Felső-Ausztria: „Érezze jól magát pályáinkon!”

A Janner tavaly sem volt egyértelműen csak havas verseny, és idén is kétséges, hogy melyik fajta gumiból fogy majd több. A márka-, és kategóriaváltást, valamint a tavaly évben nyújtott teljesítményt előkelő 18-as rajtszámmal díjazták a rendezők. A páros –a tavalyi évhez hasonlóan-…

A munka édes gyümölcse

ERC 2013. Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY csapata egy minden eddiginél tartalmasabb és nehezebb rallye szezont teljesített 2013-ban. Puskádi János és Gódor Barna idén is a Skoda Fabia Super 2000-el rótta az ERC sorozat kalandos pályáit és tovább gyarapította pontszerző helyezései számát.…

Magyarország első Rali Európa-bajnokai

Eurosol – Honda Civic Type-R FIA ERC 2WD 2013, összefoglaló Bessenyey Zoltán – Nyirfás „Yulianna” 7-ből, 7 célba érkezéssel és 5 dobogós helyezéssel, magasan a kategória élén végzett a 2013-as Rali Európa-bajnokságon a Bessenyey – Nyirfás – Honda trió, így megszerezték Magyarország…

Végletek szezonja

Lukács „Csucsu” Kornél és Mesterházi Márk 2. helyezést ért el a 2013-as FIA Rally-Európa bajnokság kétkerék-hajtású autók számára kiírt bajnokságában. Hogy mi kellett ehhez az erdményhez, arról könyvet lehetne írni: Míg az év elején a lettországi jégen már megcsillant valami, Korzikán egyből…

A szervizcsapat nyert, Vizin hatodik

Vizin László–Zsiros Gábor, Subaru Impreza R4 Valais Rali 2013. november 9. A szériaautó kupa értékelés hatodik helyén végzett Vizin László és Zsiros Gábor a rali-Európa-bajnokság záró futamán, a Valais Ralin. A verseny igazi győztese azonban Vizin szervizcsapata volt, akik megszervezték a tartalék…

A szerelők csodát tettek: Vizin versenyben maradt

Vizin László–Zsiros Gábor, Subaru Impreza R4 Valais Rali 2. nap 2013. november 8. Kisebb csoda folytán késés nélkül tudott kiállni a Valais Rali szombat reggeli szervizparkjából Vizin László és Zsiros Gábor, akiknek a Subarujában pénteken ment tönkre a váltó. Éjszaka váltó nélkül…

Bécsből érkezik Vizin váltója

Vizin László–Zsiros Gábor, Subaru Impreza R4 Valais Rali 1. nap 2013. november 7. Kalandosra sikeredett Vizin László és Zsiros Gábor első napja a Valais Ralin. Etapon beleszaladtak egy gyorshajtásba, majd egy rendőri intézkedésbe, két útfelbontásba és végül egy ötperces késébe. A felfokozott…
Vizin László–Zsiros Gábor, Subaru Impreza R4 Valais Rali pályabejárás Túl van az idei szezonzáró Európa-bajnoki futam, a Valais Rali pályabejárásán Vizin László és Zsiros Gábor. A Subaru Impreza R4-essel versenyző páros két kemény napot töltött a pályák feldolgozásával. A versenyt Martigny környékén,…

Vizin célja az első tíz a svájci szezonzárón

Vizin László–Zsiros Gábor, Subaru Impreza R4 Valais Rali előzetes 2013. október 31. Idei negyedik Európa-bajnoki szereplésére készül Vizin László és Zsiros Gábor, a szezonzáró svájci Valais Ralin. A helyenként technikás, máshol tempós hegyi szakaszairól ismert versenyen a szériaautó kupa első tíz helyezése…

Olasz meló bajnokavatással

ERC San Remo Rally 2013. Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna számára a San Remo Rally-val zárult a 2013-as ERC szezon. Tavaly ilyenkor még úgy volt, hogy az átstrukturált ERC sorozatnak nem lesz része az olasz aszfalt…
24. oldal / 25

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top