Verstappen megütötte a főnyereményt

Las Vegas-i Nagydíj

versenyriport

  1. november 22.

Max Verstappen a rajtot követően átvette a vezetést és végül ő állhatott fel a dobogó tetejére helyi idő szerint szombat este a Las Vegas-i Forma-1-es Nagydíjon. Lando Norrisnak ezúttal csak a második helyezés jutott, de ezzel megerősítette első helyét az egyéni ponttáblán. A dobogó harmadik fokára George Russell állhatott fel, s elmondása szerint ma csak ennyire futotta a Mercedestől. 

 

„Jó verseny volt, az edzések során nem igazán tudtuk, hogy az abroncsok hogyan viselkednek majd. A versenyen azt láthattuk, hogy mindenki próbálta megtalálni ritmusát és azt, hogy mennyire nyomhatják a gázt.” – szögezte le a versenygyőztes holland. „Az autó tökéletesen működött, az én szájam íze szerint ment és a végén elég jó kört raktam össze. Minden egyes körben kényelmesen éreztem magam és vigyáztam az abroncsokra.”  - tette hozzá.

 

Ezúttal is esőket jósoltak a Las Vegas-i hétvégére is be is jött. Az időmérőre hatással volt az időjárás, de a versenyre már nem. A rajtelső Lando Norris az első kör első kanyarjában vesztette el az első helyet és hamarosan a másodikat is. A verseny során azonban visszaverekedte magát a második helyre és ezzel jó úton halad első Forma-1-es világbajnoki címe felé. Oscar Piastri még mindig formán kívül van. Az ausztrál az ötödik helyről indult, de a rajtot követően visszaesett a hetedik helyre. Végül a negyedik helyig tudott felkúszni úgy, hogy a verseny második felében Charles Leclerc támadásait kellett visszavernie. Még nincs minden veszve számára, de sokkal jobb formára és vetélytársai balszerencséjére lenne szüksége ahhoz, hogy hozzá kerüljön a 2025-ös világbajnoki trófea. 

 

A rajtot követően több kisebb koccanás is volt, Gabrielle Bortoletóval és Liam Lawsonnal. Előbbinek nem alakul túl jól a szezon vége, révén Sao Paulóban is a rajtot követően keveredett balesetbe és csapódott a korlátnak. Most könnyebben megúszta a brazil újonc, de végül kiesett a versenyből.

 

Kimi Antonelli lett az ötödik, aki a 17. helyről rajtolva hamar megszabadult lágy abroncsaitól és ezután keményeken ment nagyon hosszú ideig. A Mercedes tinédzsere a negyedik helyig verekedte fel magát, de aztán öt másodperces büntetést kapott a rajtnál való kiugrásért, s így végül csak az ötödik helyezett lett.

 

A Ferrari nem tudta visszaszerezni második helyét a konstruktőrök között. Charles Leclerc a hatodik, míg Lewis Hamilton csak a tizedik lett, bár utóbbi a 19. helyről rajtolva érte el a pontszerző helyet. Hamilton annyira csalódott volt ismét, hogy elmondta, soha rosszabb szezona nem volt még a Forma-1-ben, eddig egyszer sem állt dobogón és ami még meglepőbb, hozzátette, hogy egyáltalán nem várja a 2026-os szezont. 

 

Carlos Sainz odatette magát szombaton. A Williams spanyol pilótája a harmadik helyről rajtolhatott el a kaszinófőváros utcáin, s végül a hetedik helyre vitte célba autóját. Isack Hadjar és Nico Hülkenberg szerzett még értékes pontokat az első tízben, s ezzel megerősítették helyüket az egyéni ponttáblán is az első tíz között. 

 

Folytatás a jövő hétvégén, advent első vasárnapján (2025. november 30.) Katarban, ahol a szezon hatodik, egyben utolsó sprintjét is megrendezik. 

 

Frissítés: A McLaren mindkét autóját vizsgálják esetleges szabálytalanság miatt. Ha kizárják őket, az nagy fordulatot hozhat a világbajnokságban.

 

2025-ös Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull 1:21.08.429
  2. Lando Norris McLaren + 20.741
  3. George Russell Mercedes + 23.546
  4. Oscar Piastri McLaren + 27.650
  5. Kimi Antonelli Mercedes + 30.488
  6. Charles Leclerc Ferrari + 30.678
  7. Carlos Sainz Williams + 34.924
  8. Isack Hadjar Racing Bulls + 45.257
  9. Nico Hülkenberg Kick Sauber + 51.134
  10. Lewis Hamilton Ferrari + 59.369
  11. Esteban Ocon Haas + 60.635
  12. Oliver Bearman Haas + 70.549
  13. Fernando Alonso Aston Martin + 85.308
  14. Juki Cunoda Red Bull + 86.974
  15. Pierre Gasly Alpine + 91.702
  16. Liam Lawson Racing Bulls + 1 kör
  17. Franco Colapinto Alpine + 1 kör
  18. Alexander Albon Williams Nem ért célba
  19. Gabriel Bortoleto Kick Sauber Nem ért célba
  20. Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Lando Norris 408 pont
  2. Oscar Piastri 378 pont
  3. Max Verstappen 366 pont
  4. George Russell 291 pont
  5. Charles Leclerc 222 pont
  6. Lewis Hamilton 149 pont
  7. Kimi Antonelli 132 pont
  8. Alexander Albon 73 pont
  9. Isack Hadjar 47 pont
  10. Nico Hülkenberg 45 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. McLaren 786 pont
  2. Mercedes 423 pont
  3. Red Bull 391 pont
  4. Ferrari 371 pont
  5. Williams 117 pont
  6. Racing Bulls 86 pont
  7. Aston Martin 72 pont
  8. Haas 70 pont
  9. Kick Sauber 64 pont
  10. Alpine 22 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top