Klaus Motorsport – Rally Liepāja, 2015. február 6-8.

Klausz Kristóf – Kecskeméti Balázs, Renault Clio R3


A Rally Európa Bajnokság egyik legnehezebb futamát tudhatja a háta mögött a Klausz Kristóf – Kecskeméti Balázs duó. Míg a versenytársak estek-keltek a lettországi Liepāja Rallyn, addig a magyar, Renault Clio R3-assal versenyző alakulat okosan hajtotta a versenygépet a változó körülmények hatására átalakuló szakaszokon. Klauszék az ERC3 kategória 9., valamint az RC3-as kategória 2. helyén zárták a február 6-8.-ai viadalt.


Klausz Kristóf: Nagyon nehéz verseny van a hátunk mögött. Igaz, a futam előtti teszt nagyon sokat segített, hogy visszarázódjunk az efféle körülmények közé, s az sem volt utolsó szempont, hogy már ismerősként tértünk vissza Liepājaba. A hét közbeni pályabejáráshoz képest viszont teljesen más körülmények között kellett autóznunk a két versenynapon. A jeges, 2-3 centis, döngölt havas pályák helyett szombaton egy teljesen kijárt, murvás és latyakos, vasárnap pedig 20-30 centi hóval borított szakaszon kellett kordában tartanunk a Renault Clio R3-t.

Az alkalmazkodással azonban nem akadt gondunk, a gumiválasztás egyértelmű volt, keskeny, nagy szöges abroncsokkal teljesítettük a kijelölt 11 gyorsasági szakaszt. A tapadással így nem volt probléma, s ennek köszönhetően – habár nagyon nehéz futam volt – igazán élveztük a menetelést. A lettországi rallypályák arról híresek, hogy nagyon tempósak, s ezt most is tapasztaltuk, hiszen végig, 5-6. sebességi fokozatban róttuk a kilométereket. Emellett a technikás pontokra is oda kellett figyelnünk, hiszen majdnem minden kanyar után jött egy bukkanó, és majdnem minden bukkanó után egy kanyar. Még én magam is meglepődtem, hogy milyen kanyarsebességgel lehet bevenni ezeket a pályaszakaszokat ilyen abroncsokkal, és ilyen talajon…

Mivel komoly fizikai és szellemi felkészülést is igényel egy-egy ilyen nehéz EB futam sikeres teljesítése, ezért a Fit4Race edzéseivel tréningezek a derbikre. Egyelőre még csak ismerkedem a módszerrel, az alapokkal, de már Liepājaban éreztem azt magamon, hogy más lett a hozzáállásom, és ezt szeretném majd egészen a profik szintjére emelni.

Az elért eredményünkkel – ERC3 kategória 9., és RC3 kategória 2. hely – nagyon elégedett vagyok, bízom benne, hogy az áprilisi, ír EB futamon, illetve az Osztrák Bajnokságban is hasonló szinten tudjuk majd folytatni a szereplést.

HIDEG RALLY TEAM – Rally Liepāja, 2015. február 6-8.

Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX


A célt teljesítette, mégsem volt maradéktalanul megelégedve lettországi EB szereplésével Hideg Krisztián. A kaposvári pilóta és segítője, Kerék István az ERC2 kategória 6. helyén zárta a nemzetközi széria második fordulóját, pedig többre is képesek lehettek volna. A Mitsubishi Lancer Evo IX turbónyomásának „eltűnése” azonban már az első kört követően rányomta pecsétjét a duó eredményére.


Hideg Krisztián: Nem vagyok igazán megelégedve a lett EB-n való szereplésünkkel, ugyanakkor semmi meglepetés nem ért, hiszen tisztában voltam a lehetőségeinkkel ezen a versenyen. Még a futam előtt próbáltuk felmérni, mire lehet elég a teljesítményünk, s akkor a 4-6. hely közé lőttük be magunkat. A helyiekkel ugyanis nem lehet felvenni a versenyt ilyen körülmények között, hatalmas előnyük volt a mezőnyben.

Emellett sajnos néhány hibát mi is elkövettünk, illetve a szerencse sem állt nagyon az oldalunkra. A kvalifikáció eredménye értelmében nekünk kellett elsőként rajtolnunk a szombati versenynapon, ami nagyon nem volt kedvező számunkra. Semmi nyom nem volt az úton, iszonyatosan nehéz dolgunk volt az etapok során is a helyes irányt megtalálni, emellett a hó is olvadni kezdett, a gumik semmit nem tapadtak, valamint a rajt előtt 3 perccel derült ki, hogy a Mitsubishiben nincs meg a maximális turbónyomás. Ennek következtében az autó 50-60 lóerővel volt gyengébb az első három gyorsasági szakaszon, mint amekkora sebességre valójában képes. Valószínűleg a gépátvétel során történhetett valami a technikával, de a gondot szerencsére javítani tudta a szervizcsapat az első kör után – igaz, addigra már szinte el is úszott a versenyünk.

