László Racing egyesületében, a LiveWire Rally Team csapatában induló Erdélyi György – Dredán György kettősújra egy ismeretlen pályát készül meghódítani a MARB Északi régiójának 5. állomásán a STEELVENT MISKOLC RALLY-n. A verseny Lyukóbánya – Parasznya közti közel 6 km –es szakaszon kerül megrendezésre.


A pilótát Erdélyi Györgyöt kérdeztem a miskolci versenyre való felkészülésről:

Az előző versenyen az SRT LiveWire Mátra RS-en hengerfejes lett a motorotok. Hogyan áll az autó revíziója?

Sajnos a motort nem sikerült javítani, de reményeim szerint egy jobbal tudunk rajthoz állni. A szóban forgó motort négy éve Navigátorom, Dredán Gyuri Katona Kornéllal építette és most Kornél összes munkáját félre téve, csak a mi autónkra koncentrálva segített nekünk összehangolni, amit ezúton is nagyon köszönünk. A motorcsere beindított egy láncreakciót és lavinaként zúdult ránk a az alkatrész csere, mint pl. a kuplung és a kipufogódob. Úgy gondolom Kovács Krisztián (KÖKÖ) által készített és a mátrai csapatás alatt finomhangolt fotómű is segíteni fog a jobb eredmény elérése érdekében.

György elmondása szerint még soha nem volt a Lyukóbánya – Parasznya közti versenypályán, ezért ez egy újabb út az ismeretlenbe, ami valószínűleg nem befolyásolja a teljesítményüket, ahogy a Mátrában sem.

Ennyire megtetszett a sprint, az utolsó versenyen?

Igen, nagyon jól éreztük magunkat Gyurkával és tervezem, hogy többször indulok még vele és a Ladával, hiszen felejthetetlen élményekkel gazdagodom a hétvégéken, egy óriási buli az egész. Emellett fontos számomra az is, hogy a sprintversenyek sajátosságaként ismert oda-vissza rendszer családiasabb légkört teremt a pályán, a szervízben, az egész versenyen.

Mi lesz a célotok a versenyen?

A Mátrai teljesítményünk után, melyet hengerfejes motorral sikerült abszolválni, még a dobogós helyet is megkockáztatnám, bár az furcsa számomra, hogy a Weber-esekkel kell együtt küzdenem érte.

Sikerült tesztelni az új motort illetve a beállításokat?

Tesztelni még nem sikerült, de a járatáson már túl vagyunk, körülbelül 300-400 km-t ment, kifejezetten a közúti forgalomnak megfelelően… Nem feltétlen akarunk már tesztelgetni, nagyon várjuk már a versenyt.

Köszönöm a riportot és jó szórakozást a hétvégére!


Köszönet a támogatásért!


Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

 

Vincze Márton és navigátora, Szedő Csaba a Forma-1 Magyar Nagydíját megelőzően a  SRT LiveWire Mátra RS-en vettek részt.  A verseny hibátlanabbul nem is alakulhatott volna, simán behúzták az első helyet, így maximálisan elégedetten távozhattak.

 

Marci a következőket tette hozzá a verseny után: „Az első gyorsasági még mondhatni tapogatózó ütemű volt, próbáltuk felmérni a saját – és az ellenfeleink erőviszonyait, így 2 másodperces hátrányt szedtünk össze az előttünk autózóhoz képest.

A második körben viszont a versenytársunk technikai problémákkal küszködött, ennek következtében a harmadik és a negyedik gyorson már kényelmes előnnyel vezettük a versenyt, nem kellett sietnünk. Egy hihetetlenül jól szervezett hétvégén vettünk részt, ahol sok-sok néző is tiszteletét tette, ezt szeretnénk megköszönni nekik, fantasztikus érzés volt ilyen körülmények között nyerni. A szervizcsapat ismét nagyon jó munkát végzett, valamint a támogatóinknak is köszönjük, hogy hozzájárultak a sikerhez.”

STEELVENT MISKOLC RALLY


Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2014 13. futama

Északi régió 5. futama

A verseny Lyukóbánya-Parasznya szakaszon kerül lebonyolításra. A gyorsasági szakaszok útburkolata: 100% aszfalt. A gyorsasági szakaszok száma: 6 

A Bakó Rally Team kis méregzsákjai ismét bizonyítottak a Mátra RS-en. A bal 1-be visszatérő Bakó László elégedett mosollyal az arcán nyugtázta, hogy nincs miért aggódni. A rajthoz álló két Citroen C2R2 tökéletesen muzsikált a hegyi szakaszokon. Ideális tesztelési lehetőség volt Komló előtt.


