Mexikói Forma-1-es Nagydíj, Mexikóváros
versenyriport
2016. október 30.

 

 

Hamilton az első Mexikóban is

Közben Vettel és Verstappen összekap

 

Lewis Hamilton az USA Nagydíj után Mexikóban is győzedelmeskedett, pályafutása során először ezen a pályán. Bár faragott hátrányából, még így is csak a második helyen áll az egyéni ponttáblán Nico Rosberg mögött. A Mercedes német pilótájának ezúttal csak a második hely jutott, miután nem sikerült tavalyi bravúros győzelmét megismételnie. Miközben az első két hely sorsa tiszta volt, addig viccbe illő módon alakult a bronzérmes helyezett személye.

 

A verseny vége felé nagy harc alakult ki Sebastian Vettel és a Red Bull duója, Max Verstappen és Daniel Ricciardo, között. Ez groteszk végkifejletet eredményezett. Verstappent intették le a harmadik helyen, majd egy azonnali büntetés révén (öt másodpercet írtak az idejéhez) Vettel állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A verseny végén azonban mégiscsak Daniel Ricciardót kiáltották ki harmadiknak. Így a hivatalos sorrend szerint Verstappen negyedik, Vettel viszont egy büntetés révén csak ötödik lett.

 Fotó: Amber PR

Lewis Hamilton sima versenyen van túl, a rajt után az első kanyarnál túlfékezte magát, s emiatt letért a pályáról, de ezen kívül semmi izgalmas nem történt a brit pilótával és problémamentesen begyűjtötte szezonbeli nyolcadik győzelmét. Rosbergnek sem jutottak nagy izgalmak. Az első kanyarban enyhén koccant Max Verstappennel, s letért a fűre, majd később jött egy próbálkozás a Red Bull pilótájától, de ő mégis stabilan tartotta magát a második helyen és szerzett a világbajnokság szempontjából értékes pontokat. Rosberg 19 pontos előnnyel áll az élen két futammal a szezon vége előtt.

 

„Nagyon jól alakult ez a két utolsó győzelem. Bárcsak az összes többi is így alakult volna. A történelem megmutatta, hogy soha sem késő (harcolni a világbajnoki címért). A szívem összes lüktetésével versenyzek. Ha többet kellett volna beleadnom, az is ment volna, ami egy olyan pozitív dolog, amit magammal vihetek erről a hétvégéről.” – szögezte le a versenygyőztes Hamilton.

 

Az eseménydúsnak kevésbé mondható futam utolsó néhány köre igencsak mozgalmasra sikeredett. Sebastian Vettel úgy taktikázott, hogy a többieknél később ment be a bokszba, miközben Daniel Ricciardo 20 körrel a futam vége előtt váltott lágy abroncsokra. Ez pedig azt eredményezte, hogy a két pilóta fel tudott zárkózni a harmadik helyen köröző Verstappenre a záró körökben. Vettel nyomás alá helyezte Verstappent, aki három körrel a verseny vége előtt az első kanyarban kitette a németet a fűre és megtartotta a pozícióját, nem adta azt át a németnek. Ricciardo mindeközben felzárkózott Vettelre. Vettel persze folyamatosan panaszkodott a rádióban Verstappen miatt.

 Fotó: Amber PR

Verstappen feltartotta Vettelt, aki védekezés közben az utolsó előtti körben fékezés alatt védte helyzetét a mögötte jövő Ricciardóval szemben, de büntetést ezért csak a verseny után kapott. S így elvesztette a bronzérmes helyezést. Visszanyalt a fagyi. Ugyanis az USA Nagydíjon pont az ő panaszkodása miatt vezették be ennek a manővernek a tiltását. Max Verstappen ezt ugyanis korábban előszeretettel vetette be nem egy nagydíjon.

 

Mögöttük Kimi Raikkönen ért célba a hatodik helyen. A Ferrari finn pilótája Nico Hülkenberget előzte ki ezért a helyért, aki védekezés közben megpördült, s végül hetedik lett. Őket Valtteri Bottas, Felipe Massa és a helyi hős, Sergio Perez követi az első tízben. Utóbbi a verseny nagy részét Massa mögött töltötte, mivel képtelen volt kielőzni őt 30 (!) körön keresztül. Talán Massa hazai versenyén, a soron következő Brazil Nagydíjon visszaadhatja majd neki ezt Perez, aki természetes módon a lehető legjobb helyen szeretett volna célba érni hazai közönsége előtt.

 

A Forma-1-es mezőny tagjai egy kicsit kifújhatják magukat, hiszen két hét múlva (2016. november 13.) folytatódik a szezon. A mezőny marad a dél-amerikai kontinensen, hiszen a sokáig szezonzáró futamként funkcionáló Brazil Nagydíj következik Sao Paolóban.

