Forma-1-es riport

Kanadai Nagydíj, Montreál

  1. június 9.

 

 

Max Verstappen ismét kivillantotta a foga fehérjét és Kanadában az első helyre vitte célba a Red Bullt. A holland elmondása szerint nagyon élvezte a versenyt, ahol ezúttal a Ferrari labdába sem tudott rúgni, nem úgy, mint a Mercedes. Az első rajtkockából induló George Russell bár nem nyert, de a bronzérmes helyezést megkaparintotta. A Kanadában legsikeresebb csapat, a McLaren számára is termett babér. Lando Norris viheti haza a második helyért járó trófeát. 

 

„Őrült verseny volt, sok történéssel, és jó volt az időzítésünk. Csapatként kitűnően működtünk ma, nyugodtak maradtunk és mindig időben mentem ki a bokszba. A biztonsági autós fázis a kezünkre játszott, de ezután is jól kellett az előnyömet menedzselni. Szerettem, élvezetes volt, szükség van időnként ilyen futamokra.” – szögezte le az interjúk során a versenygyőztes pilóta, aki a koronavírus járvány miatti szünetet követő mindhárom Kanadai Nagydíjon győzedelmeskedett.

 

A Kanadai Nagydíj hétvégéjén végig lógott a levegőben egy hirtelen vagy éppen hosszan tartó esőzés lehetősége. A versenystratégiát és az abroncsválasztást ez nagyban befolyásolta és aki jól dolgozott, annak gyümölcsöző volt a futam. Bár Verstappen ismét nyerő pozícióba került, előnye nem volt domináns. A verseny több pontján más és más pilóta került az élre.

 

Max Verstappen kitűnően szerepelt, de csapattársa, a nemrégi további két évre hosszabbító Sergio Perez leszerepelt. Mióta elkezdődött a szezon európai része, éppúgy, mint tavaly, lejtmenetbe kapcsolt. Ezen a futamon kiesett a 34 éves pilóta. 

 

A Mercedes feltámadása látványos volt. George Russell és Lewis Hamilton a harmadik és negyedik helyezést szerezte meg, sűrű versenye volt mindkét pilótának. Oscar Piastri ötödik helyezése sem meglepetés. A viszonylagos tapasztalatlanságát levezetkőzve valószínűleg jobb helyezéseket is elér majd az ausztrál fiatal. 

 

Az Aston Martin kettőse is az első tízben ért célba. Fernando Alonso és Lance Stroll a hatodik és hetedik helynek örülhetett. Daniel Ricciardo ezúttal felülmúlta japán csapattársát. Az RB veteránja az ötödik helyről vághatott neki a 70 körös futamnak, s végül a nyolcadik helyre vitte célba autóját. Csapattársa, Juki Cunoda csak a 14. lett.


Fotó: AmberPR 

A Monaco óta a címlapokon virító Alpine önmagát is meghazudtolva jó helyezést ért el. Pierre Gasly és az év végével távozó Esteban Ocon az első tíz között ért célba Montreálban. Ennek köszönhetően a francia alakulat egy hellyel előrébb ugrott a konstruktőri ponttáblán, a Williams elé.

 

A Williams elég peches volt Kanadában. Logan Sargeant esett-kelt, közben Alex Albon, aki egy szép kettős előzést is bemutatott, önhibáján kívül kiesett. Az amerikai pilóta sírját átvitt értelemben már ássák a Forma-1-ben és azt jósolják, hogy jövőre kiesik a világbajnokságból is. A két Ferrari-pilóta is kiesett, a monacói eufória után pofont kapott a csapat. 

 

Kanada után visszatér a mezőny Európába. Folytatás két hét múlva (2024. június 23.) Barcelonában. 2023-ban Max Verstappen nyert Spanyolországban és előremutató lehet, hogy már tavaly is erős volt itt a Mercedes párosa, s felállhatott a dobogóra.



