Kínai Nagydíj, Sanghaj

  1. március 15.

 

A Forma-1 legfiatalabb pilótájaként szombaton rajtelsőséget szerző Kimi Antonelli győzelemre váltotta időmérős sikerét és vasárnap az első helyre hozta célba a Mercedest. Csapattársa, George Russell sokat szenvedett autójával szombaton, s az Ausztrál Nagydíj győztese végül a második helyen gurult be. A bronzérmes helyezés Lewis Hamiltoné lett, aki első dobogós helyezését szerezte meg a Ferrarival. 

 

„Nem találok szavakat. Sírni fogok, hogy őszinte legyek. Nagy köszönet a csapatnak, segítettek abban, hogy elérjem az álmomat.” – nyilatkozta elérzékenyülve minden idők második legfiatalabb Forma-1-es győztese, aki a 2025-ös Kínai Nagydíj után (ahol nyolcadik lett), most is megnyerte „A Nap Pilótája” címet. 

 

Különleges hétvége volt ez a mostani, hiszen idén is ez volt a szezon első sprinthétvégéje. Pénteken rendezték a sprintkvalifikációt és szombaton a főverseny időmérője előtt a sprintfutamot. A sprintet George Russell nyerte meg a Ferrari két pilótája, Charles Leclerc és Lewis Hamilton előtt. Régen lehettünk szemtanúi ilyen eredménynek. Az idén eddig két legerősebb csapat a sprintet is dominálta.

 

Hűvös tavaszi időjárás és csordultig teli lelátók fogadták a Forma-1-es mezőnyt Kínában. Nem is olyan régen még gyér látogatottsága volt a Forma-1-es versenyeknek a távol-keleti országban. Ez mára megváltozott. A Forma-1 népszerűsége mindent elsöpör, s ez ezen a helyszínen sincs másként. Izgalmas, előzésekkel tarkított verseny szemtanúi lehettek mindazok, akik vasárnap reggel szemmel követték a szezon második futamát. 

 

A rajt rendhagyóan alakult. Úgy volt, hogy a két McLaren-pilóta, valamint Alexander Albon és Gabriel Bortoleto is a bokszutcából rajtol el, de végül egyikőjük sem gurult pályára. A két McLaren más-más probléma miatt nem indult el. Norris autóját el se lehetett indítani, míg Oscar Piastri autója elektronikai meghibásodások miatt nem tudott rajthoz állni. Utóbbinak ez különösen fájhatott, hiszen idén még egyáltalán nem tudott versenyezni, révén Ausztráliában a rajtrácsra tartva törte össze autóját annak meghibásodása miatt. Szokatlan, hogy ilyen sokan nem értek célba, bár egy új érában talán ez sem meglepő. Sok autó még gyerekbetegségektől szenved, időre van szükség ezen gondok orvoslásához. 

 

A Ferrarik ismét nagyon jó rajtot vettek és nagy előzéseket hajtottak végre mindjárt az első kanyartól kezdve. Nem is olyan rossz attól a csapattól, amelynek a pilótáit egy évvel ezelőtt kizárták erről a nagydíjról autóik szabálytalansága miatt. Sűrű előzések szemtanúi lehettünk a verseny első részében a Ferrari és Mercedes pilóták között, sőt a Ferrari két pilótája között. A ferrarisok nagyjából a verseny feléig tudták tartani a tempót a csillagosokkal. Utána elléptek tőlük a Mercedes pilótái és megállíthatatlanul vonultak a célig.

 

Oliver Bearman a Haastól nagyszerű teljesítményt tett le ismét az asztalra. A fiatal brit pilóta az ötödik lett Charles Leclerc mögött. Mindkét Alpine pilóta pontszerző helyen ért célba. Pierre Gasly a hatodik, míg Franco Colapinto a tizedik lett. Liam Lawson hetedik helyével a legjobban teljesítő pilóta lett a Red Bull családból. Csapattársa, Arvid Lindblad a 12. helyezett lett, míg az anyacsapatnál a nagyon elégedetlen Max Verstappen nagyon rossz rajtot követően autója műszaki meghibásodása miatt feladta a futamot. Isack Hadjar viszont pontszerző lett nyolcadikként.