Kicsit félretetted a csapatvezetői posztodat, és nem te diktáltál, hanem neked diktálták a hétvégén a tempót. Milyen érzés volt?

- Ezt a kettőt nagyon könnyű összeegyeztetni. Nem kell ahhoz nagy tudás, hogy csapatvezető és pilótaként is megállja az ember a helyét. Pár egyszerű dolog kell hozzá. Szeretni kell, amit csinálsz, és maradj alázatos. Úgyhogy innentől nincs miről beszélni. Amikor én diktálok, akkor is úgy teszem, hogy mindenkinek megfelelő legyen, ha nekem diktálnak azt is elfogadom. Na persze azért ne keverjük a szezont a fazonnal. – kacag Laci.


Száz szónak is egy a vége. Mennyire vagy elégedett Ungvárszki Milánnal, az alkalmi navigátoroddal?

-  Szerintem Milán odatette magát. Attól függetlenül, hogy mi még együtt nem versenyeztünk jó volt a hangulat a kocsiban. Hamar rátapintottunk a lényegre, és igazából mindketten fantasztikusan éreztük magunkat. Meg hát nem kell mindig szépíteni a dolgokat, mi öregszünk és kell az utánpótlás. Kell a raliba a fiatalság, ők a jövő reménységei. Álmos, fáradt, lelassult embereknek nem való a rali belülről. De ettől még szerencsére távol állunk, nem?!

Nem egyedül kented meg a száját a kis méregzsáknak a Mátraszentimre-Mátrakeresztes szakaszon, hiszen két autóval indult a csapat. Hogy érezte magát Percze Nándi a C2-ben?

- Ezt igazából tőle kellene megkérdezni, de csak hogy lásd, milyen jó szóvivő vagyok, elmondom. Először is ajánlanám mindenki figyelmébe, hogy azért pillantson rá Nándi időeredményeire, és a válasz benne rejlik a számokban. De ha gondolod, részletezem kicsit. Nándiék jól érezték magukat a verseny alatt mind az autóban, mind a csapatban. Ez számunkra tökéletes visszaigazolás annak tekintetében, hogy megy ez a „kis szar”, ahogy mások mondani szokták. A lényeg abban van, hogy ki, és mennyire tud, és mer menni vele. Nándiék mertek, és végre jól kikormolták a Citroent. Volt egy kis elektromos probléma az autóval, de mindent összevetve minden oké volt.


Voltatok páran az L2-es kategóriában. Mennyire éreztétek szorosnak a harcot?

-  A BMW-k idejével nem igazán foglalkoztunk. Felesleges is lett volna. Amúgy is azért mentünk, hogy a komlói futam előtt teszteljünk, és finomítsuk Ákosnak és Árpinak a beállításokat. Ennek megfelelően reggel kicsit eltunyulva rajtoltunk el, úgy gondoltuk nem az idő a lényeg. Ez pontosan emlékszem csak addig tartott, míg meg fel nem került az időeredményünk a RallyLive-ra. A párom, ahogy meglátta az időnket, szépen figyelmeztetett, hogy ha öreg vagyok, akkor sétáljak át a közeli szanatóriumba. Nem értettem miről beszél, hisz tudta, hogy tesztelünk. Kérdezni viszont nem kellett, hiszen mondta tovább az elvárásokat. Idézem. „Bohóckodni a cirkuszba járunk, ne idegesítsél fel, hanem keresd meg jobb oldalt azt a pedált és nyomjad neki, míg szépen mondom.” – mesélte Laci jókedvűen. Most őszintén volt mit tennem? - viccelődik ismét Laci. Nyomtam neki és kész. Akkor már csatázgattunk ott a végén, és elégedetten álltunk fel hazainduláskor a trélerre.


Végszó?

-  Találkozunk Komlón és folyt. köv.


Köszönet a támogatásért!


Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Máté Zsolt






DYNAMIC RALLY TEAM – LiveWire Mátra RS, 2014. július 19-20.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe


Jó úton haladnak, ez nem vitás. Lángi Attila és Veres Gábor kihasználta múlt hétvégén az alkalmat, hogy a BMW Z4 M Coupe-ba épített új futóműnek minden apró titkát megtapasztalják. A tréning sikeresnek tekinthető, ráadásul a Dynamic Rally Team duója az L/2 kategória 3. helyének is örülhetett a LiveWire Mátra RS-n.


Lángi Attila: Lehetett volna jobb is ez a versenyhétvége, de azért nem panaszkodom. A tesztelés reményében vágtunk neki a Mátra RS-n, s úgy érzem, végre megtaláltuk a jó irányt, amin haladva folyamatosan fejlődhetünk, gyorsulhatunk.

