Hibjánék szeretnének fokozatosan gyorsulni…

A diósgyőri célba érés után újra motivált a Hibján Joci – Szollár Csabi duó, akik izgatottan várják a Mecsek Ralit. Kilométerek és tapasztalatok gyűjtése a terv a fiúknak, de azért a szemük sarkából biztosan figyelni fogják a többieket. 

 

„Igazából hazajöttünk a diósgyőri versenyről, megcsináltuk az alapvető revíziót az autón, mert hálistennek semmi baja nem volt. Ennek fényében nyilván nagyon motiváltak vagyunk, hiszen jól sikerült az előző futam. Úgyhogy ismét nagy tervekkel vágunk a következő csatának, ami a Mecsekben lesz. 

 

Azon leszünk, hogy megint gyorsuljunk majd egy kicsit, de továbbra is a célba érés a fő szempont, amit még mindig nem fogunk kockáztatni pár másodpercért. Akárhol is fogunk végezni tök mindegy, kilométereket és tapasztalatot kell gyűjtenünk, és végig kell érni a versenyen. Tíz fölött vagyunk a kategóriában, szóval a srácok is biztos beleadnak majd mindent, jó kis csatákra számítunk, és megpróbáljuk felvenni a többiek ritmusát. A hivatalos teszten fogunk most részt venni csütörtökön. Kicsit furcsa a menetrend, mert szerdán és csütörtökön pályabejárás, aztán délután teszt, péntek, szombat pedig jön a viadal. 

 

Van pár módosítás az eddigi gyorsokhoz képest, de nagyjából ismerjük ezeket a szakaszokat is. A pénteki napunk este végződik, szóval a második körben már tuti kell a lámpasor. Régen jobban szerettük az esti versenyzést, mára már annyira nem kedveljük, de versenyzők vagyunk, ez is hozzátartozik a feladatunkhoz, amit meg kell oldani. Csabi ránézett az időjárásra is, elvileg nem lesz eső, mert az a másik ellenségünk, jobban szeretjük a napos, száraz időt. De amilyen hirtelen leszakad mostanában az ég, sosem lehet tudni mire számíthatunk. Megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni a pályabejárás alkalmával, este rápihenni a másnapokra, hogy mentálisan is topon legyünk. Szeretnénk célba érni, és közel maradni a kategóriatársakhoz, valamint szem előtt tartjuk majd a fokozatosságot, nem csapunk csak úgy bele a lecsóba” – nyilatkozta Joci

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Pál Bence I RallyFeeling.hu

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top