Elkerülni a defekteket!

Osváth Péter a hazai futamára készül és ahogy az elmúlt 20 évben mindig, úgy idén is megkapta a már jól ismert kérdést, hogy melyik pályán versenyez a legszívesebben a Veszprém Rallye-n? „Hogy őszinte legyek, nekem a ralizás sava-borsát a Szőc-Hegyesd gyorsasági adja…

Az utolsó szalmaszál

Képletesen ezt jelenti az idei Veszprém Rallye a Gránit Motorsport párosának, Matics Mihálynak és Németh Gergelynek. Az ORC tavalyi ezüstérmesei Egerben kiestek, Miskolcon negyedikek lettek, de a harmadik, székesfehérvári futamon sem következett be a Maticsék által várt áttörés. „Sajnos a „sikersorozatunk” tovább…

Felkötötték a gatyájukat

Ebben a szezonban már kétszer sikerült szép eredményt elérnie Kurtos Robinak és Fridrik Gergőnek. Szerintük az irány jó, amerre idén tart a csapat, ezért bevállalják a küzdelmet a veszprémi pályákon is egy újabb siker érdekében. Vártátok már a veszprémi csatát? - Persze,…

Ismét itthon, ismét R5-ben!

Ismét itthon indul a Ritmus Ase támogatott párosa, ismét egy R5-ben és ismét együtt. A Klausz-Csányi páros egy Ford Fiesta R5-el indul bevetésre Veszprémben, remélhetőleg egy hasonlóan sikeres versenyen, mint amilyen az első R5-ös élményük volt a tavalyi Mikulás Rallye-n. Klausz Kristóf:…

Hevesi nem taktikázik, nyomja

Amikor fiatalon örök barátságot kötött a ralival, elsősorban murvára járt. Ott alakult ki benne a sportág iránti vonzalom, később a rajongás. Éppen ezért a magyar bajnokság egyetlen murvás helyszíne nagyon közel áll a szívéhez. Még akkor is, ha az abszolút kedvenc eseményét…

Visszahódítani a vezető pozíciót!

A legutóbbi, Székesfehérvár Rallye nem alakult túl szerencsésen Gyarmati Ariel és Kocsis György számára. A siófoki duó, egy technikai hiba miatt kiesett, ezzel pedig a bajnokságban visszacsúsztak a második helyre. „A Veszprém Rallye ezért kifejezetten fontos számunkra, mert szeretnénk visszahódítani a korábbi…
Dudás Gergő már azzal letette a névjegyét az ORC-ben, hogy megnyerte a miskolci futamot, de a komáromi fiú Székesfehérváron sem lassított, így most már ő vezeti a bajnokságot. „A harmadik futam sokkal jobban alakult, mint ahogy arra előzetesen számítottunk, mert a verseny…
2012-ben indult utoljára Várkonyi Szabolcs, a Ritmus Ase versenyzője itthon bajnoki futamon, így elég hosszú idő után tér haza versenyezni. Erre az alkalomra az egyetlen hazai murvás futamot választotta, ahol a Korda Racing Skoda Fabia R5-ösével és a már megszokott Makai Geri…
Csomós Mixi és Nagy Attila Székesfehérváron sem feledte el az idei évre megfogalmazott taktikáját, de jócskán engedtek az elveikből. Gigászi csatákat vívtak, olykor-olykor meleg helyzetekbe keveredtek, de összességében jól sikerült a legutóbbi futamuk, hiszen meg tudták őrizni a vezető pozíciót a bajnokságban,…

Gondok, felszabadultság, második hely

Interjú Kronome Ákos autóversenyzővel a TAXi4 Székesfehérvár Rally után. Nagy vonalakban összefoglalnád a Székesfehérvár rali történéseit az olvasóknak? - Ez egy nagyon jó verseny volt, ezeket a vértesi szakaszokat mindig is szerettem még az Oroszlány ralis időkből. Szeretünk itt versenyezni. Ugyan voltak…
68. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top