 

A Williams nagyon rosszul kezdte az évet, s Kínában Alexander Albon autója hidraulikájának meghibásodása miatt nem is tudott rajthoz állni. Carlos Sainz ezzel szemben megmentette a helyzetet, hiszen a spanyol végül a pontszerző kilencedik helyezést húzta be. 

 

A Forma-1-es világbajnokság két hét múlva (2026. március 29.) folytatódik a nem túl távoli Japánban. Egy kis pihenőt jelent ezt a Forma-1-eseknek a hirtelen adódott hosszabb tavaszi szünet előtt. 

 

A szombati nap végére hozta meg döntését a Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), s törölte az áprilisi két közel-keleti futamot, a Bahreini és a Szaúd-Arábiai Nagydíjat a közel-keleti konfliktusra hivatkozva. Új versenyhelyszínt nem jelentettek be a két törölt futam helyett, így jelenleg úgy néz ki, hogy 22 fordulós lesz a 2026-os Forma-1-es versenynaptár.



2026-os Forma-1-es Kínai Nagydíj eredménye

 

  1. Kimi Antonelli Mercedes 1:33.15.607
  2. George Russell Mercedes + 5.515
  3. Lewis Hamilton Ferrari + 25.267
  4. Charles Leclerc Ferrari + 28.894
  5. Oliver Bearman Haas + 57.268
  6. Pierre Gasly Alpine + 59.647
  7. Liam Lawson Racing Bulls + 1:20.588
  8. Isack Hadjar Red Bull + 1:27.247

9 Carlos Sainz Williams + 1 kör

  1. Franco Colapinto Alpine + 1 kör
  2. Nico Hülkenberg Audi + 1 kör
  3. Arvid Lindblad Racing Bulls + 1 kör
  4. Valtteri Bottas Cadillac + 1 kör
  5. Esteban Ocon Haas + 1 kör
  6. Sergio Perez Cadillac + 1 kör
  7. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
  8. Fernando Alonso Aston Martin Nem ért célba
  9. Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba
  10. Oscar Piastri McLaren Nem indult el
  11. Lando Norris McLaren Nem indult el
  12. Gabriel Bortoleto Audi Nem indult el
  13. Alexander Albon Williams Nem indult el

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. George Russell 51 pont
  2. Kimi Antonelli 47 pont
  3. Charles Leclerc 34 pont
  4. Lewis Hamilton 33 pont
  5. Oliver Bearman 17 pont
  6. Lando Norris 15 pont
  7. Pierre Gasly 9 pont
  8. Max Verstappen 8 pont
  9. Liam Lawson 8 pont
  10. Arvid Lindblad 4 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 98 pont
  2. Ferrari 67 pont
  3. McLaren 18 pont
  4. Haas 17 pont
  5. Red Bull 12 pont
  6. Racing Bulls 12 pont
  7. Alpine 10 pont
  8. Audi 2 pont
  9. Williams 2 pont
  10. Cadillac 0 pont
  11. Aston Martin 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es beharangozó

Kínai Nagydíj, Sanghaj

  1. április 21.

 

 

A Forma-1 a hétvégén olyan helyszínre érkezik, ahol 2019 óta nem járt. A koronavírusos években Kínában ugyanis nem rendeztek Forma-1-es futamot, most meg rátesznek egy lapáttal, hiszen mindjárt sprintfutammal indítanak a sanghaji pályán. 2019-ben emlékezetes futam zajlott Kínában, a Forma-1 ezredik nagydíja. A jubileumi futamot Lewis Hamilton nyerte az akkor még domináns Mercedes volánja mögött.

 

Fernando Alonso már biztosan nem fogja elfoglalni jövőre Lewis Hamilton ülését a Mercedesnél. Bár szó volt róla, hogy a veterán spanyol is esélyes lehet arra, hogy George Russell csapattársa legyen, a 42 éves pilóta 2026 végéig még biztosan az Aston egyik méregzöld autóját vezeti majd. Carlos Sainzről közben olyan hírek röppentek fel, hogy ő lehet a befutó Toto Wolffnál, már ami a következő egy-két évet illeti. Mint ismeretes az osztrák csapatfőnök a saját nevelésű Andrea Kimi Antonellit nem szeretné elveszíteni, mint annak idején Max Verstappent. Amíg a fiatal olasz nem lesz kész a Forma-1 kihívásaira, addig szükségük van egy tapasztalt pilótára Russell mellé.

 

Mekkorát fordult a világ 2019 óta! Ezt akkor látjuk, amikor megnézzük, hogy hogyan alakult az az év. A Mercedes pilótái az azévi 21 futamból hatot kivéve mindet megnyerték. Jól mutatja az akkori erőviszonyokat, hogy abban az évben Max Verstappen mindössze három futamon győzedelmeskedett, rajta és Hamiltonon kívül még Charles Leclerc és Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 

 

A jelenlegi mezőnyből négy pilóta soha nem versenyzett a kínai pályán. Juki Cunoda, Oscar Piastri, Logan Sargeant és a helyi hős, Guanyu Zhou, aki először állhat rajthoz hazai rajongói előtt, akikből várhatóan nem is lesznek kevesen. Teltházas futam várható a hétvégén.

 

Négy éven keresztül nem rendeztek Forma-1-es futamot a kínai pályán, ezért is furcsa, hogy nem a megszokott hétvégi programmal térnek vissza Sanghajba, hanem mindjárt az idei első sprintfutamot is megrendezik a távol-keleti aszfaltcsíkon. Több pilóta emiatt hangot is adott nemtetszésének. Elmondásuk szerint jó lett volna, ha lett volna lehetőségük ismét hozzászokni ehhez a pályához, a sprinttel pedig egyel kevesebb gyakorlási lehetőségük van. Nyilván a rendezők érdeke volt, hogy ennyi kihagyás után valami naggyal nyissanak, s ezért hajlandóak voltak mélyebben a zsebükbe nyúlniuk a sprintlehetőség miatt. A pilóták dolgát az is nehezíti, hogy a sanghaji pálya az eltelt időben néhány változáson esett át, amibe beletartozik egy új aszfaltréteg felhúzása a pályára és néhány problémás bukkanó finomítása is. 


Fotó: AmberPR

Nagy csönd volt az elmúlt időszakban a Red Bull háza táján, s bár a Horner-sztori újabb fordulatához érkezik azzal, hogy a történetben résztvevő női munkatárs bíróságra viszi az ügyet, a csapat szemmel láthatóan nem rendült meg, s ugyanolyan nagy hatékonysággal dolgozik és ér el eredményeket. Mivel ennyire domináns a csapat, a hétvégén sem várható más, mint Max Verstappen sikere.

 

Érdemes szót ejteni a Williamsről. Nem indult jól az év a brit csapat számára. Két tartalékautó nem állt a csapat rendelkezésére a szezonnyitó versenyeken és persze pilótái törték az autókat. Emiatt Melbourne-ben nem tudott rajthoz állni Logan Sargeant. James Vowles csapatfőnök elmondása szerint nem tudnak lépést tartani a pótalkatrészek gyártásával, miközben a háttérben fejlesztéseket folytatnak. Ezek a visszaesések sajnos hatással lehetnek a csapat későbbi teljesítményére. 

 

A 2025-ös Forma-1-es versenynaptár is megérkezett a Kínai Nagydíj előtt. Jövőre március közepén Ausztráliában nyit a szezon és márciusban a Ramadán miatt nem rendeznek arab országban futamot. Ausztráliát Kína és Japán követi a sorban, majd ezután következnek az arab-öbölbeli futamok. A Magyar Nagydíjra augusztus első hétvégéjén kerül sor és ismét tőlünk mennek nyaralni egy hónapra a Forma-1-esek. A 24 futamos szezon december 7.-én zárul a tradicionális Abu-dzabi Nagydíjjal. 

 

S hogy kik fognak rajthoz állni a jövő évi rajtrácsokon? Pilótamozgás már idén is várható, különösen annak fényében, hogy Daniel Ricciardo mit tud letenni az asztalra a hétvégén, Kínában.

 

A verseny és a pálya

 

A kínai pályát Hermann Tilke tervezte. Jellemzően elég kanyargós, s a kanyarok döntő többsége lassú. Emellett a pályán található egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehetséges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá teheti a verseny rajtját. 

 

Az 56-körös Kínai Nagydíj április 21.-én helyi idő szerint 15.00-kor (nálunk reggel 9.00-kor) veszi kezdetét. 

 

A pálya hossza: 5.451 km, a teljes versenytáv 305.066 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből!), ideje 1 perc 32.238 másodperc.

