot és felesleges kockázatvállalás nélkül teljesítsük ezt a versenyt. Mindig csak egy, a következő versenyre szeretnék koncentrálni, és a lehetőségekhez mérten a legjobbat kihozni a számunkra teljesen új, és ismeretlen szituációból. Vasárnap este már látni fogjuk, hogy milyen irányban indulunk el a jövőben.


Lelkesnek elég lelkesek vagytok, de a navigátorodnak ez lesz az első rali versenye. Mik lesznek az elvárásaitok a C2-vel, és az eredménnyel kapcsolatosan?

- Ez egy nagy próbatétel, és teszt is lesz a jövőre nézve. Gondolkodtam, hogy esetleg előfutóként kellene nevezni, de úgy vélem, hogy jobban tesztelhető versenyben, hogy mennyire vagyunk összhangban az autóval, és egymással. Az autóról rengeteg jót hallottam már, azoktól, akik mentek és mennek jelenleg is vele. Nagyon sokat beszéltem Lacival a versenyautóról, és annak viselkedéséről, de ezektől függetlenül egy rövid tesztet szombaton még beiktatunk. A hétvégi futamon az órát csak egy dolog miatt fogjuk figyelni, hogy mindig időben érkezzünk az időellenőrző állomásokra. :) A segítségem, a barátom és a navigátorom ezen a versenyen egy és ugyanaz az illető lesz, Lukácsi Ákos, akivel minden eddigi tapasztalatomat megosztottam. Úgy gondolom a hangulatra nem lesz panasz sem az autóban, sem a csapatban.



Amennyiben elégedettek lesztek, és miért ne lennétek :) elképzelhető, hogy jövőre is a Citroen mellett teszitek le a voksot?

- Van egy terv a fejemben a jövővel kapcsolatban. Nem titok, hogy az előttünk álló évben szeretnénk együttműködni a Bakó Rally Teammel, és a Citroen C2R2-vel rajthoz állni a versenyeken, de hogy melyik bajnokságban, az még ugye kérdéses. Ami viszont biztos, az az, hogy komplett szezonra szól a fáma. Ez a lábatlani sprint verseny nem is az első, hanem inkább a nulladik lépése az együttműködésünknek, ami igazából elvárás mentes lesz. Vagy mégsem, mert legyen hétvégén szép napos idő, sok-sok néző, és persze mindenki érezze jól majd magát.


Köszönet a támogatóknak!

 

Szöveg és fotó: Tiba Anita



A LiveWire Rally Team versenyzőpárosa Ferjáncz András és Földi Niki újra koptatja a Bajna-Lábatlan szakasz aszfaltját, mégpedig a MARB Nyugati régiójának 2014. évi utolsó futamán a Cél Trans Rallysprinten. Úgy tűnik megtetszett nekik a pálya, hogy újra nekivágnak.


De mivel és miért is pontosan, arról Ferjáncz Andrást kérdeztem:

Említetted a Pilisvörösvári verseny után, hogy valószínűleg már csak a Szilveszter rallyn láthatunk. Most mégis indulsz a Cél Trans Rallysprinten. Mi az oka? Ennyire jó volt a múltkori verseny alkalmával?

Valóban nem terveztük, hogy a Szilveszter Rallye előtt rajthoz állunk, de nagyon megtetszett a lábatlani pálya mindkettőnknek, ezért most támadunk. Elnézve a nevezési listát, izgalmas verseny várható, hiszen sok ügyes, tapasztalt pilótával kell megküzdenem a hétvégén.

Niki kiheverte a Pilisvörösvári megpróbáltatást?

A hangja már tökéletes, minden rendben, de még ezen a héten is emlegette a hibáját. Mély nyomot hagyott benne élete első etap tévedése. Folyamatosan mondom neki, hogy ne érezze rosszul magát emiatt, mással is előfordul. A lényeg, annyi, hogy újult erővel vágunk neki a hétvége kihívásának.

Szárnyra kapott egy hír, miszerint nem a Hondával vágtok neki a hétvégi megmérettetésnek.

A hír igaz! Tényleg másik autóval fogunk indulni, így érdekesebbé téve a hétvégét.

Milyen autót választottál?

