AS Rallyesport Europe
11. Eger Rallye, Beharangozó
Ollé Sasa- Tóth Zsolt
Ford Fiesta S2000

 

Izgatottan várja a 2016-os idénynyitót az AS Rallyesport Europe versenypárosa Ollé Sándor és Tóth Zsolt. Az orfűi tesztversenyt bemelegítésnek szánta, hogy lendületben legyen az egri futamra és feledni tudja a tavalyi kudarcot! Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Koncentráltan, felkészülten várjuk a 2016-os idény első futamát, az egri viadalt.

 

Minden maradt a régiben, a csapat, az autó és a navigátorom, Zsolti is, viszont a tavalyi, 2015-ös esztendőn nagyon szeretnénk már túllépni. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy az egri rajt előtt induljunk az orfűi tesztversenyen. A teljes felújítás után, így kipróbáltuk a Fordot, jó időket autóztunk és a megtaláltuk a megfelelő beállításokat, igaz kisebb- nagyobb hibák előjöttek –azóta a fékproblémákat már orvosoltuk-, de pont ez volt a célunk, hogy élesben is versenyezni tudjunk.

A pályákat nagyon szeretjük, remek a vonalvezetése, tavaly is jókat mentünk az ominózus esésig. Az időjárást tekintve jobban örültünk volna, ha rosszabb az idő, igazán a csúszós, saras pályákat kedveljük. A felkészülés, az autó és a vezetéstechnika mellett a szerencse kap fontos szerepet, hiszen nagyon vigyázni kell a defektekkel.

Végre jól összeállt minden, ebben az évben szeretnénk sokkal precízebben és biztonságosabban menni, nem biztos, hogy a semmi nem számít elv fog nálunk működni, mert nagyon magas volt a tavalyi költségvetésünk, amit ebben az esztendőben már nem bírunk el, de legalább ismerjük az autó határait. Nem lesz könnyű a helytállás, mert nagyon megerősödött a mezőny, tizennyolc R5-ös autó színesíti a szombati rajtot. Bizakodva várjuk az indulást, ahol az első-öt hely valamelyikével lennénk elégedettek!”

 

További információ: Papp Zsuzsa +36-30-239-5827

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top