A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) az átlátható és szabályszerű gazdálkodás szellemében, valamint a közpénzek felhasználásának ellenőrizhetősége érdekében két ügyben feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
- A 2020-as II. Rally Hungary FIA ERC futam állami támogatásának elszámolása
A Szövetség megállapította, hogy a 2020-ban megrendezett II. Rally Hungary FIA Európa-bajnoki futam lebonyolításához kapcsolódó állami támogatás elszámolása a mai napig nem történt meg, annak ellenére, hogy az elszámolási határidő 2022. május 31. volt.
Az ügy rendezése érdekében a Szövetség főtitkára egyeztetett az akkori elnökkel, azonban ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. Tekintettel arra, hogy az elszámolás továbbra sem áll rendelkezésre, az MNASZ az ügy körülményeinek tisztázása érdekében ismeretlen tettes ellen korábban feljelentést tett.
- A 2024-es FIA Rally Európa-bajnoki verseny állami támogatásának elszámolása
Az elszámolás lezárásának feltétele a rendezvényhez kapcsolódó valamennyi piaci bevétel feltüntetése és igazolása.
A Szövetség rendelkezésére álló információk szerint az esemény kapcsán ilyen bevételek keletkeztek a hazai promoter egyik alvállalkozójánál, a TRP Hungary Kft.-nél. Az MNASZ a szükséges adatok rendelkezésre bocsátását többször kérte, azonban a kért információkat a mai napig nem kapta meg.
Tekintettel az együttműködés hiányára és arra, hogy a hiányzó adatok nélkül az elszámolás nem zárható le, a Szövetség az ügy teljes körű feltárása érdekében előkészítette a szükséges jogi lépéseket, és feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
Az MNASZ mindkét ügyben együttműködik a hatóságokkal, és minden rendelkezésére álló dokumentumot átad a helyzet mielőbbi, megnyugtató tisztázása érdekében.
Forrás: Magyar Nemzeti Autósport Szövetség




























