Brit Nagydíj, Silverstone
- július 6.
Két rettentően boldog és egy keserű pilóta állhatott fel vasárnap a Brit Forma-1-es Nagydíj dobogójára. Lando Norris gyakorlatilag nem megnyerte a futamot, hanem csapattársa, Oscar Piastri vesztette azt el. Norris ennek ellenére nagyon boldog volt, egy álma vált valóra a hazai győzelem megszerzésével. Nico Hülkenberg hosszú Forma-1-es pályafutása alatt most állhatott először dobogóra, annak is a harmadik fokára. Nem csak a német pilótától volt ez nagy szám, hanem csapatától a jelenleg Sauber, jövőre már Audi név alatt futó istállótól is.
„Gyönyörű. Ez az, amiről mindig is álmodtam. Ez az, amit mindig el akartam érni. A világbajnokságtól eltekintve, ez olyan jó érzés, amilyennek hangzik és ami a teljesítményt illeti, büszkék lehetünk az egészre.” – szögezte le a versenygyőztes brit. „Hihetetlen verseny, stresszes, mint mindig, de a rajongók támogatása miatt ez most más volt. Köszönetet mondok nekik mindenért.” – tette hozzá.
Lando Norris és Oscar Piastri között késhegyre menő csata folyik a 2025-ös egyéni világbajnoki címért, így érthető volt Norris boldogsága és Piastri dühe az első hely megnyerése illetve elvesztése miatt. Piastri nehezményezte azt a tíz másodperces büntetést, amelyet amiatt róttak ki az ausztrál autóversenyzőre, mivel a biztonsági autó pályáról való távozása után a mezőny elején nagyon erőteljesen fékezett, s a még elég esős pályán ez nagyon veszélyes manőver volt. A szabály szerint az elöl álló autó határozza meg a biztonsági autós fázis után a saját és a mezőny sebességét. Ebben az esetben azonban a McLaren fiataljának drasztikus fékezése nem maradt büntetés nélkül és ez a győzelmébe került.
Nico Hülkenberg vasárnapi tette mellett senki nem mehet el szó nélkül. A német pilóta 239 futamot követően tudott először dobogóra állni hosszú Forma-1-es pályafutása alatt. A Sauber csapat ráadásul 2012 óta nem ünnepelhetett dobogós helyezést, így ez az eredmény mind a pilóta, mind a csapat számára rendkívüli elégettséget hoz. A Sauber a konstruktőrök között a kilencedikről a hatodik helyre ugrott ezzel a kitűnő eredménnyel.
A 37 éves pilóta az utolsó, a 19. helyről rajtolva ért célba a harmadik helyen. Sok szerencse és az időjárás miatt kissé furcsa futam is hozzájárult a német sikeréhez, de az autóversenyzésben, mint sok minden másban is, szerencse is kell a sikerhez. Meg persze jókor kell lenni, jó helyen. Ez most összejött a jövőre Audi név alatt futó csapat és pilótája számára.
A hétvége az időjárásjelentéseknek megfelelően alakult. A kezdeti forróság egyre jobban csökkent és egyre esősebb idő fogadta a pályára látogatókat. A futam száradó pályán vette kezdetét, emiatt már a felvezető kört követően többen kereket cseréltek, így a bokszutcából rajtoltak el. A Silverstone-i aszfaltcsík nem egyenletesen száradt, így ment a matekozás a csapatoknál, hogy melyik abroncsot rakják autóikra. Később többször is eső zúdult a pályára. A versenystratégák megdolgoztak a pénzükért, folyamatosan azon kellett dolgozni, hogy mi a jó időzítés a kerékcserékre. Az Aston Martinnál például Fernando Alonso a verseny során panaszkodott, hogy miközben csapattársa, Lance Stroll előkelő helyen autózik, addig neki nem tudtak ugyanilyen jó stratégiát kitalálni. Végül mindketten pontszerző helyen értek célba. Az ausztrál a hetedik lett, Alonso pedig a kilencedik.
A Ferrari felemás hétvégét tudhat maga mögött. Lewis Hamilton élvezte a hazai pálya előnyét. A tavalyi Brit Nagydíj-győztes negyedik helyen ért célba piros autójával. Csapattársa, Charles Leclerc végig küszködött és utolsó előtt célbaérőként futott be a 14. helyen.
A szombati nap hőse, az azt megelőzően vezethetetlen autóval végül az első rajthelyet megszerző Max Verstappen vasárnap a vizes pályán már csak vergődött és az ötödik lett. Japán csapattársa volt az utolsó célbaérő, a 15. helyen.
Pierre Gasly megtáltosodott a futam alatt. A francia pilóta nagyon jó teljesítményt tett le az asztalra és ez végül egy hatodik helyet hozott a konyhájára. Alexander Albon javított az utóbbi időben bukdácsoló Williams renoméján. A táj pilóta a nyolcadik lett. Az első tizet George Russell zárja. Azt, hogy ez mennyiben befolyásolja helyzetét a Mercedesen belül, nem tudni, mindenesetre rengeteg kérdést kapott a hétvége során a jövőjét illetően (éppúgy, ahogy Max Verstappen is), révén, még mindig nem hosszabbították meg a szerződését a csapatnál.
Franco Colapinto el sem indult a futamon, négyen pedig nem értek célba. A verseny elején karambolozott Esteban Ocon és Liam Lawson. Utóbbi kiestett. Nem sokkal később Gabriel Bortoleto elvesztette az uralmat autója felett és ő is korán távozott a futamból. Kimi Antonelli Isack Hajdarral karambolozott össze.
Folytatás három hét múlva (2025. július 27.) Belgiumban, ahol először rendeznek sprintes hétvégét.
2025-ös Forma-1-es Brit Nagydíj eredménye
- Lando Norris McLaren 1:37.15.735
- Oscar Piastri McLaren + 6.812
- Nico Hülkenberg Kick Sauber + 34.742
- Lewis Hamilton Ferrari + 39.812
- Max Verstappen Red Bull + 56.781
- Pierre Gasly Alpine + 59.857
- Lance Stroll Aston Martin + 1:00.603
- Alexander Albon Williams + 1:04.135
- Fernando Alonso Aston Martin + 1:05.858
- George Russell Mercedes + 1:10.674
- Oliver Bearman Haas + 1:12.095
- Carlos Sainz Williams + 1:16.592
- Esteban Ocon Haas + 1:17.301
- Charles Leclerc Ferrari + 1:24.477
- Juki Cunoda Red Bull + 1 kör
- Kimi Antonelli Mercedes Nem ért célba
- Isack Hadjar Racing Bulls Nem ért célba
- Gabriel Bortoleto Kick Sauber Nem ért célba
- Liam Lawson Racing Bulls Nem ért célba
- Franco Colapinto Alpine Nem állt rajthoz
A világbajnokság állása
Pilóták:
- Oscar Piastri 234 pont
- Lando Norris 226 pont
- Max Verstappen 165 pont
- George Russell 147 pont
- Charles Leclerc 119 pont
- Lewis Hamilton 103 pont
- Kimi Antonelli 63 pont
- Alexander Albon 46 pont
- Nico Hülkenberg 37 pont
- Esteban Ocon 23 pont
Konstruktőrök:
- McLaren 460 pont
- Ferrari 222 pont
- Mercedes 210 pont
- Red Bull 172 pont
- Williams 59 pont
- Kick Sauber 41 pont
- Racing Bulls 36 pont
- Aston Martin 36 pont
- Haas 29 pont
- Alpine 19 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/











