Nagy csatában, csupán az utolsó versenyhétvégén dőlt el tavaly a Peugeot Kupa sorsa. A győzelmet végül Német Gábor szerezte meg, aki címvédőként ismét szeretne bizonyítani. Szögezzük le előre: nem lesz egyszerű dolga, hiszen a hírek szerint Peugeot Kupa minden eddiginél népesebb és…

Kazár: Leporolták A Bajnok Autót

Kazár Miklós az egyetlen olyan magyar ralis, aki versenyzőként és navigátorként is magyar bajnok lett. Az utóbbi két szezonban azonban csupán egyszer, a tavalyi Miskolc Rallyn találkozhattunk vele. Hazai körülmények között megnyerte a prológot, majd Tóth Zsolt tragikus versenybalesete miatt a mezőny…

Hadik: Figyelem, Fegyelem, Pontosság

A bemelegítés befejeződött, a visszaszámlálás elkezdődött. Az előttünk álló hétvégén az ORB mezőnyének is megkezdődik a hazai bajnokság, vagyis az első osztályú párosok is egymásnak feszülnek. A koronavírus járvány miatt 2021-ben is át kellett szabni a versenynaptárt. A korábbi tervek szerint március…

Rallye2-es bajnokkal erősített a DVTK

Foczkó Ákos ettől az évtől kezdve csatlakozik a DVTK autósport szakosztályához. Hadik András, Spitzmüller Csaba és Friedmann Zsolt után ő a negyedik versenyző, aki a piros-fehér multisportklub színeiben indul a hazai bajnokságban. - Miskolci vagyok, viszonylag fiatal és az elmúlt években szépen…
2021.04.06. – Boldogkő Rally - előzetes A 2020-as szezonban volt futamgyőzelme és év végén a negyedik helyen végzett Velenczei Ádám. A SKODA Fabia R5 marad, továbbra is a Topp-Cars csapata biztosítja a technikai hátteret, de a fiatal szécsényi pilóta mellé az ötszörös…
Első futamgyőzelméért dolgozik Csomós Miklós és Nagy Attila. Kevés olyan versenyző van a magyar ralibajnokságban, aki tudatosabban építette volna pályafutását, mint Mixi és Attila. 2013 óta egymás mellett versenyezve, minden lépcsőfokot betartva, az amatőr futamoktól indulva, a másodosztály és a Peugeot Kupa…

Nagy Mátyás 2020-as rally évadja

Villám interjú Nagy Mátyás autóversenyzővel a 2020-as rally szezon végén. 2020-ban két rallyversenyen láthatták a szurkolók Nagy Matyit a Horváth Rallye ASE. versenyzőjeként. Ezeken a versenyeken egy Mitsubishi Lancer EVO X RC2-őt terelgettetek. Sopia-NET Kisvaszar Rally a DIGISTAR Kupáért - 2020.06.13-14. Nagy…

Ugye nem adod fel?!

A 24. TAXI4 Mikulás Rally-val véget ér a 2020-ra kiírt Országos Rally Bajnokság. Készülődnek az emberek az év végi ünnepekre. Így tettem én is. Nincs karácsony karácsonyfa nélkül. Ezért kitől mástól, ha nem Dudás Gergő barátomtól szerezhettem volna be a karácsonyfának valót,…
Csak néhány másodpercre autózott az élmezőnytől pályafutása első, R5-el teljesített murvás versenyén Veszprémben Csomós Mixi és Nagy Attila. Mixivel beszélgettünk. Mik voltak a terveitek a Mikulás Rallye előtt? A végeredmény nagyjából megegyezett a rajt előtt megfogalmazott elképzeléseinkkel, amit terveztünk, az igazából megvalósult…
Kategóriagyőzelemmel zárta az Országos Rally Bajnokság 24. TAXI4 Mikulás Rally futamát a Juhász Csaba - Bencs Gábor páros. Juhász Csaba - Bencs GáborJuhász Média Kft - Renault Clio R3T24. TAXI4 Mikulás Rally - 2020.12.05-06. Csabit, a pilótát kaptam mikrofonvégre. Várpalotán gyorsultatok a…
47. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top