Körről körre állítgattunk a Z4 új futóművén, a saját illetve az eredeti gyári beállításokat is kipróbáltuk. Beigazolódott az az új trend, hogy puha futóművel lehet igazán gyorsan menni. A 4. szakaszra beállítottunk mindent, amit csak a határaink engedtek. Habár a futam vége felé egyre felhordásosabb lett az aszfalt, a kocsi mégis itt viselkedett a legjobban: áthelyezte a súlypontjait, jó rövid féktávokat lehetett vele venni, stb. Utóbbi például, a petőfibányai lassító-tarolás elég megdöbbentő volt, de most már el kell hinnünk, hogy igenis, mi ilyet is tudunk ezzel a BMW-vel. Természetesen ezt még lehet majd tovább puhítani, a megoldás pedig a műhely polcán van: egy puhább rugót kell majd beszerelni.

Borzasztóan jó versenyünk volt, eredményesen és kitűnő hangulatban zártuk. Habár először autóztam a mátrakeresztesi pályán, azonnal elnyerte a tetszésemet. A szakasz többféle részből állt: szűk, technikás és nagyon tempós, dobálós egységeket váltogatták egymást. A jó hangulatot pedig a nézők is megalapozták – úgy néz ki, Pécs után a Mátrában van a második legnagyobb rallyrajongó társadalom, akik tényleg élvezik, hogy kimehetnek a versenyre, és teljes erőbedobással szurkolnak is nekünk. Fantasztikus volt ilyen körülmények között versenyezni!

Abszolút elégedett vagyok az L2 kategóriában elért 3. helyünkkel, hiszen ennél többre nagyon most nem lettünk volna képesek – Horváth Balázs és Rafi barátom, Rafael Tamás is nagyon ügyesen versenyzett a hétvégén. Az állítgatások és a puhítás után lesz még egy tesztünk, amit a Baranya Kupa fog megtestesíteni. Úgy hallottam, ott is igen erős rallye2-es mezőny várható, de a célunk Komlón is csak az lesz, hogy minél több kilométert gyűjtsünk és tisztességgel felkészüljünk a Kassa Rallyra.


Veres Gábor: Attilával szemben én már többször is versenyeztem ezen a mátrakeresztesi szakaszon, sok újdonságot ezért most sem tartogatott számomra. Szép emlékeim is kötődnek ide, hiszen korábban például Bedő Imrével itt nyertünk már abszolút értékelést is az egyik sprintfutamon. Most hétvégén rettenetesen meleg volt, de ez sem tántorított el minket attól a célunktól, hogy jól érezzük magunkat és minél többet teszteljük az autót. Attila és a szervizcsapat folyamatosan állítgatta a BMW futóművét, aminek meg is lett az eredménye, hiszen minden gyorsaságin tudtunk javítani az időeredményünkön. Ennek ellenére mi is érezzük, hogy szükségünk lesz még egy nagyobb tréningre, ahol tényleg mindenféle módban ki tudjuk majd próbálni a kocsit. A Baranya Kupa is tökéletes alkalom lesz arra, hogy felkészülve érjünk oda a Kassa Rally rajtjába. Addig viszont, a folyamatos fejlődés mellett, szeretnénk majd kiszolgáló a kilátogató közönséget is egy-egy drift mozdulattal – de természetesen csak akkor, amikor belefér.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


A Bakó Rally Team Citroenjei az ORB és az R2 bajnokságaiban is rendszeresen jó eredményt érnek el. A mostani hétvégével azonban egy kis változás áll be a csapat életébe. Bakó László pár verseny kihagyását követően a tótkomlósi futamon ismét pilóta volt. A benzingőz, és a dobogó legfelső foka pontosan elegendő volt a számára, hogy úgy döntsön ismét a bal egyben a helye, a hétvégi Mátra RS-en.


A 2014-es szezonnak még csak a felénél tartunk, de a kis méregzsákok már számos versenyen szuperül teljesítettek. Viszont te egy ideig csapatvezetősdit játszottál, mi a változás oka?

- Az idei évben ott voltunk az összes megrendezett versenyen, ahol, mint csapatvezető vettem részt. Viszont rossz volt látni, hogy amíg a többiek gyűjtötték a versenykilométereket, addig én csak szemlélője voltam a dolgoknak. De persze, mint kívülálló rengeteg olyan tapasztalatot szereztem, amit versenyzőként most majd jól tudok hasznosítani. Meg igazából nincs mit magyarázkodni, belefáradtam egy-két emberbe, akik, mint gólyafos a levegőben karistolnak ide-oda a ralis társadalmon belül. Ezért úgy gondoltuk, hogy mivel nekünk mindig készen állnak a méregzsákjaink a mostanihoz hasonló kisebb versenyekre is, nincs más hátra, mint előre.


