King of Europe Drift EB 

A King of Europe Drift EB tököli futamán nagyot küzdöttek a magyar pilóták és remekül helyt álltak. Grózinger Zsolt egészen a döntőig menetelt, ahol a mezőny legerősebb autóját vezető izraeli Adam Frank ellenében maradt alul.
 
 

Volt miért visszavágni a magyar pilótáknak, hiszen az EB sorozat első Bélkő hegyi versenyén nem sok babér teremt a mieinknek. A hétvégi tököli reptéren megtartott fordulóra jó előjelekkel készülhettünk, hiszen a mezőny nem csak külföldi, de magyar versenyzőkkel is bővült. A pálya nyomvonala viszonylag egyszerűnek tűnt, ugyanakkor a gyors tempó miatt nem volt könnyű ráautózni a drift értékelésénél számításba vett igen fontos érintési pontokra. A sebességrekord elmaradt, azonban a hétvége leggyorsabb megindítása így is 140km/h-s volt, ami azért nem semmi valljuk be. 

A kvalifikáció a hazai pilótáknak kiválóan sikerült, legjobban a pontosságáról jól ismert Kerényi Ádám teljesített, aki 2.-ként végzett, így bizakodva várhatta a páros csatákat. Sajnos azonban az EB pontállás éllovasa és a verseny egyik legnagyobb esélyese mégis feladni kényszerült a versenyt. A vasárnap délelőtti edzésen elpukkant ugyanis az M5 kompresszoros erőforrás és rendesen telelocsolta olajjal a pályát. Nem sokkal rá Francesco Conti a hegyi futam győztese is bosszúsan vonult le a depóba, neki egy dugattyú figyelt ki jobban a kelleténél.
 
 
Mielőtt azonban folytatnánk a legjobbak küzdelmével, tegyünk említést a Drifted OB SemiPro és Street kategóriájának versenyéről, hiszen itt is komoly mezőny verbuválódott össze. Minden elismerést megérdemel a hazai bajnokság szervezősége, akik a Drift autósport fejlődéséhez a kitalált lebonyolítási rendszerrel komolyan hozzájárulnak. Az amatőrnek nevezhető Street kategória külön pályát kapott, a bajnoki versenyt követően a pilóták pedig egész nap gyakorolhattak tovább. Az autók között találunk komolyan megépített többszáz lóerős vasakat és az izraeli drift iskola tanoncai is ebben a bajnokságban szerepelnek. Az így kialakult nemzetközi mezőnyben a futamot végül Bimbó József nyerte meg, őt követte a román hölgy Ramona Rusu, míg harmadik lett Daniel Rubinstein Izraelből.
 
 
A SemiPro vagy félprofi bajnokság lassan alig tér el a legrangosabb osztálytól. Ebben a sorozatban szintén páros csatákkal dőlnek el a továbbjutások sorsa és egyre gyakrabban láthat a közönség nagyon komoly kiélezett csatákat. A dobogó harmadik fokára Fajt Ferenc állhatott fel, aki a Skyline gépsárkányát néha olyan szögben dobta keresztbe, amit még a profik is megirigyelhetnek. A döntő csatában Vígh Csaba ugyan alul marad a kis E30-as BMW-vel, azonban a bajnoki pontállásban átvette a vezetés ifj. Zángó Zoltántól. A korábbi éllovas joggal lehet bosszús emiatt, de talán enyhítő körülményként veheti számításba, hogy épp a verseny győztesétől Blahota Norbertől szenvedett vereséget még a legjobb 16-ban. Norbi némi meglepetésre terelte egészen a döntőig a Volvo szívvel megáldott Sierrát, ugyanakkor fejlődése jól látható, így győzelme teljesen megérdemelt.
 