 

2016-os Mexikói Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Lewis Hamilton Mercedes 1:40:31.402
  2. Nico Rosberg Mercedes + 8.354
  3. Daniel Ricciardo Red Bull + 20.858
  4. Max Verstappen Red Bull + 21.323
  5. Sebastian Vettel Ferrari                                               + 27.313
  6. Kimi Raikkönen Ferrari + 49.376
  7. Nico Hülkenberg Force India + 58.891
  8. Valtteri Bottas Williams + 1:05.612
  9. Felipe Massa Williams + 1:16.206
  10. Sergio Perez Force India + 1:16.798
  11. Marcus Ericsson Sauber + 1 kör
  12. Jenson Button McLaren + 1 kör
  13. Fernando Alonso McLaren + 1 kör
  14. Jolyon Palmer Renault + 1 kör
  15. Felipe Nasr Sauber + 1 kör
  16. Carlos Sainz Toro Rosso + 1 kör
  17. Kevin Magnussen Renault + 1 kör
  18. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 1 kör
  19. Esteban Gutierrez Haas + 1 kör
  20. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  21. Esteban Ocon Manor + 2 kör
  22. Pascal Wehrlein Manor Nem ért célba

 

A világbajnokság eredménye a Mexikói Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Nico Rosberg 349 pont
  2. Lewis Hamilton 330 pont
  3. Daniel Ricciardo 242 pont
  4. Sebastian Vettel 187 pont
  5. Kimi Raikkönen 178 pont
  6. Max Verstappen 177 pont
  7. Sergio Perez 85 pont
  8. Valtteri Bottas             85 pont
  9. Nico Hülkenberg   60 pont
  10. Fernando Alonso 52 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 679 pont
  2. Red Bull 422 pont
  3. Ferrari 370 pont
  4. Force India 145 pont
  5. Williams 136 pont
  6. McLaren 74 pont
  7. Toro Rosso 55 pont
  8. Haas 29 pont
  9. Renault 8 pont
  10. Manor     1 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Mexikói Forma-1-es Nagydíj, Mexikóváros

versenyriport

  1. november 1.

 

 

Bár ez az év nem Nico Rosbergé, azért egy-két győzelmet sikerült eloroznia a már háromszoros világbajnok csapattárs, Lewis Hamilton orra elől. Így tett Mexikóvárosban is, ahol a Forma-1-es versenynaptárba 23 év után visszatérő Mexikói Nagydíj első győzelmét szerezte meg. Hamiltonnak ezúttal a második hely jutott. A két Ferrari kiesett, a dobogó harmadik helyére Valtteri Bottas állhatott fel. Mindhárman két bokszbeállásos stratégiára váltva állhattak dobogóra.

 

Az előzetesen jósolt viharos-esős időjárás szerencsére elkerülte Mexikóvárost, és az Autodromo Hermanos Rodriguez pályát, így akadálytalanul lezajlott a versenyhétvége az átépített magaslati pályán.

 

Nico Rosberg nagyon bosszúsan hagyta el az austini pályát egy héttel ezelőtt, s eltökélt volt a visszavágásra. Mexikóban megrázta magát a német pilóta, kilőtt a rajtnál és a biztonsági autós periódus ellenére maga mögött tartotta brit csapattársát. „Ez tényleg az idei év legszebb dobogós helyezése, kitűnő hely a győzelemre.” – mondta Rosberg a dobogón az őt körülvevő 100 ezres tömeg felé.

 

Bár az élen való körözés közben pihenésre nem sok ideje volt az újdonsült apukának, azért Hamilton soha nem került olyan helyzetbe, hogy megkörnyékezze őt a verseny során. A címvédő világbajnok utólag úgy magyarázta ezt, hogy amint négy-öt kocsinyi távolságra megközelítette az előtte haladó Rosberget, a német autójának turbulenciája lehetetlenné tette az előzést. Autója, amely elmondása szerint kitűnő aerodinamikával rendelkezik, azonnal tapadást vesztett, ahogy közelített Rosberg autója felé.

 

A győzelme és Vettel kiesése révén Nico Rosberg ismét második az egyéni ponttáblán 21 pontos előnnyel. A biztonsági autót Sebastian Vettel 52. körben bekövetkezett balesete miatt küldték a pályára.

 Fotó: Amber PR

A Ferrari idén az egyetlen csapat, amely igazán a Mercedesek nyomába tudott szegődni, de most a maranellói csapat autói sem jelentettek akadályt az élen haladó duó számára. Sebastian Vettel már a rajtnál defektet szedett össze, amikor összeakadt Daniel Ricciardo autójával. Később, a 18. körben kicsúszott a pályáról, majd az 52. körben a hetes kanyarban elvesztett az uralmat autója felett és kiesett a versenyből. Ez volt a német pilóta idei első kiesése, ráadásul elvesztette az egyéni ponttábla második helyét. Csapattársa, Kimi Raikkönen sem járt jobban. Ő is kiesett egy koccanást követően.

