Vissza a királyok városába – Székesfehérvár Rallye

Turán Frigyes - Bagaméri László
Ford Fiesta R5
 
Több mint egy hónap „szünet” után a Székesfehérvár Rallye-val folytatódik a 2019-es Országos Rallye Bajnokság. Az idei pontvadászat harmadik állomását Székesfehérvár központtal a Fejér- és Komárom-Esztergom megyei aszfaltos utakon rendezik.

„Több mint egy hónapja nem ültünk a versenyautóban, ezért már nagyon hiányzik a versenyzés, várjuk a Székesfehérvár Rallye-t!” – mondta Turán Frigyes. „A versenykiírást olvasva úgy gondolom, hogy Kőhányásra kell nagy figyelmet fordítanunk a pályabejárás során, az a pálya nagyon régen volt ebben az irányban, most pedig háromszor is szerepel a szombati programban. A felkészülést a korábbi versenyek fedélzeti kamerás felvételeinek többszöri megnézésével kezdjük, hiszen ha az összesen nem is, de a legtöbb pályán már mentünk korábban.

„Ami a Ford Fiesta R5-ös versenyautónak illeti, rajtkész állapotban van, egyedül a dekorációt kell a sajátunkra cserélni rajta, mert Fogassy Gergő ment vele – és szerepelt nagyon jól – a Velenje Rallye-n!” – avatott be Frici a csapat teendőibe.

„Nagyon elszántak vagyunk, nyerni szeretnénk!” – szögezte le rögtön a beszélgetés elején Bagameri Laszlo. „A Székesfehérvár Rallye első méterétől a lehető leggyorsabban megyünk majd, mert az idei két 2. helyünk után ki vagyunk éhezve a győzelemre. Mindketten a maximumot fogjuk nyújtani Fricivel, komoly tempót akarunk diktálni ezen a kompakt, másfél napos versenyen.” – tette hozzá a Laci.

A Székesfehérvár Rallye szombaton 12:00-kor veszi kezdetét, az első gyorsasági szakasz pedig 13:06-kor rajtol. A verseny érdekessége, hogy a városi Szuperspeciált nem a verseny előtt, hanem közben kell teljesíteni. Erre szombaton 18:46-kor kerül sor Székesfehérváron, a verseny célceremóniája pedig vasárnap 19:26-kor kezdődik.

Remélem sok szurkolóval is találkozunk majd a hétvégén!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top