Biggy : Azt hittem én vagyok Kimi Raikkönen

A LiveWire Team driftes vonalát erősítő Nagy Róbert a 2015-ös Végső Összecsapás szombati napján, amikor javarészt csapattagokat autóztatott, először tapasztalta meg András versenyautóját szervizelő csapat kimagaslóan gyors és egyben precíz munkáját és nem utolsó sorban segítőkész hozzáállását. Egész hétvégi éberségérben és felkészülésében a LiveWire Energy cukorka és ital támogatta.

 

A következőkben Biggynek teszek fel néhány kérdést a remek hétvégével kapcsolatban.

Szombaton láthattunk több páros csatában. Hogyan viselkedett a Toyota a pályán?

Nagyon szeretem a páros csatákat, jó közel egymáshoz, még talán az sem baj, ha összeér a két vas. Viszont még az autó súly/lóerő arányából adódóan nem nagyon tudtam támadó játékot játszani, mert lassú voltam, inkább csali szerepet vállaltam és letolattam magam a pályáról! ☺

Az edzésnapon sokaknak megmutattad, hogy mire vagy képes a Soarerrel. Kiket vittél és milyenek voltak a reakcióik?

Egy fantasztikus rally csapatba csöppentem, akik olyat melóztak körülöttem, hogy azt hittem én vagyok Kimi Raikkönen! Rettenetesen profik voltak és szokatlanul segítőkészek! A csapat tagjait „kellett” autóztatnom és nagyon örültem neki, hogy a Soarer és az én segítségemmel belekukkanthatnak egy másik világba, a tapadási határon túlra! Azt láttam, hogy nagyon élvezték, főleg mikor tsuiso-ztunk, vagy éppen megérintettük a falat!

Csapattársad mellet is ültél a Mitsubishiben?

Sajnos nem vitt el Andris, de én elvittem Őt, ami pont egy elég jó kis csatába torkollott. Imádtam a reakcióit! ☺

Hány gumit semmisítettél meg?

Nem volt sok időm autókázni, maximum 8-10db ment el.

Vasárnap a rendezvényen pontozóbíróként mozogtál. Hogyan sikerült?

Borult a papírforma és volt olyan pilóta is dobogón, akinek nem volt szerencséje még az idénybe felküzdeni magát erre a misztikus helyre! Természetesen vannak/voltak elégedetlenek és összeesküvés elmélet gyártók, de ők BEKAP6JÁK!!!

Köszönöm a riportit és sok szerencsét a továbbiakban!

Partnereink:

Vitex Plus s.r.o., LivewireEnergy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGIs.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft.,Bakery Group Kft.,Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Brucker Plusz Bt., Hankook Tyres, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., QuasarDatabase Systems Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, ZozoTrans Kft, Kolláth szerviz Kft, Moniktrans Kft, www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft.,Rácz-Trans Kft.,TS Handel Kft., Bézé Design Kft., Bézé Dekor Kft., Mp-Sped Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

 

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2026. november 04., szerda

    Vakbélműtét után irány a Zemplén! Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. A másfélszeres zempléni szorzónak köszönhetően ez a különbség elhanyagolható, tehát késhegyre menő küzdelemre lehet számítani az…
  • 2026. november 03., kedd

    A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek 2019-ben Igor Bacigállal az oldalán, 2023-ban pedig Percze Nándorral a fedélzeten lett a magyar ralisport bajnoka Vincze Ferenc. A nógrádi ralis az idei Zemplén Rally-n akár triplázhat is, hiszen jelenleg…
  • 2026. október 22., csütörtök

    Bútor Róbert Ford Puma WRC-vel nevezett a Zemplén Rallyra Ma lezárul nevezési időszak, hamarosan kiderül, hogy milyen mezőny alkotja az idei ralibajnokság szezonzáróját. A magyar és a szlovák értékelésben is szereplő Zemplén Rally számos érdekességet és rengeteg izgalmat tartogat,…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top