Ötödikként zárták az első napot. Új autó, új gyorsasági szakaszok, hagyományos helyszín. Ez jellemezte az idénynyitó, 10. Eger Rallyt, ahol Turán Frigyes és Zsiros Gábor felavatta a Ford Fiesta R5-öt. A Turán Motorsport versenyzői maximálisan elégedettek az ötödik hellyel, de ez még…

A jubileum jegyében

AS Rallyesport Europe10. Eger Rallye, BeharangozóOllé Sándor- Tóth ZsoltFord Fiesta S2000 Kezdetét vette a 2015-ös Országos Rallye Bajnokság idénynyitó futama az Eger Rallye, amelyet az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt már nagyon várt. A sikeresen teljesített orfűi tesztverseny…

Izgalmas évad elé nézünk

Március utolsó hétvégéjén végre újra felbőgnek a motorok. Ezen a hétvégén indul ugyanis a Magyar Országos Rallye Bajnokság 2015. évada, mely sorozat első futama idén Egerben és környékén kerül megrendezésre. A téli pihenő után természetesen már minden csapat visszaszámol, és nagy lendülettel…
Maxx Race Team – 10. Eger Rallye Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Egy egész „flottát” sorakoztat fel…

Váltott lovakon

Botka Rally TeamEger Rallye 20152015.03.26. EgerA Botka Rallye Team pilótája három egymás utáni hétvégén is magára húzza a tűzálló verseny-overállt.Botka Dávid vezeti kategóriáját két futam után az Európa Bajnoki sorozatban, de a pilóta nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy tesztelje önmagát…

Adok-kapok lesz Egerben

A Bakó Rally Team felsorakoztatja a Citroeneket a 10. Eger Rallyn, és csatába küldi a versenyzőpárosokat. A bemelegítés megtörtént Parasznyán, gépkönyvezés kipipálva, tehát nincs mire várni. A feladat adott, már csak el kell végezni. De lássuk csak, hogy látja a jelenlegi helyzetet…

Az újdonság varázsa

Március 27-29-e között az Eger Rallye-val kezdetét veszi a Magyar Országos Rallye Bajnokság. A MR Racing SE színeit hat páros képviseli a heves megyei szezonnyitón. Az első osztály mezőnyének összesen 14 gyorsasági szakaszt kell teljesítenie az Eger környéki és mátrai pályákon, míg…
A Maximmun Racing Team pilótája az utolsó pillanatban kocsit cserélt a hétvégi, Egerben rendezendő bajnoki rajtra A Magyar Rallye elmúlt három esztendejének abszolút bajnoka, Kazár Miklós még az utolsó pillanatban is képes volt meglepetésre a hétvégén rendezendő szezonnyitó Eger Rallye előtt. A…

Krózser a legkeményebb szezonjára készül

MHH Rally & Kart Team Krózser Menyhért–Buchholz János, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Eger Rali előzetes 2015. március 26. Jól bevált technikával, a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel és régi-új navigátorával, Buchholz Jánossal áll rajthoz az idén Krózser Menyhért az Országos Ralibajnokságban,…

Külön öröm hazai környezetben versenyezni

Maxx Race Team – 10. Eger Rallye Strider Zoltán – Koch Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX Augusztus óta nem ült a versenyautó volánja mögött Strider Zoltán, így érthető, hogy már nagyon viszket a tenyere azért, hogy újra kormánykereket ragadhasson. Ráadásul a pilóta…
143. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top