Holland Nagydíj, Zandvoort
- augusztus 23.
Változékony időjárási körülmények között rajtolt el a Forma-1-es mezőny a nyári szünet utáni első futamon, a hollandiai Zandvoortban. Lando Norris a magyar futam utáni nyári szünetet követően is fennmaradt a győztes hullámon és Hollandiában is elsőként ért célba vasárnap. A dobogó másik két fokára a Mercedes duója, Kimi Antonelli és George Russell állhatott fel. Gyakorlatilag a szombati sprint első három helyezettje húzta be az első három helyezést a főfutamon is.
„Nehéz verseny volt. Tegnap azt mondtam, hogy a végső futamra rá kell tennünk egy lapáttal, és csinálnunk kell egy kis show-t mindenkinek. Ma megnehezítettem a saját dolgomat, de jó verseny volt, keményen meg kellett küzdenünk a győzelemért. Valószínűleg ez az egyik legjobb győzelmem, tényleg meg kellett harcolnom érte. Nagyon erős volt a tempóm, és jól kezeltük a helyzetet. Elképesztően boldog vagyok. Nagyszerű érzés megnyerni az utolsó zandvoorti futamot.” – nyilatkozta a versenygyőztes brit.
A nyár utolsó sprintjén szombaton, az idei ötödiken, Lando Norris kitűnő formában volt és megszerezte idei második sprintgyőzelmét. Sprintes hétvégével búcsúzott a Forma-1-től a holland verseny, de sajnos semmiféle tűzijáték nem volt a sprint során. Eseménytelen futamon győzött a címvédő világbajnok. Az idén domináns Mercedes pilótái a maradék dobogós helyeken osztoztak. Bár Russell indult az élről, a végén csak a második hely jutott a britnek. Őt olasz csapattársa, Kimi Antonelli követte a harmadikon.
A Ferrariknak vasárnap sem termett babér. Lewis Hamilton a hétvégén jobb formát mutatott Charles Leclerc-nél, de hiába tapadt rá George Russellre, nem tudta megelőzni volt csapattársát, s kénytelen volt beérni a negyedik helyezéssel. A brit balszerencséjére a verseny végén egy virtuális biztonsági autós is akadályozta abban, hogy megpróbálja megelőzni a Mercedes pilótáját és dobogóra álljon. Charles Leclerc az ötödik helyen kormányozta célba Ferrariját. A monacói hiába próbálta kielőzni csapattársát, folyamatos próbálkozásai kudarcba fulladtak.
Bár tavaly Oscar Piastri nyerte meg a Holland Nagydíjat, az ausztrál pilóta ezúttal csak a hatodik helyezést szerezte meg. Idén nem találja a helyét. Miközben csapattársa zsinórban második győzelmét szerezte meg, ő közben a Hungaroringen célba sem ért, most meg csak hatodik lett.
Liam Lawson a hétvégén Isack Hajdar autójában versenyzett a Red Bullnál, mivel Hajdar a nyári szünetben edzés közben csuklósérülést szerzett. Így Lawson az első pilóta, akit felvittek a Red Bull fiókcsapatából a Red Bullba, majd visszahelyeztek és utána ismét lehetőséget kapott a fő csapatnál. Az új-zélandi pilóta élt is a kínálkozó lehetőséggel és a hetedik helyre vitte célba Hadjar autóját.
Max Verstappen közben összetörte autóját a futam legelső körében. A négyszeres világbajnok holland hazai versenyén elvesztette az irányítást a Red Bullja felett, az autó megcsúszott és nagy erővel a külső falnak csapódott. Ekkor piros zászlóval megszakították a versenyt.
A nyolcadik és kilencedik helyezett személyéről érdemes külön is megemlékezni. Nico Hülkenberg az Audival lett nyolcadik, miközben csapattársa, Valtteri Bottas feladni kényszerült a versenyt autója meghibásodása miatt. A Honda első nagyobb szezonközi motorfejlesztését vitte Hollandiába. A hétvége nagy részében nem lehetett látni ennek az eredményét, de Fernando Alonso végül a vasárnapi futamon a kilencedik helyre ért célba az Aston Martinnal. 2025-ben nyolcadik helyezett lett a spanyol, fekszik neki ez a pálya. Az utolsó pontot a tizedik helyért Pierre Gasly viheti haza az Alpine-nal.
A Racing Bulls pilótái épphogy lemaradtak a pontszerző helyekről, de érdemes szót ejteni Juki Cunodáról. A Red Bull teszt- és tartalékpilótája ugrott be a Hadjart helyettesítő Lawson helyére a Racing Bullshoz. Idén még nem vezette versenyen az új autót, s ehhez képest a 11. lett az állandó versenyző Arvid Lindblad előtt.
Rengetegen kilátogattak a zandvoorti versenypályára az idei évben is. Max Verstappen narancs hadserege kénytelen volt végignézni kedvence korai kiesését, de a rajongók lelkesedése nem csüggedt. Megadták a módját az utolsó zandvoorti futamnak, ami talán nem is az utolsó lesz. Ha jövőre ugyanis ismét nem lehet megrendezni a közel-keleti futamokat, Hollandia állítólag kész nagydíjat rendezni, bizonyos körülmények között.
A Forma-1-es csapatok egy kicsit megpihenhetnek. Az utolsó európai megmérettetésre Monzában két hét múlva kerül sor (2026. szeptember 6.) Míg Hollandiában narancssárgába öltöztek a lelátók, addig az olaszoknál a Tifosi borítja majd pirosba a pályát és környékét.
2026-os Forma-1-es Holland Nagydíj eredménye
- Lando Norris McLaren 1:04:44.859
- Kimi Antonelli Mercedes + 11.536
- George Russell Mercedes + 15.906
- Lewis Hamilton Ferrari + 16.755
- Charles Leclerc Ferrari + 17.258
- Oscar Piastri McLaren + 32.332
- Liam Lawson Red Bull + 79.915
- Nico Hülkenberg Audi + 1 kör
- Fernando Alonso Aston Martin + 1 kör
- Pierre Gasly Alpine + 1 kör
- Juki Cunoda Racing Bulls + 1 kör
- Arvid Lindblad Racing Bulls + 1 kör
- Gabriel Bortoleto Audi + 1 kör
- Franco Colapinto Alpine + 2 kör
- Sergio Perez Cadillac + 2 kör
- Carlos Sainz Williams + 2 kör
- Alexander Albon Williams Nem ért célba
- Valtteri Bottas Cadillac Nem ért célba
- Esteban Ocon Haas Nem ért célba
20 Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba
- Oliver Bearman Haas Nem ért célba
- Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
A világbajnokság állása
Pilóták:
- Kimi Antonelli 242 pont
- George Russell 183 pont
- Lewis Hamilton 183 pont
- Lando Norris 159 pont
- Charles Leclerc 155 pont
- Max Verstappen 112 pont
- Oscar Piastri 104 pont
- Isack Hadjar 68 pont
- Liam Lawson 49 pont
- Pierre Gasly 44 pont
Konstruktőrök:
- Mercedes 425 pont
- Ferrari 338 pont
- McLaren 263 pont
- Red Bull 186 pont
- Racing Bulls 66 pont
- Alpine 63 pont
- Haas 21 pont
- Audi 16 pont
- Williams 11 pont
- Aston Martin 3 pont
- Cadillac 0 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool











