Új navigátorral, de változatlan céllal

Hatvan kilométeres teszttel készült az Eger Rallyra az LPWMSport párosa, a Lovász Pál - Répás Zoltán duó. A keddi napon, Sárisápon tesztelt a csapat, ahol az elsődleges cél az volt, hogy Pál és Zoltán összeszokjon, hiszen a csapat oszlopos navigátora szülési szabadság…

Nehéz hétvégére számít Egerben a Korda Racing

Szeptember első hétvégéjén Egerben folytatódnak az Országos Rally Bajnokság küzdelmei, melyen a Korda Racing elsődleges célja, hogy Turán Frigyessel és Bagaméri Lászlóval karöltve megőrizzék első helyüket a bajnoki ponttáblázaton. Alig három héttel a Miskolc Rallyn történt halálos kimenetelű baleset után Egerben folytatódik…

Megérdemelnénk már egy kis jókedvet

Hétvégén az egri futamon Kurtos Róbert és Fridrik Gergő már nem akar mást, csak egyszerűen élvezni a ralit. Felkészültetek egy újabb viadalra? - Úgy ahogy. Nem tudom, hogy öregszem vagy miért, de már annyira nem szeretek sötétben versenyezni, mint régen. Mondjuk az…

Irány az egri lobogós pályákra…

Igaz nem volt tervben Jánosa Ákosnak és Rubóczky Attilának az egri futamon való szereplés, de mégis úgy döntöttek rajthoz állnak, és ha a szerencse is melléjük szegődik, akkor ott lesznek az első ötben. „A Pétervásári elág-Sirok gyorssal fogunk kezdeni, ami egy elég…

Feszített versenyre számítanak

Az Eger Rali most minden versenyző számára kicsit olyan lesz, mint egy újrakezdés. Ezért Hibján Joci és Szollár Csabi úgy gondolja kötelességük továbbra is anyait-apait beletenni az autóversenyzésbe, és nem feladni az álmokat…akármilyen nehéz. Készen álltok az esti szakasszal megspékelt csatára? -…

„Szeretjük az esti versenyzést!”

Egerben folytatódik a Magyar Országos Rallye Bajnokság A magyar rallye bajnokságot jelenleg vezető Turán Frigyes és Bagaméri László hétvégén Heves megye kanyargós pályáin, a kétnapos Eger Rallye-val folytatják az idei, nehézségekben bővelkedő versenyszezont a Next Auto Polo GTI R5-tel. „Elég sok nehézséggel…

Louis de Funès után szabadon

VARGA RACING TEAM ASE – Q8Oils Eger Rally Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M Egerben folytatja az ez évi bajnoki szereplést Lángi Attila és Veres Gábor. Szívükben szomorúság van a miskolci tragédia miatt, de akárcsak más versenyzők, ők is…

Kellenek még a versenykilométerek

Az East Motorsport Kft navigátora, Nagy Attila foglalta össze a miskolci eseményeket, de az egri terveikről is ejtett néhány szót. A kimagaslóan sikerült Salgó Rallye után a 26. Hell Miskolc Rally várt rátok. A Salgótarjánban szerzett negyedik helyünknek köszönhetően eléggé felbuzdultunk, maximális…

Ezt a versenyt nem így terveztük…

Kronome Ákosék Skoda Fabia versenyautóval vágtak neki a 26. HELL Miskolc Ralinak. Jobb1-ben ismét Pásztor Tomi foglalt helyet és diktálta az itinert. Kronome Ákos - Pásztor TamásSkoda Fabia – East Motorsport Kft.26. Hell Miskolc Rally - 2020.08.14-15. Interjú Ákossal, a pilótával. Először…

Búcsúzunk

Az Osváth és a Rally Café Racing mély megrendüléssel fogadta Dudás Gergő - Tóth Zsolt végzetes balesetét. A csapat ebben a szomorú helyzetben nem tud és nem is akar a 26. Miskolc Rally eseményeivel foglalkozni, helyette őszinte részvétét fejezi ki Zsolt családjának…
54. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top