 
No de térjünk vissza Európa legjobb pilótáihoz, akik között a magyarok minden elismerést megérdemelnek. A legjobb 16 közé kis híján minden hazai pilóta bekerülhetett volna, de a kvalifikációs eredmények miatt kialakul párosítás miatt sajnos több esetben is egymással kellett küzdeniük. Nem lehetünk azonban ez miatt elégedetlenek, hiszen Szántó Nikolett, Grózinger Zsolt és Nagy Róbert is sorra gyűjtötte a skalpokat. Niki sajnos az elődöntőig már nem jutott el, egy visszahívásos csata után ugyanis alulmaradt az angol bajnokság egyik legnagyobb alakjának tartott Steve Biagioni ellenében. A mátészalkai vagány Grózinger Zsolt, valamint a hétvégi nyomvonal megálmodója Nagy Róbert „Biggy” viszont tovább menetelt, de pechünkre a döntőbe jutás sorsát egymás között kellett lerendezniük. Egyik szemünk sírt a másik nevetett, de így legalább biztos volt, hogy két magyar is küzdhet a dobogóért. Sajnos Biggynek ez nem sikerült, ugyanis Biagioni kitartóan és agresszív stílusban küzdött a sikerért, így felért a dobogó 3. fokára. Grózinger Zsoltra is komoly feladat várt, hiszen a mezőny legerősebb autóját kormányzó izraeli Adam Frank ellen kellet bizonyítania. Talán az összpontosítás hiánya, talán a nagy izgalom, vagy ki tudja miért, de Grózi elkottázta az első kanyart és kicsúszott a pályáról, így a fordított felállású összecsapásnak már nem volt sok tétje. Zsolt ugyan beleadott apait anyait, de meg kellett elégednie a szépen fénylő 2. hellyel.
 
 
Összességében tehát elmondható, hogy remek hétvégén vagyunk túl, a King of Europe csapata is nagyon elégedett volt a lebonyolítással, így jövőre szinte biztosak lehetünk abban, hogy hasonlóan két fordulóra tér vissza Magyarországra az EB futamsorozat mezőnye.
 
További képek és videók a rendezvényről: Kattints IDE!

A King of Europe nemzetközi sorozat a bélkő hegyi felfutás után, most hétvégén a tököli reptéren tartja következő fordulóját, ahol a szervezők 150km/h-s tempót ígérnek kizárólag kilinccsel előre.

 

A múlt hétvégén megtartott hegyi versenyen bemutatkozott pilóták elképesztő látványban részesítették a közönséget. Ritkán látható versenyautók érkeztek szerte a világból, köztük 1000 lóerős fenevadra is akadhatott a közönség, de a Szaúd-Arábiából érkezett Mustang RTR-ek is okoztak bőven libabőrt. Az Európa Bajnokság mezőnye, kiegészülve néhány külföldi és magyar pilótával hétvégén a tököli Drift Arénába látogat, így a rajongók nagy örömére újra felbőgnek a motorok és hatalmas páros csatákban izgulhatunk a magyar sikerekért. Ráadásul nem akármilyen verseny vár a kilátogató nézőkre, hiszen a szakmai stáb brutális tempót ígér, mely Magyarországon egész biztosan rekordként vonul be a történelembe. Szükség lesz a közönség buzdítására, hiszen a hegyi versenyen megtapasztalhattuk, hogy komoly mezőny verbuválódott össze. Természetesen a hazai pilótáknak is van okuk a visszavágásra és szerencsére a magyar különítmény is sokkal erősebb lesz, mint múlt héten.

Szili Krisztián - King of Europe

Az EB jelenlegi éllovasa Kerényi Ádám mindenképpen bizonyítani szeretne hazai közönség előtt, ráadásul a magyar csapat tovább bővült két korábbi országos bajnokkal Grózinger Zsolt és György Szilveszter személyében. Mindketten óriási rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy a külföldi pilóták orra alá kellő mennyiségű füstöt okádjanak elképesztő versenyautójukkal. Márton Zoltán „LakyBoy” is fogadkozik, hogy nagy tempónál már nem igen van trükközési lehetősége a külföldieknek és a V8-as pickuppal bárkibe belerongyol, ha indokolatlanul húzogatják előtte a kéziféket. Az Országos Bajnokságban első helyen álló Szántó Nikolettnek is jobban fog feküdni a gyors nyomvonal és reményeink szerint Smidéliusz Bálintnak is megjavul a kompresszor E30-as agyonszélesített verdája. Sorolhatnánk tovább melyik magyar versenyző miért is favoritunk igazán, a lényeg azonban most annyi, hogy a versenyzők számára a legfontosabb, hogy minél nagyobb közönség bíztassa őket a tököli Drift EB futamon!