Egy Mitsubishi Lancer Evo IX R4 lesz a játékszerünk a hétvégére. Kaptunk egy visszautasíthatatlan ajánlatot és mivel a márka a szívünk csücske, így nekivágtunk a projektnek, ez a sprint is pont jókor lesz megrendezve, mert mindent elő is tudunk készíteni. A verseny előtti napokban kapja meg az új dekort a gép, illetve a szponzori matricákat is. Kíváncsian várjuk a végeredményt, mert a látványtervek sok jót ígérnek.

Mi a tervetek a hétvégére? Tapasztalatgyűjtés vagy az eredmény?

Legyünk őszinték; ezzel a kocsival nyerni kéne az abszolútot, de nagyon boldog leszek, ha meg fogom tudni számolni a két kezemen hány másodpercet kapok majdTajmel Tibitől és Tóth Attitól. Kicsit aggaszt, hogy tesztre sajnos nem lesz alkalmunk, ezért az első gyorson tesszük majd meg az első métereinket a Mitsubishivel. A kihívás adott, várjuk szeretettel.

Köszönöm a riportot és remélem minden úgy alakul, ahogy szeretnétek!

Köszönet a támogatásért!


LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Ez a jelszava a LiveWire Rally Team versenyzőjének, Cséplő Balázsnak a hétvégi MARB futammal kapcsolatban. A Mecsek Rallye-tól eltérően most nem testvére diktálja az itinert, hanem Locker János, akivel már nyáron is autóztak együtt. Sokat tanult már akkor is tőle, így most ez egy kiváló alkalom az eddig megszerzett tudás bővítésére. Vasárnap egy még számára ismeretlen Bajna-Lábatlan szakaszon teszi próbára magát.


Cséplő Balázst kérdeztem az előkészületekről:

Sikerült megjavítani az autót?

Nem teljesen. Most is egyelőre két koreográfia van a versennyel kapcsolatban, de valószínűleg egy tartalék váltóval fogunk indulni, ugyanis a másik még darabokban. Arra várunk ugyanis, hogy elkészüljön két fogaskerék a sperr-be, mivel az új Peugeot Sport-os féltengelyeink oda passzoló fogazásai nagyobbak. Maradnak hát a versenyre az egyszerű féltengelyek, hacsak nem történik csoda addig. Én bánnám egyébként a legkevésbé, ha meg kéne erősödnie a világba és a szerelőkbe vetett hitemnek.

Említették, hogy atomjaira szeditek szét a gépet és valószínűleg csak a Szilveszter Rally-n tudtok részt venni. Most mi a helyzet?

Szereztünk egy másik autót, amiből szükségünk volt néhány alkatrészre és mivel 3 évvel fiatalabb, és egy nagyon szép állapotú karosszériával, továbbá forgalmival is rendelkező, női tulajtól származó (bár az utóbbi nem tudom, hogy előny-e) gépjármű, ezért hát az jutott az eszembe, hogy fel kéne építeni egy karosszériát a legelejéről, ez alkalommal az alapoktól. Ebbe a karosszériába mindent át tudunk rakni, és ha az idő is engedi márciusig, akkor persze azért szeretnék extrákat is beletenni az új autóba. Természetesen az évzáró verseny gondolatától nem határolódunk el, mivel ez a két projekt egy darabig tud párhuzamosan is futni egymással.

Facebook-on láthattunk már képeket az építés folyamatáról, hogy állsz most?

Valóban csináltam egy albumot facebook-on, hiszen korábban álmodni sem mertem volna, hogy egyszer ilyesmire adom a fejem. Egyelőre sok, gyakran éjszakába nyúló kínkeserves órával szétszedtem az autót, már csak a puszta karosszéria maradt, ami arra vár, hogy ki legyen csövezve. Már ezzel is sok munkám volt (amit egyébként nem bánok, legalább jobban átlátom, hogy mi miért van ott egy autóban), mivel nem vagyok autószerelő, és a neheze még csak most jön, azonban a végtermék remélhetően egy, a FIA homologizációs lapban foglalt értékek határait feszegető, jobb súlyelosztású és könnyebb valami lesz.

Hogy jött az ötlet, hogy induljatok a MARB 2014. évi utolsó futamán, Bajna Lábatlan szakaszon?

Mivel ez a gyakorló és ugyanakkor teszt évünk a rallye világában, ezért szeretnénk minél többet menni. Úgy vettük észre ugyanis, hogy az összes leversenyzett km és az összes szereléssel és javítással töltött óra hasznosnak bizonyul a jövőre nézve.

