HERCZIGÉK MÁSODIKOK LETTEK GÖRÖGORSZÁGBAN

Herczigék a rali Európa-bajnokság görögországi futamán a pénteki hetedik hely után, szombaton összetettben feljöttek a második helyre. A vasárnap, egy kisebb malőrt leszámítva jól sikerült, így megvan az ezüst az Akropolisz-ralin.

PÉNTEK

Két gyorsaságit teljesített a rali–Európa-bajnokság mezőnye az Akropolisz-rali első, pénteki napján. Herczig Norbert és navigátora, Ferencz Ramón, a Mol Racing Team színeiben a hetedik helyen zárták a pénteket. A korábban négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta hátránya pénteken 49 másodperc volt az éllovas Alekszejy Lukjanuk mögött, de a második helyezett, norvég Eyvind Brynildsenhez képest a lemaradás mindössze 16 másodperc volt. 

SZOMBAT

A szombati, hetedik gyorsasági szakasz meghozta a várva várt bravúrt. A Mol Racing Team kettőse megnyerte ezt az etupot, majd a nyolcadikon második időt futottak, így az összesítésben feljött a második helyre.

VASÁRNAP

A vasárnapi első gyorsasági futam rendben volt, de a második már nem volt kalandmentes. A 10-es gyorson leestek a srácok az útról és sok időt vesztettek. Hála az égnek nem történt nagy baj, megmaradt a második hely. Herczig Norbert így számolt be a balesetről.

 

 

Az utolsó körben a MOL Racing Team kettőse mindkét gyorsasági szakaszon megverte a versenyt végül nyerő Magalhães-éket, és mindössze 29 mp-cel a második helyen végzett! Mutatjuk a végeredményt:

 
Gratulálunk!
 
Képek: MOL Racing Team 
http://molcsapat.hu

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top