Tatabánya után Vácott is elsöprő sikert aratott a „RALLYcafé All Stars autó a gyermekekért” elnevezésű projekt, mely a GreenPower E85 Kft. együttműködésével valósult meg. A IV. Peugeot PM Vác Rally keretein belül a Jávorszky Ödön Kórház Gyermekosztálya számára gyűjtöttek játékokat, ruhákat, tisztálkodási szereket a szervezők. Az adományok átadására 2013. október 1-jén került sor.
A váciak igazán kitettek magukért! Több zsáknyi felajánlás érkezett, aminek nem egy, de két versenyautó is kevésnek bizonyult volna a tárolásukhoz. Október 1-jén, csütörtök délelőtt a Rally Café magazin képviselete Kammerer Zoltánnal és Lukács Csucsu Kornéllal karöltve adta át az adományokat Dr. Pongrácz Kálmán főorvosnak és csapatának.
Ahogy belépett a Gyermekosztály folyosójára, több gyermekkori emlék is előjött az ötletgazdánál Maricsek Miklósnál. „Ezen az osztályon születtem, s többször is voltam itt vendég kissrác koromban. Nagy öröm számomra, hogy a gyűjtési akciónk harmadik állomása Vác lett, s egy kicsit viszonozni tudom azt a kedvességet, odafigyelést és segítséget, amit anno én is kaptam az itt dolgozóktól. Ez úton is meg szeretném köszönni, hogy a kórház partner volt ebben a projektben, Zoltánnak és Kornélnak pedig azt, hogy a Vác Rallyn a RALLYcafé All Stars követeivé léptek elő! Bízom benne, hogy jövőre is találkozhatunk, s hozzájárulhatunk majd ahhoz, hogy a váci kórház kis betegei is minél hamarabb felgyógyulhassanak és mosollyal az arcukon térhessenek haza.”

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán is tiszteletét tette az átadáson. Öröm volt látni, ahogy egy erős, harcos sportolónak egy pillanat alatt felcsillan a szeme, mikor meglát egy újszülöttet, vagy gyerekek rajongják körül. „Akárcsak Miklósnak, nekem is több gyermekkori emlékem van a váci kórházzal kapcsolatban, ráadásul az én fiam, Gergő is született 11 évvel ezelőtt. Megtisztelő, hogy én is részt vehettem a Rally Café magazin és a GreenPower E85 Kft. közös programjában. Felemelő érzés látni azt a sok adományt, amit az emberek azért gyűjtöttek össze, hogy segítsenek másokon, szebbé varázsolják a kicsit kórházban töltött napjait. Mi is megdolgoztunk ezért a sikerért, de minden percért megérte!”
A szeptember 21-22-ei versenyhétvégén az All Stars autó pilótája hazánk egyik legtehetségesebb rallysa, Lukács Csucsu Kornél volt, aki jelenleg a második helyen áll kategóriájában az Európa Bajnokságon. A fiatal versenyző igazi megtiszteltetésnek érezte, hogy ő kapta a Mitsubishi WRC Replica sofőrjének szerepét, s az adományok átadásából sem szeretett volna kimaradni. „Igazán meglepődtem, mikor megkaptam a felkérést az All Stars autó vezetésére. Megtisztelő feladat volt ez számomra, hiszen szeretek én is segíteni másokon, ha van erre lehetőségem. Kiváló hangulat uralkodott a csapaton belül a váci versenyhétvége során, de a legszebb pillanat mégis a mostani, mikor átadhatjuk ezt a rengeteg adományt, amit a program keretein belül gyűjtöttünk.”
