Olasz csoda a Forma–1-ben. Antonelli 20 évesen a csúcsra ért!

Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikó

  1. november 1.

 

Bár nem stílusosan egy futamgyőzelemmel, de Kimi Antonelli mégis hatalmasat nyert vasárnap Mexikóban, ugyanis behúzta Forma-1-es pályafutása első világbajnoki címét minden idők legfiatalabb pilótájaként. Az olasznak nincs miért szégyenkeznie így sem, hiszen bronzérmesként felállhatott a dobogóra két Forma-1-es óriás - az első helyezett Max Verstappen és a második Lewis Hamilton – mellé. 

 

„Ez az a nap, amelyre örökké emlékezni fogok. Nagy köszönet a csapatnak, a családomnak, a barátaimnak és nektek srácok, akik támogattok engem és a sportot. Nagyon hálás vagyok, köszönet mindenért. Kezd valóságos lenni, minden egyes percét kiélvezem.” – szögezte le lelkesen a friss világbajnok. 

 

A Mercedes fiatalja Sebastian Vettelt pipálta le, hiszen a német 2010-ben 23 évesen és 134 naposan lett Forma-1-es világbajnok. Antonelli ezzel szemben 20 évesen és 68 naposan érte el ugyanezt. Antonelli ráadásul megtörte az olasz átkot. 73 év után ismét olasz nemzetiségű Forma-1-es világbajnokot ünnepelhet a világ. 1953-ban lett világbajnok Alberto Ascari, aki sokáig az utolsó olasz világbajnoka volt a sportágnak. Olaszországban nagy hagyománya van ennek a sportnak, sok kiváló autóversenyzője volt és van. Antonelli sikere így méltó folytatása ennek a gazdag örökségnek, és új fejezetet nyit az olasz Forma–1 történelmében.

 

A verseny nem ment simán, mint ahogy az egész hétvégén is nagyon furcsa történések szemtanúi lehettünk a paddockban. Voltak itt megbetegedések, összeakadások a pályán, összeveszések, Sebastian Ocon kurta-furcsa távozása a Haastól. Ezután az Ocon helyére érkező Ryo Hirakawa személye tartotta izgalomban a nézőközönséget. Ami a versenyt illeti, az egy 25 körös sprinttel fejeződött be. Valtteri Bottas autójának bal első felfüggesztése verseny közben magától eltört, s olyan nagy becsapódással érkezett meg a pálya széli védőkorláthoz, hogy az megsérült, s emiatt először a biztonsági autót küldték a pályára, majd a javítások miatt piros zászlót rendeltek el. Bottas szerencsére komoly sérülések nélkül megúszta az ütközést.

 

Az ismételt rajtot követően a mezőny elején nagy csata folyt a rajtelső Lewis Hamilton és az első helyen autózó Max Verstappen között. Hamilton megpróbált elég közel kerülni Verstappenhez, hogy megelőzhesse a hollandot azután, hogy kétszer is összekoccantak az ismételt rajtnál az első kanyarban. A Ferrari britje azonban nem tudott elég közel kerülni az előzéshez, így frusztráltan be kellett érnie a második helyezéssel. 

 

Nem túl jó szájízzel hagyja ott Mexikót a Ferrari duója. komoly feszültség alakult ki közöttük, és nem pusztán egy szokásos csapattársi csatáról volt szó. Hamilton kifejezetten dühös volt Leclerc-re, és komoly csapaton belüli megbeszélést követelt. Hamilton szerint Leclerc a saját pozíciójáért folytatott harcban a Ferrari kettős győzelmét is veszélybe sodorta. Hamilton szerint az volt a legfőbb probléma, hogy a Ferrari versenyzői egymás ellen harcoltak ahelyett, hogy együtt dolgoztak volna a győzelemért.

 

Nem csak a Ferrari pilótái lehetnek elégedetlenek. George Russellnek is le kell nyelnie, hogy fiatalabb csapattársa második Forma-1-es szezonában világbajnok lett. A brit a második helyről rajtolt, de már ott energiagazdálkodási problémái voltak. Több pozíciót vesztett és egy helyen összeért Isack Hadjarral, aki megpördült. Emiatt tíz másodperces büntetést kapott a Mercedes pilótája és végül a hatodik lett. Az egyéniben nagyobb vereséget szenvedett. A másodikról a negyedik helyre esett vissza.

 

A Haasnak finoman szólva is turbulens hétvégéje volt. Esteban Ocon körüli balhét követően Ryo Hirakawa nem csak az első szabadedzésen kapott bizonyítási lehetőséget, de végül a hétvége hátralévő részében is ő vezette Ocon autóját és a versenyen a tizedik helyezésével pontot is gyűjtött élete első Forma-1-es nagydíján.

 

Az Aston Martin katasztrofális versenyt tudhat maga mögött, mindkét pilótája kiesett. Fernando Alonso a 17. helyről rajtolt és az ötödik kört követően feladta a versenyt. Beszámolók szerint autójának MGU-K rendszere hibásodott meg. Lance Stroll a hetedik körben állt félre, ami miatt virtuális biztonsági autós fázis következett. Az energiavisszanyerő rendszer a mexikóvárosi magaslati körülmények között a vártnál nagyobb terhelést kapott, és meghibásodott.

 

Lando Norris lett az eredményesebb McLaren-pilóta. A brit az ötödik lett, miközben Oscar Piastri csak a 13. A McLaren szerint Norris tempója akár dobogós helyezésre is elegendő lett volna. A problémát az jelentette, hogy a mexikói pályán rendkívül nehéz volt előzni, és Norris hosszú ideig Leclerc, illetve korábban Russell mögött beragadt. 

 

Piastri ezzel szemben a 12. helyről kapaszkodott fel, majd Lindbladdal ütközött. Eredetileg hetedikként ért célba, de a 10 másodperces büntetés miatt végül a 16. helyre sorolták vissza a hivatalos értékelésben.

 

Az első tizet Liam Lawson, Gabriel Bortoleto, Isack Hadjar és Ryo Hirakawa zárja. 

 

Folytatás a hétvégén (2026. november 8.) a Sao Pauló-i Nagydíjon, amelyhez ismét nem kell messzire utaznia a már igencsak megfáradt Forma-1-es mezőnynek. 



2026-os Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull 2:20:28.772
  2. Lewis Hamilton Ferrari + 0.799
  3. Kimi Antonelli Mercedes + 4.006
  4. Charles Leclerc Ferrari + 10.707
  5. Lando Norris McLaren + 11.778
  6. George Russell Mercedes + 12.263
  7. Liam Lawson Racing Bulls + 20.899
  8. Gabriel Bortoleto Audi + 22.041
  9. Isack Hajdar Red Bull + 22.503
  10. Ryo Hirakawa Haas + 25.373
  11. Alexander Albon Williams + 27.562
  12. Carlos Sainz Williams + 28.638
  13. Oscar Piastri McLaren + 29.475
  14. Nico Hülkenberg Audi + 29.977
  15. Franco Colapinto Alpine + 30.204
  16. Sergio Perez Cadillac + 30.695
  17. Pierre Gasly Alpine + 51.483
  18. Arvid Lindblad Racing Bulls Nem ért célba
  19. Oliver Bearman Haas Nem ért célba
  20. Valtteri Bottas Cadillac Nem ért célba
  21. Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba
  22. Fernando Alonso Aston Martin Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Kimi Antonelli 380 pont
  2. Max Verstappen 261 pont
  3. Lewis Hamilton 259 pont
  4. George Russell 250 pont
  5. Charles Leclerc 245 pont
  6. Lando Norris 221 pont
  7. Oscar Piastri 144 pont
  8. Isack Hadjar 107 pont
  9. Liam Lawson 83 pont
  10. Pierre Gasly 42 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 630 pont
  2. Ferrari 504 pont
  3. Red Bull 382 pont
  4. McLaren 365 pont
  5. Racing Bulls 108 pont
  6. Alpine 69 pont
  7. Haas 31 pont
  8. Audi 27 pont
  9. Williams 12 pont
  10. Aston Martin   7 pont
  11. Cadillac   0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top