 

Miután az első két helyen masszívan haladt a két ezüst nyíl, a harmadik helyért kezdődött nagy harc. A Williams két bokszbeállásos stratégiára váltott az ötödik helyen haladó Valtteri Bottas esetében. Bottas pedig elkezdett menetelni előre a mezőnyben, s eközben a 19. helyről rajtoló honfitársával, Kimi Raikkönnenel találkozott össze. Az ötös kanyarban való kanyarodás során összeért a két finn autója, amit Raikkönen autójának jobb hátsó felfüggesztése bánta.

 

Bottas autója nem sérült, így a bokszba távozó Ricciardo után Kvjatot is kielőzte a harmadik helyért. Mikor megkaparintotta a harmadik helyet, már senki nem tudta letaszítani onnan. Kanada után ismét dobogóra állhatott a Williams pilótája.

 

Danyiil Kvjat végig kitűnően versenyzett, végül a motorerő különbség döntött arról, hogy az orosznak be kellett érnie a negyedik helyezéssel. Azzal vigasztalódhat, hogy növelte előnyét az egyéni ponttáblán ausztrál csapattársa előtt. Ricciardo az ötödik helyre kormányozta célba Red Bullját.

 

A Williams elégedett lehet, hiszen az Olasz Nagydíj óta most sikerült először újra az első tízbe célba érnie mindkét pilótájának, igaz nem olyan előkelő helyen, mint Monzában. Felipe Massa erőfeszítései ugyanis a hatodik helyhez voltak elegendőek.

 

Bár nagyon hajtott Sergio Perez, hogy hazai közönség előtt bizonyítson, most mégis csapattársa, Nico Hülkenberg ért célba jobb helyen. A Force India két pilótája lett a hetedik és nyolcadik. Perez mégis megdobogtatta a kilátogatók szívét, hiszen a stadion részben kielőzte Max Verstappent, aki végül kilencedik lett. Az első tizet Romain Grosjean zárja.

 

A Honda motor küzdött a magaslati levegővel, Jenson Button az időmérő edzésen nem tudott rajthoz állni, Fernando Alonso pedig mindjárt a verseny elején kiesett. Bár a spanyol tudta, hogy alig pár kört fog tudni megtenni, a rajongók kedvéért mégis rajthoz állt (!).

 

A mozgalmas USA Nagydíj után egy héttel egy igen különleges pályán megrendezett mexikói futam nem hozott nagyon mozgalmas versenyt. Ennek a szervezők örülhettek igazán, de azért a rajongók sem maradtak élmény nélkül. Sokak véleménye szerint jó, hogy Mexikóváros ismét felkerült a Forma-1-es térképre.

 

A Forma-1-es mezőny tagjai egy kicsit kifújhatják magukat, hiszen csak két hét múlva (2015. november 15.) folytatódik a szezon. A mezőny marad a dél-amerikai kontinensen, hiszen a sokáig szezonzáró futamként funkcionáló Brazil Nagydíj következik Sao Paolóból.

 Fotó: Amber PR

 

2015-ös Mexikói Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

1 Nico Rosberg                   Mercedes                              1:42:35.038

  1. Lewis Hamilton Mercedes + 1.954
  2. Valtteri Bottas Williams + 14.592
  3. Danyiil Kvjat Red Bull + 16.572
  4. Daniel Ricciardo Red Bull + 19.682
  5. Felipe Massa Williams + 21.493
  6. Nico Hülkenberg Force India + 25.860
  7. Sergio Perez Force India + 34.343
  8. Max Verstappen Toro Rosso + 35.229
  9. Romain Grosjean Lotus + 37.934
  10. Pastor Maldonado Lotus                                    + 38.538
  11. Marcus Ericsson Sauber + 40.180
  12. Carlos Sainz Toro Rosso                           + 48.772
  13. Jenson Button McLaren + 49.214
  14. Alexander Rossi Marussia Ferrari + 2 kör
  15. Will Stevens Marussia Ferrari + 2 kör
  16. Felipe Nasr Sauber Nem ért célba
  17. Sebastian Vettel Ferrari                                    Nem ért célba
  18. Kimi Raikkönen Ferrari Nem ért célba
  19. Fernando Alonso McLaren Nem ért célba

 

 

A világbajnokság eredménye a Mexikói Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Lewis Hamilton 345 pont
  2. Nico Rosberg 272 pont
  3. Sebastian Vettel 251 pont
  4. Valtteri Bottas 126 pont
  5. Kimi Raikkönen 123 pont
  6. Felipe Massa 117 pont
  7. Danyiil Kvjat 88 pont
  8. Daniel Ricciardo 84 pont
  9. Sergio Perez 68 pont
  10. Max Verstappen   47 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 617 pont
  2. Ferrari 374 pont
  3. Williams 243 pont
  4. Red Bull 172 pont
  5. Force India 112 pont
  6. Lotus 71 pont
  7. Toro Rosso 65 pont
  8. Sauber 36 pont
  9. McLaren 27 pont
  10. Manor  0 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

  1. november 1.