A Jávorszky Ödön Kórház részéről Dr. Pongrácz Kálmán, az Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztály főorvosa fogadta a felajánlásokat. A doktor úr véleménye szerint a gyógyulás, gyógyítás egyik fő eszköze a szeretet, amiből a RALLYcafé All Stars képviselete most jelesre vizsgázott. „A szervezőknek, versenyzőknek és a Rally Café magazin egész stábjának szeretnék köszönetet mondani, amiért ránk gondoltak, és segítséget nyújtottak a munkánkhoz. A mai gazdasági helyzetben minden tárgyi adomány egy-egy anyagi juttatással ér fel. Ettől viszont sokkal többről is szó van jelen esetben. Érzelmileg, lelkileg is odafigyelnek a kórházban szorongó gyermekekre, a szolidaritásukkal felhívják a figyelmet a családok nehéz helyzetére. Adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy szebbé, barátságosabbá tehessük a kicsik kórházon belül töltött napjait, amiért pedig a hálánkat nem tudjuk eléggé kifejezni.”

A köszöntők után alig telt el néhány perc, s a kis lurkók már a zsákokból pakolták ki izgatottan az ajándékokat. Egy tigris itt, egy maci ott, a folyosó pedig nem csak vasút-, de mondhatni rallypályává is változott. (Talán egyszer az utánpótlás tagjait köszönthetjük majd ezekben a gyerekekben?) A reggeli fájdalmakat, az olykor kellemetlen vizsgálatok során elmorzsolt könnyeket felváltotta a kacaj és az önfeledt játék.
A jó célt tehát most is sikerült véghezvinni: az adományozók és a projekt nagykövetei jókedvre derítették a gyermekeket. A RALLYcafé All Stars autó legközelebb a Budapest Rally keretein belül, október 2-5. között gyűjti majd az adományokat. A hétvége során a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet munkáját segítenék a szervezők. Az adományokat Gvadányi út 67. számú Avia töltőállomáson, a XIV. kerületben kiállított Mitsubishi WRC Replica-ba várják, október 2-4. között. Tegyünk együtt azért, hogy a kórház falai között is a legszebb dallam, a gyermekkacaj csendüljön fel a legtöbbször!
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; www.rallycafe.hu

A Snela Rally Team versenyzői Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás az eddigi sikeres megmérettetések után egy méltón legendás versenyen áll rajthoz az ORB következő futamán a Taxi4 Budapest Rallye-n.
Lencse Zoltán:- Teljes lelkesedéssel és izgalommal várjuk ezt a versenyt. A bizonytalan kezdés után méltón gondolunk arra, hogy a várva várt futam sok újdonságot és kedvező programokat, gyorsaságikat tartogat majd számunkra.
- Az autó a szokásos revíziókon átesett, így apróbb simítások maradtak csak a verseny kezdete előtt.
- A rajtceremónia és a prológ a város szívében nagy látványosságnak számít. A nézői létszám biztosan magas lesz, így megpróbálunk teljes erőbedobással szórakoztatni minden kilátogató autóverseny barátot, nézőt, szurkolót. Bízunk benne, hogy nem lesz túl szűk a pálya nyomvonala.
- Kedvező számunkra, hogy a szombati gyorsasági szakaszok rejtve maradtak, így talán nem leszünk lemaradva tapasztalatban a sok-sok éve versenyzőkkel szemben.
- Ezen a futamon elvileg a 10-es rajtszámot kapjuk, amely jelentős fejlődést jelent számunkra az év eleji 35-össel szemben. Ha a rajtszámunknak megfelelő helyezést tudnánk elérni a futam végén is, akkor már azt mondanánk, hogy elégedettek vagyunk. Reméljük izgalmas verseny lesz, és szoros csaták várhatók.
Köszönjük Támogatóinknak!
Extrametál Stúdió, GTH Transport Kft, Háromhalom Kft, BIL Transport, Well Done St. Moritz Kft., Gerenda Impex Kft., A&A Express Kft., Kriszti és Zoli Parfüméria., Door To Door Express Kft., 4 Line Kft., Rail-Gép Kft., Wellensteyn, Medishoe Magyarország Kft., concrete by Giacotti

Nyilvánosságra hozták a két "titkos" pályát az idei Budapest Rallye versenyhelyszínét. Az eddig már ismert Lábatlan - Bajna gyorsasági szakasszal kibővülve immár teljes a kép a verseny lebonyolításának hollétéről. A legnépszerűbb hazai autós sorozat hosszú idők után tér vissza a fővárosba, ahol a rajtceremónia a Vajdahunyad váránál lesz látható. A műjégpályán kerül lebonyolításra a prológ. A szervizpark és a cél a szentendrei Duna-korzón lesz kialakítva.