 

2019-ben Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte meg a futamot. A brit pilóta ideje 1:32:06.350 volt. A második helyezett Valtteri Bottas (Mercedes) lett, míg a bronzérmes helyen Sebastian Vettel (Ferrari) ért célba.

 

Forrás: Facebook.com/amberprkft

Forma-1-es beharangozó

Kínai Nagydíj, Sanghaj

  1. április 14.

 

 

A Forma-1 1950 óta íródó történelmének mérföldkövéhez érkezik el a hétvégén. A Kínai Nagydíj lesz ugyanis az ezredik futam, amelyet nagy ünneplés, csinnadratta kísér majd. A jubileumi futamgyőzelem minden Forma-1-es pilóta álma lehet. A legelső Forma-1-es nagydíjat Silverstone-ban Giuseppe Farina nyerte egy Alfa Romeóval, vajon ki nyeri az ezrediket?

 

A szezon a várakozásoknak megfelelően indult, az erőviszonyok nem sokat változtak a tavalyi szezonhoz képest. Ami viszont új volt Bahreinben, az a Ferrari újoncának, Charles Leclercnek a kitűnő szereplése volt. Ez egyeseknek meglepetést okozott, de sokakban inkább beigazolódni látszott az a megérzés, hogy a monacói nagy tetteket fog még végrehajtani az autóversenyzés csúcsának számító bajnokságsorozatban. Ha a Ferrari technikája nem adja meg magát, a monacói tehetség személyében egy új győztest üdvözölhettünk volna a dobogón. S bár a morális győztes végül is a 21 éves pilóta volt, mégis Lewis Hamilton vihette haza a bahreini győztes trófeát.

 

A Ferrari kitűnő szereplése a riválisok figyelmét is felkeltette. Mindenki egyöntetű véleménye szerint a maranellói istálló klasszisokkal jobb formát mutatott, mint a többiek. A Mercedesnél ennél tovább mentek. A német Auto Motor und Sportnak nyilatkozó Mercedes-mérnök elmondta, a Ferrari motorteljesítménye jobb, mint a tavalyi volt, pedig már az is meglepetést keltett akkor az ellenfelek körében.


Fotó: Amber PR

A Haasnál és az Alfa Rómeónál nem láttak ekkora különbséget Bahreinben, pedig a Ferrarinak ugyanolyan motorral kell ellátnia a tőle motort vásárló csapatokat, mint amilyeneket ő maga is használ. Kérdés, hogy ha nem a motorból, akkor miből ered ez a teljesítménybeli különbség? Bármiből is, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) képviselőinek látogatására lehet hamarosan számíthatnak a maranellóiak.  

 

A Mercedes azért várhatóan nem fog a kardjába dőlni Kínában. A statisztikák szerint jó esélye van a jubileumi futamgyőzelemre. Az utóbbi évek nagy részében ugyanis Mercedes motorral futó autók értek be a kínai célba elsőként. 2010 óta egyedül 2013-ban – amikor Fernando Alonso nyert a Ferrarival - és 2018-ban – amikor Daniel Ricciardo győzedelmeskedett a Red Bullal - nem sikerült hazavinnie a márkának a győztes trófeát a távol-keleti pályáról.

 

Sebastian Vettel nehéz helyzetben lesz a hétvégén. Lewis Hamilton ötször állhatott fel a kínai dobogó tetejére, s ferraris csapattársa is kitűnő formában van. Itt lenne az ideje megmutatnia a németnek, hogy mire is képes. Bahreinben megint hibázott – ami az elmúlt évet is beleszámítva már a sokadik volt - s végül csak az ötödik lett. A győzelmet kellene megcéloznia a 31 éves pilótának, de az nehéz mutatvány lesz.

 

Vettelnél jobban már csak Daniel Ricciardo szenvedett Bahreinben. A 2018-as kínai verseny győztese teljesen más helyzetben van, mint tavaly ilyenkor. S ezen nincs is mit csodálkozni. Élvonalbeli csapatát cserélte le egy középszerű istállóért. Ennek pedig az eredménye az, hogy az első két futam egyikén sem sikerült célba érnie, s nagyon küszködött már azért is, hogy felvegye csapattársa, Nico Hülkenberg tempóját.

