Közös munkájuk első gyümölcse a 3. hely

Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást. Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok? - Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny…

Bronzéremmel kezdték a szezont

Az egri futamról Jánosa Ákos és Szőke Tomi azonnal egy harmadik hellyel távozott. Próbálták közösen felvenni a ritmust, az eredmény szerint elég jól sikerült ezt abszolválniuk. Mit mond egy maximalista első verseny után a harmadik helyre? - Így a napok elteltével azt,…

Szépen megfontoltan lépegetnek majd előrébb

Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és RC4-ben. Hogy tetszett az „ismerkedős” hétvége? - Mi igazából tesztversenynek fogjuk fel az Eger…

Biztató eredmények

Hajtás problémák hátráltatták a Speed Technika párosát, az ifj. Fogarasi Attila - Májer Dávid duót, akik többször is megmutatták idén is kell számolni velük a 2WD Kupában. Attila a verseny előtt elmondta, hogy egyedül a szuhai pálya, ami mind feldolgozásban, mind pedig…

Eger Rali – Megérdemelt második hely

Turán Frigyes és Bagaméri László már az évadnyitó hétvégi Eger Rallye-n felállhatott a dobogóra, ugyanis kategóriáját az összetett második helyen zárta a Turán Motorsport párosa. Vasárnap hat szakasz várt a versenyzőkre, melyek közül a Mátraalmás-Szuha-Parádsasvár gyorsaságit kétszer is megnyerték Friciék. A szombati…

A kocka el van vetve!

Új színek, dizájn és navigátor, egy állandó rajtszám. Az elmúlt évekhez képest pár dolog megváltozott Osváth Péter körül, aki a szezonnyitó Eger Rallye-n az ötödik-nyolcadik hely környékére várja magát és bízik benne, hogy Szuhán elkerülik a defektek. A jobb1-ben 2018 végén, a…
SOLID Racing Team – Eger Rallye - 2019.03.29-31. Kondella Péter – Kondella-Fülep Edina, Honda Civic Type-R Gyenes András – Szilassy Arnold, VAZ 2101 Azt mondják, hogy az ember életében hét évente változás következik be. Ez így van a csapatunknál is, ugyanis idén…

Az első futamot beáldozzák

VARGA RACING TEAM – Eger Rallye 2019 Lángi Attila – Schmidt Ádám, BMW Z4 M Coupe Új navigátorral, egy alapoktól újjáépített autóval áll rajthoz a 2019-es ORC bajnokságban Lángi Attila. Az Eger Rallyet még az összerázódás jegyében szeretnék teljesíteni Schmidt Ádámmal, és…

Sok újdonság vár ránk

Interjú Dudás Gergő raliversenyzővel az Eger Rally előtt. A pénteki gépátvétellel kezdődik meg számodra és Tóth Zsolt navigátorod számára a Credobus Eger Rallye 2019. délután, a Dobó téren a Rajtceremónia lesz, amit a Szuperspeciál követ, Egerszalók – Eger között. Mi a terved…

Egyszerűen csak jól akarjuk érezni magunkat

Eljött az idei első verseny… az Eger Rali, ahol Kurtos Róbert új navigátorával Fridrik Gergővel áll a rajtvonalhoz. Egyelőre a Mitsubishivel folytatják, de amint lehetőségük adódik átülnek egy Peugeotba. Még egy darabig marad a Mitsubishi? - Igen, sajnos eddig még nem sikerült…
75. oldal / 170

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top