Újabb szlovákiai sikerre készül az MHH Team

  • MHH Rally & Kart Team

  • Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Kassa Rali előzetes

 

 

Két héten belül második szlovákiai sikerére készül az MHH Team. A múlt héten Fodor Géza Dunaszerdahelyen nyert meg két gokart bajnoki futamot és szerzett nem kevesebb, mint négy bajnoki címet. Ezen a hétvégén pedig Krózser Menyhérten és Papp Györgyön van a sor, akik Mitsubishi Lancer Evo IX R4-essel az Országos Ralibajnokság negyedik futamán, a Kassa Ralin állnak rajthoz. Krózser most indul először a versenyen, navigátora viszont már rutinos résztvevője a viadalnak.

Krózser Menyhért: – Először is nagyon örülök Fodor Géza sikereinek, az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk rá. Mi nem tudunk versenyezni az ő négy bajnoki címével, de mindent elkövetünk, hogy Kassán is az élmezőnyben autózhassunk.

Nekem ez lesz az első Kassa Ralim, Papp Gyuri azonban már többször is rész vett rajta. Két éve a rali Európa-bajnokságon versenyeztünk, ahol minden egyes pálya új volt a számunkra. Az ott tapasztaltak alapján talán gyorsabba reagálunk az új körülményekre.

Tegnap (szerdán) még Magyarországon kipróbáltuk az autót, nagyon tetszik. A pályák alapján nehéz versenyre számítok, de nincs rajtunk nyomás. Jót és jól szeretnénk autózni, ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor az eredmény sem lehet rossz.

Az MHH Rally & Kart Team 2014-es eredményei

  • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés

  • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB-futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt kiestek

  • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 2., 4. helyezés

  • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés

  • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés

  • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés

  • június 14-15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 2. helyezés

  • június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • június 12-13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 2. helyezés

  • július 25-27. Poznan (Lengyelország), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • augusztus 9-10. Baranya Kupa, Krózser Menyhért–Papp György, kiálltak

  • augusztus 29-31. Dunaszerdahely (Szlovákia), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 2., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés


Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:


További információ:

www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top