A 4. szakaszon nyújtottunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen gyorsan is tudunk menni, bár tény, hogy nem adtam bele akkor sem a maximumot, hiszen a biztos célba érés lebegett a szemem előtt. Szombat estére ráadásul egy hatalmas hóvihar is megérkezett a környékre, így nagyon óvatosan tudtuk csak teljesíteni az utolsó gyorsot, mert alig láttunk valamint az útból. Vasárnap már tényleg nem vállaltunk kockázatot, csak egy ellenfél megelőzésére volt esélyünk, amit véghez is tudtunk vinni, s a sok műszaki hiba ellenére be tudtuk kormányozni a kocsit a célba.

Nagyon nehéz versenyünk volt, sokkal nehezebb, mint amire számítottam. Habár csalódott vagyok azért, mert egyetlen jóízű gyorsaságit sem tudtunk abszolválni a Mitsubishi valós lehetőségeit kihasználva, azért örülök annak, hogy célba értünk és pontokkal gazdagodtunk. Bízom benne, hogy a folytatásban helyre áll a rend, és ismét az élmezőnyben tudunk majd autózni.


Kerék István: Az előzetes becsléseink beigazolódtak, abszolút reális a kategória 6. helye. Annak viszont nagyon örültem, hogy meg volt rá az esélyünk, hogy előrébb végezzünk, de a kocsi most sem működött a verseny elején kifogástalanul. Nagyon csalódott vagyok emiatt, és keserű szájízzel emlékszem vissza a lett fordulóra.

Igaz, a kiutazás előtt azt mondtam, hogy könnyebb versenyre számítók, mint amilyen a Jänner Rallye volt, most nem lett igazam. Azért ott Krisztián versenyzett már korábban is, nézőként én is kint voltam rajta, de Liepāja teljesen ismeretlen volt számunkra, ráadásul még a körülmények folyamatos változása is jobban rányomta a bélyegét a szereplésünkre.

A következő megmérettetés Észak-Írországban, Dublinban vár ránk, április 2-4. között. Őszintén szólva, várom már, hogy újra aszfalton mehessünk, úgy érzem, ott nem lenne ekkora hátrányunk a többiekhez képest, akik hozzá vannak szokva a változó körülményekhez. Bár a helyiekkel szemben azért ismét nehéz lesz majd érvényesülni.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Laurel Kft., Richmond Logistics, Aszú Étterem, Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Patócs Autóház Kft., Metálkontakt Kft., Mátrai Kft., Firebox Kft., C-Szerviz, Finlux, Dr Juice.info, Dornhof Nagy Und Partner Kft., Nagy József Auditor, Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft., Bogáncs Green Kft.


Sajtófőnök: Horváth Judit 


Botka Rally Team
Liepäja Rally 2015
2015.02.07-08. Liepäja, Lettország



A Botka Rally Team párosa sikeresen teljesítette a második ERC futamát, a 2015-ös Liepäja Rally-t. Nem volt elégedett a teljesítményével a pilóta, de az itt megszerzett pontok kellettek ahhoz, hogy a bajnokság ERC2 kategóriájában az élre álljanak.

’ Egy jól sikerült teszt és kvalifikáció után olyan körülmények vártak ránk a versenyen, aminek semmi köze nem volt sem a teszthez, sem a kvalifikációhoz. ’
A teszten hóval fedett, jeges pályán tudták kipróbálni a szöges gumik tapadását, majd ötödik időt autózták a rajtsorrend kialakításához szükséges mért szakaszon, melynek pályája inkább hasonlított egy nedves, murvás gyorsaságihoz, mintsem a beígért havas körülményekhez.

’ Az első napon latyakos hóban autóztunk az első körben, másodszorra már murván, de sötétben, hóesésben. Másnap 25 centiméteres hó esett és a széles gumijaink nem voltak ideálisak, ahogy a látási körülmények sem. Helyenként hatalmas hóesésben kellett versenyezni, sokszor olyankor is fékeztem, amikor tiszta időben nem tettem volna. ’


Az ERC2 kategóriába több helyi páros is benevezett, akik a hazai pályák ismerete mellett nagyobb rutinnal bírnak az ilyen időjárási körülmények között való versenyzésben is. Kategóriájuk ötödik helyén zárták az első napot Botka Dávidék, és ezt a helyezést tudták a verseny végére is megtartani.