Voltatok már valaha ezen a pályán?

Nem voltunk még, bár Locker János már mesélt a pályáról. Ő fog ugyanis nekem ismét navigálni, ahogy tette azt korábban Kincsesbányán is még a nyár folyamán. Rutinos versenyzőnek számít ő a nyugati sprintes régióban, hasznos információkat osztott meg az előző közös munka alkalmával is. Valószínűleg közös témában ismét nem lesz hiány, hisz általában ugyanazon kategóriában egymás ellen versenyzünk, mivel máskor ő is egy azonos paraméterekkel rendelkező 106-os Peugeot volánja mögött ül.  

Mi a cél a versenyen?

Elsősorban a gyakorlás, tesztelés, mivel ez az első teljes évadunk a rallye világában ezzel az autóval, meg úgy egyébként is. Ennyi technikai problémára igaz nem számítottunk, de versenyről versenyre okosodunk, tanulunk. Ha minden jól fog menni, és bár elég népesnek néz ki egyelőre a kategóriának, azért szeretnénk, az első ötben végezni. No meg persze másodlagos célom az is, hogy végre minél több otthoni embert tudjak kicsalogatni a versenyre, hiszen csupán csak 40km-re lesz a szülővárosomtól, ezáltal bírva rá őket, hogy nézőként végre áldozzanak egy kicsit a kultúra oltárán is.

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért!

 

LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

 

 

A MARB értékelést tekintve az abszolút tízedik, a saját kategóriájában pedig a hatodik helyen végzett a számukra teljesen új Citroen C2 R2-vel Holecz Krisztián (Kicsy) és Csáki Richárd a múlt hétvégi Felsőnyárád - Sajókaza Rally Sprinten.


A hatalmas köd miatt a szombati teszten, ahogy Kicsy fogalmazott nem tudtak igazi tempót menni, csak ismerkedtek a C2 R2-vel, ami majd egy év kihagyás után nem könnyítette meg a váci pilóta dolgát.

„A licences kategóriába neveztünk, de adminisztratív okok miatt átsoroltak minket a MARB mezőnybe. Nekem fura ez a sprintverseny, hogy hideg gumival kell oda állni a rajthoz. Ezt az autót úgy lehetett volna igazán kihasználni, ha be van melegedve a fék, meg van melegítve a gumi, akkor lehetett volna igazán jót autózni. Fehéraszfaltos volt a pálya, ami rettenetesen csúszott. Az autó az tip-top volt, a fék és a szekvenciális váltó pedig parádés!”

Az mindig örömteli, ha sok szurkoló látogat ki egy rallye versenyre, az viszont már kevésbé, ha nem tudják, hogy hogyan kell viselkedni a pálya szélén…

„A nézőkkel annyira nem vagyok megelégedve. Lehetett hallani mendemondákat, hogy fagyállóval fellocsolták a pálya egyik kanyarját, hogy látványosabb legyen a verseny. Öt - hat autó be is esett abba a kanyarba, mi is majdnem leestünk az útról, de szerencsére sikerült megoldanunk azt a helyzetet.”

Ahogy azt előzetesen tervezte Kicsy fokozatosan gyorsult a vasárnap:

„Figyeltük az időket, az volt a cél, hogy körről körre javítsunk. Az első két gyorson, ha elúszott az autó nagyon nehezen tudtam lekoordinálni, mert akkor még úgy vezettem, mint a Zsigulit. A második körre változtattunk a gumin, akkor már sokkal kezelhetőbb volt a kis Citroen. Az ötödik szakaszon éreztem rá igazán, hogy kell vezetni a C2-t, akkor már nagy tempónál is kezesen viselkedett, tudtam, hogy mit kell csinálni. Az ötödik gyorson a MARB-ban abszolút ötödik időt tudtunk autózni.

Most ültünk először ebben az autóban, a kategóriában hatodikak lettünk, de ez egyáltalán nem fontos, a lényeg az, hogy ki tudtuk próbálni ezt a kis méregzsákot. A szerviz csapat hibátlanul működött, bármi kérésem volt azt azonnal teljesítették. Szuper kiszolgálásban volt részünk, ezt ez úton is köszönöm Bakó Laciéknak! Nagyon jól éreztem magam, remélem, hogy lesz folytatása ennek a Citroenes projektnek!”

