Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság II. forduló


Ha Pünkösd, akkor Máriapócs, ha Máriapócs, akkor rallycross és persze a sokak által imádott pünkösdi drift fesztivál. Külön-külön is igazi ínyenc csemege a benzingőz szerelmeseinek ez a két verseny, együtt azonban egy örök élmény marad…

A Hell EnergyMagyar Profi Drift Bajnokság II. fordulójának versenyére ellátogató több ezer néző kapott mindent, mi szem-szájnak ingere: rallycrossban őrült tempót és izgalmas előzéseket, míg driftben a fizika törvényeinek ellentmondó hihetetlen szögeket és kilinccsel előre haladást. Mindkét sportág versenyzői mindent megtettek azért, hogy ez a hétvége a nézők és rajongók számára is felejthetetlen maradjon.

A legjobb nyolc közé kerülésért az első csata a jól bevált Sierrával versenyző Zentai Attila és Temesvári Péter között zajlott. Zentai Attilának jobban feküdt a pálya, folyamatosan nagyobb szögeket vállalt, így ő jutott tovább a legjobb nyolc közé.

A délután második harcát a bitang erős füstokádó S14-gyel érkező Grózinger Zsolti és terepmintás BMW-kel induló Porkoláb Péter vívta. Grózinger Zsolti kegyetlenül űzte ellenfelét, aki a második körben beforgott, így a Helles pilóta jutott tovább.

Az erős nyomást a következő összecsapásban Sándor Ádám sem bírta, akit E500-ával Szabó Szilárd „Édesapa” oly módon megszorongatott, hogy a csatának az első kanyar gumifala vetett véget. A következő csata az egyetlen profi női drift pilóta, Szántó Niki és Smidéliusz Bálint között folyt, de Niki sokkal nagyobb szögeket vállalva könnyedén továbbjutott a legjobb négy közé.

Zalabai Zsolt és Szili Krisztián harcát is egy beforgás zárta rövidre: a mindig precízen versenyző Krisztián piruettje a legrosszabbkor jött… Más szempontból volt izgalmas a következő csata Szántó Niki és Tóth „Alapos” Géza között. A bírák többször nem engedték el a futamot a túl nagy távolság miatt. Az éles harcban már Niki bizonyult jobbnak, hiszen üldözöttként elnyúlt ellenfelétől, üldözőként pedig precízen lekövette Gézát.

Izgalmas csatát hozott a holland pilóta, Jasper Spaan és a narancsban pompázó Zalabai Zsolt futama. Zalabai Zsoltot még az sem zökkentette ki, hogy autója farával lekoccolta a falat. Pontosan versenyzett, de sajnos a holland ellen ez ma kevésnek bizonyult.

Mindenki „édesapája”, Szabó Szilárd imádja a lengyel drift versenyeket, így biztosan örült, hogy következő ellenfélként a lengyel pilótát, Jan Strażyńskit kapta. Hihetetlenül keményen harcoltak a fiúk egymás ellen, a lengyel pilóta végig szorosan követte Szilárdot, a terhelésváltások során nem tettem volna a kezem az autók közé… A legjobb négy közé a lengyel fiú került.

A füstokádó sárkánnyal versenyző Grózinger Zsolti következő ellenfele Zentai Attila volt. Grózit ma azonban senki sem állíthatta meg, bár minimális különbséggel, de ő jutott tovább. Szántó Nikinek az „Édesapát” kiütő lengyel fiúval kellett megküzdenie a döntőbe kerülésért. Niki bár nem tudott eltávolodni ellenfelétől, sokkal precízebben és nagyobb szögekben autózva teljesítette a pályát és jutott megérdemelten a döntő csatába.

Grózinger Zsoltinak sem volt könnyű ellenfele a döntőbe kerülésért vívott harcban. Jasper Spaant kellett legyűrnie, amit könnyedén teljesített. Jasper az öreg, V8-as motorral megspékelt Corollával fantasztikusan versenyzett egész nap, de a második körükben kicsit kibutult a driftből és le is szakadt üldözöttjéről, így ő már csak a bronz-harcban bízhatott.

A két külföldi profi pilóta, Jasper Spaan és Jan Strażyński nem kímélte egymást. Valamilyen érthetetlen okból a lengyel fiú nem fűzte teljesen végig a pályát, le is szakadt üldözöttjéről, így egyértelmű volt, hogy ki a jobb…

A mindenki által várt döntő csata sajnos elmaradt az egész nap precízen versenyző Szántó Nikolett és az őrült mátészalkai fiú, Grózinger Zsolti között, ugyanis a bemelegítő körben az S14 ékszíja megadta magát. A technikai szabályzat szerint a bemelegítő kör megkezdését követően már nem lehet szerelni, így Zsolti feladni kényszerült a versenyt.