2024-es Forma-1-es Kanadai Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull + 1:45.47.927
  2. Lando Norris McLaren + 3.879
  3. George Russell Mercedes + 4.317
  4. Lewis Hamilton Mercedes + 4.915
  5. Oscar Piastri McLaren + 10.199
  6. Fernando Alonso Aston Martin + 17.510
  7. Lance Stroll Aston Martin + 23.625
  8. Daniel Ricciardo RB + 28.672
  9. Pierre Gasly Alpine + 30.021
  10. Esteban Ocon Alpine + 30.313
  11. Nico Hülkenberg Haas + 30.824
  12. Kevin Magnussen Haas + 31.253
  13. Valtteri Bottas Kick Sauber + 40.487
  14. Juki Cunoda RB + 52.694
  15. Guanyu Zhou Kick Sauber + 1 kör
  16. Carlos Sainz Ferrari Nem ért célba
  17. Alexander Albon Williams Nem ért célba
  18. Sergio Perez Red Bull Nem ért célba
  19. Charles Leclerc Ferrari Nem ért célba
  20. Logan Sargeant Williams Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Max Verstappen 194 pont
  2. Charles Leclerc 138 pont
  3. Lando Norris 131 pont
  4. Carlos Sainz 108 pont
  5. Sergio Perez 107 pont
  6. Oscar Piastri 81 pont
  7. George Russell 69 pont
  8. Lewis Hamilton 55 pont
  9. Fernando Alonso 41 pont
  10. Juki Cunoda 19 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 301 pont
  2. Ferrari 252 pont
  3. McLaren 212 pont
  4. Mercedes 124 pont
  5. Aston Martin 58 pont
  6. RB 28 pont
  7. Haas   7 pont
  8. Alpine   5 pont
  9. Williams   2 pont
  10. Kick Sauber   0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es beharangozó

Kanadai Nagydíj, Montreal

  1. június 9.

 

 

A Forma-1-es cirkusz európai fordulójának elején Kanadába utazik a Forma-1 mezőnye a hétvégére. Habár Kanada elvesztette Forma-1-es monopóliumát az észak-amerikai kontinensen, de az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos résztvevője a világbajnokságnak, már 1978 óta. A Montrealt övező csodálatos környezet és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. 

 

Alig értek vissza a csapatok Európába a szezonnyitó távoli helyszínekről, ismét messze utaznak, Kanadába. Hagyományosan ebben az időpontban rendeznek futamot a Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán, amelyet a koronavírusos kihagyás alatt teljesen átépítettek. 2022-ben viszont visszatért a Forma-1-es mezőny az észak-amerikai helyszínre és két viszonylag eseménytelen futamot tartottak azóta Montreálban.

 

A legutóbbi nagydíj óta eltelt időszakban két jelentősebb Forma-1-es hír látott napvilágot. Először kiderült, hogy Esteban Ocon év végi távozása az Alpine csapatától. Mint ismeretes a francia pilóta saját csapattársát, Pierre Gaslyt torpedózta meg a monacói futamon, ezért Bruno Famin csapatvezető nagyon kikelt a 27 éves pilóta ellen. Sokan úgy gondolták, hogy már a Kanadai Nagydíjon is kérdéses az indulása, de az évet még a csapatnál tölti. A helyére pedig már sorban állnak a feltörekvő tehetségek. 

 

Sergio Perez a héten az eredeti szerződéséhez képest további két évre írt alá a Red Bullhoz. Egy újabb hely sorsa tehát eldőlt. A következőkben valószínűleg Carlos Sainzről is kiderül, hogy hol folytatja a jövő évben. A Ferrari spanyol pilótája minden igyekezetével azon van, hogy egy jelenleg is versenyző csapathoz szerződjön. A Forma-1-be tartó Audi nem lenne rossz választás, de egy új csapat felfuttatásához és ott sikerek eléréséhez évek kellenek, a spanyol pedig most akar bizonyítani.

 

Max Verstappen ismét kénytelen volt beérni egy hátsóbb hellyel a győzelem helyett, ezúttal Monacóban. A címvédő világbajnok ugyanakkor azt gondolja, hogy a Red Bull teljesítménye javulni fog Kanadában, de fél a montreáli buckás pályától. Az RB20-as felfüggesztésén kifogtak már a Hercegség buckái és szegélykövei is, de a tél csúnya nyomokat szokott hagyni a kanadai pályán. A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályát újraaszfaltozták, de hasonlóan Monacóhoz itt is kell használni a szegélyköveket, s ez előhozhatja a Red Bull relatív gyengeségét. 

 

Fejlesztéseket a kanadai pályára nemigen fognak hozni a csapatok, hiszen egyrészt tengerentúli futamról van szó, ami ezért különleges, másrészt a kanadai is egy utcai pálya, ami nem mutatja meg igazából a fejlesztések hatását. Több bejelentés és fejlesztés az ezt követő Spanyol Nagydíjra várható. Barcelonában sok mindenre fény derül majd minden bizonnyal.