Partnereinknek köszönjük a támogatást!

Holecz Krisztián (Kicsy) is rajthoz ál a MARB Északi Régiójának nyolcadik futamán, a Felsőnyárád és Sajókaza között megrendezésre kerülő Rally Sprinten. A november 15-16.-i versenyre a váci pilóta a jól megszokott Ladát egy igazi, ízig - vérig gyári versenyautóra, a Bakó Lászlóék által felkészített Citroen C2 R2-re cseréli.


Kicsy életében először vezet majd elsőkerekes versenyautót és természetesen nagy várakozással tekint a hétvége elé:

„Ez egy nagy álom, már régóta tárgyalok Bakó Lacival az autóról, nagyon ki szerettem volna már próbálni ezt a kis R2-es méregzsákot. A licences kategóriába neveztünk, nem fogunk beleszólni a helyi bajnokságba. Szombaton tesztelünk, beállítjuk az autót, vasárnap pedig versenyzünk, összesen hat szakaszt kell majd teljesítenünk. Nagy kockázatot nem akarok vállalni, ahol tudom, ott elnyomom, de nem életre-halálra fogunk autózni, majd meglátjuk. Szerintem a harmadik-negyedik gyorsra fogom kellőképp kiismerni a C2-t, onnantól kezdve szeretnék a lehető leggyorsabban autózni vele.”

Nem csak a versenygép, hanem a navigátor is új lesz Kicsy számára, ez alkalommal ugyanis Csáki Richárd diktálja majd az itinert a jobb 1-ben.

„Nagyon nagyon régen mentünk már együtt, de akkor csak egy szlalom versenyen. Richárd nagyon jó barátom, egyébként a nagybátyja, Nagy Zoltán szokott nekem navigálni, csak ő munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudta vállalni ezt a versenyt. Mint mondtam, Richárddal jó barátok vagyunk, szinte minden nap találkozunk egymással, és így alakult, most megpróbáljuk együtt.

Remélem, a hétvégén száraz lesz az időjárás, mert bár a Zsiguli nagyon jó vízen, imádok vele menni, de a Citroennel most nem az a cél, hogy nagyon megmutassam, mennyire vagyok gyors nedves aszfalton. Ésszel végig kell menni, utána pedig tovább gondolkozni, hogy van-e ebben még lehetőség, van-e benne kihívás számomra.”


Partnereinknek köszönjük a támogatást!


Majdhogynem hazai pályán, fölényes győzelmet aratott Vincze Marci a múlt hétvégén megrendezett Kazár Rallysprinten. A klasszikus Salgó Rallyek-ról ismert Vizslás - Salgótarján - Kazár szakaszon, mind a hat gyorsaságit megnyerve, több mint egy perccel diadalmaskodott a szécsényi pilóta.


A könnyűnek tűnő győzelem ellenére a hétvégén sokat dolgozott Marci és a csapata, hisz kipróbáltak egy új abroncsot, illetve tovább finomították a Mitsubishi futómű beállításait.

„Azért mentünk el Kazárra, hogy kipróbáljuk a Pirellit rallye körülmények között, mert a Hungaroringen ugyan használtuk ezt az abroncsot, de az egy zárt versenypálya, nem egy igazi rali szakasz és teljesen más beállítást igényel az a jó minőségű aszfalt, mint egy közúton megrendezett verseny. Tehát a Pirelli tesztjére helyeztük a hangsúlyt és a délutáni szakaszokra meg is találtuk a megfelelő beállításokat.

Kazáron új navigátorral mentem, ezúttal Kiss- Réti Balázs diktálta az itinert. Ő egy salgótarjáni srác, régóta navigál. Korábban már beszéltünk róla, hogy indulhatnánk közösen egy futamon. Mivel Szedő Csabi a hétvégén nem ért rá, így most végre megvalósulhatott az, amit régóta terveztünk. Balázs remek munkát végzett, sok dolgot levett a vállamról.

