Nem ilyen Salgó Rallyra készült a Korda Racing

A Korda Racing mindhárom párosa sikerrel teljesítette az elsődleges célkitűzést az idei Salgó Rallyn, a végeredményt illetően azonban maradt némi hiányérzet a csapat versenyzőiben. 

 

Az utolsó pillanatokban több ponton is módosult az idei Salgó Rally útvonallapja, elsőként a péntek estére betervezett Acélgyár gyorsasági szakaszt iktatták ki a programból, majd a szorospataki gyorsasági szakaszt kellett lerövidíteni 12 kilométerről három kilométer hosszúságúra. Az így kiesett kilométereket a szervezők úgy igyekeztek pótolni, hogy zárásként negyedszer is átengedték a mezőnyt a ceredi pályán. 

 

A Korda Racing versenyzői nagy reményekkel várták az idei rajtot Salgótarjánban, különösen Turán Frigyes és Bagaméri László, akik tavaly nyerni tudtak ezeken a pályákon. A Volkswagen Polo R5-össel versenyző páros, a rali harmadik gyorsasági szakasza után elfoglalta az összetett első helyet, azonban hamar jött a fekete leves, a következő pályán egy defekt miatt visszacsúsztak a tizedik helyre. Innen kezdték meg a felzárkózást, a célba az abszolút ötödik helyen érkeztek. 

 

Hasonló pályát járt be a versenyen Vizelli Károly és Nagy Péter az R5-ös Skodával, számukra is az első ceredi pálya volt a vízválasztó, ahol egy megforgás után a tizenhatodik helyre csúsztak vissza, majd a hátralévő gyorsasági szakaszokon a 11. helyig kapaszkodtak fel. Fekete Lászlóék egy óvatosabb kezdés után vették üldözőbe az élmezőnyt, a verseny hajrájában kategóriájuk harmadik helyéért voltak versenyben, végül azonban meg kellett elégedniük a negyedik hellyel. 

 

„Több szempontból is csalódás az idei Salgó Rally, de a legfontosabb, hogy mindenki bent van a célban!” – összegzett keserű szájízzel Korda Erik a rali céljában. „Nem ilyen eredményre számítottunk, de tudjuk, hogy a sport az ilyen, ebben a borzasztóan erős mezőnyben a legkisebb hibáért is súlyos árat kell fizetni, ezt megtapasztaltuk legutóbb Egerben is. Friciék a Polo-val most is remek tempóban autóztak, de sajnos egy defekt keresztülhúzta a számításokat. Vizelli Karcsiékat egy megforgás intette óvatosságra, azonban az ORB-ben így is sikerült beverekedni magukat a Top10-be így néhány pontot ők is elkönyvelhetnek. Fekete Lackóéknak két dobogós verseny után most be kellett érniük egy negyedik hellyel, de az itt megszerzett pontok nagyon értékesek, sokat fognak még jelenteni a végelszámolásnál. Mindannyiunk számára jól fog most jönni a két hét szünet, a Mecsek Rallyig rendezzük sorainkat és meg nagyobb elszántsággal vetjük magunkat versenybe!”

 

A Salgó Rally végeredménye:

  1. Csomós Miklós/Nagy Attila, Skoda Fabia R5 55:17.2
  2. Hadik András/Kertész Krisztián, Ford Fiesta R5 MK2 +15.3
  3. Jan Kopecky/Jan Hlousek, Skoda Fabia Rally2 +39.6
  4. Klausz Kristóf/Csányi Botond, Skoda Fabia Rally2 +1:14.2
  5. Turán Frigyes/Bagaméri László, Volkswagen Polo GTi +1:31.3… 
  6. ifj. Vizelli Károly/Nagy Péter, Skoda Fabia R5 +4:04.9…
  7. ifjabb Fekete László/Begala Tamás, Ford Fiesta Rally4 (RC4 4. hely) +8:27.2…

 

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing 

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-Híd Zrt, Keviép, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, SBA Car, Wesz-Car,  Ivanics Csoport, Doboz- és Acélszerkezet Kft., 24H Parcel Zrt., BIO-EU Kft, Corax-Bioner Zrt, Al Oliva Kft., Prémium Szerszámker, Harmata-94 Kft, Serco Informatikai Kft, Prémium Szerszámker Kft., Blaora Kft, Natur Tanya Kft., Young Kft., Ulex-Trans Trade Kft, KG Media Solution Kft, Szerszámbróker Kft, Abacus Invest Kft, Tibuktu Bt, Iter Építő Kft

  1. június 8.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top