Krózser Menyhért brillírozott az FIA világbajnokságon

 

﹡ FIA KZ2 világbajnokság, Franciacorta 2025. október 9–12.

 

Egy héttel azután, hogy a Champions of the Future-on 6. lett, az FIA KZ2-es világbajnokságon is brillírozott Krózser Menyhért. Bár csapata nehezen találta meg a megfelelő beállításokat, Menya a rá jellemző állhatatossággal és zseniális első körökkel megmentette a CRG-csapat hétvégéjét. Az előfutamokon és a szuper heaten is több pozíciót javított, a döntőben hét ellenfelét előzte meg és végzett az igen előkelő 15. helyen. 

 

Az év legfontosabb eseményét tartották a gokartozás csúcsát jelentő KZ2-es kategóriában. Egy hete a Champions of the Future-ön is rekordszámú 117 induló volt, ami az FIA KZ2-es világbajnokságra tovább nőtt, és 124 neveztek. A mezőny maradt az észak-olaszországi Franciacortában, ám az időjárás és az aszfalt felgumizása is más volt, ami új feladat elé állította a résztvevőket. 

 

„Megváltoztak a körülmények és nem úgy működött a csomagunk, mint egy hete. A szabadedzéseken sem a vázból, sem a motorból nem tudtuk kihozni azt a teljesítményt, amit szerettünk volna. Minden bemeneten javítottunk, de egy lépés hátrányban voltunk a többiekhez képest. Az időmérő csoportomban a 11. helyet szereztem meg, összesítettben pedig 43. lettem.“

 

Ez azt jelentette, hogy Menya a hat előfutam mindegyikén a 15. helyről rajtolhatott, ami egészen más taktikát követelt, mint egy héttel ezelőtt a top 10-es rajtok.

 

„Ekkor elég messze voltunk a döntőbe jutó pozícióktól, de mindenképpen ott akartam lenni. Ehhez minden előfutamban több helyezést is javítani kellett, de nem volt szabad hibázni, mert egyetlen kieséssel is vége lett volna a hétvégémnek. Mivel a mezőnynek ebben a részében mindenki a döntőbejutásért hajt, sokkal több kockázatot vállalnak, mint amikor az első 5-6 helyen versenyzel. Nagyon megfontoltnak, de egyben rámenősnek is kell lenni.

 

A rajtjaim és az első körök mind a hat előfutamban jók voltak. Egy kivételével mindig tudtam pozíciót javítani, akár 7–8 versenyzőt is megelőztem, ami egy ilyen erős mezőnyben nem rossz teljesítmény.“

 

Nem bizony. Menya hamar a CRG gyári csapatának húzóembere és leggyorsabb versenyzője lett, aki a hat előfutam alatt 14 pozíciót javított és 43. helyről a 29.-re lépett előre. Vagyis jó esélye volt a döntőbe jutásra, már csak a dupla szorzós szuper heatet kellett teljesítenie, ahol megint csak megvillantotta tehetségét. 

 

„Jó futamom volt a szuper heaten is. Ez egy dupla vagy semmi verseny, ha jó eredményt érsz el, akkor sokat léphetsz előre, de ha ütközöl vagy kiesel, akkor elbukhatod a döntőbe jutást is. A 15. helyről rajtoltam és egy nagyon kemény futamban 7 ellenfelet megelőzve futottam be a 8. helyen.“

 

Menya ezzel további 7 helyezést javítva a döntő előtt a 22. helyre jött fel. Innen rajtolva, tovább folytatta jó szereplését és ugyanúgy tört előre, mint az előfutamokban, vagy a szuper heaten. 

 

„A döntőre egész jól összeállt a csomag, a 22. helyről rajtoltam és 15. lettem. Ha számszerűleg nézzük, egy 124 fős mezőnyben a 15. hely jónak mondható, én azonban nem vagyok teljesen elégedett, az élmezőnyben szerettem volna küzdeni. 

 

Ha viszont úgy nézzük, hogy az időmérő után a döntőbejutás is kétséges volt, akkor elég szépet mentettünk. A teljesítményemmel maximálisan elégedett vagyok, a technikából kihoztam, amit lehetett. 

 

Köszönöm a CRG-csapatnak a vázat és a Galiffa Kartnak a motort.“ 

 

Krózser Menyhért, MHH Racing Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 124

Időmérő csoport: 11.

Időmérő: 43.

AG előfutam: 12. 

AE előfutam: 8.

AF előfutam: 8. 

AD előfutam: 15. 

AC előfutam: 10.

AB előfutam: 7. 

Előfutamok utáni összesített: 29. 

Szuper Heat A: 8.

Szuper Heat utáni összesített: 22.

Döntő: 15.

 

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top