És persze ne felejtsük azt sem, hogy a Drifted Országos Bajnokság SemiPro és Street kategóriájában versenyző pilóták is összemérik tudásukat. A félprofik a „nagyokhoz” hasonlóan páros csatákkal döntik el a továbbjutások sorsát az EB helyszínén, míg a kezdő ám annál ígéretes tehetségekkel teletűzdelt versenyzők a reptéri kifutón külön pályán harcolnak majd egymással.

Most hétvégén tehát 100% drift, több mint 60 brutális versenyautó és nemzetközi mezőny!


> Részletes programterv a rendezvény Facebook oldalán található

A Tomracing Motorsport Team versenyzője előbb megnyerte a kvalifikációt, majd autóját törte a negyeddöntőben

A festői környezetben lévő Bélkő-hegyen rendezték meg a múlt hétvégén a Drifted Országos Bajnokság harmadik fordulóját, amelyen a Tomracing Motorsport Team versenyzője, Simon Csaba az ötödik helyen végzett. A pilóta nagyon csalódott, ugyanis a kvalifikáció megnyerését követően mindenképpen dobogóra akart állni.

 

A Drifted Országos Bajnokságának harmadik fordulója úgy indult a Tomracing Motorsport Team számára, ahogy azt csak a legszebb álmaikban remélték. Legalábbis, ami Simon Csabát illeti. A 29 éves versenyző ugyanis megnyerte a kvalifikációt, és úgy nézett ki, ha nem jön közbe semmi, megszerezheti idei első győzelmét. A helyezés csodálatos volt, ugyanakkor egy betört oldalüveg már ekkor nem várt izgalmakat ígért. A negyeddöntőben végül maximum annak örülhetett Csaba, hogy nagyobb baj nélkül megúszta a menetét, ugyanis a beáramló füsttől szinte vakon kellett végigszáguldania az emelkedőn. Innen nézve igen értékesnek mondható a megszerzett ötödik hely, ám a pilóta nem így értékelte a hétvégét.

 

„Elmondhatatlanul csalódott vagyok. Nagyon jól éreztem magam az egész hétvége során az autóban, és biztosan esélyem lett volna a dobogós helyezések egyikére odaérni, sőt úgy hiszem, itt volt a nagy lehetőség, hogy nyerjek. A kvalifikáció első körében azonban volt egy korlátösszeszedésem, aminek következtében betört a vezető felőli oldalüveg, és ezt nem tudtuk orvosolni. A későbbiek során enélkül kellett mennem, és ez a negyeddöntőben megbosszulta magát. Annyira telement füsttel az utastér, hogy nem láttam semmit, és egy kicsit eltévedtem a pályán. A Nissannak szinte a komplett bal oldala megsérült, így nem tudtam folytatni a küzdelmet. Ez most így sikerült, de ebből is fel kell tudnunk állni”- jelentette ki az ötödik helyen végző Simon Csaba.

 

A Tomracing Motorsport Team másik versenyzője, Radák „Radír” János viszont el sem tudott indulni, ugyanis autóján az utolsó teszt alkalmával előjött egy súlyos technikai hiba, amit már nem tudtak időben helyrehozni. A csapat koordinátora ennek ellenére próbálta a hétvége pozitívumait megtalálni, bár ő maga is tudja, nagy lehetőséget szalasztott el a végül ötödikként záró Simon Csaba.

 

„Nagyon örültünk annak, hogy Csabi megnyerte a kvalifikációt, hiszen titkon bíztunk a jó szereplésében. Kimagasló teljesítményt nyújtott, amin nem is lepődtünk meg, ugyanis versenyről-versenyre fejlődik, és az autó is kezd összeállni. A kvalifikáción történtek következménye lett azonban a negyeddöntőbeli búcsú, amiért egy kis keserűséget érzünk, hiszen jócskán több volt ebben a hétvégében. Természetesen nagyon sajnáljuk, hogy másik versenyzőnk, Radák „Radír” János nem tudott elindulni ezen a versenyen, de biztosak vagyunk abban, hogy a szeptember 20-ai tököli Végső összecsapáson már ő is ott lesz”- mondta a Tomracing csapatkoordinátora, Biel Richárd.

