Kiélezett verseny murván

ISEUM Rallye Szombathely beszámoló

Az idei év harmadik futamán murvás pályákkal várta a mezőnyt az ISEUM Rally, Szombathely központtal. A jó minőségű, tempós szakaszokon késhegyre menő csatát vívott a Balogh Jani Holczer Dani páros a minél jobb dobogós helyezésért.

A pénteki rajtceremónia után szombaton három gyorsági várt a mezőnyre. A jól ismert söptei ugrálós és a Káldi igazán hosszú technikás vérbeli rali pálya.

Balogh Jani: Az első murvás versenyre egy határozott elképzeléssel érkeztünk, hogy mit is szeretnénk csinálni. Számítottunk rá, hogy az eső változtatni fog egy picit a pályák állagán, így az első napra helyeztük a hangsúlyt. Kicsit szerencsétlenül jártunk mivel nem tudtuk azt a koncepciót végrehajtani, amit szerettünk volna. Így az első napon végül is egy pozícióbeli, illetve egy technikai probléma miatt nem tudtuk azt a eredményt hozni amit vártunk magunktól. Én is hibáztam egyet, mert elkezdtem görcsölni, amikor szerettem volna minél gyorsabban átmenni a második szakaszon. A harmadikon pedig előjött egy olyan technikai hiba, ami már Miskolcon is kísértett minket. Sajnos emiatt megint egy teljesítményvesztésünk volt, aminek fel kellett tárni az okát. Szerencsénkre már az esti szervizben elkezdtük keresni a hiba forrását.

Olyan helyzetben voltak, ami az idén még nem adatott meg nekik. Kapaszkodniuk kellett a minél előkelőbb dobogós helyezésért. Megpróbálták minden szakaszon a legjobbat kihozni magukból, de csak a verseny végére állt össze az a kép, amit már az elejétől szerettek volna. 

Balogh Jani: A második napra újra át kellett alakítani a terveinket, hiszen hátrányba kerültünk és a folytatásnál nekünk kellett igazodni a többiekhez. Ebből adódóan mind a gumiválasztás, mind az autó beállításai kapcsán új vizekre kellett eveznünk, ami a teszt elmaradása miatt a versenyre maradt. Ez egy hiányosság volt a mi részünkről mivel a szombathelyi versenynek speciálisak a körülményei. A vasárnap summája, hogy mentünk az események után. Ami pozitív volt az egészben, hogy végül is a harmadik helyünket a kategóriában és abszolútban elfoglalt előkelő helyezésünket is sikerült kínkeservesen, de megtartani. A verseny végén a power stage-t megnyertük a kategóriánkban, ami egy jó pofa kis szépségtapasz volt erre a napra.

Újabb tapasztalatokat gyűjtöttek, amiket a következő versenyeken már szeretnének alkalmazni és ezekkel kiküszöbölni az esetleges hibákat, amik értékes másodperceket jelentenek a versenypályán.

Balogh Jani: Látjuk, hogy jó irányba haladunk, ha minden jól működik. Tényleg szoros a kategória. Az első két futamot sem adták könnyen számunkra. Ezen a murván nagyon oda kell figyelni, mivel ha bármi baki közbejön a rövid verseny és a kis különbségek miatt nagyon nehéz ledolgozni a hátrányt. A jövőben még jobban oda kell figyelnünk a felkészülésre. Úgy érzem a kategória társak szintén nagyon odafigyeltek és fognak is. Késhegyre menő küzdelmek voltak a mai nap folyamán, ami remélem, hogy így is marad. Picit mi is jobban rá fogunk koncentrálni. Murván lesznek, amin változtatni fogunk és bízunk benne, hogy ettől jelentősen gyorsabbak tudunk lenni.

Ezzel a 3. hellyel és a korábbi két győzelemmel Jani és Dani a 3-as kategória élén várja a következő bevetést. Folytatás június közepén, Székesfehérváron a tavalyihoz hasonló vegyes talajú versennyel.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top