’ Maga a verseny nagyon jól szervezett volt, minden jól működött. Nem tudtunk jól menni, nem azok az eredmények születtek, amikre büszkék lehetünk. Szeretnék úgy autózni az ERC sorozatban, mint ahogy a kvalifikáció is sikerült. Be kellett látnunk, hogy ez a verseny még nem az volt, ahol biztosan tudunk az első tízben autózni. Várom már, hogy kitavaszodjon és aszfalton vagy murván tudjuk megmutatni a valós tudásunkat.

Az autóban még vannak tartalékok, voltak apró gondjaink, de ezek mind orvosolhatóak lesznek a jövőben. A szervizcsapat most is tökéletesen dolgozott. A rutin munkák mellett még péntek este hengerfejezték a fiúk az autót, szombat éjszaka pedig a szervizparkban tomboló szélviharban kellett menteni a sátrunkat és a felszerelésünket. Ezúton is köszönöm az odaadó munkájukat! ’


Az ERC sorozat egyik jellegzetessége, hogy nem csak a pilótákat, de a navigátorokat is külön értékelik. A Jänner Rallye második helye után most is pontok íródtak fel az éves tabellára Botka Dávid és Mihalik Péter neve mellé.

’ Eddig mindkét futamról értékes pontokat hoztunk haza. Jól állunk, átvettük a vezetést a bajnokságban. Készülünk a következő, írországi futamra. Bízom benne, hogy ezután már csak jobb futamaink lesznek, mint az első kettő volt. ’

A következő megmérettetés április első hétvégéjén vár a csapatra. Két évvel ezelőtt elmaradt a Circuit of Ireland futam a nagy havazás miatt. Remélhetőleg idén maximum eső áztatja majd Észak-Írország szűk, aszfaltos pályáit.


Botka Rally Team
Liepäja Rally 2015
2015.02.06. Liepäja, Lettország



Második állomásához érkezett az European Rally Championship mezőnye. A lettországi Liepäjában megrendezendő futamon rajthoz áll a Botka Rally Team csapata is. A sikeres Jänner Rallye után a kategória második helyén várja a folytatást Botka Dávid és Mihalik Péter.

Ahogy az előző futam, így a mostani verseny is teljesen új a csapat számára:
’ Először járunk Lettországban, de hamar megszerettem a pályákat.
Szélesek, tempósak, nekem valóak.’

Másfél napos pályabejárás alatt két-két lehetőség volt a hét különböző gyorsasági szakaszt feldolgozni. A péntek délelőtti gépátvétel után a délutáni kvalifikációs gyors mért ideje alapján dönthetik el a legjobb 15 eredményt elért versenyzők, hogy melyik pozícióból szeretnének rajtolni.

A fiúk előkelő 5. időt érték el, megelőzve több olyan párost is, akik már évek óta versenyeznek ezeken a gyorsokon. Mégsem vettek részt Dávidék a sajtótájékoztatóval összekötött rajtsorrend kiválasztáson, nem értek oda időben a mért szakasz rajtjához, így a szabályok szerint az ERC mezőny össz-kerekes autóinak a végén fognak majd elrajtolni.


’ Próbáltam tempósan közlekedni a shakedown pályán, de nagyon nyomvályússá vált a végére. Nehéz volt az úton maradni. Nem vagyunk szomorúak, hogy nem vették figyelembe az ötödik időnket a kvalifikáció során. Sajnos egy adminisztrációs hiba miatt késtünk a szakaszról, így ahelyett, hogy a 11. helyről indulnánk, így hátra soroltak a kategória végére. Talán így még jobbak lesznek a feltételek, már határozott, de még nem zavaróan mély nyomokat fogunk találni a szakaszokon.’
A kvalifikáció belső felvételét itt tudja megnézni:

Az ünnepélyes rajtceremóniát a 85 ezer lakosú, a Balti tenger partjánál fekvő város főterén tartották, hatalmas érdeklődés mellett. Dávidék a ceremónia után már a szombati pályákra koncentráltak.
’A gyorsasági szakaszokon 10-15 centiméter jég található, egyedül a kvalifikációs rész volt az, amelyiken nem volt hó. Szöges gumival kell teljesíteni a versenyt, nem lesz gond, ha jegesek lesznek a pályák. Még nem tudjuk, hogy a keskeny, vagy a széles szöges gumikat fogjuk használni, de az biztos, ezeken a nagy szögeken sokkal jobb a tapadás, sokkal bátrabban lehet közlekedni, mint az évadnyitó futamon.’

A verseny központjától majdnem 60-80 kilométerre találhatóak a szakaszok. Összesen 114 versenykilométert autóznak az első versenynapon az 5 gyorsaságin. Egy órával előrébb járnak a lettek, helyi idő szerint 11:30-kor rajtol az első szakasz és 18:00-kor, már sötétben, lámpasorokkal autóznak majd a napi utolsó gyorsasági szakaszon.



