Kimi Antonelli tarolt, Russell bajnoki álmai nagy csapást szenvedtek

Kanadai Nagydíj, Montreal

  1. május 24.

 

 

Kimi Antonelli folytatta menetelését Kanadában is. Bár a hétvége nagy részében úgy tűnt, hogy George Russell, akinek nagyon fekszik a montreali pálya, visszaveszi a stafétát ifjabb csapattársától, de végül idén zsinórban negyedjére is Kimi Antonelli állhatott fel a dobogó tetejére. Lewis Hamilton legjobb helyezését szerezte eddig a Ferrarival. A brit a második lett. A bronzérmes helyezés Max Verstappené lett, aki idén először állhatott dobogóra, ami igen szokatlan a négyszeres világbajnoktól. 

 

„Folytatom, amit eddig is tettem. Emelnünk kell a lécen, hiszen George (Russell) a hétvége során extrém gyors volt. Fej fej mellett küzdöttünk. Emelnem kell a szintet. A Ferrari, a Red Bull és a Mclaren láthatóan jönnek vissza, így hajtanunk kell tovább. A következő Monaco lesz, ami trükkös lehet, de készen leszünk bármi is jöjjön. A legjobb formámat hozom.” – nyilatkozta a versenygyőztes fiatal.

 

Még el sem kezdődött a nyár, a hat sprintes hétvégéből a harmadikat is lezavarták Kanadában. Montreálban először rendeztek sprintet, amelyet George Russell nyert meg, Kína után már a másodikat. Lando Norris lett a második, míg Kimi Antonelli ért célba harmadikként. Oscar Piastrinak ezúttal csak a negyedik hely jutott. A címvédő McLarennek és bajnokának Norrisnak ennyivel kellett beérnie a hétvégén. A főfutamon ugyanis Norris kiesett, Piastri pedig a 11. helyével épphogy lecsúszott az utolsó pontról. 

 

Sokáig úgy tűnt, hogy a napsütéses, tiszta napok után vasárnap csúnya, esős és hideg időjárási körülmények között rendezik a 70 körös Kanadai Nagydíjat. Bár aznap esett eső és eléggé lehűlt, a verseny végkimenetelét végül nem befolyásolta zord idő. A rajt nem sikerült zökkenőmentesen, de az nem az időjárásnak volt köszönhető.

 

George Russell domináns teljesítményt nyújtott a hétvége során. Megnyerte a szombati sprintet és jó úton haladt idei második győzelme felé, amikor is a verseny 30. körében autójának erőforrás-rendszere megadta magát. Nagy érvágás ez a britnek, hiszen végre ismét elemében érezte magát és nagy csatái ellenére ifjabb csapattársával, az előny az ő kezében volt az egész hétvége során. Győzelme esetén visszaülhetett volna a győztes hullámra, amely továbblendíthette volna a szezon európai részének kezdetére. De nem így lett. Sőt, Antonelli ezzel a győzelemmel tovább erősítette helyét az egyéni ponttábla élén, s újabb lépést tett afelé, hogy első Forma-1-es világbajnoki címét megszerezze. 

 

A McLaren sikertelensége mögött elhibázott versenystratégia állt. Mivel még nedves volt a pálya a rajt előtt, mindkét autó közepes abroncsokat kapott, miközben a mezőny többi része slick gumikat választott. Azonban két felvezető kört is meg kellett, hogy tegyen a mezőny a rajtrendszer meghibásodása és az emiatt a rajtrácson lefulladó Arvin Lindblad Racing Bullja miatt. Eközben jelentősen felszáradt a pálya, s így már hátrányban volt a két McLaren a többiekhez képest. Bár később felrakták a slickeket a McLarenekre, azok visszaestek a középmezőnybe és ott további kihívásokkal találták szembe magukat, aminek a vége az lett, hogy pont nélkül távoznak Kanadából.