A verseny tökéletesen alakult számunkra, gyönyörű szép időnk volt és rengeteg néző állt a pálya szélén. Ez a régi, 20-30 évvel ezelőtti Salgó Rallye-k hangulatát idézte fel bennem, annyi néző volt. Úgy éreztem, mintha mindenki nekünk szurkolt volna, utólag is köszönöm a bíztatást, bent az autóban is nagyon lehetett érezni. A sok néző inspirált is minket, többet autóztunk keresztben, mint ahogy az általában tőlünk megszokott. Nagy Köszönet jár a szervizcsapatnak, mert kiváló munkát végeztek az egész hétvége folyamán és természetesen köszönöm a partnereinknek, hogy támogatnak minket!”

Az idei évben a Szilveszter Rallye-n mindenképp láthatjuk versenyezni az RTE 2012-es bajnokát és ha minden Marci tervei szerint alakul, akkor még novemberben egy kisebb versenyen is rajthoz áll.

EREDMÉNYEK

Interjú:


Partnereink



Az elmúlt hétvégén az ország több pontján is megrendezésre kerültek autósport rendezvények. Ennek a László Racing színeiben versenyző rali pilóták olyannyira megörültek, hogy szétszéledtek, és különböző helyszíneken szórakoztatták a közönséget, és jómagukat. A hétvége történéseiről Csikó Zsoltot faggattam.


Számos rali párossal büszkélkedhettek, akik hétről-hétre, hónapról-hónapra kitartóan várják a versenyeket. Mindent nyomon követsz?

- Na, ezt a kérdést meg sem hallottam. – mókázik Zsolt. Engem akár „Sasszemnek” is hívhattok. Mindent tudok, mindent látok. De ha mégsem, akkor meg mindenhol vannak „szemeim” és „füleim”. – bolondozik tovább. Oké, oké…befejeztem a heccelést. Tényleg mindenről tudok, ki hol, mikor, mivel, mit akar…mármint hol lesz a verseny, mikor, és mivel indul a duó. Tegyél egy próbát, és kérdezz bármit az elmúlt hétvégéről.

Szóval bármit kérdezhetek??? Mi volt a vasárnapi ebéd?

- Igazán megleptél a kérdéseddel. De legyen…ha jól emlékszem benzingőz, fékcsikorgással, és füstölő gumi desszertnek…ilyen egy rendes hétvégi menü. Kérdezz meg bárkit, ez egy rendes hétvégi nasi az autósport fanoknak.


Hol lehetett ilyen fantasztikus „menühöz” jutni a hétvégén?

- Én vasárnap személyesen a 2014. Sprint Kupasorozat III. fordulóján, Kunmadarason vettem részt, ahol Szabó Gábornak adtam az instrukciókat egy Honda Civic Type R-hez. De az ORB versenyein induló Hodosi Gábor és a Fábián testvérek is megmutatták, hogy autóznak keresztben a Ladával, mikor az idő nem az ellenségük. Ezen kívül még Tóth Balázs és Simon Gyuri is a lovak közé csapott a kunmadarasi reptéren, ahol napsütéses időben, és sok szurkoló előtt kapartattak a srácok. Aztán folytatnám a sorolást, mert itt még nincs vége. Budapesten a Rakparti Szlalom Partyn pedig szombaton, Bődi Sándor versenyzőnk, alias „Szandró” koptatta a gumit, persze csak úgy, ahogy máskor is szokta. Amennyiben ez nem volt elég, még jelen voltunk Tökölön, a reptéren, ahol Takács Olivér terelgette a Honda Civicet.

Tényleg mindenhol ott volt a László Racing az elmúlt hétvégén. De hol lesztek legközelebb láthatók?

- Szükség van az ilyen rendezvényeken való megjelenésre is, két okból kifolyólag. Az egyik, hogy a versenyzők az úgymond tét nélküli futamokon kicsit elengedhessék magukat. Illetve szükség van a raliban arra, hogy aki csak teheti, részt vegyen a kisebb eseményeken is, mert így talán egyre több ember kedvet kap majd és növelhető lesz a nézők tábora. Legközelebbi helyszínünk Pécs, most hogy elmarad sajnos a Budapest Rally. Ettől függetlenül reméljük, hogy megjelenéseinkkel kellően kiszolgáljuk reklám partnereinket, és köszönjük az együttműködésüket.


Köszönet a támogatóknak!



Szöveg: Tiba Anita


Kazár RS 2014 10.18-19.

 

A MARB Északi régiójának 7. futama, ahogy erről már értesítettünk titeket Kazár RS lesz, Vizslás - Kazár - Salgótarján szakaszon. Indulthat a nevezés az október 18-19.-i hétvége sprintversenyére.