A verseny programja: 2013.10.04.-05.
10.03. Csütörtök: Pályabejárás
10.04. Péntek: Pályabejárás, Rajtceremónia, Prológ (ORB, Historic, Rallye2)
10.05. Szombat: Verseny (Szentendre - Visegrád, Pilismarót - Pilisszentlélek, Lábatlan - Bajna)
Nevezések:
ORB - Nevezési lista
Rallye2 - Nevezési lista
Historic - Nevezési lista
Az alábbi két videóban láthatóak az eddig titokban tartott pályák:
Az egyik gyorsasági szakasz: Szentendre - Visegrád
A másik gyorsasági szakasz: Pilismarót - Pilisszentlélek
Textura Sport Club – Budapest Rali előzetes
2013. október 1.
A CEZ historic ralibajnoki cím megvédése után újra a Ford Escort Brutál Turbóval áll rajthoz Wirtmann Ferenc és Barna György a Historic Országos Ralibajnokság ötödik futamán, a Budapest Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros ezúttal is az élményre hajt, amiből remélhetőleg a nézőknek is kijut majd.
„Nagyon szerettem volt már a Budapest Ralin az új Mk II-es Escorttal indulni, de még nincs kész, és úgy tűnik, hogy a Mecsek Ralin sem tudunk menni vele. Pécsen mindenképpen olyan autóval szeretnék indulni, amit a historic Eb-n értékelnek, ezért az Mk I-est most pihentetjük és a Brutál Turbóval csapatunk egy jót a magunk és a közönség élvezete kedvéért” – mondta Wirtmann.
„Ezzel az autóval nem is az eredmény az érdekes, hiszen lehetne erősebb, gyorsabb és könnyebben kezelhető autót építeni, de olyat nem, amivel nagyobb élmény lenne menni. Egyáltalán nem kezes bárány, nagyon meg kell dolgozni a volán mögött, de ettől olyan jó vele menni. Ha a verseny minden egyes kilométerét kiélvezhetjük, akkor már elégedett leszek vele.

25 nevezője van a historic mezőnynek a Budapest Ralira. Jó látni, hogy ilyen szépen fejlődik a szakág, a replica és az FIA historic értékelésben egyaránt. De én ennél is telhetetlenebb vagyok, szerintem simán van negyven historic autó Magyarországon, úgyhogy lehetnénk még ennél is többen.
Aki egyszer belekóstolt a historic légkörébe, azt rabul ejti, úgyhogy mindenkit csak bátorítani tudok, próbálja ki. Ha egyszer rajthoz áll, úgyis itt marad, közöttünk.”
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Beszélgetés Farkas Roland autóversenyzővel a IV. PM Peugeot Vác rali után.
Túl vagyunk a Vác Rallysprinten.
A szombati prológon mennyire tudtad kihozni magadból a Röhl stílust?
- Sziasztok. Érzésem szerint teljes mértékben. A kezdetektől fogva szerettem a laktanyában lógatni, igaz rövidecske viszont annál jobb. Ritka pillanatok egyike volt, hogy most teljes mértékben 100%- ban, csak a nézőknek autóztunk, faltól falig verettük a Fostikát, bár a szó jó értelmében. Volt mikor megforogtunk a prológon, máskor ilyenkor kifeszülünk mint a sült hal, mert rohannak a másodpercek, itt viszont röhögtünk az egészen. Szívem szerint mentem volna 15 kört egymás után. A legnagyobb örömömre a nézői visszajelzések is pozitívak voltak.
Mit szólsz a sok nézőhöz és hogy tetszett a prológ pálya kialakítása?