A rallycrossért rajongók is megszerették a driftet, hiszen végig bíztatták friss kedvenceiket. Grózinger Zsolti autójára pedig méltán ragasztotta rá a nap folyamán a kommentátorok gyöngye, Zima az „überf*ckinghardcore” jelzőt.

A Hell EnergyMagyar Profi Drift Bajnokság II. fordulójának dobogója a következőképpen alakult:

  1. Szántó Nikolett

  2. Grózinger Zsolt

  3. Jasper Spaan

A máriapócsi futam díjátadóját követően mindkét fiú a győztest, Szántó Nikolettet dicsérte.

Jasper Spaan: „Niki egy nagyon kiegyensúlyozott, profi drifter, de minden magyar pilóta rettenetesen kemény ellenfél már.”

Grózinger Zsolt: „Niki nagyon pontosan ment mind tegnap, mind a mai nap folyamán, így szerettem volna megküzdeni vele. Sajnálom, hogy így alakult. Niki olyanokat ment, hogy az őrület.”

Szántó Nikolett így nyilatkozott a díjak átvétele után: „Megéreztem, hogy dobogón fogok állni és azt is éreztem, hogy Grózinger Zsoltival lesz futamom. A top4-be kerülés után éreztem, hogy enyém lehet ez a nap.”

Bár most a döntő csata elmaradt, ezt bepótolhatják a versenyzők a következő versenyen Máriapócson. Találkozzunk újra 2013. július 6-7-én a RabócsiRingen, ahol a Kihívás napján bármelyik pilóta kihívhat bárkit, így garantált lesz az izgalom, az őrült tempó és a sok-sok kemény csata.

A jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!

Elegetek van az orgonaillatból? Hiányzik már a gumifüst semmi mással össze nem téveszthető illata? Akkor van egy jó hírem: folytatódik az őrület, hiszen a legjobb drift pilóták május 19-én és 20-án Máriapócson ismét összemérik tudásukat a Hell EnergyMagyar Profi Drift Bajnokság következő fordulójában. Újra itt a Pünkösdi Drift Királyság!

A pünkösdi hétvége újabb adrenalin bomba lesz mindenki számára ezt garantálhatjuk, mivel a Magyar Profi Drift Bajnokság 2. fordulója mellett a Rallycross Országos Bajnokság 3. fordulója is megrendezésre kerül, amit hét éve minden évben ezen a hétvégén tartanak meg .

Az idei évben az új bírókkal kiegészült gárda még inkább arra sarkallja a versenyzőket, hogy egyre jobban autózzanak rá a másikra, legyenek még agresszívebbek, legyen még minimálisabb a gyakran centiméterekben már alig kifejezhető különbség az autók között egy-egy páros csata folyamán.

A bevetésre kerülő régi nyomvonalon az új elvárások mellett új autók is várhatóak. Grózinger Zsolti már kitolta a garázsból új Nissan S14-es versenyautóját és be is zsebelt egy harmadik helyet az első futamon, azonban vannak még sokan, akik erre a hétvégére időzíthetik a nagy bemutatkozást. Zentai Attiláék műhelyében gőzerővel folyik a munka, hogy az új Ford Fiesta startra kész legyen. A két mátészalkai versenyző mellett Ládi Attila és Porkoláb Péter is készül meglepetéssel.

Ha a rallycross futam, a sok profi drifter és a gyönyörű hostess lányokból álló team nem lenne elég csemege egy hétvégére, akkor megosztjuk veletek Grózinger Zsolti ígéretét, amivel biztosan meggyőzök mindenkit: „Aki látta a kakucsi pályán az autóm és azt mondja, hogy nagyon durva volt, az jöjjön el Máriapócsra, mert még kap a Nissan kb. 150-200 lóerőt, amit az első versenyre nem mertünk beletenni…

A pünkösdi verseny még egy szempontból kiemelten fontos a Drifting.hu életében mondta Béres Szabolcs, hiszen itt húz bele gőzerővel közel 100 versenyző támogatásával a „Az adomány Kilinccsel előre érkezik” kampány. A május 11. és június 11. közötti időszakban futó kezdeményezés keretében a Drifting.hu nevében Béres Szabolcs arra kéri az autózás szerelmeseit, hogy játékautókkal és pónilovakkal segítsenek mosolyt csalni beteg kisgyermekek arcára. A kampány mellé olyan hírességek álltak, mint Csiszár Jenő, Danny Blue, Farkasházi Réka, Ganxsta Zolee, Lorán Barnabás, Majoros Péter (Majka), Pesuth Rita és Prokopp Dóra.

