Wirtmann: Három verseny, három győzelem

Idei harmadik győzelmét aratta Wirtmann Ferenc és Kerekes József az Országos Historic Rallybajnokság 3-as korcsoportjában és 3C kategóriájában a Győr Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros több mint két perc előnnyel nyert, de Wirtmann szerint ez csalóka, főleg a verseny elején kellett nagyon igyekezniük. 

 

„Nem volt könnyű verseny, de minden bejött – mondja Wirtmann. – Az autó rendben volt, mi is rendben voltunk, nagyon kellemes idő volt, mi kell még? 

 

Pénteken a pályabejáráson esett az eső, és nagyon felázott a tényői pálya. Biztos voltam benne, hogy a tövezéseken tiszta sár lesz, de szombat reggelre kisütött a nap, felszáradt, a második körben már porzott. 

 

A Rába-ring elég nehéz pálya, nem igazán rallys és nagyon sok apró fortélya van. Akkor tudsz igazán gyorsan menni rajta, ha ezeket ismered. Elsőre azt hittem, hogy jót mentünk, de a második körre javítottunk 12 másodpercet, a harmadikra meg még 7-et, de szerintem még így is maradt benne.

 

Az Escort hibátlanul működött. Kis Érdi más ligában játszik, vele nem tudtuk felvenni a versenyt, de a két opelos nagyon szorongatott. Amíg ment, Lévai Ferivel oda-vissza vertük egymást. Tényőn mi voltunk gyorsabbak, a Rába-ringen ő, de Kalapács is nagyon jó időket autózott.

 

Az, hogy két és fél perc előnnyel nyertünk, nem tükrözi, valójában milyen szoros volt a verseny. Próbáltunk Jotival mi is sietni, de nagyon kellett vigyázni a defekttel. Kétszer is szerencsénk volt: egyszer egy darab szakadt ki a guminkból, egyszer pedig a felnit ütöttük meg, de nem eresztett le a kerék. 

 

Három győzelem után vezetjük a korcsoport- és a kategória bajnokságot is, de mivel a Zemplén Rally másfeles szorzójú, az utolsó versenyen fog eldőlni a bajnokság, úgyhogy találkozunk november elején.“ 

 

 





 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top