 

A bahreini futam nagyon érdekesen alakult és az izgalmas versenyekért rajongó szurkolók is elégedettek lehettek. Kínában pedig még jobb futam várható, hiszen ott inkább jellemző a sok kerék-kerék elleni csata, köszönhetően a szélesebb pálya adottságainak. Időjárás tekintetében azonban egy kicsit nehézkesebb ez a helyszín. Változékony időjárás és esőzések jellemzőek ebben a térségben. Az időjósok szerint ezúttal pénteken és szombaton napos idő lesz, s inkább vasárnapra várható esőzés. Erre a pályára és időjárási viszonyokra olyan autóra van szükség, amely különböző körülmények között is jól teljesít. A stratégia megválasztásánál is főhet a csapatvezetők feje. Ezúttal is nagy hangsúly helyeződik az abroncsokra, hiszen a hőmérséklet itt általában alacsony (15-20 fok között lehet) és a pálya eléggé eszi a gumikat.


Fotó: Amber PR

A verseny és a pálya

 

A kínai pályát, mint megannyi új vagy viszonylag új pályát, a német sztárdizájner, Hermann Tilke tervezte. Jellemzően elég kanyargós, s a kanyarok döntő többsége lassú. Emellett a pályán található egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehetséges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá teheti a verseny rajtját.

 

Az 56-körös Kínai Nagydíj április 14.-én helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk reggel 8.10-kor) veszi kezdetét.

 

A pálya hossza: 5.451 km, a teljes versenytáv 305.066 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből), ideje 1 perc 32.238 másodperc.

 

2018-ban Daniel Ricciardo (Red Bull) nyerte meg a futamot. Az ausztrál pilóta ideje 1:35:36.380 volt. A második helyezett Valtteri Bottas (Mercedes) lett, míg a bronzérmes helyen Kimi Raikkönen (Ferrari) ért célba.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó
Kínai Nagydíj, Sanghaj
2018.
április 15.

 

Nagyon hosszú Forma-1-es szezon kezdődött meg idén márciusban, ezért most felpörögnek az események. A hétvégi bahreini futamot követően máris Kínába repülnek a csapatok a hétvégi sanghaji futamra. Ez lesz a 15. Kínai Nagydíj, amelyet tizedszerre rendeznek meg a versenynaptár elején, tavasszal. Kína helye nem kérdőjelezhető meg a világbajnokságban, hiszen a világ legnagyobb piacainak egyike és rendkívül gyorsan fejlődő gazdasággal rendelkezik, ami a Forma-1-ben érdekelt cégeknek fontos.

 

A szezon első két futamán a Ferrari vitte a prímet. Mindkét futamon Sebastian Vettel győzedelmeskedett, de a Mercedes rajongóknak még korai lenne szomorkodniuk. 2017-ben is Vettel nyerte meg ezt a két futamot, miközben a hűvösebb időjárási körülmények között rendezett kínai futamon Lewis Hamilton állhatott fel a dobogó legfelső fokára.


Fotó: Amber PR

Toto Wolff elmondása szerint Bahreinben 90 %-ig biztos volt abban, hogy a Mercedesé lehet a győzelem Valtteri Bottas révén. Annak elvesztése miatt azonban nagyon elégedetlen volt. Ez nem csoda, hiszen ezek a pontok a szezon végén hiányozhatnak. „Az egyéni világbajnokságban hét pontot vesztettünk Melbourne-ben, most pedig az egyéniben és a konstruktőriben is hét-hét pontot vesztettünk, ami összesen 14 pont. Ennek jelentősége lehet a végén.” – szögezte le Wolff.

 

Ha a statisztikákat nézzük, a Mercedes sikere prognosztizálható a hétvégére. Az utóbbi években ugyanis -  egy évet kivéve - csak Mercedes motorral futó autók futottak be elsőként a célba Sanghajban. 2010-ben kettős McLaren-győzelem született ezen a pályán. 2011-ben Lewis Hamilton (McLaren), 2012-ben pedig Nico Rosberg (Mercedes) győzött. 2013-ban kivételesen az akkor Ferrarival (!) versenyző Fernando Alonso állhatott fel a dobogó tetejére. 2014-ben és 2015-ben ismét Hamilton győzedelmeskedett, ezúttal a Mercedes színeiben. 2016-ban ismét egy Mercedes-pilóta, Nico Rosberg emelhette magasba a győztes trófeát. 2017-ben pedig újra Lewis Hamilton ünnepelhetett a kínai dobogó tetején.