Az országszerte kihelyezett gyűjtőpontok lehetővé teszik, hogy az összefogás eredményeképpen több gyermekkórház és gyermekosztály kis lakói számára szerezzenek az autósport rajongók örömet. Az állandó gyűjtőpontok mellett két autós rendezvényen is gyűjtődoboz várja az adományozókat.

Időszakos és állandó gyűjtőhelyek: http://drifting.hu/kilinccselelore

Adakozzatok, barnuljatok és nézzétek szájtátva a drift és a rallycross legjobbjait. Szántó Niki „NeroM3” biztosan ott lesz: „A máriapócsi drift versenyek mindig hangulatosak, a rallycross-szal fűszerezve pedig igazán különleges lesz az élmény. Érdekes lesz látni, hogy a két különböző szakág egy azon pályát hogyan abszolvál! Variációk egy témára, ahol mindenki megtalálja a maga kedvencét! Lehet összehasonlítani, elemezni, de legfőképp benzingőzben fürdeni.”

Töltsetek Ti s velünk egy igazi benzingőzös hétvégét 2013. május 19-én és 20-án Máriapócson a RabócsiRingen. A jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!

Jegyárak:

Május 19. vasárnap:

felnőtt 1.200,-

gyerek 500,- / 3-12-éves korig

parkoló 300,- / kocsi

Május 20. hétfő (Pünkösd hétfő):

felnőtt 2.500,-

gyerek 1.000,- / 3-12-éves korig

parkoló 300,- / kocsi

További információ:

http://drifting.hu/esemeny/magyar-profi-drift-bajnoksag-2-fordulo-rallycross-drift-fesztival-majus-19-20 :)

Páratlan összefogásra hívja az autós társadalmat egy jótékonysági kampány

Hat közismert sztár állt nagykövetként a kezdeményezés mellé

Budapest, 2013. május 7. – A közel egy hónapos Az adomány „kilinccsel előre” érkezik jótékonysági kampány nem mindennapi összefogásra hívja az autósokat és az autóversenyek rajongóit. A május 11. és június 11. közötti kezdeményezés keretében a Drifting.hu nevében Béres Szabolcs arra kéri az autózás szerelmeseit, hogy játékautókkal és pónilovakkal segítsenek mosolyt csalni beteg kisgyermekek arcára. A kampány mellé olyan hírességek álltak, mint Ganxsta Zolee, Lorán Barnabás (Trabarna), Majoros Péter (Majka), Danny Blue, Farkasházi Réka és Pesuth Rita.

A gyermekek személyiségfejlődése szempontjából elengedhetetlen tevékenység a játék. Különösen betegség, kórházi tartózkodás idején egy apró ajándék még nagyobb szereppel bír, mert eltereli a kis beteg figyelmét a problémájáról, illetve a gyermek a játék során ki tudja fejezni, el tudja játszani rossz, nehezen feldolgozható élményeit, s így könnyebben szabadul meg tőlük.

A Drifting.hu a kórházban fekvő gyermekek számára az ország több pontján és különböző eseményeken gyűjti egy hónapon keresztül játékokat.

A versenyeken az elmúlt években már több véradást is szerveztünk, de úgy érezzük, hogy a beteg kisgyermekek támogatása az a terület, ahol még inkább hozzá tudunk járulni a társadalmi felelősségvállaláshoz. Mint édesapa jól tudom, hogy a játék és az abból fakadó öröm fontos mérföldkövei lehetnek egy betegségből történő felépülésnek. Ezért egy egy hónapos játékgyűjtésbe kezdünk; a Magyar Profi Drift Bajnoksághoz kapcsolódóan örökbe adható játékautókat és pónilovakat gyűjtünk budapesti és vidéki városok kórházainak gyermekosztályai számára. Célunk, hogy egy kis mosolyt csaljunk a beteg kisgyermekek arcára, ezzel támogatva felgyógyulásukat.” – mondta Béres Szabolcs, a drifting.hu alapítója az adományozási kampány kapcsán.

