De legalább a célban!

Markó Gergely – Deák Attilawww.baloghjani.hu Veszprém Rallye – Beszámoló Az Országos Rallye Bajnokság veszprémi futamán a kategória 5. helyén ért célba a Markó Gergely – Deák Attila páros. Nem indult jól a futam számukra, de legalább a céldobogóig elértek. Az év harmadik…

Sopánkodásnak nincs helye a raliban

Készültek, mentek, csinálták, élvezték, csapatták…persze, csak addig, amíg sajnos feladni nem kényszerültek. Kurtos Róbert és Bagó László sajnálja, hogy nem a terveik szerint alakult a veszprémi futam, de a sopánkodás nem az ő műfajuk. Már Kassára összpontosít a duó. Sikerült az autót…

Veszprém Rallye: Rövidre vágva

Ezúttal csak két gyorsasági szakaszt teljesített, majd feladta a múlt hétvégi Veszprém Rallye-t a Budavári - Kovács kettős. A Laroco MSC párosának Mitsubishije az első gyorsasági szakaszon egy ugrató utáni leérkezésnél annyira megsérült, hogy a fiúk a nap végén kénytelenek voltak kiállni…

Vidám verseny, kevés szerencse

ORB Veszprém Rallye 2014. Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna már évek óta állandó résztvevője a Veszprém Rallye-nak. Természetesen idén sem maradhatott ki a pilóta szülővárosában rendezett ORB futam, várták is nagyon az itteni szakaszokat. Az utóbbi…

Álmodtam egy világot magamnak

Hungarian Police Rallye Team Hoffer Zsolt (Veszprémben Citroen C2 S1600-al) Honnan is kezdjük, hiszen a képlet korán sem ennyire egyszerű! Székesfehérvári futamot követően Veszprém Rally kihagyását terveztük, azonban kevéske lett a fehérvári 4,5 gyors. Ezért mégis leadtuk nevezésünket Veszprémre. Innen indult a…
Maxx Race Team – 21. Veszprém Rallye 2014, 2014. július 11-13. Kiss Viktor – Vass Gergely, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 A bükfürdői bukás után igazi, éles bevetésen tehette (volna) próbára Kiss Viktor, maradt-e benne félelem az esést követően. A 21. Veszprém…

Az egész verseny egy kaland volt

Fogasy Gergely - Berendi Dávid Renault Clio R3Veszprém Rallye2014.07.11-13. Beszélgetés Fogasy Gergely rallyversenyzővel a Veszprém Rally után A 2014. évi Országos Rallye Bajnokság 3. futamán indultál Berendi Dáviddal, július 11-13-án a Veszprém környéki rally pályákon. A rallylive.hu oldalon lévő nyilatkozatotok alapján, keserű…

MRT: Húzós menet

A Veszprém Rallye idei versenye is hozta a várt színvonalat, a pályák nem voltak egyszerűek, a jó helyezésért bizony le kellett tenni valamit az asztalra. A Maricsek Racing Team indulói közül Borbás Szabolcsnak és Csáki Richardnak a verseny kezdete után rögtön véget…

Egyik szemünk sír és a másik is

 Spitzmüller Csaba – Laczkó LászlóMitsubishi Lancer Evo X R4 Nagy Mátyás – Nagy TamásMitsubishi Lancer Evo IX R4 Várakozássokkal teli érkezett a Pro Race Sport csapata a Veszprém Rallye helyszínére, ahol július 12-13 között bonyolították az Országos Rallye Bajnokság 3. futamát. A…

Tizenhárom pont, ami még sokat érhet

A Veszprém Rally mostanában mindig egy kicsit nehézkesen alakul Kazár Mikiék számára. Két éve egy defekt miatt a győzelem csúszott ki a kezükből, tavaly pedig computer hiba miatt állt meg a versenyautó még a rajt előtt. Ehhez képest a mostani negyedik hely…
153. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top