Bahreini Nagydíj, Szahír
- április 13.
Oscar Piastri Kína után Bahreinben is felállhatott a dobogó tetejére. Az időmérő edzésen szerzett első helyét meg tudta őrizni a fiatal ausztrál a vasárnapi verseny végére. Bár Lando Norris nagyon ráállt George Russellre és próbálta kielőzni a technikai meghibásodásokkal küzdő Mercedes-pilótát, de sikertelenül. Norris így végül kénytelen volt beérni a bronzérmes helyezéssel.
„Nagyszerű, hogy itt ilyen eredményt értünk el. Hihetetlen hétvége volt, az időmérőn szerzett elsőséget egy ilyen végeredménnyel fejeltem meg, ami nagyszerű. Nem tudok elég hálás lenni a csapatnak az autóért, amit kaptam. Jól vezethető volt, s ezen a nagyszerű hétvégén nagyon büszke vagyok arra, amit elértem.” – szögezte le a 24 éves papaja-pilóta.
Forró, száraz időjárási körülmények között rajtoltak a Forma-1-esek, de a verseny előrehaladtával, az este beálltával már hűvösebb körülmények vártak a pilótákra a szahíri versenypályán.
A második helyezett George Russell számára nem értek véget az izgalmak a verseny leintésével. A versenyt követően még vizsgálhatják majd autója technikai meghibásodása miatt, így kiderül, hogy az övé marad-e a második helyezés. A futam vége felé autója egy sor technikai meghibásodásával küzdött. A rádió gomb megnyomásával a DRS nyílt ki, amit azonnal kinyomott, s nem is szerzett előnyt belőle. Ez az az szituáció, amiről a versenyfelügyelőknek döntenie kell.
Lando Norris számára nagy küzdelem volt ez a versenyhétvége. Hiába küzdött és próbált kárt enyhíteni. Miután csapatársa győzött, így már csak három pontos előnnyel áll Norris az egyéni ponttábla élén.
Charles Leclerc lett ismét a legjobb Ferrari-pilóta. A monacói a negyedik helyre hozta célba autóját a korábbra hozott fejlesztések ellenére is. Csapattársa, Lewis Hamilton az ötödik lett.
Max Verstappen az egész hétvégén elégedetlen volt az autójával és az időmérő edzésen sem jeleskedett egyik Red Bull pilóta sem. A holland végül a hatodik helyen ért célba, míg újdonsült csapatársa, Juki Cunoda végre pontszerző lett. A japán autóversenyző a kilencedik helyen gurult célba autójával.
Nem csak Piastri volt a sztár szombaton az időmérő edzést követően. A magát a negyedik helyre kvalifikáló Pierre Gasly és csapata, az Alpine is rendkívül elégedett lehetett francia pilótája teljesítményével. Bár a versenyen már nem tudta megtartani előnyös helyezését, de így is pontszerző lett, a hetedik hellyel.
A Haas pilótákról újfent szuperlatívuszokban beszélhetünk, hiszen az a csapat, amely korábban rendre a mezőny végén végzett, ismét pontszerző lett mindkét pilótája révén. Esteban Ocon a nyolcadik, míg az újonc Bearman tizedik és a mezőny legjobb újonca lett. Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) erőfeszítései ugyanis ezúttal csak a 11. helyre voltak elegendőek.
A mezőny az év első triple-headerjének utolsó állomására érkezik a jövő hétvégén, húsvét vasárnap (2025. április 20.), Szaúd-Arábiába. Ott a mezőny a versenyszezon egyik legveszélyesebb pályáján áll majd rajthoz, remélhetőleg különösebb baleset nélkül.
2025-ös Forma-1-es Bahreini Nagydíj eredménye
- Oscar Piastri McLaren + 1:35.39.435
- George Russell Mercedes + 15.499
- Lando Norris McLaren + 16.273
- Charles Leclerc Ferrari + 19.679
- Lewis Hamilton Ferrari + 27.993
- Max Verstappen Red Bull + 34.395
- Pierre Gasly Alpine + 36.002
- Esteban Ocon Haas + 44.244
- Juki Cunoda Red Bull + 45.061
- Oliver Bearman Haas + 47.594
- Andrea Kimi Antonelli Mercedes + 48.016
- Alexander Albon Williams + 48.839
- Nico Hülkenberg Kick Sauber + 53.472
- Isack Hadjar Racing Bulls + 56.314
- Jack Doohan Alpine + 57.806
- Fernando Alonso Aston Martin + 60.340
- Liam Lawson Racing Bulls + 64.435
- Lance Stroll Aston Martin + 65.489
- Gabriel Bortoleto Kick Sauber + 66.872
- Carlos Sainz Williams Nem ért célba
A világbajnokság állása
Pilóták:
- Lando Norris 77 pont
- Oscar Piastri 74 pont
- Max Verstappen 69 pont
- George Russell 63 pont
- Charles Leclerc 32 pont
- Andrea Kimi Antonelli 30 pont
- Lewis Hamilton 25 pont
- Alexander Albon 18 pont
- Esteban Ocon 14 pont
- Lance Stroll 10 pont
Konstruktőrök:
- McLaren 151 pont
- Mercedes 93 pont
- Red Bull 71 pont
- Ferrari 57 pont
- Haas 20 pont
- Williams 19 pont
- Aston Martin 10 pont
- Racing Bulls 7 pont
- Alpine 6 pont
- Kick Sauber 6 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/











