Ugyanúgy, mint Egerben

BORSOD RACE MEDIA KFT. – Dunakanyar Rally, Vác

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M

Tesztjelleggel vettek részt a másodosztályú Eger Rallyn, ahol rengeteget tanult a technikáról Lángi Attila és Veres Gábor. Emellett fejben is sokat változtak, ami a versenytaktikájukra lehet pozitív hatással. Hogy mennyire, az a május 27-29-ei Dunakanyar Rallyn kiderül, ami ráadásul Lángiéknak hazai pályának számít.

Lángi Attila: Kicsit szűkös volt az időnk, így nem tudtunk annyit készülni a soron következő bajnoki fordulóra, mint szerettünk volna. Az éles bevetés előtt azonban még a múlt hétvégén járattam egy kicsit a vasat az M-ringen, hogy inkább most jöjjön ki rajta, ha baj van, mint a versenyen. Főleg azért, mert több technikai újítást is eszközöltünk a Z4-en az Eger Rally tapasztalataira alapozva, így cseréltük le például az ékszíjtárcsát és az ékszíjat is. A felkészülésünk fő mozgatórugója azonban az volt, amit Csövi barátom is mondott: „Csak lazán, menjünk úgy, mint Egerben, és akkor minden jó lesz.” Ezen leszünk, hogy fejben összerakjuk magunkat.

A Dunakanyar Rally pályái nem lesznek teljesen ismeretlenek számomra, hiszen az RTE-s időszakomban már átmentem rajtuk párszor. Ismerem a necces pontokat, különösen a nagymarosi, illetve a Gombás-Sejce közötti szakaszon. A másik két szakaszról azonban semmit nem tudunk, mondhatni sötét folt az életünkben, de majd a pályabejárás során alaposan felkészülünk ezekből is.

Eredmény tekintetében mi már annak is örülnénk, ha a 2WD+ kategóriában egy előkelő helyen szerepelhetnénk – de persze az abszolút győzelem lenne most is a legjobb. Viccet félre téve, arra készülünk, hogy hibamentesen és gyorsan autózzunk, nem megfeledkezve a közönségünkről sem. Nagyon várjuk már, ígéretes versenynek ígérkezik, nem csak azért, mert gyönyörű szakaszokon fogunk menni, hanem mert az előzetes információk szerint logisztikailag is tökéletesen összerakták a szervezők ezt a futamot, így nekünk is sokkal kényelmesebb és könnyebb lesz a versenyzés.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

• Montus Futómű Szerviz

• Blue16 gépjárművédelmi rendszer

• KSPEED Motorsport

• Janódob Kft.

• M-Power Kft.

• www.nonstopgumiszerviz.hu

• Opera Garden Hotel & Apartments

• IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg

• www.gearbox.hu

• S&T Consulting Hungary Kft.

• Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, DIEGO Vecsés

• PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

• Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint

• Köztérireklám.hu

• AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával

• www.usascents.hu

• Sparcocucc.hu

• Sze-Pal Bau

• Klíma 16.

Sajtófőnök: Horváth Judit – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

 

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top