Kazár Miklós: „Az adrenalin már most magas bennem”

A teszteken beállított Ford Fiesta R5-össel mindenképpen nyerni szeretne a hazai versenyén, a Miskolc Rallye-n a négyszeres abszolút bajnok és navigátora

 

 

A 2016-os bajnoki szezonnyitón, az Eger Rallye-n dobogós helyen zárt Kazár Miklós és Ferencz Ramón. A korábbi négyszeres abszolút bajnok most ennél jóval magasabbra törne, ugyanis a hétvégén végre hazai futamon is bemutatkozik idén. A Pro Racers versenyzője számára különösen fontos ez a verseny, ugyanis számára hazai pályán, Miskolcon randevúznak a legjobbak. Kazár Miklós elmondta, kizárólag a győzelem foglalkoztatja, és ahogy a csapat, úgy az új Ford Fiesta R5-ös is tökéletesen felkészült a száguldásra.

 

Ugyan dobogóra állhatott Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón az idei szezonnyitó Eger Rallye-n, ám a vadonatúj Ford Fiesta R5-ös még nem működött alattuk tökéletesen. Hogy előrébb tudjanak lépni, egy komoly tesztprogramon vettek részt, amelyen az M-Sport egyik külföldi versenymérnökének segítségével sikerült tökéletesen beállítaniuk az autót. Ez azért is volt fontos a számukra, hiszen a hétvégén rendezik a Pro Racers párosa számára a VERSENYT, ugyanis a bajnoki szezon második fordulójára Kazár lakóhelyén kerül sor. A Miskolc Rallye-n éppen ezért kizárólag a győzelem elfogadható a duónak.

Tavaly a harmadik helyen zártak, de ez is felért egy győzelemmel, hiszen Kazár úgy állt rajthoz, hogy három héttel a kartörését követően a biztonsági övét is navigátora kapcsolta be, ám így is képesek voltak több szakaszt megnyerni. A Pro Racers versenyzői ezúttal tökéletes formában várják a rajtot, és minden idegszálukkal a sikerre koncentrálnak.

– Nagyon várom már a hétvégét, hiszen hazai pályán szeretnék bizonyítani a miskolci közönségnek. Nemrég teszteltünk Ramónnal, ami nagyon jól sikerült és úgy érezzük, meghozta az eredményt, amit reméltünk ettől a gyakorlástól. Ám a puding próbája az evés, így igazából a hétvégén derül ki, hol is tartunk valójában. Egy biztos, a hazai közönség előtt nem lehet más célom, mint a győzelem, ez a Ford már alkalmas a nagy feladatok megoldására. Még van pár nap a rajtig, de az adrenalin már most magas bennem – jelentette ki Kazár Miklós.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top