 

Ismét egy utcai pályára látogat a Forma-1. Bár Monaco, Baku és Montreal sem egy épített pálya, mégis nagyon különböznek egymástól. A Notre-Dame szigeten tartott futamon várhatóan nagyon gyors tempó és előzésekkel tűzdelt kemény küzdelem várható. Bár az elmúlt két évben visszafogott verseny szemtanúi lehettünk, a Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt általában eseménydús versenyek zajlanak a nézők számára, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt. 



Fotó: AmberPR

Pálya és az időjárás

 

A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.

 

Az időjárási előrejelzést a 2011-es hatalmas esőzés miatti monstre négyórás futammá alakult verseny után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Idén szokás szerint felhős-esős időt jósolnak a hétvégére, az itt jellemző változékony időjárás ezúttal is megkeserítheti a csapatok dolgát. 

 

A verseny

 

A montreali egy ideiglenes utcai pálya. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. 

 

A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók. 

 

A 70-körös Kanadai Nagydíj június 9.-én helyi idő szerint 14 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot Valtteri Bottas tartja még 2019-ből 1:13.078-es időeredménnyel. 

 

2023-ban Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. A holland pilóta ideje 1:33:58.348 volt. A második helyen Fernando Alonso (Aston Martin) ért célba, míg a bronzérmes helyezés Lewis Hamiltoné (Mercedes) lett.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es beharangozó

Kanadai Nagydíj, Montreal

  1. június 18.

 

 

A tengerentúlra látogat a Forma-1 mezőnye a hétvégén, ahol egy ideig kétséges volt, hogy a Kanadában lévő tüzek okozta szmog miatt megtartható-e a futam. Habár Kanada elvesztette Forma-1-es monopóliumát az észak-amerikai kontinensen, de az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos résztvevője a világbajnokságnak. A Montrealt övező csodálatos környezet és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. 

 

A természeti csapások a Forma-1-et sem kímélik. A múlt héten még az Egyesült Államokban is fulladoztak olyan mértékű Kanadából érkező sárgás szmogfelhő lepte el több államát. A kanadai futam szervezői akkor úgy nyilatkoztak, hogy a verseny probléma nélkül lebonyolítható, hiszen a tüzek 800 km-rel arrébb voltak és a szmog nagy részét elfújta a szél Montreal közeléből. Még szerencse, hogy két hét is eltelt a legutóbbi Spanyol Nagydíj és a Kanadai Nagydíj között, példa értékű lett volna, ha ismét le kellett volna fújni egy futamot. Mint ismeretes, alig egy hónapja kellet törölni az imolai futamot az esőzések és az azt követő áradások következtében. 

 

Alig értek vissza a csapatok Európába a szezonnyitó távoli helyszínekről, ismét messze utaznak, Kanadába. Hagyományosan ebben az időpontban rendeznek futamot a Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán, amelyet a koronavírusos kihagyás alatt teljesen átépítettek. Tavaly viszont visszatért a Forma-1-es mezőny és egy viszonylag eseménytelen futamot tartottak Montreálban.

 

Két héttel ezelőtt Barcelona volt az első hagyományos európai helyszín, ahol már bevethették a csapatok az idei első komolyabb fejlesztéseiket. A Mercedes nem várt, még korábbra, Monacóra hozta új oldaldobozos autóját és új első felfüggesztését, de igazán a katalán pályán érződött a hatása. A brackley-i gyárban jó munkát végeztek. Mindkét pilótájuk dobogóra állhatott Barcelonában, s ez bizonyára egy kis megnyugvást hozott a csapatnak. A hétvégi utcai pályán már újfent nem vár kiemelkedő dolgokat a csapatvezető Toto Wolff. „A hosszú egyeneseivel és lassú kanyarjaival ez nem az a pálya lesz, amelyik úgy fekszik az autónknak, ahogy a barcelonai pálya feküdt.”

 

Ellenben a Ferrari Spanyolországba hozott fejlesztései az olasz sajtó szerint teljes bukást jelentenek. A La Gazetta dello Sport, mérvadó olasz sportnapilap szerint a Ferrari egyre inkább káoszba süllyed. A kiszámíthatatlan autó problémái megoldhatatlannak tűnnek. Sőt mi több, a napilap szerint a legrosszabb az, hogy a csapat nem is tudja, hol vannak a problémái forrásai. E sikertelenségre tett egy lapáttal a Ferrari győzelme a 100. Le Mans-i 24 órás versenyen a hétvégén. 

