Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az ügyészség a múlt nyáron Nagykállóban rendezett autóverseny egyik pályabiztosítója ellen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel. A versenyt tavaly június 30-án Nagykálló és Biri között…

Fogasy: Új autó, új remények

Fogasy Gergely - Berendi DávidRenault Clio R3 A123 Tesztrallye 2014.03.15-16. Kedves Gergely! Berendi Dávid navigálásával fogsz nekivágni a hétvégi Orfű - Abaliget - Orfű Rallysprint öt gyorsának.Mielőtt elrajtolnál, mesélnél a rallys pályafutásodról? - A fiatalkori tehetségkutató versenyek után egy nagy szünetet követően…

Első teszt a Teszt Rallyen

Maxx Race Team Az Orfűi tó festői környezetében kezdheti meg az első komolyabb megmérettetését a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás Mitsubishis páros. Az A123 teszt Rallye-n ülhetnek idén először közel éles körülmények között a teljesen felújított R4-es versenygépbe. Az időjárás most még…

Sok újdonság Orfű előtt

Budavári Zoltán hosszú évek után kategóriát vált 2014-ben. A márka marad, de idén a 3-as géposztályban igyekszik a lehető legtöbb bajnoki pontot összegyűjteni a korábbi kétszeres S Csoportos bajnok. Az autó tehát egy homológ Mitsubishi Lancer EVO IX-es, amit Miskolcon készít fel…

Mitropások az Autós Salakshow-n

Juhász Csaba - Bencs Gábor Juhász Média Kft 2014.03.16 Csabát kérdem a verseny előtt.Kedves Csaba! Anno jó pár salakpályás körversenyen láthattunk a Hondával csapatni. Most milyen autóval készülsz a versenyre? - Még nem tudom, ha elkészül a Megane (év eleji felkészítésen van)…

Tesztrally a kedvenc pályámon

Halmos Gábor - Simon Nikolett Turán Motorsport A123 Teszt Rally 2014.03.15-16 Halmos Gábor Rallyversenyzőt kérdezem a hévégi verseny előtt. Kedves Gábor! 2014 számotokra a A123 Teszt Rally-val kezdődik, de kicsit kanyarodjunk vissza a Szilveszter Rallyra. Hogy értékeled az a versenyt? - A…

A Komi Kupa abszolút harmadik helyén

Maxx Race Team Eső áztatta KaukucsRingen kezdődött az ötfordulós Komi Kupa sorozatának záró futama, ami napfényes délutánba és díjátadó ünnepségbe torkollott, ahol a Maxx Race Team versenyzője Lencse Zoli egy nem várt dobogós helyezéssel zárhatta a kupasorozatot. Egy újabb Lotusos Komi Kupás…

Áci autója újra a salakon!

2014 első salakpályás körversenye a KZ Invest Kupa március 16-án kerül megrendezésre Debrecenben a Gázvezeték úti Salakarénában. Nagy Biggy Róbert-et faggatom a verseny előtt. Ezen, ha jól tudom egy nem mindennapi autóval veszel részt. - Sziasztok! Igen, ezen egy nagyon különleges autóval…

Salakra fel, avagy porolj, ha tudsz!

Ismét KZ Invest Kupasorozat a debreceni Salakmotorpályán! A tavalyi sikeres autó versenysorozat, 2014-ben is megrendezésre kerül, amelyet első ízben a debreceni salakmotorpályán bonyolítanak le a szervezők. A kupasorozat előreláthatólag a debreceni salakmotorpályán, a nyíregyházi autópiac területén, illetve a kabai cukorgyári rakodóterületen kerül…

Jött, versenyzett és győzött

A szinte hazai versenynek számító Salgótarjáni Külső pályaudvaron megrendezett SRT Szlalom Party-t abszolút győztesként zárta a Speed Rally Team versenyzője Határ Attila. Így nem csak a napsütésben fürödhetett, hanem mosolyogva győzelemittasan vehette át az őt megillető kupákat. Hogy érezted magad a szlalom…
37. oldal / 45

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top