Osváth Péter - Farnadi Ágnes

Mitsubishi Lancer Evo IX. (Gr. N.)

Beszámoló: 47. Mecsek Rallye, 2013.

Évadzáró futamához érkezett november második hétvégéjén az Országos Magyar Rally Bajnokság sorozata, amely öt különböző gyorsasági szakaszon, a mecseki pályákhoz méltóan, változékony időjárásban került megrendezésre. Csapatunknak ugyan volt még matematikai esélye az év végi második hely megszerzésére, de a Budapest Rallye-n elszenvedett defekt miatt, elég valószínűtlennek tűnt, hogy behozzuk a hátrányunk.

A pénteki napon két esti gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie a mezőnynek, azonban egy sajnálatos gumiválasztásnak „köszönhetően”, saját magunkat vicceltük meg, így mindjárt az első pár kanyarban megforogtunk, és sajnos a későbbiekben sem sok jót hozott az új választás, így a nap végén jelentős hátránnyal, a második helyen tértünk nyugovóra.

Szombaton reggel hamar egyértelművé vált, hogy visszatérünk a jól bevált, régi gumiválasztáshoz, amely hamar meg is hozta az eredményét, hiszen egy kivételével, a nap összes gyorsasági szakaszát sikerült megnyerni kategóriánkban. A pénteki hátrányt azonban a nap végére sem tudtuk ledolgozni, így a versenyt csoportunk második helyén zártuk. Az év végi pontozást illetően, sajnos a Power Stage szakasz megnyerése sem eredményezett különösebb változást, így kategóriánk harmadik helyén zárjuk az évadot. Tekintve az év elei technikai problémákat, nem vagyunk elégedetlenek. Közelítünk a megfelelő beállításokhoz, bízunk benne, hogy a következő évben már tiszta versenyzést mutathatunk fel.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Csapatunknak, Szponzorainknak, Szurkolóinknak és természetesen Családjainknak, hogy egész évben mellettünk álltak és támogatták versenyzésünket.

Terveink szerint a december első hétvégéjén megrendezésre kerülő Mikulás Rally-n búcsúztatjuk az idei évet. Mindenkit szeretettel várunk Veszprém híres pályáin!

Szerző: Pataky Péter (206wrc)


További képek a versenyről: Kattints a képekre!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top