Jók a postagalambjaim infói, miszerint nem is egy Citroen C2R2 startol el a Mátraszentimre-Mátrakeresztes szakaszon?

- Azokat a kis gerléket mindenképpen tartsd meg, mert a hírek igazak. Az egyik vérgéppel én fogok indulni, a másikkal pedig Percze Nándi, akit nem igen kell bemutatni senkinek. A változáshoz még az is hozzá tartozik, hogy a nősülni készülő navigátoromat, Szabit, kénytelen vagyok a legénybúcsú adta örömök miatt mellőzni. Ezért egy igencsak ígéretes, és fiatal navigátort, Ungvárszki Milánt szíjazzuk a jobb egybe.

A kategóriátokban van elég induló. Mit szólsz a felhozatalhoz, és mire számítasz ezen az általad régen járt pályán?

- Szuper, hogy ilyen sokan leszünk, legalább lesz kivel harcba szállni. Tudod, öreg róka nem vén róka…ezt senki ne gondolja azért, mert pár hónap kiesett. Ezeken a szakaszokon már nagyon régen autóztam, de ez reméljük, nem okoz majd gondot. Ha meg mégis, hát megpróbáljuk megoldani. Nekünk most két dolog számít, hogy Ákosnak és Árpinak újabb beállításokat nézzünk Komlóra, és hogy jól érezzük magunkat.


Mit tesztek, ha technikai problémátok lesz, vagy kiestek, esetleg beestek?

- Inkább azt szeretném elmondani, hogy mit nem fogunk tenni, ha a fentiek megtörténnek. Nem fogunk sírni a szervizparkban. Na, ez tuti biztos. Mert ez elvileg a férfiak játéka…vagy nem?! No comment…


Köszönet a támogatásért!

Szöveg: Tiba Anita




Ferjáncz András és Földi Nikolett nem ismeretlen számunkra, de egy autóban versenyezni még nem láthattuk őket. András balszerencsésen indult évét remélhetőleg új csapata, autója illetve navigátora ideális íven fogja terelgetni a jövőben. A LiveWire Mátra RS jó lehetőségnek tűnik számukra a közös munkában rejlő esélyek megismerésére.

Az újdonságokról Andrást kérdeztem.

Láthattunk már BMW-ben, Mitsubishi- ben, Citroen- ben, Renault- ban, most a LiveWire Mátra RS- en egy Honda Civic Type-R-el állsz rajthoz.  Miért döntöttél a Honda mellett?

Szerencsés vagyok, mert sokfajta versenyautót tudtam eddig kipróbálni, ugyanakkor, a megfelelő csapatot, sajnos, eddig nem sikerült megtalálnom. Farkas Kálmán, a Honda tulajdonosa, megkeresett engem (akinek ezúton is hálás köszönet a megelőlegezett bizalomért), felajánlott egy lehetőséget számomra, megállapodtunk és úgy fest, hogy együtt vágunk neki a hátralevő évnek.

Volt már női navigátorod, ha jól emlékszem.  A szóban forgó verseny alatt Földi Nikolett fogja olvasni az itinert. Miért pont Ő? Szereted, ha a lányok diktálják az iramot?

Igen, vannak azok a szituációk, amikor szeretem, ha a lányok diktálják az iramot. Ezek szerint a gyorsasági szakaszok is ide tartoznak. A viccet félretéve, Nikivel a magánéletben egy párt alkotunk. Tudom, hogy profi, precíz, tapasztalt, valamint él - hal a raliért. A hátralévő évre nincsen navigátorom, ezért megkérdeztem, hogy lenne - e kedve beülni mellém a jobb egyben és szerencsére gondolkodás nélkül "igent" mondott. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogok tanulni tőle és idővel jó eredményeket fogunk elérni.

Hogy-hogy most a LiveWire Racing Team csapatában indulsz?

A LiveWire Racing Team -el sikerült megállapodnom, hogy 2014-ben megpróbálják segíteni a további versenyzéseimet és ez a mátrai sprint a közös munkánk első állomása.

Idén még nem vettél részt sprint versenyen! Mi az oka, hogy a Mátrában mégis rajthoz állsz?

Ebben az évben teljes mértékben a Rally 2-es bajnokságra próbálok koncentrálni, de mivel teljesen új a csapat, az autó és a navigátorom is, úgy gondolom, hogy ez a verseny egy szuper opciót kínál az összeszokáshoz.

