Sárdagasztás a Mikulás Rallye-n!

Mintha semmi sem változott volna a Mikulás Rallye-n az utolsó ORB futamhoz képest, már ami az időjárást illeti. Az eső és az alaposan felázott gyorsasági szakaszok komoly kihívás elé állították a mezőnyt és az MRT öt párosát. Kovács Antal és Istovics Gergő…
Zsiros Gabinak és navigátorának, Csibi Tibinek az idei Mikulás Rallye is izgalmasan alakult, a csapadékos idő ellenére az amatőr kategóriában második helyen zárt a páros a Skoda Octavia WRC-vel. “A tavalyi év után most is nagy várakozással vágtunk neki a 18. Mikulás…

R4-est hozott a Mikulás

2014. december 5.AS Rallyesport Europe18. Mikulás Rallye, Beharangozó Ollé Sándor- Kerék BalázsFord Fiesta S2000 Újra összeáll a régi páros, ezúttal az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosaként, Ollé Sándor, Kerék Balázzsal vág neki az évadzáró mókának. A Mikulás Rallye életükben már hagyomány, olyan esemény, …
Idén első alkalommal Korda Erik is rész vesz a hazai rallysport évadbúcsúztató murvás versenyén, a 18. Mikulás Rallye-n, a jeles alkalomra pedig igazi szörnyeteggé változik a csapat Nissan Qashqai CCR versenyautója.A Mikulás Rallyn résztvevő párosok többségéhez hasonlóan Korda Erik és Nyirfás Julianna…

Két pilóta, egy autóban

Maxx Race Team – 18. Quaestor Mikulás Rallye 2014 Kiss Viktor – Velenczei Ádám, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Mint ahogy az már hagyománnyá vált, most is december 6-7-én rendezik meg az örömautózásnak számító Mikulás Rallyet. Idén 18. alkalommal kerül megrendezésre ez…
December 6-7.-e között rendezik meg a 18. Mikulás Rallye-t. A Veszprém környéki futamon a Kovács - Istovics, az Osváth - Farnadi, a Borbás - Csáki, a Szvatek - Török, az ifj. Cseh - Németh és a Vígh - Mohácsi kettősök képviselik a…

Zsiros Gabi újra WRC-vel indul

Zsiros Gábor szereti a WRC-ket. Az vesse rá az első követ, aki nem szereti. Nos, nagy kődobálástól azért nem kell tartania, mert bár a Skoda Octavia WRC öregecske (2001-es), és talán gyorsaságban már nem veszi fel a versenyt a modernebb technikákkal, de…
Az év egyik legjobban várt versenye, ahol mindenki önfeledten autózhat a közkedvelt murvás helyszíneken. Lássuk, mire is számíthatunk. Beérkezett nevezések 11.28-ig
Sikeres hétvégén vannak túl a Maricsek Racing Team Rallye Sprintes párosai. A november 23-án megrendezett Bajna - Lábatlan Kupán az Apód Dániel - Budai László (Lada 2107), a Nagy Balázs - Istovics Gergő (Suzuki Swift) valamint a Farnadi Ágnes - Oberling Krisztián…

A cél teljesítve

Teljesítette idei célját Lajosházi Csaba, aki a csonka túra szezon után az I. Mannol Pilisvörösvár Rallye-n a H4T kategória harmadik helyén végzett. Sajnos az idei év nem úgy alakult a csapat számára, ahogyan azt tervezték, hiszen a Rali-Túra Bajnokságban csak két versenyt…
26. oldal / 45

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top