 

Fejlesztéseket a kanadai pályára ismét nem lesz érdemes a csapatoknak hozniuk, hiszen egyrészt tengerentúli futamról van szó, ami ezért különleges, másrészt a kanadai is egy utcai pálya, ami nem mutatja meg igazából a fejlesztések hatását. A nyár további részére visszatér a cirkusz Európába, s így az első futamok valamelyikén, Silverstone-ban vagy Ausztriában már várhatóak a fejlesztések és azok hatásai az eredményességben. 

 

Ismét egy utcai pályára látogat a Forma-1. Bár Monaco, Baku és Montreal sem egy épített pálya, mégis nagyon különböznek egymástól. A Notre-Dame szigeten tartott futamon várhatóan nagyon gyors tempó és előzésekkel tűzdelt kemény küzdelem várható. A Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt általában eseménydús versenyek zajlanak a nézők számára, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt.

 

A kanadai egy régmúltra visszatekintő pálya, de a korábbi 14 éves szerződéshosszabbításnak feltételei voltak. Még a koronavírus járvány kitörése előtt 60 millió dolláros beruházással újították fel a pályát és környékét. Kanadában jellemző az extrém hideg tél, ami nem kímélte a korábbi években az aszfaltcsíkot, s ami miatt folyamatosan buckás volt. A betoncsíkot újraaszfaltozták és egy új háromszintes épületet is felhúztak modern irodák és egy megújult sajtószoba számára.


Fotó: AmberPR

Pálya és az időjárás

 

A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.

 

Az időjárási előrejelzést a 2011-es hatalmas esőzés miatti monstre négyórás futammá alakult verseny után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Idén szokás szerint felhős-esős időt jósolnak a hétvégére, az itt jellemző változékony időjárás ezúttal is megkeserítheti a csapatok dolgát.

 

A verseny

 

A montreali egy ideiglenes utcai pálya. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. 

 

A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók. 

 

A 70-körös Kanadai Nagydíj június 18.-án helyi idő szerint 14 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot Valtteri Bottas tartja 2019-ből 1:13.078-es időeredménnyel. 

 

2022-ben Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. A holland pilóta ideje 1:36:21.757 volt. A második helyen Carlos Sainz ért célba, míg a bronzérmes helyezés Lewis Hamiltoné (Mercedes) lett.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Kanadai Forma-1-es Nagydíj, Montreal

versenyriport

  1. június 10.

 

 

Sebastian Vettel ismét játékba hozta magát, hiszen győzelmet szerzett a Kanadai Forma-1-es Nagydíjon. A Ferrari német pilótája az egyéni ponttábla élén is átvette a vezetést, igaz, csak egy pontos előnnyel Lewis Hamilton előtt. Miközben Vettel az észak-amerikai futam minden egyes körében vezetett, addig a Mercedes britje csak az ötödik helyre tudta célba vinni autóját. Csapattársa, Valtteri Bottas második lett, miközben a mostanában igen peches Max Verstappen állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

 

Sebastian Vettel duplán örülhet, hiszen történelmi tettet hajtott végre. Igen régen, 13 évvel ezelőtt sikerült utoljára Montreálban Ferrari-pilótának győznie (2004-Michael Schumacher). Vettel sikere várható volt, több minden erre mutatott. A Mercedes bár kedvelt pályáján versenyzett, de még nem tudta megoldani az új hiperlágy abroncsok szemcsésedésének problémáját. Vettel ezzel szemben már szombaton is jeleskedett. Megszerezte az első rajtkockából való indulás jogát az időmérő edzésen. Vasárnap a rajtnál a német elhúzott és a vezetést már senki nem tudta elvenni tőle.

 

„Tökéletes, ez a megfelelő szó rá. Mondtam tegnap, hogy milyen sokat jelent ez a helyszín a Ferrari számára. Az, hogy így sikerült ez a verseny számunkra, az hihetetlen.” – szögezte le Vettel. „Ma a Gilles Villeneuve pályán nagyon érzelmes jelenetnek lehettünk szemtanúi, amikor Jacques (Villeneuve) vezette az édesapja egykori autóját, és nagyon büszkévé tesz, hogy én szereztem meg itt a győzelmet.” -tett hozzá a 30 éves pilóta.


Fotó: Amber PR

Bár két bokszbeállásos stratégiát jósoltak a hétvégére, a pontszerző pilóták mindegyike csak egyszer ment be kerékcserére, így túl sok variációra nem volt lehetőség a stratégiákat illetően. Sajnos ez egy viszonylagosan unalmas versenyhez vezetett. A verseny eleji baleset és a futam egy körrel hamarabb való leintése adhat egyedül beszédtémát. Egy, a Lewis Hamilton baráti köréhez tartozó modell intette le a futamot, de egy körrel hamarabb. Utólag kiderült nem a modell volt ezért okolható, túl korán kapta meg a jelet a kockás zászló meglengetéséhez.

