Két hét telt el azóta, hogy a Bakó László-Tóth Szabolcs versenyzőpáros megnyerte a rali túra utolsó futamán a kategóriájukat, és ezzel együtt a bajnokságot is. A Bakó Rally Team azonban még nem óhajtja lezárni ezt az évet, megpróbálnak az ORB-ben is előrébb kerülni. A hétvégén megrendezésre kerülő Budapest Rallyról, és az előkészületekről Bakó László csapatvezetővel beszélgettem.



Bakó László:

„Igen, jól értesült vagy. Csapatunk indul a Budapest Rallyn, ahol szeretnénk megerősíteni az év végi dobogós helyezésünket. Az autón a váci versenyt követően csak apróbb beállítások történtek. Túl sokat nem foglalkoztunk ezzel a versennyel, ugyanis elég kiszámíthatatlan volt, a sok variálásnak köszönhetően. Így nagyon nehéz készülni egy versenyre, de szerencsére nekünk semmi problémánk nem volt a rali túra záró futamán. Mivel az utolsó utáni pillanatban dőlt el, hogy mégis meg lesz tartva a verseny, így az is, hogy mi is elindulunk akkor rajta. Jelenleg túl vagyunk a pályabejárás első napján, ahol ismerkedtünk az új pályákkal. A szentendrei gyorsaságikon nemhogy még soha nem versenyeztünk, de még csak, mint turista sem jártunk erre. Az első benyomásunk alapján, a kevés induló ellenére is nehéz versenynek nézünk elébe, melyet a szakaszok vonalvezetése, és a korai sötétedés is nagyban befolyásolni fog. A pénteki prológot, mint kötelező elemet teljesítjük, de nem gondoljuk, hogy egy feledhetetlen „valami” lesz az életünkben. Inkább úgy fogalmaznék, hogy muszájból megyünk rajta. Fejben már a szombati napra készülünk és bízunk benne, hogy sikerül minél előrébb végeznünk, és értékes pontokkal térhetünk majd haza.”


Szöveg: Tiba Anita

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top