- A sok néző az minden alkalommal szívmelengető érzés, arról nem beszélve, hogy hazai pályán, ott azon a részen ahol felnőttem, ott ahol sikerült 352 napot eltöltenem mint élenjáró sorkatona. Ez a prológ helyszín közelebb áll hozzám, mint a bevásárlóközpont parkoló, ami ugyan talán a nézőknek központibb beláthatóbb volt, viszont ott nyüsszögni 1- esben, vagy a laktanyában veretni 2-3-ikban….
A két rendelkezésre álló gyorson mentél egy abszolút negyedik időt. Mesélnél ezt hogy hoztad össze? A kora reggeli szakaszokon való rajtolás mennyire veszi ki az erőt az emberből?
- Én azt gondolom, hogy semennyire- legalábbis belőlem. Valamivel mondjuk több odafigyelést igényel, ugyanis hideg az aszfalt, pont ilyen hideg a gumi, az ember kissé álmos dekoncentrált, és talán ezeket a negatívumokat kell tudni kellő időben lereagálni és akkor minden ok.
Legközelebb hol találkozhatnak veled a szurkolóid?
- A November eleji Kakucs ’fesztiválon’ egész biztosan. Tavaly nem sikerült mivel a meccs elején leszakadt a nyomólap. Ezután vagy esetleg ezelőtt kellene még egy sprintet nézni valahol, Pécs környékére szívesen lemennék veretni egyet. Meg aztán lassan jön az év végi szilveszteri jamburi- azt is megcélozzuk..
Köszönjük a támogatók segítségét!
- Hajósi Miklós
www.hajoka.hu
Gaál József–Gaál Ádám, Opel Ascona B 1900
Budapest Rali előzetes
2013. október 1.
A Budapest Ralit is családi körben tölti Gaál József, hiszen állandó navigátora, Gáspár Béla nem tud részt venni a versenyen, ezért az Opel Ascona B jobb oldali ülését a Vác Ralihoz hasonlóan most is Gaál fia, Ádám foglalja el. A váci kiruccanás nyomait kijavították az autón, a legutóbbi historic futam óta pedig a futómű fejlesztését is helyes irányba terelték, így a gödöllői Opel Gaál márkakereskedés csapata bizakodva várja a versenyt.
„A Vác Ralihoz hasonlóan most is a fiammal állok rajthoz” – mondta Gaál József. „Gáspár Béla nem tudta vállalni a Mecsek Ralit, így ott mindenképpen Ádámnak kellett volna beugrania. Azért döntöttünk úgy, hogy most is együtt megyünk, hogy a Mecsekre jobban összeszokjunk, és Ádámnak is jó tanulási lehetőség, ha minél több versenyen navigál.
Az első spoiler, a jobb első sárvédő és az alsó lengőkarunk sérült a Vác Ralin. Ezeket kijavítottuk, az autó olyan, mint újkorában. Az új futóművünk kiválóan vizsgázott az előző futamon, úgyhogy az autóval minden rendben van.
Egyedül az ülésünk homologizációja járt le, de Wirtmann Feri barátom adott két ülést, amivel az idén tudunk menni, így elég lesz jövő tavasszal új ülést vennünk.
Nagyon örülök neki, hogy Budapesten rendeznek raliversenyt és hogy bent lesz a rajt a város központjában. Régen ez teljesen természetes volt. Sőt, a műjégpályán az utolsó jeges napon mindig autóversenyt rendeztek.
Nekem teljesen újak lesznek a pályák, Lábatlanon sem mentem még soha. Az időjárás lesz a verseny kulcsa. Historicban nem használhatunk versenygumit, ezért ha esik az eső, akkor az nagyon megnehezíti a dolgunkat.
