Cered viszi a pálmát!

Egy megfázás vetett véget az Osváth Péter - Papp Tamás duó versenyének Orfűn, de a Skodás pilóta azóta felgyógyult és teljes erőbedobással készül a Rally1 Bajnokság nyitó futamára, a Salgó Rally-ra. „Szerdán délután pakolás közben sikerült meghűlnöm.” Kezd bele még karcos hangon…

Visszatérés Komoly Tervekkel

Régen volt tavaly május. Friedmann Zsolt ekkor ült utoljára versenyautóban, ezért a mostani szezonnyitó nem csak az új bajnokság kezdetét, hanem egy új kezdetet is jelent számára. Nem kérdés, hogy a kihagyott hosszú időszak után kell majd némi idő, amíg visszarázódik, de…

Újra A Táncparketten Köszönthetjük

Vincze Ferenc visszatér a magyar bajnokságba. 2019 abszolút győztese egész biztos, hogy nem felejtetett el vezetni, az viszont kérdés, hogy éles körülmények között, egy év kihagyás után mire lehet képes ebben a pokolian erős élmezőnyben. A képessége, a tudása megvan hozzá, hogy…
2022.03.23. – Salgó Rally 2022 - előzetes Autóbemutatóval és két napos teszttel kezdte a 2022-es rali szezont Velenczei Ádám, aki új navigátorával, Vánsza Zsolttal szeretne év végén a dobogóra állni. Balszerencsés év után, a hibákból tanulva állnak rajthoz a szezonnyitó Salgó Rally-n,…

Egyetlenegy ellenfelem lesz…saját magam

A Salgó Ralin elég esélyes a dobogóra Kurtos Robi és Fridrik Gergő, leginkább azért, mert jelenleg egyedül vannak sajnos a Production Cup-ban nevezve. Kilegóztátok ismét magatokat a Mitsubishi revíziójával? - Persze, ezt minden évben egy jó kis rituálé nálunk. Szétdobáljuk darabjaira, aztán…

Polgármesterrel a jobbegyben…

Újból beszáll a rali ringjébe a Molnár István – Fekete Zsolt kettős, akik több éves barátsággal a hátuk mögött… ismét a Salgó Ralin állnak rajtvonalhoz, előfutóként. Mikor ültetek először együtt versenyautóban? - Ha jól emlékszünk, akkor 2017-ben fertőztem meg Zsoltot, mikor eleget…
Salgón remélhetőleg már csak a versenyzésre kell koncentrálnia Hibján Jocinak és Szollár Csabinak, nem úgy, mint Orfűn, ahol önállósította magát a Ford. Bár még így is 3. helyen végeztek a srácok. Orfűn voltatok hétvégén tesztelni, volt egy kis technikai gondotok, sikerült azóta…
Hosszú kihagyás után alkalmi navigátorával, Új Gyulával vág neki Novák Balázs a Salgó Ralinak, aki egyébként régebben már diktálta a tempót versenyautóban, és most kedvet kapott egy kis kihíváshoz. Miért előfutóként indulsz Salgón? - Azért, mert olyan kedvem van – viccelődik Balázs.…
Amint azt már tavaly év végén sejteni lehetett, az mára valósággá vált: ismét egymásra talált a 2019-ben abszolút bajnoki címet szerző rallyeversenyző és csapata, azaz Vincze Ferenc és a Korda Racing a jól bevált R5-ös Skoda Fabiával idén is a csúcsokra tör.…

Új navigátorral indul idén Turán Frigyes

Farnadi Ágnes személyében új navigátorral áll rajthoz a rali országos bajnokság idei szezonjában Turán Frigyes, aki 2020-ban abszolútban ezüstérmes, az RC2 kategóriában pedig magyar bajnok lett. A 48 éves versenyző az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta: korábbi navigátora, Bagaméri László tavaly döntött…
34. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top