 

Magyarországon egyetlen olyan drift verseny van, mely mára már fogalommá vált. Egy olyan verseny, melynek neve hallatán nem csak kis hazánkban, hanem egész Európában felkapják a fejüket azok, akik imádják ezt a sportot. Ez a verseny nem más, mint a Trackwood, mely évről-évre egyre több nézőt és versenyzőt vonz a máriapócsi katlanba.

 

2014. augusztus 22-én és 23-án ismét Máriapócs lesz a Drift Mennyország székhelye, hiszen három kategória legjobb pilótái állnak majd rajthoz, hogy füstbe borítsák a pályát és az ellenfél szélvédőjét, hogy a másik pilóta csak a tudására és legfőképp a szerencséjére hagyatkozhasson a legkeményebb és legvadabb csaták során. Egy hétvégén, egy pályán láthatod a legjobb Street kategóriában, a Pro kategóriában és az EEDC keretein belül induló versenyzőket. A Street pilóták számára a megmérettetés a kis nyomvonalon zajlik majd és csak olyan autókkal indulhatnak, melyben nincs se turbó, se kompresszor, se nitro – csak egy ügyes kezű pilóta.

A hétvége királyai most nem csak a Pro, valamint a City Drift Challange Pro Series legjobb magyar pilótái lesznek, hanem a hazánkba látogató Eastern European Drift Championship (EEDC) legjobbjai, akik múlt évben bebizonyították, hogy nem félnek se a magyaroktól, sem a sebességtől. Közel 140 km/h tempóval estek be az első kanyarba és küzdöttek meg a fizika törvényeivel.

Már több olyan külföldi pilóta nevezett a versenyre, akik neve biztos garancia arra, hogy senki nem távozik a versenyről izgalmak és felejthetetlen élmények nélkül. Úgy vélem elég, ha mindössze három nevet kiragadok közülük: Pawel Trela, Alex Golovnya és Dmitriy Illyuk… Ez a három pilóta már elég lenne ahhoz, hogy pár hétig mindenki róluk álmodjon füstös, mesés köröket. A Trackwood szervezői természetesen nem érik be velük, itt lesznek a legjobbak az EEDC és a magyar bajnokság indulói közül.

A pénteki nap az edzésé lesz, egész nap tréningeznek majd a legjobb magyar és külföldi pilóták. Annak érdekében, hogy ne csak a szerencse, hanem az égiek is velük legyenek a szombati versenyek folyamán, pénteken este felvonulnak a városban, majd japán szokások alapján az atya megáldja a versenyzőket és autóikat. Minden évben fantasztikus élmény a templom előtt felsorakozó versenyzők és drift autók látványa.

A szombat délelőtti edzések már biztosan a délutáni és esti futam lázában folynak majd. A magyar pilóták versenyei street és pro kategóriában a délután folyamán, míg az EEDC bajnokság futama már az éjszakába nyúlóan kerül megrendezésre. Hihetetlen és örök élmény minden egyes éjszakai párbaj mindenki számára, hiszen nem elég, hogy a pilóták őrült tempóban és szögekben próbálják lekövetni a másik mozgását, hanem még az éj sötétjével is meg kell birkózniuk.

Adott így egy reflektorokkal bevilágított tempós pálya, fantasztikus pilóták, kellemes hűvös nyári éjjel. Az év versenye lesz ismét, hiszen mára a Trackwood már nem egyszerűen egy név, a Trackwood mára már fogalom.

 

További részletek, nevezési lista és friss információk: http://drifting.hu/hirek/trackwood

A hazai rendezésű drift Európa Bajnoki futam első állomását a gyönyörű környezetben lévő Bélkő hegyen rendezték. A magyar versenyzők közül mindössze két pilóta került a legjobb 8 közé, de számukra is ott ért véget a küzdelem, így hétvégén a tököli EB futamon van miért visszavágnunk.