További információ:
http://www.gaaloldtimermotorsport.eu/

Közel 450 kilométernyi versenytáv vár a Twist Turán Motorsport csapatára az október 4-5. közötti Budapest Rallye alkalmával. A 100%-ban aszfaltos szakaszokra hamarosan fény derül, de azt már lehet tudni, hogy 9 gyorsasági fokozza majd a hangulatot a főváros környékén. Turán Frigyes és Zsiros Gábor azzal a Ford Focus WRC-vel és Hankook gumival állnak rajthoz a hétvégén, amellyel a Kassa Rallyn az ORB győztes pozícióját szerezték meg.
„Jó versenyre számítunk, nagyon kellett a Budapest Rallye az ORB sorozatba! Ugyanúgy készülünk, mint a többi versenyre, jelenleg a logisztikai feladatokat végezzük. A szakaszok pontos helyét csütörtökön reggel tudjuk majd meg. Kíváncsian várjuk, hogy milyen pályákat jelölnek ki. Öt tréning lesz, ez elég jó a felkészüléshez. Csütörtökön délután egy rövid tesztet is tudunk majd tartani. Ugyanazzal az autóval versenyzünk majd, mint Kassán. Már ott is jól működtek a beállítások, így optimistán állunk rajthoz, mindössze a hidegebb időhöz kell igazodnunk.” – mondta Turán Frigyes.
Az Országos Rallye Bajnokság budapesti futama pénteken a Városligetben veszi kezdetét egy ünnepélyes rajtceremóniával 17:30-kor. Ezt követi a prológ 18:00-kor a műjégpálya területén. A prológ körverseny jelleggel zajlik majd, és kifejezetten látványos programnak ígérkezik. A célceremóniára pedig szombaton este kerül sor a szentendrei Dunakorzón.
Forrás: Just Creative

Zsíros Imre–Erdélyi László, Lada VFTS 1,6
Hajdú Gábor–Diós Dániel, Lada VFTS 1,9
Budapest Rali előzetes
Testvérét nem, örök riválisát, Kiscsatári Imrét viszont szeretné legyőzni Zsíros Imre és navigátora, Erdélyi László a Budapest Ralin. Zsírpapa a hétvégén debütál az Országos Historic Ralibajnokságban, ahol egyelőre a replica csoport R1-es kategóriájába nevezett Lada VFTS-esével, amelyet azonban szeretne teljesen korhűvé visszaalakítani, hogy a közeljövőben már az E korcsoportban indulhasson vele. Hosszú idő után a Budapest Rali lesz az első verseny, ahol Zsírpapa testvére, Hajdú Gábor ellen versenyezhet, akinek most is Diós Dániel olvassa az itinert. Hajdú egy 1,9-es motorra szerelt Lada VFTS-sel áll rajthoz az R2-es kategóriában.
Zsíros Imre: – Már Miskolcon szerettünk volna rajthoz állni historicban, de akkor nem tudtunk részt venni a versenyen. Most viszont itt vagyunk és támadunk. A VFTS-em új bukócsövet kapott. A régi már nem volt homológ és amíg a kórházban voltam, a Lada-beteg barátaim elkezdtek szervezkedni és összedobták a cső árát. Szerinted milyen érzés volt, amikor megtudtam? Nem a pénz miatt, hanem hogy ennyi barátom van.
A múlt hétvégén hoztam el a VFTS-t, gyorsan le is fényeztem a belsejét, hogy szép legyen. Köszönöm a szerelőimnek is, Csima Károlynak, Lengyel Gábornak, Vasi Florinnak és Kasza Zolinak, hogy összerakták az autót a versenyre.
Szeretném a VFTS-emet visszaalakítani eredeti állapotúra és egy olyan autóval versenyezni, amilyennel annak idején, a nyolcvanas években mentek. A karosszéria és a motor már korhű, még a tolókerekes váltó és a 13 colos kerekek hiányoznak hozzá, de már megrendeltem azokat is.
Nagyon jó lesz a tesómmal együtt versenyezni. Gyerekkorunkban is jó testvérek voltunk, együtt motoroztunk, együtt autóztunk. Őt egész biztosan nem tudom megverni, de nem is az eredményre törekszünk. Régen ültem már versenyautóban, nem akarom megváltani a világot, csak jól akarom érezni magam. Viszont üzenem Kiscsatárinak, hogy ez rá nem vonatkozik, őt meg akarom verni.