Klausz Kristóf - Kecskeméti Balázs

Renault Clio R3 - KLAUSZ Motorsport

ERC Rally Liepāja 2014 - Lettország

2014.01.31-02.02

 

 

Beszélgetés Klausz Kristóf autóversenyzővel a Rally Liepāja után.

 

 

Kedves Kristóf!

Először is nagyon örülök, hogy sikeresen célba értetek ezen a túlélő túrán.

 


Figyeltem a gyorsok idő eredményeit, fokozatosan javítottatok az addigi teljesítményeteken. Minek is köszönhető ez?

 

- Így, hogy az autóval egyre több km-t megyek, egyre magabiztosabban tudom vezetni, valamint a Balázzsal is egyre nagyobb az összhang. Emellett a pályákon az első gyorsokon levő hótakaró fokozatosan kemény murvás talajjá változott, amivel megnőtt kicsit a tapadás.


A 12 gyors mennyire vette ki az erőt belőled, miként tudtál fejben ott lenni és szépen beterelni a célba a Clio-t?

 

- Sokkal könnyebben mentünk végig a verseny folyamán mint a Jänner Rally-n. Elkezdtem komolyan sportolni, edzésekre járni és mint tapasztaltam, ez megkönnyítette nagyban a koncentrálást a gyorsokon. Már az éjszaka is tempósan haladtunk, sőt az időkön is tudtunk javítani. 


Voltak-e kalandjaitok, és ha igen hogyan oldottad meg?

 

- Párszor előfordult, hogy kijöttem a nyomvonalból és akkor nagyon megúszott az autó. Eleinte nehéz volt megszokni, hogy nagygázzal menjek tovább (ellentétben a BMW-vel), de ezt is folyamatosan tudtam fejleszteni és később már reflexből jött. 


Mennyire tetszett ez a verseny, mivel volt másabb mint a Jänner?

 

- Véleményem szerint könnyebb verseny volt, mert majdnem egyfajta talajon tudtunk versenyezni és nem voltak váratlan dolgok, legalábbis tapadásban. Ami ezt a versenyt nagyon megnehezítette az a hideg volt.


Ha lehetne, mi az amit másképp csinálnál ha újra rajtolhatnál?

 

- Szerintem nagy részt jó döntéseket hoztunk, esetleg a széles szöges gumi helyett megpróbálnám a keskenyet, amit a többi kategóriatárs használt. És így utólag bátrabban beleereszteném az autót pár kanyarba és nagyobb tempóval kezdeném a versenyt, mert mint kiderült elbírja.

 

Köszönet a támogatóinknak!

 

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

 

A tavalyihoz képest új autóval és új gumival vágott neki Lukács „Csucsu” Kornél a Liepaja Rally-nak a február első hétvégéjén. Az itthonihoz képest is igazi téli időjárás várta a csapatot, akik már másodszor jártak a Balti-tenger parti városban.

 

Bár a környék és a város kétségtelenül ismerős volt a páros számára, tavalyról, a pályák tekintetében alig volt átfedés. Egyetlen gyors volt azonos, a többin pedig ismert pályaszakaszok is csak néhány km-en voltak.

Szintén újdonságot jelentett a csapat számára a DMACK szöges gumik, amellyekkel Jari Ketomaa tavaly ugyanitt nyerni tudott. Most ugyanezen gyár gumijait kapta Csucsu Mitsubishije is. A további együttműködésről a közvetlenül a verseny után születik döntés, maga gyár egyébként már jelezte, hogy nyitott fiatal versenyzőpáros támogatása felé.

Az első versenynapot sajnálatos módon egy görbe lengőkar kísérte végig, már a második gyorsaságitól kezdve. Szombaton csak távoli szervizek voltak, így alkatrész híján ezt csak az esti szervizben nyílt lehetőség megjavítani. A görbe lengőkar hatással volt az időkre is, de Hadikékkal így is sikerült jókat vívni.

A rövidebbre sikerült második nap időeredményei már bíztatóbbak voltak, ezek közül egy abszolút 9. idő volt a legkiemelkedőbb. Sajnos azonban a hárommal a vége előtt egy tempós balos nem adta ki, és árkon-bokron át állt meg az autó. Innen nem volt visszaút a küzdelembe, a keletkezett futómű-sérülések miatt a nézők csak félre tudták tenni az autót, vissza az útra már nem. Csucsu sajnálja a történteket, ezen a versenyen szép eredmény lett volna „csak” célbaérni is.

Az időjárás hatványozottan sújtotta a szervizcsapatot, akik persze most is helytálltak, a mostoha körülmények ellenére is. Az biztos, hogy ezentúl egy Mikulás-Rally nem lesz probléma a számukra…

 

http://www.facebook.com/LukacsKornelCsucsu

Közlésre változtatás nélkül átvehető. További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy 70/772-8307

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top