 

Bízva reménykedtünk, hogy magyar sikerekről számolhatunk be a nemzetközi King of Europe sorozat első hazai állomásáról, hiszen a Bélapátfalván található hegy gyomrába vezető úton második alkalommal rendeztek drift versenyt. A tavalyi évben a legjobb magyar pilóták már megküzdöttek a trükkös és gyors nyomvonallal, mellyel volt bőven problémájuk a most érkezett külföldi versenyzőknek is. Jól látszott, hogy hazánk fiai már kellő tapasztalattal és bátorsággal vágtak neki a táv teljesítésének, így optimizmusunk nem is volt hiába való. Az EB futamra érkező külföldi versenyzők között ráadásul többen még soha életükben nem drifteltek hegyen felfelé, független attól, hogy a drift autósport gyökere annak idején így alakul ki.

Matt Campling - King of Europe

A Szaúd-Arábiából érkezett Ford Racing csapat pilótái is így voltak ezzel, akiknek hiába volt bődületesen erős Mustangjuk tökéletesen megépítve, a kellő rutin hiányzott. Természetesen ezt nem is rejtették véka alá, hiszen hazájukban sok hegyen nem igen tudnak gyakorolni. Mint megtudtuk átszámolva közel 8 millió forint volt a két versenyautó Magyarországra szállítása, és a járulékos költségekkel sem spóroltak semmilyen szinten. Ezek után azt is el tudjuk képzelni, hogy a szomszédos Arab Emírségekben versenyző pilótáknak akár olyan agymenésük is lehet egyszer, hogy hegyet építtessenek egy szép szerpentinnel mondjuk Dubai városhatárában. Egy biztos, borzasztóan bejött nekik a miliő és azt az ígéretet tették, hogy most hétvégén a tököli EB futamon sík terepen megmutatják mire képesek.

King of Europe Drift EB

A verseny látványvilága egyedülálló volt, a hangulatról pedig remekül gondoskodtak a műsorvezetők. A szombati edzésnap és kvalifikáció után másnap a Drifted Országos Bajnokság legjobb pilótái küzdöttek meg bemelegítésként. A tavalyi győztes Smidéliusz Bálint kénytelen volt átadni a Bélkő hegy királya címét, hiszen nem jutott döntőbe, azonban a bronz csatát megnyerte Zalabai Zsolt ellenében. A legfényesebb kupát Szili Krisztián simogathatta egy csodálatosan megépített Nissan 1JZ versenyautó volánja mögött. A döntőben nem volt könnyű dolga, hiszen az agresszív vezetéstechnikájáról híres Márton Zoltánt kellett legyűrnie. A bírák első futásra nem is tudtak dönteni, a visszahívásos csatában pedig Zoli, azaz „LakyBoy” elváltotta magát az első kanyar után, így egyértelművé vált, hogy be kell érnie a 2. hellyel.

Márton Zoltán LakyBoy vs. Szili Krisztián Drifted OB

Szili Krisztián lendülete szerencsére megmaradt az EB futamra is, hiszen a legjobb 16 között a mezőny legerősebb autójával rendelkező izraeli Adam Frankon is túljutott, hiába az 1000 lóerő. A folytatásban azonban a hegyi versenyezésben nagy rutinnal rendelkező lengyel Grzegorz Hypky már megállította, aki egészen a 4. helyig menetelt. A másik legjobb magyar talán nem meglepetésre a szombati nap kvalifikációjának nyertese és az Európa Bajnokság éllovasa Kerényi Ádám volt, aki bár kicsit vitatott küzdelemben, de csatát vesztett a legjobb 8 között. A Szlovákiából érkezett Norbert Kovacik sem mindennapi autóval rendelkezik, Ádámot egy M6 V10-es BMW-vel verte meg, és a hangos szlovák rajongótábor nagy örömére egészen a 3. helyig fűzte nagy csatákban kilinccsel előre. A döntő összecsapásban az olasz Francesco Conti és a román Calin Ciortan feszült egymásnak, mely bár kiélezett küzdelem volt, Contit azonban ezen a napon nem igen lehetett megverni. A román versenyző kicsit sem volt elégedetlen második helyezéséve, hiszen a versenyt megelőzően szalagkorlátnak csapódott és az is kérdéses volt, hogy egyáltalán folytatni tudja a versenyt.