 

 

A Forma-1-es csapatok nem pihenhetnek a megterhelő austini nagydíj hétvégét követően. A hurrikán sújtotta térségben marad a mezőny, hiszen a nem túl távoli Mexikóvárosba utazik egy új Forma-1-es versenyhelyszínre. 1992-ben rendeztek utoljára Forma-1-es Nagydíjat Mexikóban, s most egy 2200 m-re a tengerszint feletti teljesen átépített pályára érkezik meg a mezőny.

 

Mexikó az a helyszín, amely már nagyon régen hiányzott a versenynaptárból. Az amerikai kontinensen amúgy sem túl sok Forma-1-es versenyt rendeznek, és az utóbbi időben megsokasodott mexikói Forma-1-es résztvevő (pilóta, szponzor...) által Mexikó kihagyhatatlan helyszín lett a Forma-1-es versenynaptárban. A jelenlegi mezőnyben egyedüli főállású pilótaként versenyző Sergio Perez lesz mindössze a harmadik mexikói pilóta, aki hazai versenyen állhat rajthoz.

 

„Alkalmam volt arra, hogy egy kört tegyek az új helyszínen és elmondhatom, ez egy fantasztikus pálya. Több változtatást is végeztek a régi pályán, de az nem vesztette el a karakterisztikáját. A stadionban lévő új szakasz látványos és hihetetlen érzés lesz először végighajtani rajta, mikor tele lesz rajongókkal. Sok gyors rész van, de ugyanakkor a gyors, lassú és a közepesen lassú kanyarok kombinációja miatt nagyon változatos kört lehet menni.” – szögezte le Perez.

 

Fotó: Amber PR

 

A múlt héten rendezett Amerikai Nagydíjon az időjárás nagyon kitolt a Forma-1-es résztvevőkkel, s ugyanaz a viharos idő lesz jellemző ezen a hétvégén is. Míg azonban a múlt héten vasárnapra jósolták a legjobb időt és ezzel együtt szerencsésen meg lehetett rendezni a futamot, addig a mostani hétvégére éppen vasárnapra jósolják a legnagyobb esőt. Remélhetőleg a debütáló Mexikói Nagydíj szervezői meg tudnak majd küzdeni ezzel a kihívással.

 

A Pirelli a lágy és a közepes abroncsait viszi el Mexikóba, de az eső miatt az esőgumik használata valószínűbb. A motorok nagy kihívásnak néznek elébe a magaslati levegő miatt. A levegő oxigéntartalma 78%-os lesz, emiatt a turbónak többet kell dolgoznia ahhoz, hogy ellensúlyozza az oxigénhiányt.

 

Austinban eldőlt az egyéni világbajnoki cím sorsa is. Azonban a második helyért még nagy küzdelem folyhat Sebastian Vettel (Ferrari) és Nico Rosberg (Mercedes) között. A köztük lévő négy pont olyan csekély, hogy még bármi megtörténhet. Hamilton és Rosberg között nem túl rózsás a viszony, s ez megkérdőjelezi, hogy Hamilton hajlandó lesz-e segíteni csapattársát.

 

 

A verseny és a pálya

 

Mexikóvárosban rendeztek korábban is futamot, de miután 23 éve rendezték meg az utolsót, így totálisan át kellett építeni ezt a pályát, hogy a jelenlegi biztonsági előírásoknak megfeleljen. A jelenlegi pályán, az Autodromo Hermanos Rodriguezen 17 kanyar van, amely hárommal több, az eredetinél. A célegyenes a Forma-1-es versenynaptár egyik leghosszabbja. A versenypálya tengerszint feletti magassága egyedülálló. Monza után várhatóan a versenynaptár második leggyorsabb pályája lesz, magas átlagsebességgel.

 

A 71-körös Mexikói Nagydíj november 1.-én helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét Mexikóvárosban. A pálya hossza: 4,304 km, a teljes versenytáv 305,354 km. Az utolsó mexikói futamot 1992-ben Nigel Mansel nyerte meg, az utolsó kört róla nevezték el.

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top