Forma-1-es riport
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikó
- október 27.
Ezúttal Carlos Sainznek termett babér, immár a negyedik a spanyol pilóta számára. Nem is akárhol, hanem a Mexikóvárosi Nagydíjon, vasárnap. Bár a kettős győzelem most nem jött össze a maranellói csapatnak, az USA Nagydíjon győzedelmeskedő Charles Leclerc a dobogó harmadik fokára azért felállhatott. Lando Norris vihette haza a második helyért járó trófeát.
„Őszintén mondva nagyon akartam ezt a győzelmet, szükségem volt rá magam miatt. Egy ideje már mondom, hogy még egy győzelmet szeretnék, mielőtt itthagyom a Ferrarit, s ezt megtenni itt, ezelőtt a szuper nézősereg előtt, hihetetlen érzés. Négy verseny van még hátra, amit ki akarok élvezni, s ha még egyszer lesz lehetőségem nyerni, hát megteszem.” – szögezte le Sainz, aki a csúcson végezve szerette volna lezárni ferraris korszakát, mielőtt a Williams-nél folytatja.
A Ferrarinak jól ment ezen a hétvégén is, ahogy arra számítottak. Ezzel egy lépéssel közelebb került a konstruktőri világbajnoki cím megszerzéséhez. Erre a győzelemre a Ferrari-elnök John Elkann is kíváncsi volt, így helyben nézte ő is a futamot. Egy ideig úgy tűnt, hogy ismét kettős győzelemmel lepi meg a Tifosit a maranellói csapat, de végül két dobogós helyezés jött össze.
Lando Norrisnak bár nem sikerült a győzelem, de így is 47 pontra csökkentette hátrányát Max Verstappenhez képest, akit veszélyesnek titulált a verseny alatti manőverei miatt. Nagy csata folyt ezúttal is kettőjük között, de ezúttal a holland húzta a rövidebbet. Kétszer kapott ugyanis 10 másodperces büntetést (egyszer mert leterelte Norrist a pályáról, és még egyszer mivel letért a pályáról és így szerzett előnyt), ami a Forma-1 történetében eléggé extrém nagy büntetésnek számít. Ugyanabban a körben kétszer is vétkezett a Norris-szal folyó harc közben, de a világbajnokságban vezető Red Bull pilóta még így is a hatodik helyen végzett. Norris Charles Leclerc-t előzte a második helyért. Amikor már csak kilenc kör volt hátra a futamból a monacói hibázott, helyet hagyva a britnek arra, hogy megkaparintsa a pozícióját.

Fotó: AmberPR
A verseny napsütéses, meleg időben vette kezdetét, s mindjárt a rajtnál baleset történt Alex Albon és Juki Cunoda között, így hamar kijött a pályára a biztonsági autó. Nem csak ők ketten estek ki. Búcsúzott a 400. nagydíj hétvégéjét ünneplő Fernando Alonso is.
A Mercedes ezúttal a harmadik erővé lépett elő azzal, hogy pilótái, Lewis Hamilton és George Russell a negyedik és ötödik helyre hozták célba az Ezüst Nyilakat. A Haas pilótái pontszerző helyeken értek célba. Kevin Magnussen Verstappen mögött lett a hetedik, míg Nico Hülkenberg erőfeszítései a kilencedik helyre voltak elegendőek.
Oscar Piastri a Haas-szendvicsben végzett a nyolcadik helyen. Pierre Gasly zárta az első tizet.
A Forma-1 az őszi szünet utáni első triple-header utolsó állomására érkezik a hétvégén, Brazíliába, ahol ezúttal is sprinthétvégés versenyt rendeznek.
2024-es Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj eredménye
- Carlos Sainz Ferrari 1:40.55.800
- Lando Norris McLaren + 4.705
- Charles Leclerc Ferrari + 34.387
- Lewis Hamilton Mercedes + 44.780
- George Russell Mercedes + 48.536
- Max Verstappen Red Bull + 59.558
- Kevin Magnussen Haas + 1:03.642
- Oscar Piastri McLaren + 1:04.928
- Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
- Pierre Gasly Alpine + 1 kör
- Lance Stroll Aston Martin + 1 kör
- Franco Colapinto Williams + 1 kör
- Esteban Ocon Alpine + 1 kör
- Valtteri Bottas Kick Sauber + 1 kör
- Guanyu Zhou Kick Sauber + 1 kör
- Liam Lawson RB + 1 kör
- Sergio Perez Red Bull + 1 kör
- Fernando Alonso Aston Martin Nem ért célba
- Alexander Albon Williams Nem ért célba
- Juki Cunoda RB Nem ért célba
A világbajnokság állása
Pilóták:
- Max Verstappen 362 pont
- Lando Norris 315 pont
- Charles Leclerc 291 pont
- Oscar Piastri 251 pont
- Carlos Sainz 240 pont
- Lewis Hamilton 189 pont
- George Russell 177 pont
- Sergio Perez 150 pont
- Fernando Alonso 62 pont
- Nico Hülkenberg 31 pont
Konstruktőrök:
- McLaren 566 pont
- Ferrari 537 pont
- Red Bull 512 pont
- Mercedes 366 pont
- Aston Martin 86 pont
- Haas 46 pont
- RB 36 pont
- Williams 17 pont
- Alpine 14 pont
- Kick Sauber 0 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/