Voltál már a tesztelni a Hondát?

Egyelőre még csak, öv és üléspróbán vagyunk túl, az első métereket pénteken fogom megtenni, egy hivatalos teszt keretében. Az autó maximálisan rajt kész állapotban van, itt szeretném megköszönni a rengeteg segítséget Berényi Lacinak és a csapatának, akik mindent megtesznek azért, hogy komfortosan érezzem magam az autóban és a csapatban egyaránt.

Ismered a Mátrakeresztes-Mátraszentimre közötti pályát? Mi a véleményed róla?

Nem versenyeztem még ezen a pályán, de videókon már megnéztem és határozottam állítom, hogy tetszik, lesz gyors és technikásabb része egyaránt, igazi rali pálya. Egy jól megírt itinerrel, biztos vagyok benne, hogy élvezetes lesz rajta a versenyzés.

Mi a célotok a versenyen?

Egyelőre sok ismeretlenes az "egyenlet", szóval az ismerkedés és a tanulás a fő cél, bár szeretném, ha gyorsról - gyorsra tudnánk javítani az időinket és elégedettek lennének velünk mind a szponzoraink, mind pedig az új csapatunk.


Köszönetet szeretnék mondaniFarkas Kálmánnak, aki biztosítja számunkra az új technikát, valamint Berényi Lacinak és csapatának, akik az autó felkészítésért felelősek.  Nagy köszönettel tartozom a Livewire Racing Team- nek, hogy látott fantáziát bennem, valamint az új csapatban és sikerült megnyernem magam mellé, mint új támogató.

Továbbá köszönet.


Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Tel.:06-30-505-20-89

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 




DYNAMIC RALLY TEAM – LiveWire Mátra RS

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe


Az igazi, éles bevetés előtt tovább szeretné teszteni BMW-jét Lángi Attila. A Dynamic Rally Team versenyzőjének Z4-ébe ugyanis új futómű került, s megfelelő beállításainak megtalálásához jó alkalmat nyújthat a hétvégi LiveWire Mátra RS. Az anyósülésen ismét Veres Gábor foglal majd helyet, s a Lángi-Veres duónak a tesztelés mellett a tisztességes helytállás is célja lesz.


Lángi Attila: Ugyanazért indulunk el ezen a versenyen is, mint a múltkori Rózsa RS-n: új futóművet kapott a BMW Z4, és ezt szeretnénk próbálgatni, állítgatni hozzá a megfelelő beállításokat. Persze emellett az sem lesz utolsó szempont, hogy jól is szórakozzunk, hiszen ezeken a sprintfutamokon mindig nagyon jó hangulat szokott uralkodni.

Eddig még nem volt szerencsém ezen a pályán autózni, de belső felvételek alapján azt már tudom, hogy körülbelül mire számíthatok. Bízom benne, hogy azért meg tudunk majd barátkozni ezzel a szakasszal – csak érjünk le rajta. Addig is azért van dolgunk bőven: habár a kocsi már teljesen összeállt, a beállításokkal még kell játszanunk egy kicsit annak érdekében, hogy konkrét tervekkel tudjunk felsorakozni a rajtvonalhoz.

Habár legutóbb – egyéb elfoglaltsága miatt – nem Veres Gábor ült mellettem az anyósülésen, most újra visszatér, hogy segédkezzen nekem. Igaz, a Mátra SR csak egy „játszóverseny” lesz számunkra és mi is nagyon sokat tudunk együtt őrültködni, igyekszünk majd komoly munkát végezni, s a lehető legjobban összeszokni a kocsin belül.

Petőfibányán szép eredménnyel zártunk, jó lenne azt most hétvégén megismételni. Ám most úgy szeretném ezt a sikert elérni, hogy mi gyorsulunk, s nem a többiek büntetése alakítja ki a végső sorrendet. Igazán erős mezőny várható most is, nagyon ügyes pilótákkal, de igyekszünk majd tisztességgel helytállni.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


LIVEWIRE Mátra RS 

Mátrakeresztes – Mátraszentimre
2014. július 19 – 20.


A LiveWire Mátra RS előnevezése lezárult.
(Frissítve: 2014. 07. 16. 10:45)

Előnevezői lista:  Livewire Energy – Mátra RS


Versenykiírásban történt változások:

I. Számú végrehajtási utasítás letölthető ITT!


Áttekintő térkép: (nagyobb mérethez kattints a képre)

attekinto_matra


 Hivatalos honlap: csapassunk.hu

Képek a korábbi Mátra Rally Sprintől: (kattints a képre a galéria eléréséhez) 

6. oldal / 11

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top