 

Bár a bahreini futam nem volt unalmas, de a hétvégén a szélesebb kínai pálya még nagyobb teret engedhet a kerék-kerék elleni csatáknak. Időjárás tekintetében azonban egy kicsit összetettebb helyszín következik. Változékony időjárás és esőzések jellemzőek ebben a térségben. Az időjósok szerint pénteken és szombaton várható inkább esőzés. Vasárnapra egyelőre napos idő várható, de a jóslatok napról napra változnak. Erre a pályára és időjárási viszonyokra olyan autóra van szükség, amely különböző körülmények között is jól teljesít. A stratégia megválasztásánál is főhet a csapatvezetők feje. Ezúttal is nagy hangsúly helyeződik az abroncsokra, hiszen a hőmérséklet itt gyakran alacsony (15-20 fok között lehet) és a pálya eléggé eszi a gumikat.


Fotó: Amber PR

2017-ben Kínában a várakozásoknak megfelelően Lewis Hamilton és a Mercedes összeszedte magát és Hamilton egyik kedvenc pályáján behozta a Mercedest az első helyre. Az volt a brit pilóta ötödik győzelme Sanghajban. Amennyire bizonyos volt az első hely a brit számára, annyira tudható volt, hogy a dobogón ott áll majd Sebastian Vettel is a Ferrarival. A bronzérmes helyezés Max Verstappené lett, aki annyira nagyot alakított, hogy végül ő lett „A Nap Versenyzője”. A verseny főszereplője vitathatatlanul a szupertehetséges Max Verstappen volt. A hátsó 16. helyről rajtolva ért végül célba a harmadik helyen. Már a rajtja sem volt szokványos. Előre tört a fiatal holland a mezőnyben mindjárt a verseny elején, s olyan briliáns teljesítményt mutatott, mint a 2016-os brazil futamon. Látszólag az ilyen esős-nedves nehezített körülmények fekszenek a fiatal pilótának.

 

Kibékülne a Red Bull egy hasonló eredménnyel Kínában azután, hogy a hétvégi bahreini futam egyszerűen katasztrofálisra sikerült számára. Mindkét pilótája kiállni kényszerült, így pontok nélkül hagyták el a szahíri pályát. Különösen az a Daniel Ricciardo volt frusztrált, aki számára nagyon fontos lenne, hogy idén megmutassa mit tud. A közösségi médiában már olyan kép is napvilágra látott, ahol Ricciardo szomorúan, egy Ferrari feliratú táblával a kezében várakozik az út szélén, mint egy stoppos. Sőt egyesek szerint jó úton halad afelé, hogy megállapodjon a maranellói istállóval. Kimi Raikkönen viszont összeszedte magát az idei évre, s ha nem lett volna ez a bokszutcai balesete, talán dobogóra is állhatott volna megint. Úgy tűnik a finn elkezdett küzdeni a helyéért a Ferrarinál.

 

Ami pedig a Bahreinben Kimi Raikkönen által elütött ferraris szerelőt illeti, ő már jól van. A törött lábát sikeresen megoperálták és mosollyal az arcán posztolta a kórházból, hogy most már minden oké. A Ferrari egyébként 50.000 eurós büntetést kapott veszélyes kiengedés miatt.

 

A verseny és a pálya

 

Az 5,451 km hosszú kínai pályát, mint megannyi pályát, a német sztárdizájner, Hermann Tilke tervezte. Jellemzően elég kanyargós, s a kanyarok döntő többsége lassú. Emellett a pályán található egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehetséges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá teheti a verseny rajtját.

 

Az 56-körös Kínai Nagydíj április 9.-én helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk reggel 8.10-kor) veszi kezdetét.

 

A pálya hossza: 5.451 km, a teljes versenytáv 305.066 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből), ideje 1 perc 32.238 másodperc.

 

2017-ben Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte meg a futamot. A brit pilóta ideje 1:37:36.160 volt. A második helyezett Sebastian Vettel (Ferrari) lett, míg a bronzérmes helyen Max Verstappen (Red Bull) ért célba.

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top