 

Piastri nekiment Albon autójának, ezzel megsérült az első szárnya, Albon pedig kiesett a versenyből. Az ausztrál pilóta 10 másodperces büntetést kapott. Norris a 40. körben esett ki egy feltételezett sebességváltó meghibásodás következtében. A biztonsági autós fázis alatt az élen állók lágyról közepes gumikra váltottak és végül az eső nem érkezett meg a pályára. 

 

Miután a McLarenek eltűntek az élmezőnyből, Max Verstappen megörökölte a második helyet, s hamarosan elkezdte érezni Hamilton nyomását, s végül engednie is kellett neki, aki így megszerezte az ezüstérmes helyezést, Verstappen pedig kénytelen volt elfogadni a harmadik helyet.

 

Hátrébb Charles Leclerc Isack Hadjarral harcolt a negyedik helyért. Hajdar tíz másodperces büntetést kapott, amiért veszélyesen cikázott az egyenesben, s így majdnem balesetet okozott. Később egy stop-and-go büntetést is begyűjtött, mivel figyelmen kívül hagyta a sárga zászlókat. Ezen büntetések ellenére is ötödik lett a Red Bull francia pilótája. 

 

Az Alpine ezúttal is a középmezőny legjobb csapata volt. Franco Colapinto Miamiban szerzett hetedik helyezését követően most a hatodik lett, amit boldogan ünnepelt szerettei körében. Az őt követő Liam Lawson (Racing Bulls) és Pierre Gasly (Alpine) is elégedett lehetett. Arról nem is beszélve, hogy Carlos Sainz mentve a menthetőt a Williams számára, ismét pontszerző lett a kilencedik hellyel (csakúgy, mint Miamiban). Oliver Bearman zárja az első tizet a Haas-szal. Ennek ellenére a Racing Bulls kielőzte a Haast a konstruktőriben. 

 

Russell, Norris és Albon mellett Fernando Alonso és Sergio Perez sem értek célba autóik meghibásodása miatt. 

 

A Forma-1-es világbajnokság két hét múlva (2026. június 7.) Monacóban folytatódik egy utcai futammal. 

 

2026-os Forma-1-es Kanadai Nagydíj eredménye

 

  1. Kimi Antonelli Mercedes 1:28.15.758
  2. Lewis Hamilton Ferrari + 10.768
  3. Max Verstappen Red Bull + 11.276
  4. Charles Leclerc Ferrari + 44.151
  5. Isack Hadjar Red Bull + 1 kör
  6. Franco Colapinto Alpine + 1 kör
  7. Liam Lawson Racing Bulls + 1 kör
  8. Pierre Gasly Alpine + 1 kör

9 Carlos Sainz Williams + 1 kör

  1. Oliver Bearman Haas + 1 kör
  2. Oscar Piastri McLaren + 2 kör
  3. Nico Hülkenberg Audi + 2 kör
  4. Gabriel Bortoleto Audi + 2 kör
  5. Esteban Ocon Haas + 2 kör
  6. Lance Stroll Aston Martin + 4 kör
  7. Valtteri Bottas Cadillac + 4 kör
  8. Sergio Perez Cadillac Nem ért célba
  9. Lando Norris McLaren Nem ért célba
  10. George Russell Mercedes Nem ért célba
  11. Fernando Alonso Aston Martin Nem ért célba
  12. Alexander Albon Williams Nem ért célba
  13. Arvid Lindblad Racing Bulls Nem indult el

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Kimi Antonelli 131 pont
  2. George Russell 88 pont
  3. Charles Leclerc 75 pont
  4. Lewis Hamilton 72 pont
  5. Lando Norris 58 pont
  6. Oscar Piastri 48 pont
  7. Max Verstappen 43 pont
  8. Pierre Gasly 20 pont
  9. Oliver Bearman 18 pont
  10. Liam Lawson 16 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 219 pont
  2. Ferrari 147 pont
  3. McLaren 106 pont
  4. Red Bull 57 pont
  5. Alpine 35 pont
  6. Racing Bulls 21 pont
  7. Haas 19 pont
  8. Williams   7 pont
  9. Audi   2 pont
  10. Cadillac   0 pont
  11. Aston Martin   0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top