A PSZA Motorsport csapata négy párossal vág neki a népszerű Bakonya Rally-nak, amelyet a közelgő Mecsek Rallye tökéletes főpróbájaként választottak.
„Négy párossal érkezünk a Bakonya Rally-ra, amely remek lehetőséget kínál a felkészülésre a következő Országos Rally bajnoki futam előtt, ahol hárman is rajthoz állnak majd a mostani négyesből. Zagyva Dorka és Tellér Antal a Peugeot Kupa küzdelmeire készülnek, így számukra különösen fontos, hogy visszarázódjanak az aszfaltos ritmusba. Szombathelyi Péter is rajthoz áll, legutóbb a Diósgyőr Rally-n láthattuk versenyezni, számára szintén remek lehetőséget kínál ez a futam a formába lendüléshöz. Ráadásul mindez a Mecsekben – ennél közelebb aligha találhattunk volna ideálisabb helyszínt” – emelte ki Szabó Árpád, a csapat vezetője, majd hozzátette. „Jómagam Arnival a kis Citroënnel indulunk, de ez most inkább a mókáról szól. Legutóbb Szlovéniában álltunk rajthoz tavaly szeptemberben, ahol Arni ugyan megfogadta, hogy többet nem ül be mellém, de most mégis sikerült meggyőznöm. Persze már hiányzott is egy kicsit a versenyhangulat. A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, és a versenyzőink megtegyék a szükséges kilométereket a Mecsek Rallye előtt. Bízunk benne, hogy sok néző szurkol majd nekünk a pályák mentén.”
Köszönet a csapat együttműködő partnereinek!



























