Számos akadállyal és viszontagsággal kellet megküzdenie a 10. Eger Rallyn a North Racing versenyzőpárosainak. A 15 versenyzőpáros közül csak kilencen értek célba, és nekik sem adták ám ingyen a győzelmet. De megdolgoztak érte. Amennyire mindenki várta ezt a jubileumi egri futamot, annak…
Másodjára ültek a Citroen C2R2-ben az Eger Rallyn, és még szeretnének is, de nem úgy, ahogy ezt az egri pályákon tették. Olyan váratlan események árnyékolták be Gyuriczky Zsolt és Böröczi Levente hétvégéjét, melyekkel már igen régen nem találkoztak. Megviselt minket minden tekintetben…
Fiatal és ügyes pilóta, egy tapasztalt navigátorral. Így indultak neki az Eger Rallynak, de soha nem gondolták volna, hogy így fognak távozni, és, hogy ott a versenyen még nincs vége a harcnak. Ez a páros nem más, mint Pócs Gábor és Bagó…
Az Eger Rally Jánosa Ákos és Brunekker Árpád számára igazán jó kezdetnek számít, annak tekintetében, hogy az R2 A/6-os kategóriában 2. helyen végeztek. Mindent csak saját maguknak köszönhetnek, és a csapatnak. „Először is kezdeném a lehető legrosszabbal, ami megtörténhet, ugyanis elveszítettük egy…
A LiveWire Rallye Team Peugeot 106-ot hajtó testvér és versenyzőpárosa Cséplő Balázs és Cséplő Attila, életük első Rally2-es futamán vannak túl, mely már a bajnokságban szerezett pontokért ment. Elsőre már annak nagyon örülnek, hogy egy házilag összerakott autóval ilyen eredményt tudta elérni.…
A North Racing egyesületében a Növényi SE csapatában induló versenyző Erdélyi György a felmerülő akadályokat leküzdve, kitartóan készül az idei év első ORB és Rallye2 versenyére az Eger Rallye-ra. Ha jól tudom kétséges volt a részvétel részben a navigátor személyének kérdése miatt.…
A LiveWire Rallye Team Peugeot 106-ost hajtó versenyzői, Cséplő Balázs és Cséplő Attila a Rallye2-es bajnokságot választották a 2015-ös idényre, nem kis lelkesedéssel vágnak neki az idei kihívásoknak, így most az első futam előtt Balázst kérdeztem: Voltatok már ezen a versenyen? Nem…
Végre előkerült egy-két tehetséges ifjonc is a raliban. Kell itt is a megújulás, és kell az utánpótlás. Nem akarok ujjal mutogatni, vagy inkább mégis. A fiatalember neve talán még ismeretlennek tűnhet, de nem vennék mérget arra, hogy a 10. jubileumi Eger Rallyn…
Nem mostanában ült Dankó András és Kaszás Milán a Citroen Saxoban, mert számukra az utolsó verseny tavaly Komlón volt. Lehetséges, hogy Andrist pár nappal ezelőtt pont ezért lehetett csak noszogatva kitessékelni az autóból?! De szerencsére már nem kell sokat várniuk, mert ők…
Bizakodva áll a 2015-ös rali szezonhoz a Jánosa Ákos-Brunekker Árpád kettős. De miért is ne tennék, hiszen másképp nincs is értelme. A jól összeszokott páros már nehezen bírta a szünetet és hiányzott nekik a benzingőz, ezért izgatottan várják a 10. Eger Rallyt.…
A tavalyihoz hasonlóan idén is a Zempléni-hegység legendás pályáin zárul a hazai rali bajnokság. Izgalmas hajrá várható, hiszen az abszolút bajnoki cím kérdése abszolút nyitott, a másfélszeres szorzóval rendelkező szezonzárón…
Nagy létszámú csapattal érkezett a PSZA Motorsport a negyedik Győr Rallyra, ahol az ORB-től az ORC-n és a Rally2-n át egészen a Historic mezőnyéig számos páros képviselte a csapatot. A…
Mindössze egyetlen szakaszon, a pénteki esti városi gyorsaságin nem lett első a Vincze Ferenc-Kocsis György duó, a szombati gyorsaságin már nem tudták megelőzni őket az ellenfelek, így 47 másodperces előnnyel…