A hajrában még nyílt volt a csata, végül Antonelli örülhetett Spa-ban

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

  1. július 19.

 

Tiszta, napos időben rajtolt el a mezőny vasárnap, a Belga Forma-1-es Nagydíjon, amelynek a végén Kimi Antonelli ért elsőként a célba. Az időjárás jelentések ellenére nem szólt bele esőzés a Belga Nagydíj hétvégéjén a történésekbe. A Mercedes pilótáját az a Charles Leclerc követte, aki egy ideig a kezében érezhette a győzelmet, de végül kénytelen volt beérni a második hellyel. A dobogó harmadik fokára a nagyon elégedett Max Verstappen állhatott fel kedvenc versenyén.

 

„Jó érzés újra a csúcson lenni néhány nehéz futam után. Nehezen megszerzett győzelem volt ez. A virtuális biztonsági autós fázis során elvesztettem az első helyet, de később sikerült visszaszereznem. Nehéz győzelem volt, mivel Charles gyors volt és figyelnünk kellett arra, hogy megőrizzük az előnyt. Szerintem a lendület végig velünk volt, csak egy jó eredményre volt szükségünk. A mai nap a bajnokság alakulását tekintve egy kicsit nekünk kedvezett, de éppen ezért kell minden adódó lehetőséget kihasználni. Láttuk, hogy a helyzet pillanatok alatt változhat.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta, aki együtt ünnepelhetett a hétvégén születésnapos édesapjával.

 

A 22 fős mezőny rajtja nem volt problémamentes. A két Mercedes nem rajtolt igazán jól, miközben Max Verstappen és a két Ferrari kitűnő rajtot mutatott be. George Russell és Lewis Hamilton között volt egy incidens, a két autó összeért, s Russell a kavicságyban zárta a futamot. Ez a nullázás nem jött jókor Russell számára, aki így 50 pontos lemaradásban áll az egyéni ponttábla harmadik helyén. 

 

Az ütközés során Hamilton első szárnya megsérült és ráadásként később öt másodperces büntetést is kapott a baleset okozásáért. Esteban Ocon autója szintén megsérült, s biztonsági autós fázis következett. Oconnak pókemberes bukósisakja remélhetőleg nagyobb szerencsét hoz majd a Magyar Nagydíjon, a jövő hétvégén, ahol eddig Forma-1-es pályafutása első és egyetlen győzelmét szerezte 2021-ben.

 

Lando Norris bár a harmadik helyet szerezte meg a szombati időmérő edzésen, tíz rajthelyes büntetése miatt csak a 13. helyről rajtolhatott. A büntetés oka: a McLaren a hétvége előtt kicserélte az autójában a teljesítményelektronikát, amely a hibrid hajtásrendszer egyik eleme. Ez már a szezonban használt negyedik egység volt, miközben a szabályok szerint csak három használható büntetés nélkül. Emiatt automatikusan 10 rajthelyes visszasorolás jár. Norris ennek ellenére a nyolcadik körben már a nyolcadik helyen autózott, amihez nem csak Russell kiesése kellett, hanem jó abroncsstratégiájuk is. A címvédő világbajnok végül a hetedik helyen gurult célba.

 

Isack Hadjar a mezőny végéről rajtolt, de mivel tudta, hogy hátrasorolják a fiatal francia még szombaton, az időmérő során hozzásegítette Max Verstappent a második rajthelyhez. Hadjar Red Bulljában egyszerre több erőforráselemet is cseréltek, ami miatt a rajtrács végére sorolták vasárnap. Hadjar nagyszerű formában volt, kevesebb, mint a verseny felénél már a hetedik helyen versenyzett Verstappen mögött és végül a hatodikon ért célba. 

 

Lewis Hamilton nem könnyű versenyen van túl. Az öt másodperces büntetésen felül még vizsgálják a hétszeres világbajnokot a Ferrarival együtt veszélyes kiengedés miatt. A 21. körben történt bokszkiállása során ugyanis elütötte egyik szerelőjét. A versenyfelügyelők döntésének függvényében változhat a végeredmény.

 

Oscar Piastri ért célba ötödikként, csapattársa, Lando Norris pedig hetedikként. Egyikőjüknek sem volt problémamentes versenye. Az ausztrál autójának oldalsó légterelőjéről letört egy darab, ami hátráltatta. Norrisnak pedig a 31. körben végzett bokszkiállása során a jobb hátsó kerekét a szerelők nem tudták elég gyorsan kicserélni, így öt másodpercet és egy pozíciót vesztett. Később Bortoletót kielőzve a hetedik helyre ugrott és már ott is ért célba. 

 

Bortoleto így is értékes pontokat szerzett az Audinak a nyolcadik helyezéssel. Az első tizet Arvid Lindblad (Racing Bulls) és Franco Colapinto (Alpine) zárja. 

 

Spa lezárult, de a harc folytatódik: a mezőny a hétvégén megérkezik a Hungaroringre a 41. Magyar Forma-1-es Nagydíjra. Vajon Antonelli nálunk is hozza formáját és hozzá kerül az arany színű Herendi trófea?

 

2026-os Forma-1-es Belga Nagydíj eredménye

 

  1. Kimi Antonelli Mercedes 1:24:42.479
  2. Charles Leclerc Ferrari + 1.952
  3. Max Verstappen Red Bull + 11.586
  4. Lewis Hamilton Ferrari + 17.245
  5. Oscar Piastri McLaren + 18.988
  6. Isack Hadjar Red Bull + 23.307
  7. Lando Norris McLaren + 24.014
  8. Gabriel Bortoleto Audi + 49.140
  9. Arvid Lindblad Racing Bulls + 50.406
  10. Franco Colapinto Alpine + 1:16.037
  11. Pierre Gasly Alpine + 1:16.991
  12. Liam Lawson Racing Bulls + 1:17.523
  13. Nico Hülkenberg Audi + 1:18.348
  14. Oliver Bearman Haas + 1:34.465
  15. Alexander Albon Williams + 1:44.684
  16. Carlos Sainz Williams + 1:45.856
  17. Esteban Ocon Haas + 1:50.925
  18. Valtteri Bottas Cadillac + 1 kör
  19. Fernando Alonso Aston Martin + 2 kör

20 Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba

  1. Sergio Perez Cadillac nem ért célba
  2. George Russell Mercedes Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Kimi Antonelli 204 pont
  2. Lewis Hamilton 159 pont
  3. George Russell 154 pont
  4. Charles Leclerc 126 pont
  5. Lando Norris 103 pont
  6. Oscar Piastri 92 pont
  7. Max Verstappen 91 pont
  8. Isack Hadjar 60 pont
  9. Pierre Gasly 42 pont
  10. Liam Lawson 39 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 358 pont
  2. Ferrari 285 pont
  3. McLaren 195 pont
  4. Red Bull 151 pont
  5. Alpine 61 pont
  6. Racing Bulls 61 pont
  7. Haas 21 pont
  8. Williams 11 pont
  9. Audi 10 pont
  10. Aston Martin   1 pont
  11. Cadillac   0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top