 

Az EB következő állomása a tököli reptéren található Drift Aréna, ahol a szervezők komoly tempót ígérnek. Nem kevesebb mint 150km/h-s sebességgel kell elkezdeni a sodródás művészeinek a gyakorlatokat, ami ha megvalósul rekordként fog bevonulni a drift hazai történetébe. Az EB résztvevőinek fel lesz adva tehát a lecke és remélhetőleg a magyar pilóták móresre tanítják a külföldieket a hegyen elszenvedett keserűség miatt.

Rendezvényről készült képek, videók:
facebook.com/driftedhu
facebook.com/hegyidrift

A drift EB következő állomása augusztus 16-17 Tököli reptér
Rendezvényinformációk

A legjobb négy közé vágyik a Bélkő-hegyen rendezendő bajnoki futamon Radák „Radír” János és Simon Csaba

 

A drift szerelmesei a hétvégén újra randevút adnak egymásnak, mégpedig a festői környezetben lévő Bélkő-hegyen. A Drifted Országos Bajnokság profi ligájának következő futamát ugyanis itt rendezik meg, melyen a Tomracing Motorsport Team mindkét versenyzője, Radák „Radír” János és Simon Csaba is indul. Mindketten abban bíznak, hogy a hegyi futamon minél több bajnoki pontot szereznek.


Elég sok idő telt el a Lóerők Éjszakája óta, amikor a tököli reptéren az idei szezon eddigi legjobb versenyét rendezték meg. A Tomracing Motorsport Team számára különösen emlékezetes a tököli viadal, miután a csapat két pilótája, Radák „Radír” János és Simon Csaba a hétvége legszínvonalasabb csatáját vívta meg egymással a legjobb négy közé jutásért. Akkor Csaba győzött… Az azóta eltelt időben mindketten az autójuk fejlesztésével voltak elsősorban elfoglalva.

„A két verseny közötti szünetet az autó fejlesztésével töltöttük. A Missile Performance csapatának köszönhetően, még erősebb lett az autó, hiszen nagyobb injektorokat, kipufogó rendszert és turbó házat kapott a Skyline. Így nem csak erősebb, de jóval használhatóbb lesz a különböző versenykörülmények között. A WHITELINE-tól futómű alkatrészeket is kaptunk, de ezek csak a szeptemberi záró futamra kerülnek beépítésre. A verseny előtt szeretném mindenképpen tesztelni az autót, mert a rengeteg változással nem a kvalifikáción szeretnék megismerkedni. Az egészségem is rendben van ezúttal, igaz, a gerincsérvem csak lassan javul. A Bélkő-hegyi pályát eddig csak videón láttam, így alig várom, hogy kipróbálhassam élesben is. A hegyi pályának a speciális hangulatán túl megvan a maga veszélye, ugyanis nincs bukózóna. Ez még pontosabb vezetést, és nagyobb figyelmet kíván a pilótától. Fontos a mentális felkészülés, és a tökéletes összpontosítás, hogy a felfutások alatt egyszerre legyél pontos, ütőképes, és biztonságos drifter. Bízom abban, hogy végre az elképzeléseimnek megfelelően szerepelek, és minél több pontot képes leszek begyűjteni”- fogalmazott Radír.

Csaba autóján is sok az újdonság. A versenyző elmondása szerint a szünetben sikerült minden technikai gondot kiküszöbölni.