Az adomány „kilinccsel előre érkezik” jótékonysági kampány gyűjtési időszaka 2013. május 11-től június 11-ig tart. Ebben az egy hónapban várják a szervezők a tiszta, ép kisautókat és játék lovakat a segíteni szándékozóktól. Az országszerte kihelyezett gyűjtőpontok lehetővé teszik, hogy az összefogás eredményeképpen több gyermekkórház és gyermekosztály kis lakói számára szerezzenek a felnőttek örömet. Az állandó gyűjtőpontok mellett két autós rendezvényen is gyűjtődoboz várja az adományozókat. A gyűjtőhelyek listáját folyamatosan frissítjük, az aktuális helyszínek a http://drifting.hu/kilinccselelore oldalon olvashatóak.

Gyűjtőhelyek:

Időszakos gyűjtőpont:

  • Miskolc: Miskolc Rally Prológ, Hell sátor – május 11. (Az első száz adományozónak Hell energiaitallal kedveskedünk)
  • Máriapócs: RallyCross és Drift Fesztivál, 2013 évi Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság 2. fordulója, RabócsiRing – május 19–20.

Állandó gyűjtőpontok:

  • Budapest:
  • Corvin Pláza (1083 Budapest, Futó utca 37-45.)
  • Duna Pláza (1138 Budapest, Váci út 178.)
  • Pastrami Étterem (1036Budapest, Lajos utca 93–99.)
  • Karting Promotion Gokart Pálya (WestEnd Parkolóház teteje)
  • RabócsiRing (4326 Máriapócs „külterület”, Bogáti út)
  • Máriapócs:

  • Eger:
  • Agria Park (3300 Eger. Törvényház utca 4.)

  • Celldömölk
  • Prakticell Barkácsáruház (9500 Celldömölk, Széchenyi u.19.)

„A játékadományokat igyekszünk országszerte szétosztani, így a budapesti Bethesda Gyermekkorház, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet és a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport számára várjuk a kisautókat és a pónilovakat.” – tette hozzá Tollas Attila, stratégiai tanácsadó.

Az adománygyűjtés támogatására a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget és a Magyar Gyorsulási Szövetséget is felkérték a szervezők.

A pünkösdi hétvégén, május 19–20-án megrendezésre kerülő RallyCross & Drift Fesztiválon, a 2013 évi Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság 2. fordulóján, a máriapócsi RabócsiRingen két szakág (RallyCross és Drift) közel 100 versenyzője hívja fel a nézők figyelmét a kampányra. Az összefogás révén remélhetőleg dupla annyi ajándékot sikerül majd összegyűjteni a beteg gyermekeknek.

Grózinger Zsolt a Hell Racing Team versenyzője is szívesen csatlakozott a kampány mellé: „Én is arra bíztatom a drift szerelmeseit, hogy a minél több játékot gyűjtsenek össze, és ezzel segítsék a kampányt. Remélem sok rajongóval személyesen is tudok találkozni majd a Pünkösdi versenyen, ígérem, feledhetetlen élményben lesz részük.”

A kampány nagykövetei Ganxsta Zolee, Lorán Barnabás (Trabarna), Majoros Péter (Majka), Danny Blue, Farkasházi Réka és Pesuth Rita egy-egy mondattal fogalmazták meg azt, hogy számukra miért fontos Az adomány „kilinccsel előre” érkezik jótékonysági kampány, miért állnak ki az ügy mellett.

Ganxsta Zolee: „A gyerekek és a kutyák fontos szerepet játszanak az életemben, mindig kiemelt figyelmet kapnak tőlem, így szívesen álltam a kezdeményezés mellé.”

Lorán Barnabás (Trabarna): „A gyermekeket mindig szeretni kell!"

Danny Blue: „Tudom, hogy a betegségből való felépülést segíti az, ha az ember pozitívan áll a dolgokhoz, de sajnos ez nem könnyű, így némi ajándékkal és azzal, hogy átélhetik ezek a gyerekek a csodát, biztos tudok segíteni nekik, hogy könnyebben felépüljenek!”

Farkasházi Réka: „Édesanya lévén komoly felelősségnek érzem a beteg gyermekek támogatását, hiszen tapasztaltból tudom, hogy egy-egy kisebb megfázás is mennyire megviseli a kicsiket. Ezért minden olyan kezdeményezés mellé, amely a gyermekek megsegítéséhez, támogatásához kötődik, büszkén állok.”

