Szezonynyitó meglepetésekkel

Amilyen nehezen indult, olyan jól folytatódott a Veréb Zoltán és Papp Tamás 2014-es szezonnyitó versenye. A páros talán még most sem hiszi el, de még a problémás motor sem tudta elrontani a versenyüket.


„Őszintén megvalva, álmainkban sem gondoltuk volna, hogy így térünk haza a szezonnyitó 20. Vredestein Miskolc Rallyról” - mondta jókedvűen a pilóta. „A prológ előtt fel voltunk rá készülve lelkileg, hogy ez a verseny nem tarthat sokáig a számunkra, hiszen egy ragasztott motorblokkal álltunk oda a rajthoz. Meglepetés számunkra, hogy a sok baljós előjel után a motor kibírta, sőt egy első és egy második hellyel is megajándékozott minket.”

„Nem tévedés, mi már a második versenyen is túl vagyunk, hiszen az Országos Historic Bajnokság két nap alatt két versenyt teljesít” - tette hozzá a navgátor. „Ez a hétvége nem volt rossz számunkra, de igazán szólhattak volna, hogy murva szettel készüljünk. Szeretünk murván versenyezni, de nem ilyen körülmények között, bár szerintünk most ez volt a legkisebb gond a szervezésben...”


„Jelenleg vezetjük a Historic Replika abszolútot és az R1 kategóriát, így bátran kimerjük jelenteni, hogy örömmel várjuk a folytatást, de előtte a Murva Kupa három versenyén is szeretnénk részt venni” - zárta a beszélgetést Veréb Zoltán.

A csapat együttműködő partnerei: Miczo Kft., Ambrózia Cukrászda, Rolling Wash - A Gördülő Autómosó, Mirage étterem és kávézó, Vents Hungary Bodorvent, Somfai Munka és Tűzvédelem, Dekorfashion


Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top