VERSENYKIÍRÁS

NEVEZÉSI LAP


Hivatalos honlap: csapassunk.hu

 

H6 Pizzéria Borsodnádasd Rally Sprint 

Közkedvelt pályán folytatódik az Északi Régió küzdelme a Magyar Amatőr Rally Bajnokságban. Szeptember közepén Borsodnádasdra látogat a mezőny, ahonnan a Balatoni szerpentint kell a párosoknak meghódítani, és onnan természetesen vissza is kell érkezni.

Szeptember közepén a Borsodnádasd és Balaton közti gyorsasági szakaszon folytatódik a Magyar Amatőr Rally Bajnokság. Az Északi Régió vélhetően igen népes mezőnye a hatodik futamát vívja majd ebben az idényben, amelyhez a helyiek és a szervezők igyekeznek a lehető legszínesebb körítést biztosítani.

 

A rallysok számára a program szeptember 13-án az adminisztratív és a technikai átvételekkel kezdődik, ezután pedig a mezőny minden párosának lehetősége nyílik a pályabejárásra.

A közönséget szombaton délután várják a Petőfi Térre, ahol az Ünnepélyes Rajtceremónia alatt a benevezett pilótákkal és navigátorokkal is megismerkedhetnek a szurkolók. Ezt megelőzően egy látványos Streetfighter show részesei lehetnek az érdeklődők, MadMan Ricsy kápráztatja majd el a nézőket. A H6 Pizzéria Borsodnádasd Rallysprint sztárvendége a hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János, valamint az ugyancsak abszolút győztes Spitzmüller Csaba lesz, a két bajnok este hét órától egy közönségtalálkozón mesél majd a rallyval kapcsolatos élményeiről. Az esti órákban a Petőfi Tér mögötti Népkertben egy utcabált is tartanak, ahol Herczeg Tibor szolgáltatja majd a zenét.


Vasárnapi benzingőz


A sprintverseny érdemi részét vasárnap bonyolítják le, viszonylag korán, reggel fél nyolckor rajtol az első autó az egykori lemezgyár bejáratától. A nap folyamán a mezőny a Borsodnádasd - Balaton közti útszakaszt mindkét irányban háromszor teljesíti majd, ezután hirdetnek győztest a különböző kategóriákban. A tervek szerint az ünnepélyes díjkiosztót vasárnap este hét órakor, a közelmúltban átadott Közösségi Ház színháztermében tartják meg.

Nádasdra érkeznek a száguldó sprintesek

- Két héttel ezelőtt a miskolci sprintversenyen is többen jelezték már, hogy ott lesznek Borsodnádasdon - mondta az előkészületekkel kapcsolatban Adamovits Márk, főszervező. - Pontos létszámot ebben a pillanatban még nem tudok mondani, hiszen szeptember 8-ig nevezhetnek a párosok. A visszajelzések viszont kedvezőek, bízom benne, hogy ezen a kiváló szakaszon legalább nyolcvan párost versenyeztethetünk majd szeptember közepén. A szervezési feladatok jól haladnak, a nádasdiak mindenben a segítségünkre vannak. Teljesen kitakarítják a lemezgyár területét, hogy a megfelelő méretű szervizparkot biztosítani tudjuk a versenyzők számára. Az önkormányzattal, Kormos Krisztián polgármester úrral, kiváló együttműködést alakítottunk ki, amelyből azt érzem, hogy Nádasdnak, valamint Balaton községnek is nagyon fontos a verseny. Egyértelműen az a célunk, hogy az egyre népszerűbb sprintsorozat keretében egy emlékezetes hétvégét töltsünk ezen a vidéken. A pálya, a kiszolgáló helyiségek és a kísérő programok ehhez adottak, még a futam előtti napokban a nagyobb kátyúkat fogjuk javítani a hevesi részen, hogy az út minősége is valamelyest javuljon.

A H6 Pizzéria Borsodnádasd Rallysprint során a mezőny valamivel több mint harminc gyorsasági versenykilométert teljesít majd a vasárnap során. A pályát már reggel hat órától lezárják, innentől kezdve már csak gyalogosan lehet megközelíteni a helyszínt.

 

Forrás: www.h6pizza.miskolcrally.hu

4. oldal / 11

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top