 

Ricciardo és Hamilton mögött Kimi Raikkönen ért célba hatodikként. Nem volt meg a finn tempója ahhoz, hogy előkelőbb helyre vigye célba a Ferrarit. A középmezőny éllovasa a Renault volt, hiszen Nico Hülkenberg és Carlos Sainz a hetedik és nyolcadik helyen ért célba. Mindketten kielőzték Esteban Ocont, aki azért még így is kapott két pontot a kilencedik helyért. Az utolsó pont Charles Leclercé, aki újoncként ismét maradandót nyújtott. A monacói pilóta az elmúlt négy futamból hármon pontszerző helyen ért célba a Sauberrel.

 

Szegény Brendon Hartley-t még az ág is húzza. Az a hír járja, hogy a Toro Rosso lecseréli az új-zélandi pilótát, mert elégedetlen a teljesítményével. Mutatnia kell valamit, ha maradni akar a Forma-1-ben, de az nem fog menni úgy, ha balesetet szenved. Már az első körben összeakadt Lance Stroll Williamsével. Előzésbe fogott a 28 éves pilóta, mikor Stroll feltolta őt a falra, s ekkor nagyon összetört az autója. Mindkét pilóta sértetlenül megúszta a balesetet, de ezzel mindkettőjük számára véget ért a verseny, s a verseny egyetlen biztonsági autós fázisa lépett életbe.


Fotó: Amber PR

A McLaren szintén csalódottan hagyja el Montreált. Zsinórban már a második futamról pont nélkül tér haza. Stoffel Vandoorne defektet kapott az első körben, a mezőny végére esett vissza és végül két kör hátrányban a 16. helyen ért célba. Fernando Alonso a verseny felénél kiállni kényszerült autója kipufogórendszerének meghibásodása miatt. A spanyol pilóta a hétvégén a Le Mans-i 24 órás versenyen való részvétellel és egy reménybeli sikerrel vigasztalódhat majd.

 

A következő futamra két hét múlva (2018. június 24.) kerül sor Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán. Franciaország 10 év után került vissza a versenynaptárba, miközben ezen a pályán 1990-ben hajtottak utoljára Forma-1-es autók. Mindenki kíváncsian várja, hogy ki fogja az első trófeákat hazavinni innen. Ez egyben az első futam lesz abból a háromból, amelyet a következő három hétben egymás után fog a mezőny teljesíteni. Kemény menet várható a csapatok számára.



2018-as Kanadai Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Sebastian Vettel Ferrari 1:28:31.377
  2. Valtteri Bottas Mercedes + 7.376
  3. Max Verstappen Red Bull + 8.360
  4. Daniel Ricciardo Red Bull + 20.892
  5. Lewis Hamilton Mercedes + 21.559
  6. Kimi Raikkönen Ferrari + 27.184
  7. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör
  8. Carlos Sainz Renault + 1 kör
  9. Esteban Ocon Force India + 1 kör
  10. Charles LecLerc Sauber + 1 kör
  11. Pierre Gasly Toro Rosso + 1 kör
  12. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  13. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  14. Sergio Perez Force India + 1 kör
  15. Marcus Ericsson Sauber + 2 kör
  16. Stoffel Vandoorne McLaren + 2 kör
  17. Szergej Szirotkin Williams + 2 kör
  18. Fernando Alonso McLaren Nem ért célba
  19. Brendon Hartley Toro Rosso Nem ért célba
  20. Lance Stroll Williams Nem ért célba

 

A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Sebastian Vettel 121 pont
  2. Lewis Hamilton 120 pont
  3. Valtteri Bottas  86 pont
  4. Daniel Ricciardo  84 pont
  5. Kimi Raikkönen  68 pont
  6. Max Verstappen  50 pont
  7. Fernando Alonso  32 pont
  8. Nico Hülkenberg  32 pont
  9. Carlos Sainz  24 pont
  10. Kevin Magnussen  19 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 206 pont
  2. Ferrari 189 pont
  3. Red Bull 134 pont
  4. Renault  56 pont
  5. McLaren  40 pont
  6. Force India  28 pont
  7. Toro Rosso  19 pont
  8. Haas  19 pont
  9. Sauber  12 pont
  10. Williams    4 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top