Megígérem, hogy a lábatlani elágban már az egyenesben keresztben fogok csúszni, úgyhogy kérem a szurkolókat, hagyjanak helyet.
Hajdú Gábor: – Imivel nem versenyzünk, csak az idő ellen megyünk. Két év után azért vettem elő újra a VFTS-t, mert Imi mondta, öcsém az idén a historicban megyünk. Elég sok versenyen indultunk mostanában, a Baranya Kupán, Vácon, Esztergomban, úgyhogy a berozsdásodásra nem foghatok semmit.
A historic nagyon tetszik, jó a hangulat, jókat lehet vívni, most pedig, hogy a tesóm is itt van, még jobb lesz. Jöhetett volna hamarabb is.
A csapat együttműködő partnerei:
LÉZER Irodatechnika, Saldo Irodatechnika, ZS-M Team Parketta, www.ladabolt.hu, a családjaink és minden VFTS-szurkoló
További információk
Eurosol – Honda Civic Type-R
Croatia Rally 2013, összefoglaló
Bessenyey Zoltán – Nyirfás „Yulianna”
A hétvégi Horvát ralin, amely az Európa Bajnoki sorozat 10. futama volt, az Eurosol – Honda Civic Type-R csapat kettőse, Bessenyey Zoltán és Nyifrás Julianna újabb hatalmas lépést tettek a végső győzelem felé. A páros végig a 2WD értékelés élmezőnyében autózva sikeresen szerezte meg a második helyet, amely mellé az abszolút tizedik pozíció is társult. Így a Hondás egység 73 pontra növelte előnyét a bajnoki tabella élén.
Bessenyey Zoltán: Egyik szemem sír a másik nevet, hiszen nagyon boldog vagyok, hogy sikerült újra egy dobogós hellyel hazatérnünk az idei hetedik ERC futamunkról, azonban szomorúság is van bennem, hiszen nagyon közeledik az idei szezon vége, amely életem eddigi meghatározó élménye volt. Nagyon sok ember segítsége kellett ehhez a szezonhoz, előtte, és közben is és a nem kevesebb mint 7 hónap alatt gyakorolatilag egész Európát bejártuk. A horvát versennyel együtt 7 alkalommal indultunk és hétszer célba is értünk, ráadásul minden alkalommal pontszerző helyen. Ezzel együtt 5 ízben álltunk a dobogón, egy alkalommal győztesként. A mostani hétvége nem indult a legjobban számunkra, hiszen az első szakaszra pénteken leesett az eső, és mi slick abroncsokkal vágtunk neki, a híresen csúszós horvát utaknak. Sajnos ez azonnal egy perces hátrányt jelentett a többiekkel szemben, és akkor nagyon haragudtam magamra, a rossz döntés miatt. Juli hathatós segítségével azonban sikerült talpraállnom és a következő szárazabb pályán már második kategória időt mentünk. Sikerült folyamatosan gyorsulnunk, aminek eredménye képpen a nap végére már a harmadik helyen voltunk a 2WD értékelésben. A terv szombatra az volt, hogy a helyi lakos Prodan-nal szemben megszerezzük a második helyet, ami azonnal az első szakaszon sikerült is. Onnantól is folytattuk a második szakaszeredmények teljesítését és abszolútban is eléggé jöttünk felfelé. Végül a két nap végére az abszolút 10. helyen értünk be, ami első ERC pontunkat is jelentette. A második hely a 2WD-ben újabb 29 ponttal gazdagította a csapat eredményét a tabellán, így valóban karnyújtásnyira vagyunk az Európa Bajnoki címtől. Nagyon várjuk a bajnokság végkifejletét, hiszen ebben az évben egy olyan csapat állt össze, amely érzésem szerint megérdemli a sikert minden szinten. Nagyon szeretném megköszönni szokás szerint a támogatóink és a csapataink (Eurosol és J.A.S. Motorsport) segítségét, hiszen ezen alapok nélkül mi Julival nem sokat tudnánk teljesíteni. A szokásosnál is jobban köszönöm kedvesem, Juli segítségét, aki a kritikus helyzetben pszichológusi képességeit is bevetette, hogy ne akarjam feladni a küzdelmet az első akadály után. Be kell látnom a végére megint neki lett igaza...
