Domináns PSZA-siker a Moldava Rally-n

A PSZA Motorsport kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os ORB szezon második fordulóját, a szlovákiai Moldava Rally-t. A magyar mezőny ezúttal külföldön mérte össze tudását, ahol két külön karakterű, technikás pálya várta a versenyzőket.

 

Szabó Árpád csapatkoordinátor értékelése szerint a szlovák gyorsasági szakaszok jelentősen eltértek a hazai pályáktól. Kevesebb volt a gumizás és a padkavédelem, a töves-murvás részek pedig komoly kihívást jelentettek. A PSZA versenyzői jól alkalmazkodtak a körülményekhez, kiesések elsősorban műszaki problémák miatt történtek, vezetői hiba nem döntött el sorsokat.

 

Az ORB abszolút értékelésében Vincze Ferenc – Kocsis György páros a Skoda Fabia RS Rally2-vel megnyerte a magyar értékelést, míg a szlovák–magyar összevetésben a második helyen zárt.

 

Az ORB 2WD és a Peugeot Kupa mezőnyben komoly csatát hozott a hétvége. Zagyva Dorka – Czézinger Kristóf duó és a Hibján József – Szurovcsák István páros végig kiélezett küzdelmet vívott. Végül Dorkáék a harmadik helyen értek célba, míg a második helyet Hibjánék szerezték meg. A verseny során mindkét párosnak akadt nehézsége: Dorkáék a lassítókkal, míg Jociék egy farakással kerültek nehéz helyzetbe, de tempójuk végig versenyképes volt.

 

Az ORC-ben Helembai Zsolt – Spitzer Frida kiemelkedő teljesítményt nyújtott: megnyerték a kétkerék-meghajtású kategóriát, az abszolút értékelésben pedig a második helyen zártak. Ez különösen értékes eredmény számukra, hiszen a tavalyi szezonban sok technikai problémával küzdöttek.

 

A Historic mezőnyben Szombathelyi Péter - Heffner Gergő duó jó tempót diktált, az abszolút harmadik hely környékéről várta az utolsó kört, azonban technikai probléma miatt nem látta meg a célt. Müller Roland párosa viszont remek versenyzéssel a magyar abszolút második helyen végzett, míg Kiscsatári Imre is sikeresen célba ért.

 

A Rally2-ben született a hétvége másik nagy sikere: Békési Richárd – Bernát Martin Zsolt páros több mint másfél perces előnnyel nyerte meg az abszolút értékelést Peugeot-val, magabiztos teljesítménnyel. Az abszolút ötödik helyen zárt Ruszó Krisztián – Búzás Róbert, míg a további versenyzők – Világi Levente, Kódó József, Huhák Csaba és Makranczi Norbert – mind célba vezették autójukat.

 

Huhák Csaba tempója alapján a második helyen végezhetett volna, azonban egy vitatott adminisztratív döntés miatt végül a 13. helyen, kilenc perc büntetéssel zárták a szlovák futamot.

 

A csapat összességében sikeres hétvégét zárt, amelyet a kedvező, nyárias időjárás is segített – különösen a veszprémi extrém körülmények után jelentett ez pozitív kontrasztot.

 

A PSZA Motorsport számára rövid pihenő következik, de a versenyautók nem maradnak sokáig a műhelyben: a Sajókaza Rallysprint és az R-Cup Kupa is szerepel a programban. A következő ORB futam júniusban a Mecsekben vár a csapatra.

 

Szabó Árpád kiemelte: a csapat köszöni a szurkolók támogatását, és bízik benne, hogy a szezon további részében is hasonló eredményeket érnek el. Köszönet illeti a támogatókat is, akik végig a csapat mellett állnak, valamint a szervizcsapat és fotósok munkáját is.

 

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top