Kurtosék oroszlánt szelídítenek…

Egy újabb páros, akik mégis úgy döntöttek, hogy indulnak a Szilveszter Ralin. Kurtos Robit és Fridrik Gergőt most egy Peugeot 208 R2-ben keressétek a pályán. Még még még még még…ennyi nem elég? - Tudom, hogy azt mondtam idén már nem ülök versenyautóba,…
Hat országból több mint kétszáz autó áll majd rajthoz a XXIII. Szilveszter Rallye-n, ahol egyéves kihagyás után ismét ott lesz a mezőnyben a 2019-es magyar bajnok Komoly egészségügyi korlátozások mellett – védettségi igazolvány, távolságtartás, fedett helyen kötelező maszkviselés – rendezik meg december…

Mindennek megvan a maga feelingje!

Osváth Péter és Papp Tamás egy tétnélküli örömautózásra készült a november végi Mikulás Rallye-n. Ugyan az időjárás és a technika is feladta a fiuknak a leckét, ennek ellenére, ahogy mondani szokás, a foglalkozás elérte a célját! A Mitsubishi nem egy R5-ös autó,…

Jövünk jövőre is!

Kalandokkal tűzdelt 25. Jubileumi Mikulás Rally után beszélgetek Juhász Csabi raliversenyzővel. Megosztanád a portál olvasókkal, hogy miként is sikerült végig találnotok abban a ködben?- Nagyon nehezen!A verseny ezen része egy igazi túlélő túra volt. Sokszor csak minimális volt a látás távolság. Próbáltunk…

Ismét egy nagyszerű győzelem!

Már a sokadik abszolút győzelmét szerezte Klausz Kristóf és Csányi Botond a 25. Mikulás Rallye-n. A Ritmus ASE támogatott párosa nagy fölénnyel nyerte a mostoha körülmények között megtartott versenyt, Klauszék lubickoltak a sárban és a ködben és az összes szakaszt megnyerték a…
Nagy az öröm Molnár Pisti és Novák Balász kis csapatában, mert végre kárpótolta őket a sors a Mikulás Ralin az egész éves kalamajkáért. Hogy tetszett a dagonyázás? - Egy élmény volt. Már a teszten is szakadt az eső, de lehetett rá számítani,…

Menet közben elkaptam a fonalat…

Eddig is tudtuk, hogy Jánosa Ákosnak fekszik a murva, de mikor eredmény is társul a lelkesedéhez, azért még szebben hangzik minden. Az L9 2. helyén végeztek a Mikulás Ralin, ami méltó befejezése az évnek. Sikerült szép eredménnyel zárni a szezont. - Valóban,…
A királykategóriában is bemutatkozott a 25. EuroInvestMetal Mikulás Rallyn ifjabb Fekete László és Begala Tamás, a páros első versenyén a Korda Racing R5-ös Skoda Fabiájával az abszolút hetedik helyen érkezett célba. Kivételes módon idén november végén került megrendezésre Magyarország egyik kedvenc buli…

Örültünk a murvának, egy darabig

Az utolsó pillanatban minden összeállt, így ott lehetett a hétvégi Mikulás Rally mezőnyében Csomós Miklós és Nagy Attila is. Mixi és Ati nem titkolják, hogy mennyire szeretik a murvás magyar futamokat, melyekből az elmúlt években szinte már csak a veszprémi verseny maradt.…
Hatodik helyen ért célba a Mikulás Rallye-n Herczig Patrik és Bán Viktor. A páros minden ŠKODA Fabia Rally2 evo-val megtett métert nagyon élvezett, a célban mosolyogva szálltak ki a versenyautóból. A Mikulás Rallye-ra Herczig Norbert és Ferencz Ramón ŠKODA Fabia Rally2 evo-jára…
7. oldal / 38

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top