Köszönet a támogatóknak: Honda Hungary, Honda Racing, Hexacon Metrology, J.A.S. Motorsport, Service4you Hévíz Kft., Service4you Operation Kft., StreamNet Kft., MACMA, ICT Europa Tenderház Kft., ICT Europa Network Kft., City Inn Hotel, Budapest, Szinergia, Jatéknet.hu Kft., ams magazin, www.garazs.tv,

LHG Rallye Team - Lukács "Csucsu" Kornél - Mesterházi Márk
ERC Croatia Rally 2013
Akik azt mondják, hogy a versenyautónak nincs lelke, technikai értelemben talán igazuk is van. A gyakorlatban viszont egy autó igenis meg tud sértődni, és minden lehetséges problémát elő tud adni, akár egyetlen verseny alatt. A hétvégi horvát futam egyetlen pozitívuma, hogy végre a célban ért véget, a tanulsága pedig hogy soha, de soha ne hirdesd az autódat úgy, hogy ő is tudjon róla!
Horvátország sok magyarnak elérhető távolságnak tűnik, így ismét számos szurkolót és fotóst köszönthettünk helyben. Az autó a sok ismerős jelenlétét kihasználva, rögtön a prológon jelezte, hogy köszöni, észrevette, hogy visszakapta a Lengyelországban magáról ledobott, „ELADÓ” feliratú lökhárítóját, és az AC pumpa hibájával meg is állt. Szerencsére a fiúk –időbüntetéssel ugyan, de- folytathatták a versenyt.
A pénteki nap a felzárkózás jegyében telt: a fiúk próbáltak ledolgozni a hátrányukból, és előrébb lépni a 2WD értékelésben. Ebben nagy segítségükre voltak a szurkolók: az időjárásról kapott információk alapján a helyes gumiválasztás éppen egy abszolút (!) negyedik időhöz segítette őket. Az autó továbbra is kitartott saját elképzelése mellett, hol a generátor, hol az önindító hibájával próbálta maradásra bírni az egységet, persze sikertelenül.
Szombat reggel 6. helyen állt a csapat, 25 helyet javítva, de így is több perc hátránnyal még a legelső gyorson történtek miatt. Úgy tűnt, ez a hely nagyjából a végeredmény is lehet majd, de egy nap az nagyon hosszú tud lenni – és az is lett. Így gondolta ezt az autó is, és előadta rendszeres –éppen ezért minden verseny előtt újra cserélt- fojtószelep meghibásodást, amit a Csucsu és Márk már rutinból, akár bent a gyorson, bekötött szemmel, közben uzsonnát fogyasztva is két perc alatt cserélnek. A nap végén pedig csak az elszakadt kuplungbowden (önindítóval rajtolni nem a leggyorsabb módszer), és a kormányszervo rásegítésről kellett lemondani az utolsó előtti, közel 30 km-es gyorsaságin. Meg persze az utolsó gyors, vagyis a PowerStage megnyerése miatti pontoktól is búcsúzhattak ugyanezen hibák miatt.
A versenyautó ugyanazt a felkészítést kapta, mint eddig minden verseny előtt, ugyanazon karbantartási terv szerint, ami eddig is a megbízhatóságának fontos eleme volt. Minden elromlott alkatrészében bőven volt még versenykilometer.
Hogy ezek után van-e lelke a versenyautóknak, azt mindenki döntse el maga!
Közlésre változtatás nélkül átvehető. További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy 70/772-8307