„Úgy érzem, a kiskunlacházi teszt alkalmával kiküszöböltünk minden technikai gondot, azaz tökéletes autóval várom a bajnokság folytatását. A hétvége igencsak adrenalin dús lesz, hiszen szűk a pálya, és úgy száguldunk végig teligázon, hogy az egyik oldalon erdő, míg a másikon szakadék szegélyezi az utat. Egy biztos, nem lehet majd hibázni… Az alapbeállításaim megvannak, a szombati edzésnapon majd állítunk, ha szükséges. Célom nem is lehet más, mint a TOP 4-be kerülni, természetesen minél előkelőbb helyre. Jó lenne ismét csatázni Radírral, és azt remélem, ez az összecsapás a verseny vége felé létre is jöhet köztünk”- jelentette ki Csaba.

A Tomracing Motorsport Team csapatfőnöke szerint a rengeteg munka előbb-utóbb megtérül, és abban bízik, hogy erre már a hétvégén sor kerül.

„Drifteseink, Radír és Csabi a hétvégi hegyi versenyre készülődnek, ahol a tisztes helytállás a cél. Ehhez elengedhetetlen a műszaki hibák elkerülése. Reménykedem benne, hogy az eddigi hibasorozatot mindkét autón sikerül kiküszöbölni és a rettenetesen erős mezőnyben is tudnak bizonyítani, hiszen mindkét pilóta tudása meg van ehhez. A kocsikon is sok munka volt, aminek az eredményekben is meg kell mutatkozniuk. Mindenesetre izgatottan várom ezt a különleges hegyi futamot, ahová mindenkinek érdemes lesz kilátogatnia”- mondta Miklósy Tamás.

A hétvégén induló hazai nemzetközi futamokra nem tévedés, nem ámítás a szaúdi királyságból is érkeznek versenyzők. A Ford-Racing csapat pilótáinak versenyautóit repülővel szállítják Magyarországra, az autók származása, kinézete és a rajtuk elvégzett fejlesztések pedig igazi meglepetéseket tartogatnak.

 

Ha Szaúd-Arábiára gondolunk Drift kapcsán sajnos a bugyuta elsőkerekes autókkal elkövetett veszélyes és érthetetlen idióta videók jutnak az eszünkbe. Az árnyoldalnak szerencsére vannak ellenpéldái, hiszen nem csak az országban, de a szomszédos Arab Emírségekben is komoly drift futamokat rendeznek már. Dubai, Abu Dhabi csillogása egy ilyen autósporthoz tökéletesen illik, nem véletlen, hogy töménytelen pénzt költenek a sportág fejlesztésére, miközben az autók építését kizárólag a legnagyobb tapasztalattal rendelkező profi versenyzőkre bízzák.

Ford Mustang RTR-D

A Ford Racing csapat még 2012-ben határozta el, hogy Európai futamon is megmutatják magukat. Önbizalmuk nem a véletlen műve volt, hiszen professzionális oktatásban részesültek az ír ProDrift akadémia részéről. Darren McNamara neve a hazai rajongóknak sem ismeretlen és mellette a csapathoz szintén erős kötődés fűzi Vaughn Gittin Jr.-t, aki talán a világ legismertebb fazonja, ha a driftre gondolunk.

A csapat két tagja Abdullahdi Alqahtani és Muath Al-Essa idén úgy határozott, hogy Európa legrangosabb sorozatában teszik próbára magukat, és szerencsére első állomásként Magyarországot szemelték ki, így mind a hegyi versenyen, mind pedig a tököli drift arénában láthatjuk majd őket. Ne gondoljuk azt azonban, hogy nem rendelkeznek kellő rutinnal, hiszen rangos eseményeken és bemutatókon vettek már részt a sportág nagyágyúival. A csapat két ford Mustanggal érkezik, melyek a Formula D szabályrendszere szerint épültek. Alqahtani egy 2013-as Mustang RTR-D-vel áll majd rajthoz, amit a 2010-es amerikai Formula D bajnok Vaughn Gittin Jr. épített, míg Al Essa egy 2012-es Mustang RTR-el száll harcba melyet 680 lóerőig piszkáltak fel.

Hogy mind ebből mi sül ki igazán, megláthatjuk most hétvégén Bélapátfalván a Bélkő-hegyi EB futamon.

További rendezvényinfók

www.facebook.com/driftedhu / www.facebook.com/hegyidrift

10. oldal / 20

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top