Pesuth Rita: „Edzőként és tanárként fiatalokat is tanítok, speciális tagozaton problémás gyerekekkel is foglalkozom, így szívügyemnek tekintem a kisgyermekekről történő gondoskodást, így büszkén állok ki a kampány mellett."

További információ a kampányról:

http://drifting.hu/kilinccselelore

További információ:

Hill+Knowlton Strategies

Szalay Bea – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Május 19 -20 án a " Drifting.hu " csapata Máriapócsra látogat, ahol a 2013-as " Magyar Profi Drift Bajnokság” Rallycrossal fűszerezett állomásának a már közismert Rabócsi Ring ad otthont...

Légy részese a bajnokságnak, az érzésnek, az életstílusnak, ahol a levegőt áthatja az adrenalin a jókedv és a szabadság érzése, mert újból feldübörögnek a lóerők, újra magával ragad az adrenalin!

Különleges autók, drift taxi, gyönyörű lányok, megállás nélküli adrenalin löket ! Ez vár rád a Magyar Profi Drift Bajnokság versenyin a versenypályákon!

Nálunk :
- a legjobb pilóták csak arra várnak, hogy megmutassák tudásukat driftre hangolt gépeikkel!
- profi driftautó építők kápráztatnak el a legkülönfélébb egyedi autócsodáikkal!
- a friss levegő illatát a drifttől terjedő gumiszag veszi át! és az üvöltő motorok és a síró gumik hang kavalkádja tölti meg!

Május 19 -20 án az álmod ismét valóra válhat.

Légy Te is részese az őrületnek… még több drifter, felbőgő motorok, lángoló kipufogók vörösen izzó turbófeltöltők és féktárcsák, gumifüst minden mennyiségben!

Ne hagyd ki ! Idén már ne kövesd el ezt a hibát!

Jegyárak:

Május 19. Vasárnap:

  • felnőtt 1200.-
  • gyerek 500.- / 3-12-éves korig
  • parkoló 300.- / kocsi

Május 20. Hétfő (Pünkösd hétfő):

  • felnőtt 2500.-
  • gyerek 1000.- / 3-12-éves korig
  • parkoló 300.- / kocsi

A RÉSZLETEK:

RABÓCSIRING VERSENYPÁLYA
M3 AUTÓPÁLYA, MÁRIAPÓCS KÜLTERÜLET
GPS: 47° 51' 44,25" É 22° 01' 49" K
https://maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=47.863209,22.028829&da...

MEGKÖZELÍTÉSE:
Budapest és Miskolc irányából: az M3-as autópályán haladva a Nyíregyházi-Nagykállói leágazásnál kell letérni, majd onnan Nagykállón és Kállósemjénen át Máriapócsig 9km. Debrecenből: a 471-es úton Nyírbogáton balra fordulunk és Kislétán át Máriapócsig haladunk

SZÁLLÁS:
NYÍRBÁTOR
• Hotel Hódi 4300 Nyírbátor, Báthori út 10. Tel.: +36 42 281 012
• Napsugár Panzió 4300 Nyírbátor, Zrinyi I. út 15. Tel.: +36 30 943 5640
• Abszolút Panzió 4300 Nyírbátor, Kossuth út 79. Tel.: +36 42 254 107; +36 30 738 9446
NYÍREGYHÁZA
• Hotel Korona Tel.: +36 42 409 339
• Hotel Lugas 4400 Nyíregyháza, Prága út 3. Tel.: +36 42 342 777
NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓFÜRDŐ
• Park Szálloda Tel.: +36 42 501 360
NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓHEGY
• Hotel Bibic Tóparti Vendéglő 4481 Nyíregyháza-Sóstóhegy, Jázmin út 112/2. Tel: +36 42 475 898
NYÍREGYHÁZA - ILONA TANYA
• Pagony Panzió 4400 Nyíregyháza Ilona tanya 15. Tel.: +36 42 501 210

VENDÉGLÁTÁS:
A helyszínen a rendezvény alatt nyitva tartó büfé fog üzemelni, széles étel és italválasztékkal.

BIZTONSÁG:
A résztvevők és a vendégek kiemelt biztonságára a biztonsági személyzet felügyel!
Az eseményre szeszes ital és szúró-vágó eszközök behozatala TILOS!!
A biztonsági személyzetnek jogában áll gyanú esetén szúrópróba szerűen BÁRKIT, BÁRMIKOR ellenőrizni, az egész területen.
A beléptetés és a programváltozás jogát fenntartjuk!

5. oldal / 5

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top